Választás 2010
Parlamenti mandátumok Feldolgozottság: 100%
  • Fidesz 263(68,14%)
  • MSZP 59(15,28%)
  • Jobbik 47(12,18%)
  • LMP 16(4,15%)
A 176 egyéni körzetből Fidesz: 173 MSZP: 2 Független: 1

A nyugdíjkatasztrófa Angyalföldet is elérte

2010.01.25. 13:56 - Mintapolgár

Ugye nem szeretné, ha néhány hónap múlva havi 13 000 forinttal kevesebbet kapna, mint amennyi most jár Önnek? Pláne, ha Ön, drága Választópolgár, Ön egy éppen most nyugdíjba készülő derék munkásember – nagyjából ezzel a pénztárcához szóló üzenettel találkoztunk a hétvégi rutinszerű postaláda-takarításkor. Hát igen, a választás időpontja kihirdettetett, a kampány rövid lesz, de legalább gőzerővel menni fog. És ezzel az A/5-ös méretű, az MSZP országos központja által kiadott szórólappal most már nálunk is hivatalosan beindult.

Nyugdíjkatasztrófa, a Fidesz drasztikus nyugdíjcsökkentésre készül, az új nyugdíjasok átlagnyugdíját 83 ezer forintról 70 ezer forintra vinné le. Jujj, borzasztó, rettenetes, na ne már – reagálhatnak a, mint megírtam korábban, tömegében egyébként sem polgári érzelmű angyalföldiek. Hiszen "Orbán Viktor pénzügyminisztere bejelentette, hogy megszüntetné a most megerősített nyugdíjrendszert" – olvashatjuk rémülgetve, hogy na ne már, az egész nyugdíjrendszert, benne azt a szép nagy toronyházat is a rendőrpalotánál?

mszp flyer1

"A Fidesz a nyugdíjasok zsebéből venné ki a milliárdokat, így finanszírozná a sok populista ígéretet", ám de bezzeg ellenben viszont "az MSZP mindig kiemelten kezelte az idősek ügyét". És sorolják is, hogy visszaadták 1999-ben azt az 52 milliárd forintot, amit, na ki, na ki, na ki? elvett tőlük; végre kiderül már jól, micsoda pusztítást hozott az országnak a nyolc-tizenkét évvel ezelőtti négyéves Orbán-Torgyán polgár kormány. Aztán persze az MSZP "idén januártól bevezette a nyugdíjprémiumot", de nem látom a kereskedelmi hirdetéseknél megszokott kisbetűs részt, hogy "a 13. havi nyugdíj helyett".

mszp flyer2

Persze ezzel együtt tény, hogy az elmúlt években másfélszeresére emelték az özvegyi nyugdíjakat, hogy megy a nyugdíjkorrekció, dübörög ezerrel – tudják, mint Kóka idején a gazdaság szertelenül száguldozó pannon pumája, vagy tán még annál is jobban –, hogy kiszámíthatóvá tették a nyugdíjemeléseket. És az is igaz, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke a baloldali kormányok..., no jó, az elmúlt nyolc év kormányai alatt mindig, de legalábbis nyolcból hét évben, és így természetesen a nyolcéves ciklus alatt is jelentősen emelkedett. Szóval van néhány jóhír, ami igaz, van néhány elhallgatott igazság, és van néhány olyan kijelentés, ahol, khm, nem fejtették ki az igazság minden részletét.

De gyanítom, hamarosan jön a viszontválasz, legalább hasonló színvonalon.

Kommentek

  • 2010.01.25 18:52:0217ezüstfenyő

    Ha a hatalomátmentést elemezzük, pl. Mesterházinak kevesebb múltja van, mint a KISZ-es OV-nak, a népfrontos Kövérnek, és sorolhatnánk!

  • 2010.01.25 18:53:09simi

    Havukainen
    Módszer váltás volt!!!
    Ez már teljesen nyilvánvaló!!
    Aki ezt nem veszi észre az nagyon de nagyon vak!
    Szomorú, hogy az Országunk de sajnos a Nemzetünk is idejutott!

  • 2010.01.25 18:53:39Havukainen

    Átadta a hatalmat nekik.Mert már tarthatatlan volt a gazdasági baj.
    Igyák meg ők a levét!
    Ezek a botcsinálta politikusok meg hagyták a gazdasági hatalmat átmenteni.
    Illetve nem takaritották kia médiát a komcsi talpnyalóktól.
    Igen igazad van.Forradalom kellett volna.
    Egy megtisztitó forradalom.

  • 2010.01.25 18:56:0517ezüstfenyő

    Egy korábbi kommentre:
    a nyugdíjasok mondják: ők felépítették az országot! Ez többszörösen is igaz!! Minden véres történelmi időszak után újjá kellett építeni az országot, a gazdságot. Nem a nyugdíjasok cseszték el a poltikai döntésekkel a mai helyzetet!! Ők felépítették, amit most néhány "suhanc, csitri" lenéz! Nem tudom, mit csinálnának hasonló helyzetben??!!

  • 2010.01.25 18:58:5417ezüstfenyő

    Többen emlegetik a FIDESZ jeszavát: az ország katasztrófális helyzetben van! Tetszettek olvasni gazdasági elemző anyagokat mostanában?? Külföldi elemzőkkel?? Esetleg Napi Gazdaságot, Világgazdaságot??
    Javaslom a demagógia ellen!!

  • 2010.01.25 19:00:1817ezüstfenyő

    Na úgy látom, mindenki elment vacsizni, én is! Jó étvágyat!!

  • 2010.01.25 19:01:16Ludas Manyi

    17 ezüstfenyő

    "Nahát így kell ezt csinálni ország" lettünk, csakhát ennek az árát is velünk fizettetik meg!

