Abszolút Fidesz-fölény Vas megyében

2010.10.04. 01:13
A Vas megyei közgyűlésben 15 helyből 11 a Fideszé lett, a párt jelöltje a megyeszékhelyen megverte a korábbi MSZP-s polgármestert.

A Vas megyei közgyűlésben a 15 mandátumból 11-et a Fidesz szerzett meg, az MSZP-nek kettő, a Szolidaritás A Vidékkel Mozgalomnak egy és a Jobbiknak is egy hely jutott. 2006-2010 között is megvolt itt a Fidesznek az abszolút többsége: a 40 helyből 25 volt az övék, az MSZP 11, a Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület két, a Vas Megyei Önkormányzatokért Egyesület két helyet birtokolt.

Szombathely már a Fideszé

Szombathelyen négyen szálltak ringbe a polgármesteri posztért. Újra indult a 2002 óta a város élén álló szocialista polgármester, Ipkovich György, akit a Szabadelvű Társas Kör Egyesület is támogatott. Ipkovich 2005 óta MSZP-s országgyűlési képviselő. A Fidesz–KDNP jelöltje az egykori mentőorvos, a kereszténydemokrata Puskás Tivadar volt, aki 2006 óta országgyűlési képviselő is. A polgármesteri posztért ringbe szállt még Gyimesi József az Együtt Szombathelyért Egyesült színeiben és Balassa Péter a Jobbik képviseletében.

A váriosban kemény volt a kampány. A Népszava által közölt hangfelvételek szerint egy szombathelyi építési vállalkozónak a kedvező döntésért cserébe az elnyert munka után tíz százalékot kellett visszaadnia a Fidesz két helyi önkormányzati képviselőjének. Az ügyben vesztegetés alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Vas Megyei Főügyészség. A szombathelyi hangfelvétel ügyében megnevezett két fideszes önkormányzati képviselő, Marton Zsolt és Szakály Gábor azt állította: bizonyítani tudják, hogy politikai megrendelésre készült lejárató kampány áldozatai.

Ennek ellenére Puskás Tivadar meggyőzően nyerte a választást: a szavazatok 51,51 százalékát szerezte meg, a korábbi polgármester Ipkovich csak 39,15 százalékot. Balassa 6,5, Gyimesi 2,84 százalékot hozott össze. A város önkormányzatába 13 fideszes, öt MSZP-s, és egy-egy LMP-s, illetve jobbikos képviselő ülhet.

Ipkovich Györgyöt már 2006-ban is erősen megszorították. Akkori fideszes ellenfele, Molnár Miklós csak egy százalékkal maradt le tőle (a környéken alig nyert szocialista jelölt). A kiegyenlített erőviszonyok akkor a városi képviselőtestületében is tükröződtek: 2006-ban a 29 tagú testületben 14 Fidesz-KDNP-s, illetve a Pro Savaria Egyesület támogatásával bekerült képviselő mellett 13 MSZP-SZDSZ-es képviselő volt, egy MDF-es, és egy képviselő az Együtt Szombathelyért Egyesülettől.