Megfordult az október 3-i eredmény Gálosfán
A következő ciklusban is Tóth József (független) vezeti a Somogy megyei Gálosfa önkormányzatát a vasárnap megismételt polgármester-választás és képviselő-választás nem hivatalos végeredménye szerint.
Az eddigi polgármester a szavazatok 47 százalékát, azaz 130 voksot kapott, míg riválisa, az ugyancsak függetlenként indult Bárdosi Józsefné 100 szavazattal a voksok 36 százalékát nyerte el, mondta Rubecz Zoltánné körjegyző az elöljárókra leadott szavazatok összesítése után. A körjegyző tájékoztatása szerint a választáson az erre jogosult 277 helyi lakos közül 242-en vettek rész, a részvételi arány így több mint 87 százalékos volt. A leadott szavazatokból 11 érvénytelen volt, egy lapot pedig hazavitt valaki.
Azért kellett megismételni a választást, mert a területi választási bizottság megsemmisítette az október 3-án tartott helyhatósági választás eredményét, miután megállapította, hogy a helyi idősotthonban a mozgóurnás szavazáskor befolyásolták az ott élőket a döntésükben. A lakók közül 38-an nem külön, hanem együtt, egy helyen szavaztak arra a polgármesterjelöltre, akit mondtak nekik. Akkor a 280 választásra jogosult helyi lakos 83 százaléka adta le szavazatát. Bárdosi Józsefnére 128-an, míg Tóth Józsefre 101-en szavaztak.
A vasárnapi voksoláson a település önkormányzatát irányító négytagú képviselő-testület tagjaira is szavaztak. Kilenc független jelölt közül lehetett választani. A választásra jogosultak ezúttal is ugyanazokra a jelöltekre adhatták le a voksaikat, akikre az október 3-án tartott helyhatósági választáson szavazhattak.