Négypárti lesz a parlament
Percről percre
- a Fidesz 52,73 százalékkal nyerte meg a választást, az MSZP 19,3, a Jobbik 16,67, az LMP 7,48, az MDF 2,67, a Civil Mozgalom 0,89 százalékot szerzett.
- Az országban csak egy helyen vezet nem fideszes jelölt.
- A Fidesz az első fordulóban 119 helyen győzött.
ápr. 11. 13:55Kampánycsendsértés Hajdúhadházon, rendőrségi feljelentések
Egy kampányújságban közzétett keresztrejtvény sorsolásának szombati kézbesítése, nyilvánosságra hozatala miatt kampánysértést állapított meg a Hajdúhadház központú Hajdú-Bihar megyei 4. számú egyéni választókerületi választási bizottság, közölte Vincze András jegyző, választásiiroda-vezető.
Az ügyben két bejelentés érkezett a választási bizottsághoz, az egyik nem felelt meg a formai követelményeknek, ezért érdemi vizsgálat nélkül elutasították. A másik bejelentés nyomán azonban megállapították a kampánycsendsértést. Vasas Lászlóné, a Hajdú-Bihar megyei területi választási bizottság vezetője elmondta, hogy vasárnap két jelölőszervezet feljelentést tett Debrecenben és Hajdúhadházon a rendőrségen választási plakátok, illetve molinók megrongálásáért. (MTI)



