Lesz országos listája a két kispártnak

2010.03.19. 16:00 Módosítva: 2010.03.19. 16:36
Az LMP és az MDF, de akár a Civil Mozgalom is állíthat országos listát, derült ki péntek délutánra, a jelöltállítás határidejére. Délután négykor 735 egyéni jelöltet regisztráltak, további 86 még elbírálásra vár. Az elmúlt húsz évben most van a legkevesebb jelölt és a legkevesebb pártlista.

Az Országos Választási Bizottság péntek délutáni négy órás adatai szerint az LMP-nek 10, az MDF-nek 11 területi listája van, így mindkét párt tud országos listát állítani. Jelenleg tehát úgy tűnik, öt pártnak lesz országos listája, de ha a Civil Mozgalom minden egyéni jelöltjét nyilvántartásba veszik, akkor ez a szám hatra nőhet.

Utolsó pillanatig gyűjtöttek

Az LMP kampányfőnöke, Karácsony Gergely az MTV csütörtök esti műsorában úgy nyilatkozott: 99 százalék, hogy mindenütt tudnak listát állítani. A párt tagjai még az utolsó pillanatokban is gyűjtik a cédulákat, például Békés és Fejér megyében. Egyéni jelöltjük a szóvívő szerint mintegy 100 lesz, így a választókerületek valamivel több mint felében mindkét módon jelen lesznek.

A Választási Bizottság honlapján viszont eddig csak 59 egyéni jelöltjük szerepel – a többiek még elbírálásra várnak –, akiket 40 listás jelölt követ. Területi listából hivatalosan hármat állítottak, ám a jelöltek száma alapján jelenleg 10 területi listájuk lehetne, ami azt jelenti, hogy országos lista állítására is képesek.

Az MDF részéről Bokros Lajos a péntek reggeli Mokkában azt mondta, meglesz a 20 lista. Az OVB adatai szerint eddig 52 egyéni jelöltet és 87 listásat indítanak, illetve 5 területi listát tudtak állítani. Valójában a leadott nevek alapján nekik 11 területi listájuk állna meg, vagyis ők is rendelkeznek országos listával.

A Fidesz, a Jobbik és az MSZP mindenhol indít egyéni képviselőjelöltet, és állít listát. Ez utóbbiban az MSZP már mindenhol megnevezte a listára jelölt személyeket, és a 20 területi listájuk is megvan. A Fidesz-KDNP hivatalosan 565 jelölttel és 16 területi listával rendelkezik, a Jobbik 512 jelöltet és 17 listát tudhat magáénak.

Még ketten befuthatnak

Az utolsó napon egy hatodik induló, a Civil Mozgalom is jogot szerezhet az országos lista állítására. A szervezetnek eddig 14 egyéni jelöltjét vették nyilvántartásba, de ha az ajánlószelvényeit leadó többi 12 indulását is jóváhagyják, akkor a szervezetnek akár kilenc megyében lehet területi listája, amivel országos lista állítására is jogosult lehet.

A többi induló párt közül a Munkáspártnak hivatalosan két területi listát sikerült állítania. Azonban 13 egyéni és 22 listás jelöltjük megoszlása miatt valójában négy megyében állíthatnak területi listát jelen állás szerint. Ha elbírálásra váró jelöltjeik indulását jóváhagyják, akár összejöhet a hét területi, és így az országos lista is. Felzárkózott az MSZDP is: a szociáldemokraták nyolc egyéni jelöltje délutánra már három területi lista indítására tette őket jogosulttá, ez még kettővel nőhet, ha minden indulásra váró jelöltjük ajánlószelvényét rendben találják.

A MÉSZ két területi listát állíthat, az Összefogás Párt és a Somogyért egyet-egyet. A 2006-os választásokhoz képest ez visszalépés, hiszen akkor 13 kispártnak sikerült területi listát állítani.

Húsz év alatt lefeleződtek

A pártlisták számának csökkenése értelemszerűen az egyéni képviselőjelöltek számának drasztikus visszaeséséből fakad. Délután négykor 735 egyéni jelölt indulását hagyták jóvá, további 86, az ajánlószelvényeket utolsó napokban leadó politikus indulásáról még ezután döntenek. Ha mindenki megfelel ez utóbbiak közül, akkor tehát 821 képviselőjelölt indulhat egyéniben a választáson.

Ennyire kevés indulót 1990 óta még egy választáson sem regisztráltak. Húsz évvel ezelőtt, a rendszerváltozáskor 1623 jelölt kapta meg az induláshoz szükséges 750 ajánlószelvényt, vagyis lényegében kétszer annyi, mint amennyi idén maximum lehet. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos választókerületben az 1990-as kilenccel szemben idén négy jelölt közül lehet választani. Húsz éve több mint hetven körzetben volt legalább tíz induló – a csúcsot tizennégy jelölt jelentette négy körzetben is –, és csak kettőben volt négy. Ezzel szemben idén legfeljebb nyolcból lehet választani (Balassagyarmaton), és nagyjából ötven körzetben csak hárman indulnak a mandátumért.

Nyilvántartásba vették

Molnár Oszkár, a Borsod megyei Edelény polgármestere függetlenként indul az országos mandátumért Edelény és térségében. Molnár leadta ajánlószelvényeit, pénteken pedig nyilvántartásba vette a választási bizottság is.

Tavaly december 14-én döntött úgy a Fidesz országos választmánya, hogy negyedszerre már nem Molnár Oszkárt indítja a választókerületben. A polgármester szerint ennek nyilvánvalóan az volt az oka, hogy nyilvánosan kimondta azt, "amiről a környéken mindenki beszélt"; úgy fogalmazott: egyes terhes anyák a magasabb pótlék reményében szándékosan ártanak magzatuknak.

"Három cikluson keresztül voltam országgyűlési képviselő, túl vagyok már jó néhány kampányon, így természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a mandátum sorsa a szavazóhelyiségekben dől majd el" - mondta Molnár Oszkár, hozzátéve, hogy a leadott szelvények többszörösét sikerült összegyűjtenie.

A politikus 2010. október 31-ig felfüggesztette tagságát a Fideszben. Molnár Oszkáron kívül még négyen indulnak a mandátumért a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 8-as választókerületben: függetlenként Horváth Aladár, pártjelöltként pedig Daher Pierre (Fidesz), Gúr Nándor (MSZP) és Miklós Árpád (Jobbik).

Hétfőig semmisíthetik meg céduláikat

Azoknak a pártoknak, melyek nyilvántartásba vetették magukat az országgyűlési választásra, de mégsem tudták összegyűjteni a választókerületenkénti 750 ajánlást, hétfőn 16 óráig kell megsemmisíteniük az összegyűlt ajánlószelvényeket.