  • 2010.01.25 19:01:17Havukainen

    Simi
    Igazad van.
    Csak sajnos sok ember nem lát nem hall nem gondolkozik.
    A szellemi butitás gőzerővel folyik.Meg van az eredménye.Csak nyitott szemmel kell járni az utcán.
    Akkor is ezt a nyomorult bagázst a bünpadra kell ültetni.Persze ha a Fidesznek van mersze ehhez.

  • 2010.01.25 19:02:01simi

    Havukainen
    Nem tudom én sem, hogy mi kellett volna, de Édesapám szavai a fülembe csengenek(Isten Nyugasztalja)mikor azt mondta,90-91-ben, hogy"nem jó felé mennek fiam a dolgok, ui. kutyából nem lesz szalonna!"
    Ez a mondás nagyon állja még máig is!
    Én akkor fiatalon ezt nem is értettem teljes egészében!Bíztam a változások sikerében!?Most már értem, hogy aki a II. világháborút végig harcolta és a fogságból haza tért, annak tényleg nem jó felé mentek a dolgok.
    Ő már tudta és érezte, hogy ennek a langyos kotyvasznak még böjtje lesz!
    Édesapámnak Igaza Lett!

  • 2010.01.25 19:03:01Havukainen

    Igen.
    A külföldi elemzők úgyanabba a körbe tartoznak mint jelenlegi "uraink".

  • 2010.01.25 19:04:00Ludas Manyi

    A FIDESZNEK NEM LESZ MERSZE EHHEZ!

  • 2010.01.25 19:06:39Ludas Manyi

    UGYANIS A BIZOTTSÁGOKBAN ÜLVE SEM VOLT...

  • 2010.01.25 19:06:39télapókqr9czn

    Egy 200milliós állami támogatással épült 4 csilla-
    gos szálloda tulajdonosa megrendelte Kósa Lajos
    polgármester és alplgármester 12 m-es freskóképét
    lóháton alpolgármestere társaságában ! Majd erre
    kell a nyugdijasoktól elveendó pénz !

  • 2010.01.25 19:09:11Havukainen

    Igen.
    Még bizik az ember a változásban.De egyre kevésbbé
    hisz benne.
    Itt mindenki csak a saját pecsenyéjét akarja sütögetni/mármint a politikusok/.
    Sajnos az emberek bedőlnek nekik.

  • 2010.01.25 19:10:47Havukainen

    Hol van az a szálloda jóember?
    bolgárgyörgy mondta az ATV-N?

  • 2010.01.25 19:11:47Ludas Manyi

    Kósát nem kellene bemártani főleg, ha nem ő, hanem a szálloda tulajdonosa rendelte a freskót!

  • 2010.01.25 19:13:15Ludas Manyi

    Kósa debreceni polgármestersége előtt le a kalappal!

  • 2010.01.25 19:13:37Havukainen

    Illetve Kiss Péterről egy enyhén homoerotikus freskót!

  • 2010.01.25 19:14:21télapókqr9czn

    Kutyából mégis szalonna lett! Nemis kevés esetben,-
    hiszen az MSZM-pés nagykutyák közül sokan ma is ott
    találhatóak a Fidesz soraiban,- sőt sokuk volt már
    miniszter és a várományosok is ott tolonganak.Ezek
    az úgynevezertt zsírszalonnák !

  • 2010.01.25 19:14:42Ludas Manyi

    Havukainen!

    Ez egy olyan szálloda, ahol hányatással fogyasztják a vendégeket? :)

  • 2010.01.25 19:15:17Havukainen

    Igy van.
    Debrecen szépen fejlődik.
    Ahol én lakom /X.kerület/ erőteljes visszafejlődés van amióta Mszp-és polgármesterek vannak.

  • 2010.01.25 19:17:50is

    @val: "Ez gyenge volt, merthogy emelte is."

    A gáz ára fele se volt a piaci árnak, kádári szocialista ártámogatással, tehát persze, hogy emelni kellett. De ésszel ezt nem lehet embeek riogatására felhasználni, meg rossznak beállítani.

    A FIDESZnek is csinálni kell valamit a nyugdíjakkal. Ésszel ezt sem szabad riogatásra felhasználni, meg rossznak beállítani.

    nagyon pontos ez a párhuzam, nyugodj bele, minden elemében. meg mindenkk utánad, aki csak engem baszogat, de még csak véletlenül sem mondja, hogy nem igaz. sőt, bele sem gondol, csak a félhülyéknek szánt brossúraszövegeket nyomja. pedig ugye nem félhülye, ugye, ugye? vagy?

  • 2010.01.25 19:18:47Havukainen

    Igen Ez egy új módszerű Wellness szálló.
    Most gondolkodom újabb freskókon.Egy sorozaton:Ildikó az állatkertben cimmel
    A többit képzeld el/.Nem etetni megy az állatkertbe/

  • 2010.01.25 19:19:48gabriel8

    Most már nem fogják bevenni, azaz ezzel a szöveggel nem lehet választást nyerni, mert már a Fidesz is felkészült e támadásra; remélem.:-)

    Tisztában kell lenni, hogy e hozzászólások között is sok a provokátor, vagy "sültbunkó".
    Ahhoz már nagyon butának kell lenni, hogy valaki ne lássa, mit történt az utóbbi 8 évben.
    - államadósság
    - korrupció is megnőtt (lehet itt Orbán bányázni, de ajánlom a TRansparency International korrupciós listáját, amin 2003 óta estünk vissza, nőtt a korrupc.
    - vasútbezárások (Jó a nyugdíjasnak ?)
    - kórházbezárások (Jó a nyugdíjasnak ?)
    - autópályamilliárdok a multiknak
    - BKV káosz: jó az nyugdíjas utazóknak ?

    Viszont a Fidesz lehetne sokkal keményebb !

  • 2010.01.25 19:20:57Havukainen

    Száz szónak is egy a vége:
    bolgárgyörgy az Isten!

  • 2010.01.25 19:21:39Havukainen

    Keményebb Fidesz lehet, hogy csak vágyálom!

