Kóny polgármestere feljelentést tett a hangfelvétel miatt

2010.09.18. 16:15
Feljelentést tett Kóny polgármestere a hangfelvétel miatt, amelyen helyi politikusok arról beszélgetnek, hogy miként lehetne egy számvevőszéki vizsgálattal az ő újraválasztását megakadályozni.

A függetlenként induló, de a szocialista párt megyei listáján szereplő Aller Imre pénteken tett feljelentést a Győri Városi Ügyészségen azok ellen, akik szerepelnek a médiának pár hete kiszivárogtatott felvételen.

A két hete nyilvánosságra került hangfelvételen arról beszélgetnek független önkormányzati képviselőjelöltek és a polgármesteri mandátumért induló Németh Marica, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálata segítené Aller Imre leváltását. A felvételből az is kihallható, hogy ebben fideszes politikusok segítségére is számítanának.

A Fidesz elhatárolódott a hangfelvétel tartalmától és szereplőitől, és a párt hivatalosan is megtiltotta a Fidesz nevének, logójának felhasználását a jelölteket támogató Összefogás Kónyért nevű szervezetet számára.