Négypárti lesz a parlament
Percről percre
- a Fidesz 52,73 százalékkal nyerte meg a választást, az MSZP 19,3, a Jobbik 16,67, az LMP 7,48, az MDF 2,67, a Civil Mozgalom 0,89 százalékot szerzett.
- Az országban csak egy helyen vezet nem fideszes jelölt.
- A Fidesz az első fordulóban 119 helyen győzött.
| Minden | Fidesz | MSZP | Jobbik | LMP | MDF | Videók | Eredmények |
ápr. 11. 19:36A pártok tudják majd, amit önök előtt titkolni kell
A pártok ezúttal jóval hamarabb tudhatják majd a választás eredményét a választóknál. Az OVB döntése alapján ugyanis nem lehet részeredményeket közölni, így az utolsó szavazókör zárásáig a közvélemény előtt titok, hogyan áll a számlálás. A számlálóbizottságban ülő pártdelegáltak viszont jelentenek saját pártjaiknak is, ez minden választáskor így szokott történni. Vagyis a pártok saját forrásból tudnak majd mindent.
ápr. 11. 22:42Győr-Sopron-Mosonban csaknem 60% a Fideszé
Győr-Sopron-Moson megyében 97%-os feldolgozottság felett a FIDESZ-KDNP 59.84%-kal áll, mögötte az MSZP (16.81%), a Jobbik (12.55%), az LMP (6.27%), az MDF (2.94%) és Civil Mozgalom (1.59%) áll.
ápr. 11. 22:43Baranyában majdnem tarolt a Fidesz
Baranya megye hét választókörzetében hatból már az első fordulóban eldőlt az egyéni mandátum sorsa, mind a hatot a Fidesz–KDNP jelöltje söpörte be, egyedül a komlói választókörzetben lesz második forduló, de ott is a fideszes jelölt indul a legnagyobb eséllyel, a mai szavazáson 49,39 százalékot szerzett, a második MSZP-s 25,20 százalékkal.
ápr. 11. 22:47Komárom-Esztergom megyében mindenhol első a Fidesz
Teljes feldolgozottságnál Komárom-Esztergom megye mind az öt választókerületében a Fidesz–KDNP jelöltje kapta a legtöbb szavazatot. Tatabányán és Komáromban 1994 óta az MSZP győzött, idén azonban a Fidesz–KDNP jelöltjei 17 illetve 32 százalékot vertek a második helyet megszerző MSZP-s riválisaikra. Esztergomban és Tatabányán lesz második forduló.
ápr. 11. 22:48Szili Katalint leverte a fideszes jelölt
A pécsi második választókörzetben a szocialista nagyágyú, Szili Katalin csak 26,52 százalékot szerzett, a Fidesz–KDNP jelöltje, Nagy Csaba 50,98 százalékot kapott, és nyert is, nem lesz második forduló. Baranyából még Hoppál Péter, Kővári János, Hargitai János,Tiffán Zsolt, és Pichler Imre került be azonnal a parlamentbe, mindnyájan Fidesz–KDNP-jelöltek.
ápr. 11. 22:54Hajdú-Bihart elfoglalta a Fidesz
Hajdú-Bihar megye kilenc körzetéből mind a kilencet a Fidesz–KNDP jelöltjei nyerték, már az első fordulóban eldőltek a mandátumok. A parlamentbe került tehát Kósa Lajos, Pósán László, Halász János, Tasó László, Vitányi István, Arnóth Sándor, Márton Attila, Tiba István és Kiss Attila.
ápr. 11. 22:55Győrben nem lesz második forduló
Mindhárom győri választókerületben az első fordulóban eldőlt a választás, a Fidesz–KDNP jelöltjei nyertek: az egyesben Kara Ákos (65.35%), a kettesben Dr. Szakács Imre (57.62), a hármasban Borkai Zsolt (64,07%).
ápr. 11. 22:57Somogyban is tarolt a Fidesz–KDNP
Egyhangúra sikeredett az első forduló Somogy megyében, mind a hat egyéni mandátum sorsa eldőlt, és mindet a Fidesz–KDNP jelöltjei szerezték meg. Ők Heintz Tamás, Gelencsér Attila, Gruber Attila László, Móring József Attila, Szászfalvi Károly és Karvalics Ottó János.
ápr. 11. 23:00Nagy nevek a vert mezőnyben Somogyban
Lamperth Mónika, Kolber István, Suchman Tamás és Gyenesei István az ismertebbek azok közül, akik Somogy megyében veszítettek.
ápr. 11. 23:00Győr-Moson-Sopronban nincs második forduló
Mosonmagyaróváron Dr. Nagy István, Csornán Gyopáros Alpár, Kapuváron Ivanics Ferenc, Sopronban Firtl Mátyás Sándor nyert ötven százalék feletti eredménnyel.