  • 2010.01.25 19:21:56is

    @havukainen: ajánl nekem egy pártot jó szívvel, akire szavazzak. érveljél, idézzél a programjából, szerettesd meg velem. kérdéseim:

    1. mennyi lesz a költségetési újraelosztás?
    2. mi lesz a nyugdíjakkal
    3. mi lesz a tandíjjal
    4. mi lesz az eü-vel

    kérlek, igazíts el, melyik pártot ajánlod, és miért?

  • 2010.01.25 19:23:52nagytibi

    Angyalföldön örülhetnek, Zuglóban már az MSZP és a Fidesz is tömött nyugdíjasokat átverő szemetet a postaládákba.

  • 2010.01.25 19:26:28Havukainen

    Kedves Is!
    Tiszta szivvel nem tudok ilyet ajánlani Neked!
    Nagyon jobboldali ember vasgyok de őket sem tudom ajánlani.
    Talán az egész demokráciával van baj.Ebből a káoszból csak diktatura húzbna ki minket.
    Ahol az emberek nem mernek korruptak lenni és mindenki meglakol bünei miatt.
    Elmegyek szavazni a Fideszre vagy a Jobbikra.Hogy ezek tünjenek el.De tudom ,hogy nem ez a megoldás.

  • 2010.01.25 19:26:37vhjoli

    Szegény msz(m)p! Véletlenül kifelejtette:1. Ugrott a 13. havi nyögdíj. 2. Az idősügyi tanács elnöke kovács magda lett, vajon ki választotta meg??, kit képvisel ez a kádár-matróna?? Igen megcsinálták! 3. A vörös csillagból átoperált szekfűjüket szégyellve, lehagyták a lapról! A lap színei inkább a fideszt idézik álnok módon!! Dehát vörös róka, vörös párt, egy országnak mindig árt!

  • 2010.01.25 19:28:41Havukainen

    Sajnos itt már nincs hadsereg.
    Mert olyanok vagyunk mint egy banánköztársaság.Ahol agy igazi hazafi tábornoknak van mersze lépni.Itt példás büntetések kellenének mindkét oldalon.

  • 2010.01.25 19:29:18Havukainen

    Kovács Magda!
    Nem rossz freskótéma!

  • 2010.01.25 19:32:12télapókqr9czn

    Angylföldön a Nyugdíjasok jobban élnek,mint az or-
    szágban bárhol ! Nem a helyi MSZP riogatta az em-
    bereket a svédcsavarral és annak minden negatív ve-
    lejárójával, hanem a Fidesz, annak is a pénzügyi
    óbrlmenje! Próbálnak is mindent, hogy eloltsák a
    tüzet amit csiholtak, csak mostmár késő,- kevés a
    bizalom, pláne visszagondolva 1998-2002 időszakára.
    Ezidő alatt ugyanis tönkretették amit a Bokros sco-
    mag létrehozott!

  • 2010.01.25 19:32:34Havukainen

    Annyian szavaznak rájuk de aztán senki sem vállalja el!
    Szidja őket és Áprilisban rájuk voksol!

    Most ezeken az embereken mit lehet szeretni?

    Baloldali értékekről prédikálnak.Mik azok?Hol vannak?

  • 2010.01.25 19:34:47Havukainen

    Ó a zseniális Bokroslajos!
    Lehet ,hogy tévedtem bolgárral kapcsolatban.Inkább ő az Isten!!!!
    A nagy pénzügyi szakember aki egy dolgot tud sanyargatni!
    Ez aztán a tudomány!

  • 2010.01.25 19:35:04santé

    minden nyugdíjastól elvenném a szavazati jogát,mert
    ők csak a pénztárcájukra szavaznak.a jövő őket egyáltalán nem érdekli.dögöljönek meg a fiatalok,középkorúak az éppen aktuális adózó réteg.
    A NYUGDÍJAS NE SZAVAZZON.VEGYE FEL A NYUGDÍJÁT ÉS K....SS.

  • 2010.01.25 19:39:51Havukainen

    Végre valaki aki olyat irt ami nekem nagyon tetszik!
    Santé egyetértek veled.

  • 2010.01.25 19:40:15apuci59

    Van itt nyugdijas is?
    Mert én az vagyok és a szemét komcsi szocik a 13.havi nyugdijamat elvették.2006-ban lettem nyugdijas kaptam 2007-ben és 2008-tavaszán 13.havi nyugdijat és utána elment nincs .Tulajdonképpen 8,3 %-al csökkent a nyugdijam, miről is beszél az MSZP??????????
    Hülye Mesterházi, semmit nem tudnak a mentségükre felhozni.

  • 2010.01.25 19:44:17apuci59

    És elmegyek szavazni a FIDESZ-re. Nem fogok otthon karba tett kézzel nézni az MSZP-t mindent meg kell mozgatni, hogy eltakarodjanak, tönkretették az országot mindenestől.......

  • 2010.01.25 19:49:01simi

    apuci59
    Okos, nagyon okos a logikai vonalad!
    Jól levezetted a hülyeségek netovábbját!
    Akkor most ki is a hunyó!?
    Az INDEX is jobban tette volna ha egy újságíró cikkben az ilyen és hasonló gondolatokat is színes formában fő címként tenné közzé, nem pedig nyíltan kampányolna a szociknak ezzel a hirdetési és reklám oldallal amellyel most belépett a választási adok-kapokba!

  • 2010.01.25 19:53:21apuci59

    Hányingert lehet kapni a szocik negativ kampányától és az, hogy erre mindenki felül.

