Újabb gyanúsítottja van az iszapkatasztrófának
Újabb gyanúsítás történt a kolontári iszapkatasztrófa ügyében, a nyomozók negyedikként Sz. Tibort, a Mal Zrt. diszpécserét gyanúsították meg halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, írta csütörtökön a Magyar Nemzet ügyvédi forrásokra hivatkozva.
Bényi Mónika, az ORFK szóvivője csütörtök délután megerősítette, hogy gyanúsítottként hallgatta ki a vörösiszap-katasztrófa idején diszpécseri szolgálatot teljesítő Sz. Tibor ajkai lakost a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).
Az NNI szerint a férfi október 4-én munkája során elmulasztotta, hogy az intézkedési tervekben előírtaknak megfelelően értesítse a hatóságokat a gátszakadásról - tette hozzá. A férfi szabadlábon védekezhet.
Sz. Tibor a negyedik gyanúsítottja az ügynek, a rendőrség eddig Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezérigazgatója, Deák József, a cég műszaki szolgáltatási igazgatója, valamint F. Józsefné, a Mal környezetvédelmi és laborfelelőse ellen folytatott nyomozást.