A Jobbik szörny, Orbán és Mesterházy hazafiak

2010.02.22. 17:15
Válságkezelő tevékenysége rövid értékelése után Bajnai Gordon megfogalmazta vízióját a jövő Magyarországáról. Összefogást sürgetett a magyar euró, a foglalkoztatás növelése és a gazdasági fellendülés ügyében, valamint a szélsőségek ellen.

Kormánya tíz hónapos tevékenységét értékelte és iránymutatást adott a jövőről utolsó parlamenti felszólalásában Bajnai Gordon. "Magyarország állva maradt, kezeltük a válságot, megvédtük polgárainkat és utat nyitottunk a fellendüléshez" - kezdte beszédét, hozzátéve, hogy amikor tíz hónapja miniszterelnöknek jelölték, pont ezekkel a szavakkal akarta zárni megbízatását. A válságkezelés rövid ismertetése után rátért beszéde lényegi részére, amelyben Magyarország jövőjéről értekezett.

Fotók: Barakonyi Szabolcs
Fotók: Barakonyi Szabolcs

A jövőt szerinte a sikeres válságkezelés teremtette meg, amely megalapozott a gazdasági fellendülésnek. Első feladatként a pálya tartását javasolta, mivel így a következő négy évben összesen kétezermilliárd forint többlet keletkezhet.

Javaslatokat is tett a többlet felhasználására. A pénzt szerinte nem elosztogatni kell, hanem három nemzeti cél érdekében felhasználni.  Első nemzeti célként az euró 2014-es bevezetését jelölte meg. Az euró bevezetése egyrészt stabilitást teremt, másrészt, a maastrichti kritériumok miatt szigorú költségvetési politikára kényszeríti a jövendő kormányokat. A második cél szerinte a foglalkoztatás bővítése, mert ez járulhat hozzá a szociális ellátórendszerek fenntarthatóságához, egyben ez alapozhatja meg az adócsökkentéseket, amelyek a versenyképesség javításának is feltételei.

A harmadik cél a gyors gazdasági növekedés beindítása. Szerinte, ha a következő kormány nem enged a szigorból, 2011-től akár négy százalékos is lehet a bővülés üteme, azaz Magyarország ténylegesen is megkezdheti felzárkózását az Európai Unióhoz.

Ebben a blokkban beszélt a politikusok felelősségéről is. Szerinte a józan ész azt diktálja, hogy kövessék a válságkezelés alatt kialakított gazdasági pályát. Felelőtlen ígéretekkel ugyanis csak újabb válságot lehet előidézni, és akkor egy újabb miniszterelnök kezdheti a "fájni fog" szavakkal parlamenti felszólalását.

04

Két nagy területen lát szükségesnek még változásokat. A szociális rendszer átalakítása szerinte elkerülhetetlen. A cél, hogy a rendszer ne csak támogatást adjon, hanem ösztönzést is nyújtson. A másik terület, amit nem lehet érintetlenül hagyni, az az oktatás, ahol minőségi átalakításra van szükség. a szociális ellátórendszer és az oktatás átalakítása már csak a cigányság felzárkóztatása miatt is fontos lenne, mondta.

Beszéde harmadik nagy tartalmi egységében a köztársaság állapotáról beszélt. Sajnálkozott, amiért az ország két részre szakadt, hogy megszünt a párbeszéd, hogy támadják a köztársaság demokratikus intézményeit. Ezeket szerinte tisztelni kellene. Ahogy azt is fontosnak tartja, hogy a pártok egyértelművé tegyék, nem nyúlnak az alkotmányhoz önös politikai érdekből.

Szólt az összefogás szükségességéről is. "Vajon a fideszes valóban azt hiszi, hogy az mszp-s „komcsi”, az mszp-s meg azt, hogy a fideszes „náci”? Vajon valóban hisszük ezeket a tűrhetetlen otrombaságokat, vagy csak kiabáljuk őket önfeledten, mint B-közép a rigmusokat egy-egy örökrangadón. Vajon csak a közbeszéd vadult el ennyire, vagy mi magunk is?" - kérdezte. Úgy érezte, van olyan helyzetben, hogy kimondja, Orbán Viktor és Mesterházy Attila is demokrata és hazafi.

A Jobbik viszont fenyegető szörny. "A szélsőjobb nemcsak a szavakban, valóban sem tiszteli az alkotmányt. A szélsőjobb nem élteti, csak visszaél a demokráciával, a szabadsággal. A szélsőjobb megoldást hazudik minden elcsigázott és türelmét vesztett embernek, pedig ő maga a probléma" - mondta. A Jobbik "tönkreteszi a hazánkat", "nem megoldást kínál, hanem bűnbakot". Az MSZP és a Fidesz között több a hasonlóság, "mint e kettő és a Jobbik között" - mondta, és közös fellépést sürgetett a szélsőségesek ellen.

09

Beszéde végén hitet tett "a békés, gyarapodó, modern, európai Magyarországot akaró polgárok álmaiban. Diákok és nevelők, tisztességgel dolgozó és tisztességgel munkát adó vagy munkát kereső emberek, nagyszülők, szülők és gyermekeik Magyarországról szóló álmaiban".

"Ma több a hitem, több a reményem az ő álmaik beteljesülésében, mint korábban" - mondta, majd köszönetnyilvánítással zárta beszédét.