  • 2010.01.25 20:02:45robinhood

    Havukainen, azt mondod:
    "Siralmas, hogy egy ország sorsát a nyugdijasok tömege dönti el." Apudról, anyudról is úgyan így gondolkodol? Hidd el sok öreg az átélt tapasztalatok alapján jobban látja mint a discon, drogon, videójátékon felnőtt ifjúság (tisztelet a kivételnek). Arról meg igazán nem tehetünk, hogy a mai ifjúság inkább szórakozik mint gyereket csinál, pedig mi sem, apáink meg főleg nem jólétben nevelték a gyereket. Apámnak is négy volt, nekem is négy gyerekem van. Én pótoltam ön magam, fiú gyerekem még sorkatonai is volt, majd önként is szolgált 2 évet. Egyetemet végeztem nyugdíj mellet még dolgozom a két tanuló gyerekért és még normálisnak tartom magam, úgy hogy kérlek legalább ezeket tiszteld az idősebben (te mondtad: "De sajnos az életkor előrehaladtával az itélőképesség is csökken.
    Élnek egy nosztalgiában Kádár iránt és a múlt rendszer iránt). Nem a Kádár miatt nosztalgiázunk, hanem amiatt amit 17ezüstfenyő mondott. Piszok nagy kárt okoz az országban ez a megosztás jobb és bal, nemzeti és demokrata és most valaki bedobta ezt a generációs megosztást. Egyet nem vesz észre senki,hogy ezt az egészet valaki manipulálja, bedob ilyen marhaságot a köztudatba, mi meg ugrunk rá és egymást basztatjuk. A spanyolok megoldották a Moncloa paktummal (érdekes 2 évvel ezelőtt a Fidesz is ebben gondolkodott, ha hatalomra jut. Most miért nem, miért csak azután. Már 2 éve is megtehette volna. Nem álságos).
    http://www.nol.hu/archivum/archiv-491536
    Azér az különösen érdekes Havukainen, hogy olyan idegesek vagytok, valami félelem van bennetek, hogy hátha meggondolja magát a még bizonytalan többség, pedig minden közvélemény kutató 2/3-dot prognosztizál? Ja, elfelejtettem így volt 94-ben és 2002-ben is. Rátkai Filip még be is jelentett, hogy épp most jött meg a 2 milliomodik ember a Kossuth térre. Aztán hazamentek és meggondolták magukat. Értem már.

  • 2010.01.25 20:05:59slifi

    A 13. havi nyugdíjnak már a neve is egy nagy HAZUGSÁG !Számoljatok csak.! Egy 100 ezer Ft /hó nyugdijas 8 év alatt kapott volna 800 ezer forintot Ehelyett kapott 490 ezer forintot!!! A kulönbség csak 310 ezer forint. Így higgyél a kampány szövegnek Utólag Öszödött is megmagyarázták.

  • 2010.01.25 20:07:51pistii

    Mocsok Mszp-Szdsz! Nem volt még elég, amit műveltetek? Tolvaj, korrupt, csaló banda. Mit akartok még? Emberek millióinak teszitek tönkre az életét. Szemetek

  • 2010.01.25 20:10:05robinhood

    Apuci59: te tényleg egy nagy balek vagy. Nem nézted meg feletted kettővel senté nevű jobboldali elvbarátod be írását. Hogy ne kelljen keresgélned beszúrom ide (különben én is nyugdíjas vagyok és akkor mentem el mind te). Most erre reagálj!
    santé mondja:"minden nyugdíjastól elvenném a szavazati jogát,mert ők csak a pénztárcájukra szavaznak.a jövő őket egyáltalán nem érdekli.dögöljönek meg a fiatalok,középkorúak az éppen aktuális adózó réteg.
    A NYUGDÍJAS NE SZAVAZZON.VEGYE FEL A NYUGDÍJÁT ÉS K....SS."
    Sajnos ez rád is vonatkozik, nem mondta, hogy kivétel a fideszre szavazók. Welcome a kussolók közt

  • 2010.01.25 20:11:12qrváraelqrtad

    Én meg úgy gondolom aki nem dolgozik ill. nem fizeti a járulékokat az ne szavazhasson!!!!
    Csak azok hozhassanak döntést a jövőről akik minden járulékot becsülettel befizetnek (levonják) qrvára imádom hogy én mint bérből fizetésből élő ezerszer annyit szívok mint bármelyik naplopó ingyenélő tetű!!!

  • 2010.01.25 20:11:31Ludas Manyi

    santé!

    Kívánom, hogy érd meg a nyugdíjas kort és éld meg, amikor azt mondják, hogy neked kuss! Csak azt fogod kapni, amit megérdemelsz. Amúgy elmúltál már 18? :)

  • 2010.01.25 20:18:50qrváraelqrtad

    persze azt hozzá kell fűznöm hogy nagyon tudom sajnálni azokat akik egy életen át dolgoztak becsülettel és most vagy dolgozik még nyugdíj mellet vagy nyomorog, de vannak (nem kevesen) olyanok is akik egész életükben szart sem csináltak és több nyugdíjt kapnak mint én heti 52óra munkával 4 műszakban, és nem vagyok irigy csak ezt qrvára nem vágom hogy a faszba lehet!!!

  • 2010.01.25 20:20:11qrváraelqrtad

    mi van senki nem akar érveket ütköztetni???
    eltünt minden piros kék sárga zöld emberke?

  • 2010.01.25 20:23:46apuci59

    kedves Robinhood, A nyugdijas is fizet adót nem ?????
    Vagy a nyugdijas mindent ÁFA nélkül kap???????
    Nem kuss nekünk mi is beleszólunk a dolgokba mert a mi pénzünk is benne van az adóbevételekben.Máskülönben 40 éven keresztül tőlem is vontak nyugdijjárulékot az hova lett?????
    Különben ehhez a témához, a baj az, hogy 1990-ben a rendszerváltáskor a nyugdij kassza üres volt mert a szemét komcsik mindent lenyeltek, és ezt azóta nem sikerült pótolni.

