Amire Gyurcsány büszke

2010.03.19. 15:41
Lehet, hogy a 2006-os miniszterelnök-jelölti vitán Gyurcsány győzelmet aratott Orbán felett, a meccs állása azonban négy évvel később megfordult. Nehezen magyarázható, Gyurcsány Ferenc miért adja ki most az őszödi beszéd mellett a vita felvételét is, amely csak azt bizonyítja, hogy ígéreteit nem teljesítette, s az ország nagyrészt most is ugyanazokkal a gondokkal küzd, mint akkor.

Pénteken tartja az MSZP elnökségét is meglepő évértékelő beszédét Gyurcsány Ferenc, aki egyre aktívabban dolgozik saját visszatérésén a szocialisták választási kampányában. A délután négykor kezdődő eseményre két slágertermékkel készül a volt miniszterelnök: jutányos áron, ezer forintért lehet hozzájutni az őszödi beszédhez és a 2006-os választások előtti Gyurcsány-Orbán vita felvételéhez.

A kínálatból a vita felvétele a nehezebben magyarázható. Bár a legendák szerint Gyurcsány feltörölte a padlót Orbánnal, újranézve már erőtlennek tűnt fellépése. Talán azért, mert a másik áruba bocsátott szöveg, az őszödi beszéd vastagon szedett zárójelbe tette Gyurcsány ígéreteit és múlttal kapcsolatos állításait.

Az se válik a szocialista kormány dicsőségére, hogy a vita akár egy az egyben elhangozhatna a mostani kampányban is. Mintha az elmúlt négy évben semmi sem történt volna.

Bár a Fidesz álláspontja sem változott drasztikusan, de a helyzet megváltoztatására mégis inkább a kormánypártnak lehetett volna lehetősége. A vitából Gyurcsány már csak azért sem jöhet ki jól, mert egyedül az ő - a választás után az őszödi beszédben már visszavont - ígéreteit lehet ellenőrizni. Orbán ellenzékben nem nyújthatott összevethető teljesítményt, de az látható, hogy a 2006-os kampány finisében ígérgetésekben sikerült felvenni a versenyt Gyurcsánnyal.

Nézzük meg mai szemmel a 2006-os Gyurcsány-Orbán-meccs állását.

Mezőgazdaság: Egyetértettek abban, hogy piacokra van szükség. Gyurcsány Orbán szemére veti az orosz piac elvesztését. Orbán hangsúlyosan megígéri a magyar föld védelmét. A földpiacot a szocialista kormány sem szabadította fel, sőt, a külföldiek földvásárlási moartóriumának meghosszabbításáért lobbizik az EU-ban. 0:0

Gazdaság: "Az államadósság nő, a költségvetési hiány magasabb és egyre aggasztóbb mértéket ölt" - mondta a vitában Orbán. 2006-ban ez a mondat igaz is volt, ha a választások után igéreteivel szemben Gyurcsány nem megszorításokkal kezd, az év végi hiány bőven tíz százalék lett volna. A kiigazítás óta viszont folyamatosan csökken az államháztartási hiány, 2009-ben valószínűleg teljesült a 3,9 százalékos hiánycél. 2006-ban végülis maga Gyurcsány ismerte el az őszödi beszédben, hogy az ország költségvetési helyzete tarthatatlan. A vitában még büszkén emlegetett áfa-csökkentést mostanában legnagyobb hibájaként emlegeti, ahogy a költségvetési hiány elszaladásáért másik büszkeségét, az autópályaépítéseket okolja. 0:1

Az államadósság ügyében már akkor vesztésre álltak a szocialisták, 2002-ben 9200 milliárd forint volt az államadósság, de ebben már benne volt Medgyessy két száznapos programja is - melyek Gyurcsány mostani értékelése szerint megroppantották a gazdaságot. A GDP-arányos államadósság 2002-ben 51,5 százalék, 2006-ban 65,6, 2009-ben az előrejelzések szerint 78 százalék volt. 0:2

Gyurcsány válaszában azzal támadta Orbánt, hogy hét százalékos növekedést ígért, de 2002-ben ez csak három százalék volt. Orbán négy éve alatt átlagosan évi 4,5 százalék volt a növekedés. Gyurcsány Ferenc 2006-2008 közötti három évében már csak átlagosan 1,6 százalékkal gyarapodott a gazdaság, majd ezt követte a tavalyi visszaesés, a becslések szerint 6,3 százalék. Az előrejelzések szerint a gazdaság még idén is zsugorodni fog egy százalékkal.  0:3

Munkahelyteremtés: Gyurcsány azzal példálózott, hogy Orbánék tb-csökkentésének hatására 3,88 millióról 3,84 millióra csökkent a bejelentett munkahelyek száma. 2009 utolsó negyedévében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 3,78 millió bejelentett munkahely volt. 0:4

Család- és lakástámogatások: A Fidesz a családi adókedvezmény visszaállításával kampányolt, most is ígérnek hasonlót. Gyurcsány erre a szerinte és a statisztikák szerint is igazságosabb pótlék-rendszer mellett érvelt. A családi pótlékot 2008-ig a minimálnyugdíjhoz kötötten indexálták, annak befagyasztása óta a pótlék sem emelkedett. A családtámogatások közül a Gyes időtartamát Bajnai kiigazításai két évre csökkentették, cserébe a kormány a gyermekes anyák részmunkaidős foglalkoztatásának támogatását ígéri, illetve óvodaépítési programot. Az utóbbira szükség is lenne, 2005-2009 között 732 óvoda szűnt meg. Az anyák részmunkaidős foglalkoztatása Orbán egyik 2006-os ígérete volt, most a Gyes visszaállítását ígéri. 0:5

Egészségügy: "Ezt a nagyon buta és igaztalan kampányt, hogy itt valaki gyógyszerfelírási díjat akar bevezetni, legyen olyan kedves, vonja vissza.(...) Ez nem igaz, tudja mit, vonja vissza ezt a kampányt" - mondta Gyurcsány Ferenc Orbán Viktornak, aki arra utalt, hogy a kormány díjat akar bevezetni a gyógyszerfelíratás és az orvosi vizsgálat után. Beszédes volt Gyurcsány cáfolata, mert a vizitdíjat nem említette. Külön receptfelíratási díjat végül valóban nem vezettek be, de a vizitdíj egebek mellett épp arról szólt, hogy ha valaki csak receptet akart felíratni az orvossal, azért fizetnie kell. 0:6

Gyurcsány azt is Orbán szemére veti, hogy 1998-ban azt ígérték, négy év alatt  8 százalékára emelik az egészségügy részesedését a nemzeti jövedelemből, de ez 2002-ben is ugyanannyi volt, 4 százalék. Ez az arány Gyurcsány kormányzása idején sem változott.

Oktatás: Orbán a falusi kisiskolák, óvodák, illetve a posták bezárása ellen tiltakozott 2006-ban, és a Fidesz ezt mostani kampányában is emlegeti. Gyurcsány a vitában deklarálta, hogy minden faluban, ahol csak lehetséges, meg kell tartani a kisiskolát. Azzal vágott vissza, hogy Orbánék alatt több iskolát zártak be, ami akkor igaz volt. Orbánék alatt 329 iskola szűnt meg, 49-cel több, mint az utánuk következő Medgyessy majd Gyurcsány-kormány alatt. Az MSZP második ciklusában viszont 766 általános iskola szűnt meg. 0:7