Gyurcsány évet értékel

2010.03.19. 16:34 Módosítva: 2010.03.19. 18:33
Évértékelő beszédet tartott pénteken - Magyarország náci megszállásának 66. évfordulóján - Gyurcsány Ferenc. A szokatlan gesztus még a Magyar Szocialista Pártot is megdöbbentette.

Gyurcsány Ferenc egyre intenzívebben dolgozik politikai visszatérésén. A volt miniszterelnök az év kezdetén még csak zártkörű fórumokon szólalt fel, március eleje óta azonban már nyíltan kampányol. Elméletben pártja mellett, de például kecskeméti rendezvényén Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltről vagy az MSZP új programjáról szó sem esett, annál több Gyurcsány teljesítményéről, vélt eredményeiről.

Fotók: Szémann Tamás
Fotók: Szémann Tamás

A visszatérés következő lépéseként Gyurcsány pénteken évértékelő beszédet tartott, döntésével a pártját is meglepte. Ennél talán csak az meglepőbb, hogy a Demokratikus Charta rendezvényén az őszödi beszédet és Orbán Viktorral folytatott 2006-os vitájának felvételét árulja majd beszédén, amit az eredetileg meghirdetett SYMA-csarnok helyett a kisebb Körcsarnokban tartanak.

Az ATV jelentése szerint 2000-2500 néző lehet a helyszínen, de Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje "vidéki elfoglaltsága miatt" nem tudott eljönni. Gyurcsány beszéde előtt Vitányi Iván és Bauer Tamás tartott bevezetőt.

SZT 8775

"Na szóval köszönöm akkor harmadszorra is" - kezdte beszédét egy nagy sóhaj után Gyurcsány Ferenc. A Charta múltjáról beszélt, melynek szent a szabadság, a progresszív nemzeti hagyományok.

"Szeretem Magyarországot, szeretem tétovaságát" - mondta, miközben kamaszosan lépdelt. "Sokszor szenvedélyes vagyok [...] a közügyekben is" - folytatta. "Tudok cifra mondatokat is mondani" - nevettette meg közönségét. "A cifraság a szenvedély és a szeretet túlzásai" - mondta, hogy büszke a cifraságok mögött rejtező igazságokra. "Legyenek önök is büszkék rá" - mondta a beszédről, amit árul is.

"Történelmi léptékkel mérve Magyarország az utóbbi fél évezredének legsikeresebb évtizedét éli" - tért rá saját teljesítményének értékelésére. Elnézést kér, hogy csak annyira tud objektív lenni, amennyire főszereplőként lehet.

SZT 8793

Utat próbált nyitni a nyugatosodásnak, mondta, és Széchenyitől Máraiig felsorolta előképeit, majd kompországozott. Kormánya célja "sok-sok évszázad történelmi küldetésének" befejezése volt.

Beszédéből kiderült, hogy nehéz dolga volt az ország nyugatra kormányzásával. A Fidesz szétverte a demokratikus intézményrendszert, "Mi kellettünk ahhoz, hogy véget vessünk a háromhetenkénti ülésezés gyakorlatának" - mondta. Szerinte az MSZP-nek köszönhetően élhet ma az ellenzék jogaival.

"Átfogó szociális kárpótlás" - jellemezte Medgyessy Péter két száznapos programját, amit aztán költői képekben fejteget. Bérek növekedéséről, gyermekjóléti intézkedésekről beszél.

"2006-ra világos lett, hogy ez az álom fenntarthatatlan" - folytatta. "Az 1500 milliárd forintos költséget nem az ország teljesítménye, hanem a felvett hitelek finanszírozták" - ismételte meg. A hiány hatodát vállalta magára, nagy részét Medgyessy Péterre kente. "A jószándéknak nyögés lett a vége" - mondta.

SZT 8859

"Magyarország ma jobban él, mint 2001-ben" - folytatta a hibák elismerése után. Szerinte a nyugdíjak harmadukkal, a fizetések negyedükkel érnek többet, mint 2001-ben. Azt ajánlja a Fidesznek, hogy mindenhova plakátolják ki: jobban élünk, mint nyolc éve.

"Nincsen olyan falu, ahol ne épült volna valami az elmúlt nyolc évben" - mondott egy nehezen cáfolhatót, majd az autópályaépítésekre terelte a szót. Beszéde eddig komoly egyezéseket mutat az MSZP 2009 márciusi kongresszusán elmondott, lemondását bejelentő beszédével. Még a számok is ugyanazok. Nem tudjuk, hogy azóta nem épült lakás és senki sem vett autót, vagy Gyurcsány felejtette el frissíteni jegyzeteit.

"Szabaddá vett... Szabaddá lett nemzet" - kezdte a következő gondolati egységet, ami arról szól, hogy tulajdonképpen mit is akart volna csinálni miniszterelnökként. Kecskeméti beszédéhez hasonlóan, de enyhébben róta meg a választókat, amiért nem elég felnőttek.

A reformprogram azonban azért rekedt meg, mert a Fidesz áthatolhatatlan társadalmi ellenállást szított 2008-ra. De elismerte, hogy kormányának és magának is volt felelőssége a kudarcban. "Összességében rosszul mértem fel erőinket [...] Azt hittem, hogy akaratunk és igazságunk önmagában is elég lesz a sikerhez". A választók "hiányos reformképességéről" beszélt.

