- Belföld
- Önkormányzati választás 2010
- önkormányzati választások 2010
- időközi önkormányzati választás
- zalaszántó
- dobri
- csöde
Három új polgármester Zalában
A Zala megyei Dobriban és Zalaszántón az eddigi polgármester nyerte el ismét a választók bizalmát, Csödén pedig új polgármester vezeti a községet. A három zalai településen azért kellett időközi választást kiírni, mert október 3-án szavazategyenlőség miatt eredménytelen volt a voksolás.
A mintegy 200 lakosú Dobri körjegyzője, Hercz Judit elmondta: az eddigi települési vezető, a függetlenként indult Horváth Albin Sándor 81, ellenfele, az ugyancsak független Lógár Zoltán 66 szavazatot kapott, továbbá egy érvénytelen voksot találtak. A 171 szavazásra jogosult helyben lakó közül 148-an vettek részt a voksoláson, tízzel többen mint két hónappal ezelőtt. Októberben ugyancsak a mostani két induló mérette meg magát, akkor mindketten 68-68 szavazatot szereztek.
Csöde körjegyzője, Gáspárné Tóth Zsuzsanna az eredményt ismertetve közölte: az októberi jelöltekkel azonos két független induló közül Reszneki Gyuláné 41 voksot szerzett, míg az eddigi polgármester, Horváth József 34 szavazatot kapott. Az októberinél is magasabb, csaknem 93 százalékos volt a részvételi arány, a névjegyzékben szereplő 81 lakos közül 75-en mentek el szavazni. Két hónapja a két jelölt egyaránt 29-29 voksot szerzett, az akkor a névjegyzékben lévő 71 választópolgár közül 58-an adták le szavazatukat.
Zalaszántón a település eddigi vezetője, a korábban is a MIÉP színeiben politizáló Farkas Lajos kapta a legtöbb szavazatot, pontosan 200-at. Mögötte az októberben a Fidesz-KDNP jelöltjeként, most pedig függetlenként szereplő Vajda Károly végzett, ő 165 voksot gyűjtött be - részletezte Gecse Ágnes körjegyző.
A polgármesteri címért négyen indultak, a MIÉP támogatottján kívül három független jelölt. A 815 választópolgár közül 419-en mentek el szavazni, a mostani 51 százalékos részvételi arány alacsonyabb az októberinél, amikor a helyben élők 61 százaléka adta le voksát. Két hónappal ezelőtt öten mérették meg magukat, akkor egyaránt 171-171 szavazatot kapott a most is az első két helyet megszerző jelölt.