Szilárda
-2 °C
7 °C

Lenyomja-e a McDonald's-ot a száz százalékig magyar bányászhere?

2010.12.16. 14:46 Módosítva: 2010-12-16 15:48:58
A Belváros közepén megnyílt a legfrissebb magyar gyorsétteremlánc első szeme, a nulladik napon teszteltük a kínálatot.

25 évvel az első City Grill megjelenése után, alig néhány sarokra az eredeti helyszíntől, ismét magyar gyorsétterem-hamburgerező nyílt Budapesten. Maga az ötlet teljesen nevetségesnek tűnik elsőre, azonban egyáltalán nem erről van szó: ma már egy kis ésszel meg ügyességgel gyerekjáték pont olyat csinálni, mint az amerikaiak.

Aki már járt Magyarországtól keletre, pontosan tudja, milyen röhejesek a nem olyan ügyesen megcsinált helyi McDonalds-, Burger King- és Pizza Hut-másolatok. Minden turista imádja lefényképezni a szíriai Tokyo Fried Chicken, a vietnámi Pizza Hot és a kurd MaDonal kirakatát. A bátrabbak be is mennek rendelni, aztán az első falat után undorodva hagyják ott az egészet.

Magyarországon is vannak ilyen, a legalitás határán billegő megoldások. Az utóbbi hónapokban több egykori Subway-üzlet alakult át Myway-re. Majdnem ugyanolyan a logó, majdnem ugyanolyanok az ételek - csak a drága brand használatáért nem kell többé fizetni a multinak. Az egyik ilyen éppen a Váci utca Erzsébet hídhoz közel eső végében van, az évek óta a megújulás szélén álló egykori ELTE-labirintus aljában. Ott, ahol most a Gusto Burger & Café is megnyitott.

Zöld, kompromisszummentes lokál

A Gusto a biosávon akarja megelőzni a McDonald'sot és a Burger Kinget. A sajtóanyagban legalábbis minőségi, sőt kompromisszummentes alapanyagokat ígértek, meg adalékoktól mentes, 100 százalékban marhahúsból készült hamburgert, nem beszélve a lokális alapanyagokból készült globális minőségről. Mindenünk a kompromisszummentes búza, nem is volt kérdés, hogy ott a helyünk, főleg, hogy „quality local fastfooddal” kecsegtettek, ezt a kifejezést pedig folyékony liposzómába mártott, tiszta, száraz ecsettel fogjuk felírni az első szembejövő PR-es homlokára.

Lajcsi, barna fakeretben

Mielőtt elindultunk a tesztelésre, egy helyszíni kémünk jelentette, hogy megérkezett Lagzi Lajcsi, és elkezdett táplálkozni. Óbudáról bebumliztunk a Váci utcáig, kavarogtunk az útfelbontások között, megvártuk egymást a sarkon, beléptünk a Gusto Burgerbe, és Lagzi Lajcsi még mindig táplálkozott, ami reménnyel töltötte meg az ínyünket.

A trendeknek megfelelően itt már nincs a klasszikus gyorséttermi, műanyag hangulatból. A belsőépítészeti megoldások inkább a Starbucksra hajaznak, és persze az újabb Mekikre: Ronald bohóc idióta sorozatgyilkos vigyora helyett barna fa mindenhol.

Fogásról fogásra

Jöjjenek akkor a letesztelt fogások. Az étlapról általánosságban annyit, hogy a gyorséttermi trendeknek megfelelően darabra több „egyéb fogás” van, mint hamburger. A sajtóanyag lokális utalásai ellenére a kínálat megbízhatóan nemzetközi, talán a somlóigaluska-torta volt az egyetlen magyaros étel, de annak is gesztenyepüréből állt az egyharmada, vagyis igazából nem somlói volt, hanem valami fúziós izé, speciel a finomabbjából.

Kis sajtburger: A dolog húsrésze rendben van, sőt kifejezetten finom, kellően zamatos a pogácsa, bőven el lehet hinni, hogy tényleg semmi más nincs benne, mint darált argentin marhahús. A nehezebb feladat kipipálva, az összhatás mégsem letaglózóan, csak simán jó, mert a zsemle nem elég finom, kissé szárazas, és kevés a burgerben a szósz.

Gyros: Tragikus félreértés. Eleve ki akarna gyrost enni egy hamburgerezőben? De főleg ki akarna olyan gyrost enni, ami olyan, mint egy szénbányász herezacskója, vagyis gyanúsan puha és sokkal szürkébb a kívánatosnál? Nyilván valami teljes kiőrlésű összetevő miatt, de ha bányászzacskóra buknánk, nem puccos belvárosi burgerezőkbe, hanem munkásszállások zuhanyzójába járnánk. Mégsem a burkolat a legrosszabb a Gusto-Gyrosban, hanem a mindent ellepő, kapros-zöldfűszeres szósz, ami a műfaj totális félreértéséből fakad.