"Irányt, tempót a politikának a kormányfő szab" - mondta, hozzátéve, hogy reformjai pozitívan kerülnek majd be a történelemkönyvekbe. "Reformjaim meghaladták azt, amíg az ország el akart jönni" - mondta. Ez nem jelenti azt, hogy a politikusnak le kéne mondani álmairól, de azt igen, hogy "nem elegendő sokunk tisztességes reformszándéka, ha a többség nem akar velünk jönni". Ezt még egyszer elismételte.

SZT 8870

A népszavazás döntő csapást mért a reformpolitikára, a gazdasági válság pedig megpecsételte a kormány sorsát, mondta. "2008 őszén iszonyatos erővel szembesültünk a válság erejével" - mondta. Két válságkezelő csomagot elfogadott, de 2009 márciusára kiderült, hogy a harmadik válságkezelő csomag "személyes áldozatot követel". Lemondásával kikényszerítette a kormányfőváltást, aminek hála végre lehetett hajtani a költségcsökkentő megszorításokat.

"Muszáj pár szót mondanunk Bajnai Gordonról" - mondja, aki szerinte megtette amit kellett, jó ember maradt, "sok ilyen emberre lenne szükségünk". Eddig ezzel aratta a legnagyobb tapsot.

Lendvai Ildikónak is megköszönte, aki nem magáért teszi, amit tesz, hanem az országért. (Mesterházy Attiláról viszont nem mondott semmi dicsérőt egész beszéde alatt.)

"A kormány nem magányos harcos. Vannak szövetségesei - na időnként attól óvja meg az isten" - nevettette meg közönségét. És van ellenzéke is. Az viszont nem természetes, hogy az ellenzék, "a vereségébe 2002 óta belenyugodni képtelen Fidesz" "nyílt, uszító háborúskodást" zúdít a nyakába.

A háborúban az ország elvesztette az irányt. Az ellenzék nem magasztalja az ország teljesítményét a parlamentben, mondta. A kormányt persze szerinte is kritizálhatná, hiszen a kormány "adott okot a kritikára".

"A magyar progresszió, a magyar baloldal nem fog revansot venni" - jelentette ki minden előzmény nélkül. Ezután nehezményezte, hogy a Fidesz nem határolódik el azoktól, akik csúnyákat mondanak rájuk, illetve Molotov-koktélokat dobálnak a házaikra.

"A semmihez képest a bármi is hazugság" - intette Orbán Viktort, arra célozva, hogy a Fidesznek nincs programja, így, ha kormányra kerül, "hazugságban születik" - már amennyiben bármit is tesz.

"A tévészékház ügyénél álljunk meg egy pillanatra". A polgárok ugyan szerinte is felháborodhatnak, de ez nem fajulhat odáig, hogy "nemzeti intézményeinket támadnak meg és gyújtanak fel". A rendőrséget, amely "védi a harmadik köztársaságot", védeni kell, nem lehet a rendbontók oldalára állni. "A Fidesz a rendbontók oldalára állt" - jelentette ki az addigi legnagyobb tapsot learatva.

A jogsértéseket nem kell eltusolni, "elnézést kell kérni" az ártatlan áldozatokról, de a rendőrség igazát nem lehet elvitatni. Ezután megint arról beszélt hosszasan, hogy megérti, ha valakinek nem tetszik a kormány ténykedése, de ezért miért kell zavarogni, meg uszítani, meg egyenruhában masírozni. Az agresszió nem old meg semmit, mondta. "Nem ismerek radikális demokráciát".

"Muszáj nekik ezt mondanom: sokat ártanak az országnak" - üzente a szélsőjobbnak. Következő gondolatában Vona Gábor és Orbán kapcsolatát, illetve szélesebben a Fidesz és a Jobbik szövetségét fejtegette. A Fidesz szerinte az "enyhe szélsőség", amely "mocskos beszéd helyett mocskolódó" beszédet mond. "Orbán Viktor attól nem válik demokratává, hogy van nála szélsőségesebb erő" - jelentette ki. A közönségnek soká esett le, késett a taps.

Fotók: Szémann Tamás
Fotók: Szémann Tamás

"A Gárda kifejezi azt, amit Orbán Viktor gondol a világról". "A kordonbontásból nőtt ki a rendbontás" - mondta.

"Helyesen döntöttek négy éve, amikor a baloldalt választották" - dicsérte meg a még megmaradt szocialista szavazókat. Ezt még hosszasan ragozta, de a gondolat végén nem kérte meg őket, hogy újra szavazzanak az MSZP-re.

Inkább köszönetet mondott azoknak, akik vagy "rám" vagy "ránk" szavaztak, nem lehetett jól hallani. "Szeretlek benneteket" - mondta.

"Minden esély megvan rá, hogy hárompárti parlament legyen" - mondta, meghirdetve a baloldal egy a zászló-programját. Az MSZP lehet szerinte a demokrácia utolsó képviselője, ezért Mesterházy Attila és az MSZP támogatására kérte "a bizonytalanokat, a csüggedőket és a demokratákat".

SZT 8879

"A választással ennek a küzdelemnek nem lesz vége" - mondja, majd Bibót idéz, a klasszikust, hogy a demokrata nem fél. Az egész bekezdést idézi, nem csak a mondatot.

"Az elmúlt húsz év legnehezebb választásán", ami pár hét múlva következik, Gyurcsány "a nemzeti progresszió útját fogja választani" - zárta beszédét, amit a Himnusszal kísértek le.