Hack Péter pártot alapítana

2010.08.27. 16:54
A volt SZDSZ-ügyvivő piacorientált atlantista centrumpártja 2014-ben indulna a választásokon.

Pártot alapítana Hack Péter jogász, az SZDSZ egykori országgyűlési képviselője. A politikus a Figyelőneten pénteken megjelent interjújában elmondta: az önkormányzati választásról lecsúsztak, a négy év múlva esedékes országgyűlési választáson viszont elindulnának.

"Van és lesz is helye a magyar palettán egy piacorientált, nyugati értékeket, az európai és az euroatlanti együttműködést fontosnak tartó új centrumerőnek" – indokolta a pártalapítás gondolatát Hack Péter.

Mint mondta, létezik olyan, patrióta, de nem nacionalista, az ország versenyképességét szem előtt tartó szavazóbázis, amelyet jelenleg senki sem képvisel. Szerinte az LMP alkalmatlan erre, mert "a Fidesszel kórusban állítja, hogy megbukott a szabadpiac és a versenyalapú nyugati kapitalizmus".

Hack Péter arra is kitért: jelenlegi és volt tanítványai javasolták, hogy főpolgármester-jelöltként induljon az októberi választáson, a felkérés azonban túl későn érkezett, ezért "elhalasztották a startot".

Az 1998 óta a Hit Gyülekezete diakónusaként tevékenykedő jogász a Figyelőnetnek adott interjúban kijelentette: a gyülekezet nem törekszik politikai hatalomra, célja és lényege az evangélium hirdetése. Hangsúlyozta azonban, hogy a közelmúltig voltak pártok, amelyek programját a gyülekezet tagjai kompromisszumokkal ugyan, de tudták támogatni, ma viszont sokan közülük úgy érzik: nincs ilyen párt és program.

Hack Péter ugyanakkor logikus felvetésnek minősítette, hogy a Hit Gyülekezete tízezernyi tagja a korábbi SZDSZ-szimpatizánsok egy részével kiegészülve jó alapot biztosíthat a pártépítéshez. Hozzáfűzte: a liberális párt elképesztő hibákat követett el, a választók joggal tartják felelősnek az ország bajaiért, ezért nem szeretne részt venni "a címer átfestésében", azaz nem lesz partner abban, hogy a régi SZDSZ-t új logó alatt feltámasztani.

Hack Péter 1990 és 2002 között az SZDSZ országgyűlési képviselője, 1992 és 2001 között a szabad demokraták ügyvivője volt.