Lazacos burger: A titkárnők, bioleányok és fitneszmacák favoritja lehetne, az ő fétisük a lazac, úgyis mint a halak pulykája. A névadót meglepően jól sütötték meg (vagyis nem szárazra), a mérete is bőven megfelelő, a szendvics egyetlen baja, hogy nincs benne észlelhető szósz. Márpedig a lazac, bármennyire népszerű is, önmagában nem eléggé izgalmas ahhoz, hogy elvigyen egy szendvicset, amiben rajta kívül csak mérsékelten ízes saláta és paradicsom van. Majonéz, aioli, kapros mártás is illene hozzá.

Cheddar sajttal töltött sült jalapeno paprika: Kiváló, a maga nemében szinte hibátlan fogás. Bár nem mondták, de kétféle termék volt a zacskóban. Az egyik a névadó, megfelelően karakteres cheddarral töltött mexikói zöldpaprika, a másik a fehér friss sajttal tömött pirospaprika. Attól igazán jó, hogy a budapesti gyakorlattal ellentétben nem kőkeményre sütött végbélkúpszerű izé a végeredmény, hanem puha és szaftos.

BBQ csirkeszárnyak: Prímán sikerült előétel, de csak azoknak, akik tudják, hogy a sütés nem egyenlő a recsegősre szárítással. Egészen puha, húslében gazdag, ugyanakkor megfelelő kéreggel bíró, füstös aromájú szárnyakat kaptunk, örültünk is nekik nagyon.

Panírozott mozzarellarudacskák: Csak a női olvasók iránti kötelességérzetből kóstoltuk meg, de kellemesen csalódtunk. A semleges ízű, pont megfelelően folyós sajtmagot száraz zöldfűszerkeverékkel tuningolt bunda tartja egyensúlyban.

Bundázott rákfarkak: Jó ötlet, hogy a szokásos fűrészes garnéla helyett a különösen a japán konyhában kedvelt, még édeskésebb és puhább húsú garnélafajtát választották, ami sütés után belül nem gumis, hanem szinte krémes állagú. A bunda viszont kissé olajos volt.

Rántott hagymakarika: Megdöbbentő, ehetetlen fogásnak bizonyult, az egyszerre vastag, szivacsos és extrém olajos burkolata miatt.

Csirke nugget: Nehogy már pont Rántottcsirkeföldön ne legyen a szakemberek vérében a panírozás minden trükkje. De nincsen, a nugget is borzasztó volt emiatt, amiért vérzett a szívünk, hiszen, a brosúrának megfelelően tényleg csirkemellszínhúsból készült a szokásos, gusztustalan csont-bőr-hús pép helyett.

Rántott paprikakarika: Nagyszerű ötlet, belül príma megvalósításban, szokásosan rossz panírral.

Salátára és édességre nem maradt erőnk, egy somlói tortába beleettünk, a krémes rétegek rendben voltak, a piskóta lehetett volna nedvdúsabb, de összességében jól esett. A hely specialitása még, hogy van minőségi fehér-, vörös- meg rozébor, kétdecis üvegben, illetve csapolt sör, misztikus okból Soproni. A kóla a szintén nehezen magyarázható Pepsi. A bort vagy üvegből, vagy pepsis pohárból lehet inni, ezért adta magát, hogy a disznószerű vegyes táplálkozás végén elkészítsük életünk első igényes vébékáját villányi portugieserből és Pepsiből, ami csak még jobb lett a rosé hozzáöntésétől.

A Gusto annyira webkettes intézmény, hogy maga Mark Zuckerberg adja a másikat. Twitter, Tumblr, Foursquare, van itt minden, kár, hogy kiskrumplit nem lehet reblogolni.

Szemben a City Grillel, ami egészen egyszerűen szar volt, a Gusto ételeivel semmi gond nincs. Tökéletesen másolják a hasonló amerikai helyeken kapható standardokat, a Big Burger fantázianevű szendvicsük például egészen úgy néz ki, mint a Whopper, bár ebbe egy kicsivel több szaft nem ártott volna.

Mivel valamivel meg kell különböztetni a Gustót a többi gyorsétteremtől, itt a kor slágerének megfelelően lokális alapanyagokból készült globális minőségről szól a sajtóanyag. Meg persze zöldről és egészségről. Akár hajlandóak is vagyunk mindezt elhinni, végülis a maszlagtól nem lesz se jobb, se rosszabb íze a hamburgereknek. A potenciális törzsközönséget alkotó, Váci utcában korzózó turisták nem fognak a lokális alapanyokkal foglalkozni, úgyhogy őket máshogy kell majd elcsábítani a pont szemben lévő Nordsee, és a két sarkon belül megtalálható McDonald's és Burger King pultjától. Nem lesz könnyű feladat.

Főleg, hogy a Gusto drágább a közvetlen konkurenciánál, bár erre ők azt mondják, az adagok is nagyobbak. Pár jellemző ár: az alap burger 450 forint, a duplasajt 1350, ugyanez közepes menüben 1780, lazacos 1350, 4 darab csirkeszárny 400, 4 jalapeno cheddar sajttal 800, nagy sültkrumpli 500 forint.