  • 2010.01.25 20:29:31marx karcsi

    Szanyi T: Na ne má! tudja mindenki, h. az akkori választások előtt 1 perccel, az akkor begért 19 ezer ft nyugdijemelés inkorrekt és irreális volt. Ezzel nem kellen már előjönni, ha nem akartok hülyének nézni még mindig bennünket. Ámde: szerintem is a fidesz azon mesterkedik, hogy valahogyan megcsapolja a nyugdijasokat, ez még talán jogos is lenne, mert az évi 500 mrd ft állami kiegészités a nyugdijalapba kissé sok egy ilyen szegény országnak, mint a miénk. Egy megoldás van: minél több munkahely teremtése= több adózó=több járulék befizetés. Ennyi. De hogy mi lesz nyugdij ügyben a választások után, azt csak a Magasságos tudja. Sok jó nem, az biztos.

  • 2010.01.25 20:38:05robinhood

    slifi: neked elmagyarázom mert látom nem érted. Medgyessy megígérte a kampányba,- majd a végén elmondom miért, mert úgy látszik egyeseknek rövid az emlékezete - és be is vezette (figyelemmel a te számításodat)úgy, hogy 2003-ban 25%, vagyis 1heti (25,000 Ft), 2004-ben 50% vagyis 2heti(50,000 Ft), 2005-ben 75% vagyis 3heti (75,000 Ft), 2006-ba 100% vagyis 4 heti (100,000Ft). 2007-be 4 heti (100,000 Ft), 2008-ban 4 heti (100,000 Ft), 2009-ben (40,000 Ft) és így jön ki a 490,000 Ft. Ha nem igéri meg Medgyessy, akkor ez sincs. Miért kellett felvállalni? Mert 2002 január 1-vel OV felemelte 100 ezer rendvédelmi szervezethez tartozó személy fizetését 50%-ak, akik az illetményüket a köztisztviselői törvény szorzószámai alapján kapják. Képzeld mi lett volna itt 2002-ben ha szeptember hónapban nem követi őket a tanárok, orvosok, önkormányzatoknál, minisztériumokban dolgozó 700 ezer köztisztviselő és közalkalmazott.Hát ilyen egyszerű volt a helyzet, s 8 év után beszél itt mindenki zöldséget, fél információk, különböző oldalak által megírt cikkek alapján. Csak egyet kérek, hidd el így volt, erre megesküszöm.

  • 2010.01.25 20:41:56robinhood

    apuci59 úgye nem nekem mondod. saté-nak mond aki feletted 2-vel mondta ezt a süketséget, én csak idéztem. Vagy nem mered elv barátodnak megmondani, hogy mekkora hülyeséget beszél. Na menjünk aludni mert egyre fárad a társaság és már olvasni sem tud.

  • 2010.01.25 21:21:45robinhood

    qrváraelqrtad: javaslom járj le Madár ökölvivó sulijába ott éld ki magad, még világbajnok is lehetne belőled. Hidd el ha felállsz a dobogó legfelsőbb fokára drukkolni és sírni is fogunk érted

  • 2010.01.25 21:45:48télapókqr9czn

    Látom a fiatalkoruak már elmentek aludni ! Kár,
    hogy a sok munkakerülő és adócsló miatt nem lehet
    finanszírozni sok mindent,- ilyenéppen a nyugdíja-
    kat sem ! A munkanélküliek nagy hányadának esze á-
    gában sincs dolgozni, amikor a feketemunkából, a
    segélyekbaől, az dózatlan ügyeskedésekból jól el -
    van! Aki az apját és annyát nem tiszteli, azok be-
    szélnek úgy a nyugdíjasokról ahogy azt egyes fóru-
    mozók teszik. Még az a szerencse, hogy a 3 millió
    nyugdíjas is szavaz és nemcsak a lump semmirekellők
    szavazata dönti el a az ország jövőjét !!!

  • 2010.01.25 21:55:18robinhood

    Itt maradottak
    Azért nem érdekes, hogy a Eu-s országok közül egyre többen a magyar példát követik. Emlékezetes szó ugye a konvergencia program. Ők csak most kezdik. 2X nagyobb a hiányuk mint nekünk.
    http://nol.hu/gazdasag/meghirdettek__bokros-csomagjukat__a_csehek

    Nézzük a minta országot
    http://www.bumm.sk/35105/het-honap-alatt-harmadaval-nott-az-allamadossag.html
    Mennyi a mienk 19md Eu, kb 27 md dolár az ő 64 md dollárjukkal szemben? Ráadásul fele akkorák mint mi. Érdekes ilyenkor nem mutogatnak Fidesz-ék a csoda országokra, csak akkor ha jobban ment nekik. Mi miért nem vagyunk csak annyira büszkék, mint amikor ők voltak a csúcson velünk szemben. Mert köcsög, szét húzok vagyunk. Ha a jobb oldal volna hatalmon, már világgá kürtöltük volna hogy jobban állunk mint a csehek vagy a szlovákok. (Varga rendszeresen lekicsinyít velük szemben bennünket) Na tényleg elmegyek én is aludni, mert a nyugdíjasnak ez a dolga.

  • 2010.01.25 22:09:57Baba néni

    Kedves Ingerült, sőt durva fórumozók!
    Ez a vita már rég nem arról szól, amiről a cikk! Nagyon fontos szerintem, hogy ne legyen a generációk között mesterségesen szított ellentét. Ebben az országban szeretném, ha senki sem lenne másodrendű állampolgár, élhetne a szavazati jogával, akkor is, ha nyugdíjas, akkor is, ha munkanélküli, akkor is ha fiatal! Az ország sorsát együtt kell eldöntenünk, mégpedig a szavazatunkkal! Ez a demokrácia lényege!!
    Bizonyára vannak olyan állástalanok is, akik feketén dolgoznak és felveszik mellé a támogatást is (nem is kevesen), de a munkanélküliek zöme nem örömből és adóelkerülésből válik munkanélkülivé, hanem a gazdasági, pénzügyi válság miatt.

