Kádár János papot hívott halála előtt

2010.11.23. 00:48
Egy balatonfüredi esten Németh Miklós és Pozsgay Imre mesélt a rendszerváltásról, a felelősségekről, valamint arról, hogy milyen személyes ellentétek nehezítették a munkát. Kiderült az is, hogy Kádár vallásos lett halála előtt.

Úton a rendszerváltás felé címmel rendezett estet Balatonfüreden hétfőn, a Hamvas Béla Asztaltársaság; a fórumnak Németh Miklós, volt miniszterelnök, Pozsgay Imre, egykori államminiszter volt a vendége. A kérdező, beszélgető partner szerepét Szőcs Géza költő, kulturális államtitkár, a társaság tiszteletbeli elnöke töltötte be.

Nehezen indult

Németh Miklós emlékeztetett arra, hogy 1988 november végén lett miniszterelnök, de "nagyon rosszul érezte magát" abban a kormányban. Mint mondta: "minden erejével azon volt", hogy néhány alkalmatlan embert eltávolíthasson, de kötötte a pártfegyelem. A minisztercseréhez az MSZMP legfőbb fórumait kellett volna előbb meggyőznie és a Hazafias Népfrontot is - mondta. Németh Miklós úgy fogalmazott, hogy hónapokon keresztül győzködte Grósz Károlyt, a párt első titkárát, mire végre megszületett az a levél - Grósz Károly és Huszár István, a népfront főtitkára írta alá -, amely szerint "lemondanak a miniszterek állítása és felmentése jogáról".

A volt miniszterelnök ezt tartja a rendszerváltás egyik kulcsdátumának, mert ettől kezdve már nem az folyt a kormányban, amit a párt akart. "Bejött hét új ember a kormányba, s kifejezetten a szakmai rátermettséget tartottam döntő kritériumnak" - mondta Németh Miklós, megjegyezve: az új kormány már egymást segítő, egymást támogató "csapat volt".

Kitért arra is, hogy egy nagyon szűk csapat zongorázta le, hogy mikor és miként engedik ki a nyugati határon az NDK-sokat. Megjegyezte: Horn Gyula, akkori külügyminiszter nem tartozott a "szűk csapatba."

Államadósság

A volt kormányfő beszélt arról is, hogy 1981-ben valóságos csődhelyzetben volt az ország. Mint mondta: volt olyan helyzet, hogy felvetődött: "hétfőn ki tud-e nyitni a Magyar Nemzeti Bank (MNB)?". Rámutatott: egy út maradt, felvetetni magunkat a nemzetközi pénzügyi szervezetekbe; az IMF-be és a Világbankba. Németh Miklós szerint Fekete János, akkori MNB-elnökhelyettes "dumálta tele" Kádár János fejét, és miatta duplázódott meg 1985 és 1990 között a magyar államadósság.

"Fekete János ment azzal a szöveggel, hogy Kádár elvtárs pénz van, én hozom" - emlékezett Németh Miklós, megjegyezve: pénz volt, van, meg lesz is mindig a piacon, a tőke létezik. A tervezett reformokat pedig leállították - tette hozzá. A volt kormányfő úgy fogalmazott, hogy Kádár körül "ott ültek a Raszputyinok".

Németh Miklós hangsúlyozta azt is, hogy Grósz Károly kizárólagos érdeme az 1988. májusi puccs, azaz Kádár János félreállítása. "Azt csak Grósz tudta megcsinálni" - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy Kádár János nem szerette Gorbacsovot, a szovjet pártfőtitkárt, és Kádár "fékezett, behúzta a vitorlákat", majd "le is épült szépen". Kádár azt mondta, hogy "ez a Gorbacsov a rendszer sírját ássa meg" - idézte Németh Miklós az MSZMP egykori főtitkárát.

Papot hívott

A volt miniszterelnök elárul egy nagy titkot is, mert talán 20 év után már elmondhatja. Mariska néni (Kádár János felesége) felhívta, és azt mondta, hogy "a férjem papot akar" - fogalmazott a volt kormányfő. Ki is ment egy pap, és Kádár gyónt neki, ám hogy mit, azt nyilván csak a pap tudja - jegyezte meg.

Pozsgay Imre emlékeztetett arra, hogy ő már 1981. december 3-án az MSZMP Központi Bizottságának ülésén kimondta azt, hogy az ország besétált az adósságcsapdába, amiben benne van egy államcsőd lehetősége. Ezt követően őt egy "rozsdás vágányra tolták, rozsdás vagonban", azaz a "döglődő és halálra ítélt" Hazafias Népfront főtitkára lett, ám ő életre keltette azt - emlékezett Pozsgay Imre.

A volt államminiszter szerint 1985-ben Berecz János, az MSZMP KB titkára és ő is kapott jelölést a politikai bizottságba, és valaki felvetette, hogy "Berecz sokat iszik". Pozsgay Imre szerint Kádár János erre úgy reagált: Berecz lehet, hogy sokat iszik, de részegen sem mond olyanokat, mint a Pozsgay józanul.

Nem látta előre Gyula

A volt államminiszter kitért arra is, hogy Grósz Károllyal "nagyon rossz viszonyban volt", meg is lepődött, amikor 1988 márciusában egyszer csak beállított hozzá a balatonfüredi nyaralójába, és azt mondta: "Elfáradt az öreg, meg kéne' neki köszönni". Horn Gyula viszont 1988 februárjában még azt hangoztatta a párt központi bizottságának ülésén: "vegyék tudomásul az elvtársak, hogy Kádár elvtárs nélkül nincs kibontakozás, nincs magyar jövendő" - emlékezett Pozsgay Imre.  "Ennyit a Gyula előrelátó képességéről" - jelentette ki.

A fórumon In memoriam Kulcsár Kálmán címmel beszéltek Kulcsár Kálmán jogtudósról, a Németh-kormány igazságügyi miniszteréről is. Réti László, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, Kulcsár Kálmán veje többek közt elmondta, hogy apósa nevéhez fűződik az új jogalkotási törvény 1988-as elfogadtatása, és a sztálinista alkotmány megreformálása. Réti László utalt arra: Kulcsár Kálmán "nagy vágya volt", hogy az alkotmánybíróság elnöke lehessen. Németh Miklós a volt igazságügyi miniszterét "szerény és borzasztóan felkészült embernek nevezte".