Mikola István OECD-nagykövet lesz Párizsban

Január 1-től Mikola Istvánt neveznék ki Magyarország OECD-nagykövetének, értesült az Index. A Fidesz egészségpolitikusa, korábbi egészségügyi miniszter hazánk állandó OECD-delegációját vezetné.
A legfejlettebb ipari országok gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi tevékenységének összehangolására létrejött Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet központja Párizsban van, s itt működik Magyarország OECD-nagykövetsége is. Az OECD Tanácsában a tagországokat a nagykövetek által vezetett delegációk képviselik.
Információink szerint Mikola kinevezése a legutóbbbi kormányülésen került szóba. Az ügyben telefonon, e-mailen, és sms-ben is próbáltuk elérni Mikola Istvánt, de kérdéseinkre nem válaszolt. Feltettük erre vonatkozó kérdéseinket a kormányszóvivőnek is, de választ onnan sem kaptunk.
Mikola István Gottfried Péter helyére kerülne. Gottfried Péter 2006-ig a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó Európai Ügyek Hivatalát vezette, amikor - vélhetően fideszes kapcsolatai miatt - OECD-nagykövetnek "száműzték". Gottfried idén nyáron Orbán Viktor külgazdasági főtanácsadója lett.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén
A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.
tegnap, 21:57
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét
A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.
március 21., 15:43
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
tegnap, 06:00
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.
tegnap, 21:02
- Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják
A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.
tegnap, 18:00
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
tegnap, 14:28
- Címlapon
Újra felbukkant a vírus Magyarországon, korlátozó intézkedéseket vezettek be
Nagy István ismertette a korlátozásokat.
tegnap, 18:59
- Címlapon
Nagy Ervin szerint felesleges hangulatkeltés Karácsony Gergely kijelentése
A színész elárulta, melyik alapítvány kuratóriumába delegálná a Tisza Párt.
tegnap, 21:10
- Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19
- Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját
Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.
tegnap, 14:15
- Címlapon
Szoboszlai Dominik feleségül vette szerelmét, megvan az első fotó az esküvőről
A válogatott labdarúgó szűk családi körben vette el Buzsik Borkát.
tegnap, 19:12