  • 2010.01.25 22:24:26télapókqr9czn

    Nos ! Én bízom az angyalföldiek tisztánlátásán és
    főleg a nyugdijasokén. Mondjon bárki bármit ésn hi-
    szem, hogy amit eddig elértünk a nyugdíjak teréén
    azt már nem bolygatja senki ! Aki ezt teszi,lehet,
    hogy ma hisznek neki, de ha negatív irányba tereli
    a dolgokat- amint azt Varga elszlására alapozva- a
    FIDESZ tenné 4 év mulva biztos bukta !!!

  • 2010.01.25 22:34:34Nancsi

    Szar a nyugdíjrendszer? Gondolkozzunk:
    - Minek ennyi magánnyugdíjpénztár? Mind tök ugyanazt csinálja: a befizetett zséből vesz részvényt, kötvényt, apja hódkóros f.szát, aztán év végén megmondja, hogy van fele pénz, mint amit befizettél. Ehhez nem kell több 1000 főt etetni fölöslegesen, ezt egy lecsúszott, részeg drogos bróker egyedül meg tudja csinálni. És az lehet nem is kapna 100 milás prémiumot, mint a jelenlegi mnypk felső 1%-a, függetlenül attól, hogy mekkorát nyer vagy bukik adott évben.
    - Fel kéne fogni, hogy aki ma 30 körül vagy az alatt van, annak már nem lesz nyugdíj. Pont. Nem kell rá számítani, nem fog szarul esni, hogy mi csak befizetünk, de ezt a pénzt el is b.sszák azonnal, pl ilyen hülye kampányokra. Ha öreg korodban nem akarsz éhen dögleni kivert kutyaként az árokparton, akkor csinálj gyereket, nevelj belőle embert, hogy adjon egy kenyérvéget öregkorodban, és megtűrjön a kemence padkáján.
    Osztjónapot...

  • 2010.01.25 22:39:25Nancsi

    robinhood:
    a 19Mrd euro államadósság elől lehagytál egy egyest. 20 milliárd a rendszerváltáskor volt (dollárban), csótány alatt kb 70-80 milliárdnál járt, a libatolvaj csalódnék ha nem dobott volna rá egy 20-ast. Amúgy a próbálkozás nem rossz, két igen komolyan vehető lap linkje, mehetsz bezsebelni a piros pontjaidot a KISZ vagy mi a tököm honlapon.

  • 2010.01.25 22:50:54Nancsi

    apuci59:
    a nyugdíjas AFA-t abból fizet, amit a közösből kap, vagyis az gyakorlatilag nem adóbevétel. Mondjuk ez igaz a közszéfára is. Ami a nagy gáz, hogy versenyszférában dolgozik kb 1millió fő, és ez tart el 9 millió egyebet.

    Az mondjuk teljesen igaz, hogy a nyugdíjasok régen fizettek járulékot, lett is belőle tank, meg komcsi nyaraló, nameg az akkori öregeknek nyugdíj. Merthogy amikor bevezették a nyugdíjat, akkor nem az volt, hogy aki 40 évig fizetett az alapba, az majd kap, hanem holnaptól minden öreg kapott, akinek volt vmi munkaviszonya előzőleg. Az is igaz, hogy a jelenlegi egyéni számlás mnyp agyrémnek semmi értelme sincs, mivel jön a köcsög sorosgyuri, és rögtön oda 20 év befizetése 2 nap alatt. Sokkal logikusabb rendszer volt a régi, ahol az aktuálisan befizetők tartották el az aktuális nyugdíjasokat. Más kérdés hogy azt fel kéne fogni, hogy ami nincs, azt nem lehet odaadni. Vagyis teccetetek volna gondolkodni 30 évvel ezelőtt, hogy inkább nem megyünk ndk-ba nyaralni, hanem csinálunk +1-2 gyereket, aki ma dolgozhatna rátok. Mert apámék voltak kb 45-en egy évfolyamban (falu), mi voltunk 36-an, de utánunk 2 évvel már csak 25-en, most meg vannak 10-en. Nekünk 25-35-ünknek 45-öt kell eltartani, minket 25-35-ünket meg 10-nek kellene majd eltartani - hát ez nem fog menni. Csak van aki a fejét a homokba dugja, és közben ordibál (jelenlegi nyuggerek), meg van aki ezt előre látja, hogy nem lesz nyugdíja (én). Alanyi jogon nem jár az öregkori apanázs, azért meg kell dolgozni, és nem csak a munkahelyen.

  • 2010.01.25 22:59:22farkas

    A 13 havi nyugdíj megszüntetése nem csak gazdaságilag volt célszerű. Sok helyen nincs például 13. emelet, 13-as mez vagy 13-as szobaszám sem. Ehelyett majd a 14. havi nyugdíj visszahozza az elveszettnek hitt javakat, így a Fidesz korábbi elképzelése 1.) nem csak egyensúlyban lesz a gazdaság teljesítőképességével, hanem 2.) frankó is lesz egyben.

  • 2010.01.25 23:03:16Nancsi

    télapókqr9czn
    Én lump semmittevő adócsalóként kb 2-3x több adót fizetek be az adózás előtti pénzem arányában, mint te fizettél a kommenizmus alatt. Mert aki adót csal, az egyedül annyit tesz, hogy nem 70%-át fizeti be a kézhez kapott pénzének, hanem mondjuk 40%-ot, ami még mindig k.rva sok. Ugye AFA, jövedéki adó (pl benzin) - ezeket elég nehéz elcsalni. Dupla minimálbér adó és járulék terhei több mint a nyugdíjad. Akkor meg miről beszélünk? Ha az adócsaló nem szarik, te nem eszel. Németországban vagy Svájcban vörös szőnyeget gurítana a lábamhoz a helyi apeh, ha ennyi adót fizetnék a megkeresett pénzem arányában, mint amit itt, adócsalóként. Nem csak a maszop agitprop anyagát kell szajkózni, hanem elgondolkodni azon, hogy mire költik el a befizett pénzeket. Mert itt Magyarországon a japán GDP is kevés volna, azzal is csődbe tudnák vinni az országot. Amikor neked azt mondják, hogy 4-es metró, 600 milliárd jelenleg, vége meglesz az 1000, akkor büszkén dagad a melled. Holott spanyolban 100-ból kihoztak egy ilyet, 2 év alatt. Persze neked nem fáj, mert nem te fizetted be a fölöslegesen elköltött 900milliárdot, ami a duplája az éves nyugdíjkassza hiánynak, és amiből kb a fél egészségügyet gatyába lehetne rázni. Te elvárod hogy fizessem a maszop rongyrázását, meg téged is etesselek. Hát azért amit lehet, én megteszek azért, hogy ez egyik se legyen így.

