Kétharmados Fidesz-többség Zala megyében

2010.10.04. 01:45
Zala a Fideszé: a párt jelöltje nyert Nagykanizsán és Zalaegerszegen, a megyei közgyűlésben 15 helyből tízet megszereztek.

Zala megyében a 40 fős közgyűlés a mostani választással 15 fősre apadt, és mivel a Fidesz–KDNP tíz mandátumot szerzett, éppen kétharmados a párt többsége a megyében. Az MSZP három mandátumot szerzett, a Jobbik kettőt. 2006-ban a közgyűlésében 25 széket kapott a Fidesz, az MSZP 11-et, a Szövetség Zaláért Egyesület kettőt, és a Zala-menti PPE is kettőt.

Új generáció Zalaegerszegen

Zalaegerszegen 16 évi polgármesterség után idén nem indult jelöltként Gyimesi Endre, aki 2008-ban elnyerte „Az év polgármestere” címet is. Gyimesi 2002 óta országgyűlési képviselő, a 2010-es országgyűlési választásokon már az első fordulóban megszerezte a szükséges többséget. Bár a helyi Fidesz most is őt indította volna a posztért, Gyimesi a fiatalítás jegyében Gyutai Csaba alpolgármestert nevezte meg új jelöltként. Gyimesi Endre levéltárakat felügyelő miniszteri biztosi pozícióra kapott felkérést.

Gyutai magabiztosan hozta a Fidesznek a várost, a szavazatok 57,32 százalékát kapta meg. Az MSZP-s Major Gábor 26,86 százalékot, a Jobbik jelöltje, Pete Róbert 15,82 százalékot szerzett meg.

A város közgyűlésében 17 helyből 12-t kap a Fidesz, kettőt-kettőt a Jobbik és az MSZP, egyet pedig az Együtt Zalaegerszegért Egyesület. Meggyőző volt a Fidesz előnye a városi képviselőtestületben már 2006-ban is: akkor a 27 fős testületben 16 Fidesz-KDNP-s, 8 MSZP-SZDSZ-es, 1-MDF-es képviselő ült és egy mandátuma volt a Szövetség Zalaegerszegért egyesületnek.

Nagy küzdelem Nagykanizsán

Nagykanizsán évek óta feszültségek jellemezték a képviselőtestület munkáját. A 2006-ban még a Fidesz által támogatott polgármester, Marton István és a frakció között megromlott a viszony. A Fidesz ezért most a korábbi alpolgármestert, Cseresnyés Pétert indította a városvezetői székért. Marton István a nemrég általa alapított Kanizsáért Közéleti Egyesület jelöltjeként indult. A városban rajtuk kívül még három polgármesterjelölt indult: az MSZP- MSZDP Károlyi Attila Józsefet, a Jobbik Gábris Jácintot, a Civil Összefogás Nagykanizsáért Egyesület pedig Németh Györgyi Évát indította.

Nagykanizsán az MSZP és az MSZDP eredetileg az MDF-fel is választási szövetséget kötött augusztusban, de az MDF országos elnöksége emiatt felfüggesztette a nagykanizsai szervezet működését. A közös listán szereplő két MDF-tag ezután bejelentette: magánemberként is jelöltek maradnak, és függetlenként indulnak a baloldali pártok támogatásával.

A legtöbb szavazatot a fideszes jelölt, Cseresnyés Péter kapta (41,06 százalék), őt Marton István követi 19,91 százalékkal, majd az MSZP-MSZDP közös jelöltje, Károlyi Attila József 18,4 százalékkal, a jobbikos Gábris Jácint 10,38 százalékkal és Németh Györgyi Éva, a Civil Összefogás Nagykanizsáért Egyesület jelöltje 10,24 százalékkal.

A város közgyűlésében 17 helyből tíz a Fideszé, kettőt kapnak az MSZP és az MSZDP közös jelöltjei, kettőt a Kanizsáért Közéleti Egyesület, egyet-egyet pedig a Jobbik, a Civil Összefogás Nagykanizsáért Egyesület és a független Sajni József.