Az LMP el sem hiszi

„Nem öt, nem hat, nem hét, hanem hét és fél” – üvölti egy cseppet sem részeg aktivista az Instant színpadán, hogy így melegítse be az amúgy vadul iszogató és smúzoló tömeget Schiffer András listavezető érkezéséig. Visszafogott óbégatás, mintha gólt rúgtunk volna valakinek, de nem lehetne tudni, hogy kinek, meg hogy akkor kik is vagyunk mi. Pillanatok alatt az egész átcsap darabjaira eső skandálásba: „Lehet más, lehet más!”, de aztán ez is elhal, és marad a tömeg, meg a habzó sör hangja, hiába az LMP pesti közönségének még egy kicsit tanulnia kell a csordahangulatot.

De inkább nyomjuk be a rewind gombot, és tekerjük vissza az időt egészen este hétig, amikor az újságírók megkezdik a szendvicses tálakat az Instanttól nem messze, az LMP-pártközpontjában. A Heti Válasz egykori szerkesztőségében még érezni a progresszív konzervativizmus, meg persze Pokorni Zoltán öltönyének illatát, de a szűk folyosókon már civil aktivistából lett képviselőjelöltek, szabaddemokratából lett zöldek és megannyi sajtómunkás oldalazgat.

Amikor kiderül, hogy még jó ideig nem lesznek itt hivatalos eredmények, a sajtó egy része a krumplis meg sajtos pogácsákba menekül, a többiek pedig a dohányzóban állják körül az lcd-tévé sistergő, szemcsés képét, hogy legalább úgy érezzék, hogy valami fontos dolog történik, pedig az MTV-n kínjában hamar stand up comedybe megy át a választási műsor, ennyi erővel akár a Garfieldet is nézhetnék az RTL Klubon.

A választási központ erkélyén, a frissen mázolt zöld virágosládák körül (Ne dőlj neki, még fog!) az országos lista prominensei időről időre összesítik a szavazatszámláló bizottságokba delegált LMP-aktivistáktól érkező híreket, az első ciginél valaki lelkesen közli, hogy hat százalék, majd azért gyorsan, elnézést kérve hozzáteszi, hogy Budapest egyetlen szavazókörzetében, tíz százalékos feldolgozottságnál. Később egyre magabiztosabban repülnek már a hét meg a nyolc százalékok, egy vidéki jelölt azt állítja, hogy Újpesten az LMP már húsz százalékon áll, de a többiek abban maradnak, hogy biztos csak túl sok sonkás szendvicset evett.

Rémhírként terjed, hogy az LMP megverte a Jobbikot is, a folyosón egy magnóból felcsendül valami reggae, a büféasztal felett elgondolkodva egy negyvenes nő megkérdezi, hogy akkor a szalámis szendvics kóser-e. Erről álmodik Vona Gábor, amikor verejtékben ébred az éjjel közepén.

Közel ötven százalékos feldolgozottságnál, de még a meghosszabbított kampánycsend közepén az LMP dohányfüstben enyhén pácolt keménymagja biztosra veszi a bejutást, az aktivista lányok előpakolják a pezsgős üvegeket. Schiffer András azonban még bujkál, talán hallotta, hogy ezt így szokás, vagy csak nem akar Dávid Ibolya előzenekara lenni a magyar televíziókban.

A fotósok ekkor már pattanásig feszültek, elég egyetlen óvatlan grimasz, vagy egy vécét kereső rendőrjárőr, és máris elsülnek a fényképezőgépek. Az amerikai nagykövet villámlátogatását úgy követik le, mintha maga Obama ugrott volna be gratulálni Schiffernek, majd váratlanul feltűnik egy nagy adag kolbász, és két tucat fotós veti rá magát a tállal rémülten egyensúlyozó témára.

A kampánycsend vége után pár perccel minden újságírót a nagy terembe terelnek, miközben a sajtófőnök szól Schiffer Andrásnak, hogy mégse hagyja már magát csak úgy bárkivel lefotóztatni, figyeljen arra, hogy ki kerül vele egy képkivágásba. A kereskedelmi tévék stábjai egymás gyomrába könyökölve keresnek maguknak helyet, „statív, statív” kiálltások szállnak a teremben, valaki azt üvölti, hogy „Ne azt a kábelt dugd be, te szerencsétlen, az nem a miénk, hanem a Tv2-jé”.

Schiffer András fél tizenegykor bejelenti, hogy bekövetkezett a csoda, és gyorsan világossá teszi, hogy nem a Fidesz elsöprő győzelmére gondolt. Megköszöni mindenkinek, mintha csak az Oscar-gála vágatlan verziójában lenne, annak is az audiokommentárral ellátott extra lemezén. Többen ráadás köszönömöt is kapnak. Aztán az LMP képviselőjelöltjei megtapsolják magukat. Hosszan, ütemesen.

Pezsgő, közben a jelöltek eredményeinek éljenzése az MTV még mindig szemcsés választási műsorára koreografálva. Szabó Rebeka Katalin, az országos lista harmadik helyezettje, a jövő Dávid Ibolyája magas sarkú cipőt vesz fel, majd a keménymag egy félig üres unicumos üveget követve átmegy az Instantba.

Az LMP örül, sőt boldogok, mint egy kemény szociológia zh után, és senki nem beszél arról, hogy nem a zavaros, újbalos gazdaságpolitikai utalgatások, a biopiac, meg a napenergiával fűtött Parlament miatt kaptak hét és fél százalékot. Hanem mert pont ennyi liberális van Magyarországon, akiknek már csak az LMP maradt.  Lehet, hogy lötyögő öltönybe bújt hippik, meg a romkocsmák népe, de legalább nem ők Szekeres Imre. Vagy Morvai Krisztina.

„Nézz rá, neki már mentelmi joga lesz!” – sikítja egy lány, és haját hátradobva nevet, miközben az egyik választmányi tag kezét szorongatja. Szombati Kristóf zavartan fogadja a gratulációkat, többen felest rendelnek neki. Közben megérkezik Schiffer András is, a tévékamerák reflektorfényében fénylik a mosolya, és kezet fog mindenkivel a tömegből. Egy részeg értetlenkedve kérdezi, hogy mégis ki a franc volt ez.