  • 2010.01.25 23:16:01simon says:

    Robinhood: mennyit kapsz a pártos kommentelésekért? mert ha jó biznisz, beszállok én is. Vérbő kommunista nem lehetsz, a kommentjeid szövegezése alapján többet nézek ki belőled, viszont a tartalma alapján bértolnok lehetsz, megalázó meló lehet, nem irigyellek.

  • 2010.01.25 23:36:51BBLevente

    Valaki megnézte már egyáltalán, hogy kire szavaz? Úgyértem, hogy megnéztétek-e, hogy milyen emberek a magánéletben. Család, gyerekek. Érdemes megnézni Orbánt, Bajnait, Gyurcsányt és a többit. Már ezek alapján is felállíthatnátok egy értékrendet!
    A másik pedig, hogy aki az MSZP-re szavaz az eláshatja magát. Azt se tudom, hogy mi a programjuk. Ők mit fognak csinálni? Még ha igaz is lenne, amit a FIDESZ-ről írnak, ők mit fognak csinálni?
    Amilyen szűklátókörűek a mai magyarok és sajnos ez a műveletlenségükből adódik képesek bevenni ezt a sok hazugságot. Nekem eljátszották a bizalmam. De annyira, hogy soha nem nyerik vissza. FIDESZRE fogok szavazani.
    És igen, a politikusok miért keresnek 600ezer körül?...stb...

  • 2010.01.25 23:53:30Zigomer Trubahin

    Robinhood, a GDP-arányos államadósság nálunk még mindig jóval magasabb, mint a legtöbb EU-országban (keress rá nyugodtan, én nem fáradok vele), másrészt meg kis különbséget jelent, hogy mi nyugdíjakra, végkielégítésekre meg más hasonlókra szórtuk el azt a pénzt, amiből ők gazdaságot élénkítettek meg munkahelyeket őriztek meg. Az a helyzet, hogy az élénkítőcsomagok miatt cseh, szlovák stb. gazdaság már megint újra dübörögni fog, amikor a miénk még mindig recesszióban lesz, és a gazdasági növekedésnek köszönhetően a GDP-arányos államadósság is sokkal gyorsabban fog csökkenni náluk, mint nálunk. Ideje felébredni, öcskös.

  • 2010.01.26 01:16:58S.N.E./Subbainkompatibilis

    na, ezért a kommentözönért már csomagolhatja is a patek gabi az első pár raklap bögrét..

  • 2010.01.26 01:34:14Esszencia

    lehet, hogy titokban fideszes :)))

  • 2010.01.26 07:44:46muszir

    Csoda, hogy egy ilyen hírt lehet kommentelni... Nem jellemző :)

    Hallottam még valamit:

    NEM LESZ GÁ ZÁ REME LÉS!!!!

    Istenem, hogy ezeknek nem sül le a bőr a képükről...
    Elképesztő...

  • 2010.01.26 07:45:48csatoimi

    Eljen a FIDESZ, eljen ORBAN VIKTOR. Mind hulye, aki a szocikra szavaz. Eljen a JOBBIK is.

  • 2010.01.26 07:51:12muszir

    Más: Volt egy vitám az egyik haverommal, aki azt állította, hogy a "mocskosfidesz" tele van bűnözőkkel. Mondtam neki, hogy ugyan mondjon egy ügyet, ahol JOGERŐS ELMARASZTALÓ ítélet született. Nem tudott. Valamelyik szakértő tud?

  • 2010.01.26 08:52:11rigó78

    pl Volt szolnoki Fideszes plgármester

  • 2010.01.26 08:59:14muszir

    És ő mit tett? Nem ismerem a sztorit.

  • 2010.01.26 09:20:00WYW

    Az MSZP negatív kampányára utalóknak egy kis gyöngyszem tegnapról:

    "A Fidesz szerint az a hír, hogy álmozdonyvezetőt fogtak a MÁV belső ellenőrei, megmutatja, hova juttatta a Gyurcsány-korszak a korábban jó állapotban lévő magyar vasutat."

  • 2010.01.26 09:23:43WYW

    Más.

    A 41 éves haverom tegnap megkapta az Európai Parlament alelnökének (Schmitt Pál) levelét, amelyben különféle kötelezettséget vállal a nyugdíjával kapcsolatban.
    Még az is rajta van a levélen, hogy a "Kötelezvényt" vágja ki és tegye el, mert fontos lesz számára!

    :-))

  • 2010.01.26 09:52:56Szadipapa

    blőőőee és ez fog menni több mint 2 hónapig... :((
    én addig elásom magam valahova amíg a szardobáló kampányok lecsengenek... most tényleg, minden állásfoglalás nélkül.

  • 2010.01.26 10:25:23rigó78

    MUSZIR

    Tájékoztatlak, hogy az inkriminált FIDESZ Polgármestert Várhegyi Attilának hívják itt az új kis akciója http://www.hirszerzo.hu/cikk.az_elitelt_fidesz_partigazgato_ujabb_videki_kalandjai_-_varhegyi_attila_es_a_sult_gesztenye.136066.html
    A baj az hogy a nyugdíjasok még tudnak emlékezni a régebben történtekre is.
    De a fóti polgármester Mádl sem kispályás, vagy a szintén fóti Szentiványi Géza sem utolsó de nem segítek keresgess egy kicsit a multban, de a jelen sem teljesen makulátlan a jövőröl pedig jobb nem beszélni.