ápr. 11. 23:02Lesz még egy forduló a XI. kerületben
A Fidesz–KDNP színeiben induló Simicskó István (44.48%) és az MPSZ-s Molnár Gyula (38,22%) közt olyan heves harc alakult ki Budapest 16. választókerületében, hogy az meg kell majd ismételni. A választás eredménytelen. Újbuda másik két választókerületében eredményes volt a választás. A 15. számú kerületben, 97,29 százalékos feldolgozottságnál Rétvári Bence, a Fidesz–KDNP jelöltje vezet több mint ötven százalékkal, míg a 17. számú körzetben a fideszes Kupper András szerzett meg több mint ötven százalékot, teljes feldolgozottságnál.
ápr. 11. 23:03Tolnában éppen hogy nem lesz második forduló
Tolna megyében az öt egyéni körzetben ötven százalék feletti eredményt értek el a Fidesz–KDNP jelöltjei, így nem lesz második forduló. Dombóváron nem sokon múlt, 50,06%-ot ért el a fideszes jelölt, Patay Vilmos. Rajta kívül képviselő lesz még Horváth István, Tóth Ferenc, Potápi Árpád János, Hirt Ferenc.
ápr. 11. 23:04Vasban sem lesz második forduló, tarolt a Fidesz
Szombathelyen Dr. Puskás Tivadar és Dr. Hende Csaba, Kőszegen Básthy Tamás, Sárváron Kovács Ferenc, Körmenden V. Németh Zsolt nyert bőven ötven százalék feletti eredménnyel, mindannyian a Fidesz–KDNP politikusai.
ápr. 11. 23:08A XV. kerületben lesz második forduló
94 százalékos feldolgozottság mellett a Fidesz–KDNP jelöltje, László Tamás a voksok 48,23 százalékát szerezte meg a főváros XV. kerületében, mögötte az MSZP-s Hetyei László Antal 37,6 százalékkal áll, a harmadik helyen pedig a Jobbik jelöltje, Gaudi-Nagy Tamás 14,17 százalékkal. Lesz tehát második forduló itt.
ápr. 11. 23:09Veszprém megye a Fideszé
A megye mind a hét körzetében a Fidesz–KDNP nyert, Ajkán Ékes József László, Balatonfüreden Dr. Bóka István, Pápán Dr. Kovács Zoltán, Tapolcán Lasztovicza Jenő, Várpalotán Talabér Márta, Veszprémben Dr. Horváth Zsolt és Dr. Navracsics Tibos szerzett mandátumot.
ápr. 11. 23:11Pest megye két kerületében lesz második forduló
Pest megye 16 választókerületében mindenhol a Fidesz–KDNP vezet, de Vácott és Szigetszentmiklódon lesz második forduló. Vácott Bábiné Szottfried Gabriella csupán a szavazatok 37,79 százalékát szerezte meg, míg Szigetszentmiklóson Hoffman Pál csupán 0,8 százalékkal csúszott le az ötven százalékról. Érden, Budaörsön, Pilisvörösváron és Szentendrén még nem teljes a feldolgozottság, de biztosra vehető az első helyen álló jelölt győzelme.
ápr. 11. 23:11Zalában csak a Fidesz nyert
Zalaegerszegen Dr Gyimesi Endre, Nagykanizsán Cseresnyés Péter, Keszthelyen Manninger Jenő, Lentiben Pintér László, Zalaszentgróton Vigh László nyert ötven százalék feletti eredménnyel.
ápr. 11. 23:12A XVI. kerületben a Fidesz–KDNP-s jelölt nyert
Budapest XVI. kerületében a Fidesz–KDNP jelöltje, Kovács Péter a szavazatok 52,86 százalékát szerezte meg 100%-os feldolgozottság mellett, ezzel meg is szerezte az egyéni mandátumot, nem lesz második forduló.
ápr. 11. 23:18Eredménytelen Csepel
Kemény összecsapás volt Csepelen, ahol 1994 óta az MSZP volt hatalmon, és emiatt lesz második forduló: a fideszes Németh Szilárd 43,96 százalékot szerzett, nagyjából tizenöt százalékkal megelőzve az MSZP jelöltjét, Avarkeszi Dezsőt.
ápr. 11. 23:19A XVII. kerületben is a fideszes nyert
Riz Levente, a Fidesz–KDNP jelöltje nyerte meg a fővárosi tizenhatodik kerületében a választást, szerzett mandátumot.
ápr. 11. 23:23Budafok-Tétény a Fideszre szavazott
Teljes feldolgozottságnál győzött Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP képviselője, de csupán 50,56 százalékkal. Mögötte másodikként futott be Szincsák József (MSZP) 22,63 százalékkal. Ebben a kerületben a korábbi választásokon az MSZP jól ismert politikusa, Lendvai Ildikó indult.
