Választás 2010
Parlamenti mandátumok Feldolgozottság: 100%
  • Fidesz 263(68,14%)
  • MSZP 59(15,28%)
  • Jobbik 47(12,18%)
  • LMP 16(4,15%)
A 176 egyéni körzetből Fidesz: 173 MSZP: 2 Független: 1

Az országtönkretevős szórólap csak véleményt fejez ki

2010. február 1., hétfő 21:30 |

Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint a véleménynyilvánítás körébe tartozik az "Együtt tették tönkre az országot" feliratú szórólap, amin Gyurcsány Ferenc és szocialista jelöltek láthatók.

A testület ezzel elutasította az MSZP kampányigazgatójának kifogását. Az OVB ugyanakkor megállapította, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében, valamint a főváros 9-es számú választókerületében terjesztett szórólapokkal ismeretlenek jogszabályt sértettek, mert azokon nem tüntették fel a dokumentum kiadóját.

Az OVB ezért arról is határozott, hogy - mivel az elkövető személyét nem tudták megállapítani - szabálysértési feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen.

A szórólapokon Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő és a szocialista jelöltek fényképe szerepel azzal a felirattal, hogy "Együtt tették tönkre az országot", valamint hogy a szocialista politikusok "felelősek az értelmetlen megszorításokért", mert közösen támogatták a "nyugdíjelvonást, az egészségügy tönkretételét, az adóemeléseket és a munkahelyek megszüntetését".

A szórólapok alján szerepelt ugyan a "készült a Fidesz megbízásából" felirat is, ám az OVB szerint ennek alapján nem lehet bizonyítani, hogy a Fidesznek köze lenne ahhoz.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!