Hajszállal vitte Geiger Ferenc Soroksárt

2010.10.04. 01:10 Módosítva: 2010.10.04. 01:12
Az 1994 óta mindig magabiztosan nyerő polgármestert majdnem megverte fideszes kihívója. A kerület közgyűlésében többségben lesz a Fidesz.

Geiger Ferenc 1994-ben még az MSZP és az SZDSZ, azután civilszervezetek támogatásával lett polgármester. A baloldal sohasem indított ellene jelöltet, a jobboldaliak sorra lepattantak róla: minden választáson legalább huszonöt-harminc százalékkal verte ellenefelét.

Most a fideszes Egresi Antal és a jobbikos Balog Barna készült megszorongatni a polgármestert, akit szeptemberben egy hangfelvétel alapján korrupcióval vádoltak meg politikai ellenfelei, Geiger pedig rágalmazásért tett feljelentést.

Az 1994 óta önálló Soroksár történetében a baloldali pártoknak és a Geigert támogató civileknek eddig mindig többségük volt.

A mostani választásokon a fideszes Egresi Antal majdnem meg tudta előzni a jelenlegi polgármestert. Mindössze 81 szavazat döntött a két jelölt között, Egresi Antal 44,68 százalékot, míg Geiger 45,64 százalékot kapott. A Jobbikos Balog Barna 9,68 százalékot szerzett meg.

Vegyesen alakult az egyéni mandátumok sorsa is, a nyolc egyéni választókörzetből ötöt a Fidesz, hármat a Civil Egyesület vitt el. Kompenzációs listáról egy-egy jelöltet juttatott be a Fidesz, az MSZP, és a Civil Egyesület is.