Hack Péter pártot alapítana
Pártot alapítana Hack Péter jogász, az SZDSZ egykori országgyűlési képviselője. A politikus a Figyelőneten pénteken megjelent interjújában elmondta: az önkormányzati választásról lecsúsztak, a négy év múlva esedékes országgyűlési választáson viszont elindulnának.
"Van és lesz is helye a magyar palettán egy piacorientált, nyugati értékeket, az európai és az euroatlanti együttműködést fontosnak tartó új centrumerőnek" – indokolta a pártalapítás gondolatát Hack Péter.
Mint mondta, létezik olyan, patrióta, de nem nacionalista, az ország versenyképességét szem előtt tartó szavazóbázis, amelyet jelenleg senki sem képvisel. Szerinte az LMP alkalmatlan erre, mert "a Fidesszel kórusban állítja, hogy megbukott a szabadpiac és a versenyalapú nyugati kapitalizmus".
Hack Péter arra is kitért: jelenlegi és volt tanítványai javasolták, hogy főpolgármester-jelöltként induljon az októberi választáson, a felkérés azonban túl későn érkezett, ezért "elhalasztották a startot".
Az 1998 óta a Hit Gyülekezete diakónusaként tevékenykedő jogász a Figyelőnetnek adott interjúban kijelentette: a gyülekezet nem törekszik politikai hatalomra, célja és lényege az evangélium hirdetése. Hangsúlyozta azonban, hogy a közelmúltig voltak pártok, amelyek programját a gyülekezet tagjai kompromisszumokkal ugyan, de tudták támogatni, ma viszont sokan közülük úgy érzik: nincs ilyen párt és program.
Hack Péter ugyanakkor logikus felvetésnek minősítette, hogy a Hit Gyülekezete tízezernyi tagja a korábbi SZDSZ-szimpatizánsok egy részével kiegészülve jó alapot biztosíthat a pártépítéshez. Hozzáfűzte: a liberális párt elképesztő hibákat követett el, a választók joggal tartják felelősnek az ország bajaiért, ezért nem szeretne részt venni "a címer átfestésében", azaz nem lesz partner abban, hogy a régi SZDSZ-t új logó alatt feltámasztani.
Hack Péter 1990 és 2002 között az SZDSZ országgyűlési képviselője, 1992 és 2001 között a szabad demokraták ügyvivője volt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
tegnap, 17:10
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott
A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.
tegnap, 18:31