Băsescuhoz hasonlítják Orbánt

2010.04.27. 07:34
A megizmosodott hátországgal maga mögött a második Orbán-kormánynak minden eszköze megvan arra, hogy életbe léptesse a Magyarország kilábalásához, fellendítéséhez szükséges gazdaságpolitikai intézkedéseket, írja keddi számában a Krónika. Az Új Magyar Szó (ÚMSZ) cikke Traian Băsescu román államfővel hasonlítja össze Orbán Viktort.

A Krónika vezércikkírója egyetért azokkal, akik szerint Európában egyedülálló eredmény született azáltal, hogy egy politikai alakulat ilyen széles körű társadalmi felhatalmazást szerzett.

A szükséges gazdaságpolitikai intézkedések szempontjából nincs elfecsérelni való idő: a válság és a két cikluson átívelő balliberális kormányzatok által gazdasági szempontból már-már kilátástalan helyzetbe sodort ország állapota azonnali és határozott lépéseket követel, és ezáltal a Fidesz politikusainak nagy valószínűséggel el kell felejteniük a száznapos türelmi idő intézményét - írja az erdélyi napilap.

Felezés akadály nélkül

A szerző megjegyzi: miközben Romániában Traian Băsescu államfő és a parlamenti pártok hosszú ideje csupán tervezgetik a mélyreható államreform megvalósítását, az Orbán-kormány minden akadály nélkül véghezviheti az önkormányzati képviselők számának megfelezésére, valamint a honatyák létszámának csökkentésére vonatkozó elképzelését.

"A mindig is nemzetben, a magyarság határok fölötti egyesítésében gondolkodó jobboldalnak azonban talán az lesz a legnagyobb feladata, hogy visszaadja a magyaroknak – éljenek azok az anyaországban, a Kárpát-medencében vagy a nagyvilágban – azt a kincset, amit a merjünk kicsik lenni mottóval a balliberális oldal vett el tőlük: önbecsülésüket, az önmagukba vetett hitet" - olvasható a Krónikában.

"Velejéig beteg gyurcsányi politika"

A kommentátor szerint a "velejéig beteg" gyurcsányi politika – amely őszinteségként próbálta eladni a hazugságot, és mélységesen megosztotta a nemzetet – olyan erkölcsi károkat okozott, olyan mély sebeket ejtett a magyarországi és határon túli magyar társadalomban, amelyekre mindenképpen gyógyírt kell találni. "Mindez azonban nem lesz nehéz egy olyan kormány számára, amely a nemzeti együvé tartozást tekinti egyik hitvallásának, és amelyre minden magyar büszke lehet" - állapítja meg a Krónika vezércikke.

Ugyancsak a román elnökkel hasonlítja össze Orbán Viktor személyét kedden a bukaresti Új Magyar Szó, de ez a lap az általa negatívnak tekintett hasonlóságokról ír. Idézi Băsescut, aki korábban azt mondta: "Addig folytatom a harcot az oligarchákkal, míg ki nem verem a fejükből azt a hitet, hogy rá tudják tenni a kezüket az országra". Ezután Orbánnak a következő megállapítását idézi: "Forradalom történt a szavazófülkékben, a választópolgárok megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét, és helyette új rendszert alapítottak."

Politikai opportunizmus

A cikk szerzője szerint a két politikus között sok hasonlóság, sőt "rokoni szál" fedezhető fel, ám ezek közül a legkevésbé fontos az azonos európai politikai családba való tartozás. Szerinte ez csupán konjunkturális, formai dolog, valódi tartalom és jelentőség nélkül.

A szerző mindkét személy esetében "politikai opportunizmusról" beszél, mind a Fidesz, mind a román Demokrata Liberális Párt (PD-L) hatalmas ideológiai vargabetűket írt le mintegy két évtizedes történelme során. Orbán Fidesze ultraliberálisból lett mélyen konzervatív, Băsescu pártja pedig talán még ennél is hajmeresztőbb fordulattal hagyta faképnél a Szocialista Internacionálét az Európai Néppárt "kedvéért", hogy aztán a "liberális" jelzőt is odabiggyessze nevéhez.

"A két politikai ikertestvér közös vonásai közül a legfontosabb pedig éppen az a primitív, olcsó populizmus, amely a fentebb idézett két mondatból süt. Mind Orbán, mind Băsescu a népnek ellenséget felmutató, rendteremtő, erőskezű vezető archetípusára épít" - véli a vezércikk írója. Szerinte ugyanakkor "a demagógia híg levesébe beleköphet" a gazdasági válság. "Kiderülhet ugyanis, hogy a populizmus modellje mégsem tökéletes. Kiderülhet, hogy a bosszúvágy jó mozgósító erővel bír ugyan a választásokon, az éhséget azonban nem enyhíti" - vélekedik a szerző.