ápr. 11. 23:24Óbudán a második forduló dönt
Mindkét körzetben a Fidesz–KDNP jelöltje vezet az MSZP-s előtt, de ötven százalék alatti eredménnyel: Menczer Erzsébet (43.98%) Orosz Sándort (30.02), Bús Balázs, a kerület polgármestere (49.18) Kiss Lászlót előzi (22.82). A választókörzetekben 1994 óta mindig az MSZP nyert.
ápr. 11. 23:24A XVIII. kerület két körzetében is lesz második forduló
A fővárosi tizennyolcadik kerületben két választókörzetet jelöltek ki, mindkettőben lesz második forduló, mert a mindkét helyen ötven százalék alatt maradt az első helyen álló Fidesz–KDNP-s jelölt. A 26. választókörzetben a 49,07 százalékos Kucsák Lászlót a szocialista Simon Gábor követi 37,12 százalékkal, a 27. körzetben a 45,73%-ot szerző Ughy Attilát a 28,8%-os Mester László szocialista politikus követi. A kerület egyébként 1994 óta csak MSZP-s képviselőket adott a parlamentnek.
ápr. 11. 23:27A fővárosi MSZP-s elnök felsült
Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke a tizenkilencedik kerületben 29,47 százalékot szerzett, ez csak a második helyre elegendő, mert a Fidesz–KDNP-s Tarnai Richárd 44,64 százalékot ért el. Lesz második forduló.
ápr. 11. 23:29Pokorni nyert a hegyvidéken
Még nem teljes a feldolgozottság a XII. kerületben, de Pokorni Zoltán győzelme biztosra vehető. 98,18 százalékos feldolgozottságnál 55,99 százalékon áll, mögötte második helyen az MSZP-s Katona Tamás futott be. Itt indult volna Hagyó. Az LMP-s Sipos Péter 12,53%-ot, Martinez Gábor, a Jobbik jelöltje 6,02 százalékot szerzett.
ápr. 11. 23:31Hiller is kikapott
A főváros huszadik kerületében Hiller István MSZP-s elnökségi tag, volt oktatási és kulturális miniszter 30,59%-ot szerzett. A fideszes ellenfele, Földesi Gyula 47,93 százalékot ért el. Itt is lesz második forduló.
ápr. 11. 23:33Podolákot is megelőzte a fideszes jelölt
Podolák György MSZP-s politikust, a parlament gazdasági bizottságának elnökét a második helyre szorította a Fidesz–KDNP jelöltje, Borbély Lénárd. Előbbi 34,96 százalékot, utóbbi 48,31 százalékot kapott, a másodk forduló dönt.
ápr. 11. 23:48Komoly Fidesz-előny az 1994 óta MSZP-s óbudai körzetekben
Budapest 3. és 4. számú választókörzetében az utóbbi négy választáson mindig a szocialisták győztek, a mostani első fordulóban a Fidesz-KDNP jelöljei vezetnek. Az első fordulóban a választás várhatóan érvényes, de eredménytelen lesz, ezért második fordulót kell tartani. A 3. körzetben Menczer Erzsébet (43.98%) jelentős fölénnyel, 14 százalékkal vezet az MSZP-s Orosz Sándor előtt.
A 4.-ben a kerület polgármestere, Bús Balázs 0.82% híján elérte az ötvenet, bő 27 százalékkal vezet a szocialista Kiss László előtt. Az MDF-es Király Zoltán 5.27%-ot kapott. Király Zoltán 1985 és 1994 között már volt parlamenti képviselő; megjárta a régi MDF-et, az MSZDP-t, az MSZP-t. A 2006-os nyertes Donáth a BP.-i 2-es evk.-ban indult.
ápr. 11. 23:58Agyonnyerte Győr-Moson-Sopront a Fidesz–KDNP
Mind a hét megyei választókörzetet hatalmas fölénnyel nyerte a párt, Kara Ákos 65,35, Szakács Imre 57,72, Győr polgármestere, Borkai Zsolt 64,04, Nagy István 57,37, Gyopáros Alpár 67,51, Ivanics Ferenc 66,48, Firtl Mátyás Sándor 57,01 százalékot szerzett.
ápr. 11. 23:59Cser-Palkovics lecsúszott a győzelemről
Fejér megyében mindehol vezet a Fidesz, de két választókerületben is eredménytelen a szavazás. Székesfehérváron a fideszes szóvivő, Cser-Palkovics András áll az élen, de csak 49,51 százalékort szerzett, ezért lesz második forduló. A 2. számú körzetben Vargha Tamás 58,54 százalékot hozott.
Dunaújvárosban a feldolgozottság még csak 95.74%-os, viszont már biztos, hogy lesz még egy kör: Dorkota Lajos 41,95 százalékkal első az MSZP-s Kálmán András előtt (24,4%).
Gárdonyban L. Simon László 53,71%-on áll, de a feldolgozottság még csak 98,61 százalékos. Móron Törő Gábor (57,11%), Sárbogárdon Varga Gábor (57,61%), Bicskén Tessely Zoltán (62,65%) nyert.