  • 2010.01.26 10:28:59rigó78

    MUSZIR

    bekopiztam, ha esetleg nem jutsz el az inkriminált cikkig.
    Várhegyi Attila a Fidesz alapító tagjaként Orbán Viktor egyik bizalmasának számított sokáig, a Fidesz pártigazgatója volt – még ma is közelinek mondják a kapcsolatát a pártelnökkel.

    Várhegyi Attilát 2002 őszén a bíróság folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyon hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt egyéves, felfüggesztett börtönbüntetésre, és fél millió forintra büntette.

    A vád szerint az Orbán-kormány egykori államtitkára 154 millió forintos kárt okozott Szolnok önkormányzatának. Az ítélet után Várhegyi Attila lemondott parlamenti mandátumáról, de a Fidesztől igazán sosem távolodott el.

  • 2010.01.26 10:36:51okosproli

    Szolgálati kérdés!!
    Kedves Societasos Kollégák!


    Ha ezen a fórumon Zsideszezek, akkor is kapok pontot??

    Már csak 6 pont hiányzik az üdüléshez! :-))

    Ti hogy álltok?

    Üdv:

    8756.sz. Maszopos

  • 2010.01.26 10:43:26okosproli

    Rigókám!

    Te mennyi pontot gyűjtöttél eddig?

    Vagy Te a Csákabonyi-féle, nyugdíjas net-kommandósok közé tartozol?

    Mert azt tudod, hogy ti nem kaptok pontokat.
    Nektek meggyőződésből kell fórumoznotok akkor.

    A 70 ezres nyugdíj rémképe motivál titeket, ugye.

    De az is lehet, hogy a havi képviselői tiszteletdíj miatt kell itt dolgoznotok.

    Az a legbiztosabb, igazatok van.
    Felnézek rátok. Egyszer én is olyan leszek, mint amilyenek Ti vagytok most.

    Mert nektek nem kell itt pontokért güriznetek, mint nekünk, ifjú szociknak...

  • 2010.01.26 11:41:07.szali

    Az a szemét Orbán még a végén vissza meri adni a 13. havi nyugdíjat. Felháborító!

    (Remélem, ezzel a kommenttel meglesz az 500 pontom - én bizony a Lendvai Ildikós guminőre gyűjtök!)

  • 2010.01.26 12:08:07Kovacspistia

    Ez az egész nyugdíjas szoci kampány egy hatalmas hazugság, baromság.
    Hogy lehetne holnaptól a számlán nyilvántartott befizetéseink szerint nyugdíjat fizetni? Kinek van ilyen, utólag hogyan állítható össze, állapítható meg az összege?

    Mit tett a szoci kormány a nyugdíjakkal, nyugdíjasokkal?


    - Elvette a 13. havit
    - Ha munkát vállalt a nyugdíjas, összevonta a jövedelmet, beszámította az adóalapba, ezért sokan a 36-os sávba kerűltek
    - Fokozatosan elvette a nyugdíj melletti munkát
    - A korkedvezményes korhatárt fokozatosan emelte.
    - Az inflációval elértéktelenítette a nyugdíjat.
    - A kormány a segélyezési politikával kitermelt egy munkanélküli réteget, ezért a nyugdíjakat nyirbálta.
    -Nem vizsgálta felül a kommunisták, ÁVÓSok,ÁVHsok kimagasló nyugdíjait.
    - Mivel a gazdaságot nem fejlesztették,sőt leépítették a folyamatos konvergencia-, reform- meg ki tudja már milyen programjaikkal,és rossz népesség és társadalompolitikájuk miatt hatalmas kölcsönt zúdítottak a nyakunkba.
    -Nyugdíjas ellenes hangulatot gerjesztenek /beszélgetni jár orvoshoz,feleslegesen szed gyógyszereket, drágákat szed/
    - Egészségügyet le és szétrombolták


    A 13. havi nyugdíjat a 2002. évi kampányban ígérték meg a szocialisták, de csak 2006-ban fizették ki először – 2008-ban pedig utoljára.

    2009 december , az mszpsek megszavazzák a nyugdíjpénztárak magánkézbe adásának törvényi lehetőségét.

    2010-es költségvetésben a szoci kurmány nem biztosítja a nyugdíjkassza kipótlását. Gondolom 2010. január elsejétől dübörög a gazdaság, megnőtt a foglalkoztatás, így az a 200 milliárdos hiány a befizetésekből realizálódik.

    Az alacsony nyugdíjban részesülő 980 ezer ember nyugdíj korrekcióját elhalasztották 2009-ben.

  • 2010.01.26 12:09:48Kovacspistia

    Reálnyugdíj változása
    Antall-kormány – 8,2%

    Horn-kormány – 11,9%

    Orbán-kormány + 22,2%

    Medgyessy-I.Gyurcsány-kormány + 19,6%

    II. Gyurcsány-kormány (2007) – 3,8%

    2008 + 0,4%
    2009 - 8%

    Szeretnék svéd nyugdíjas lenni.

    http://barankovics.hu/article/45/

  • 2010.01.26 12:10:11Esszencia

    Megint kimaradok a jóból.

    okosproli!

    Azt mondta Gabi, tartsunk össze, mert barátok vagyunk, mint Micimackóék a pagonyban, úgyhogy kérlek, add kölcsön a billentyűzeted…(Prt Scr)

    Máskülönben nem lesz idén sem piros télikabátom… :)))

  • 2010.01.26 12:15:09Kovacspistia

    2010.01.26 10:25:23rigó78
    1-2 jogerős bírósági ítéletről lemaradt, ajánlom a guglizást, ha a memória ily szelektív.

  • 2010.01.26 13:04:20rigó78

    Várhegyi Attila jogerős volt csak nem tegnap volt ha nem tegnap előtt. Tényleg használd a memóriád, ha nem megy te is használd a guglit.

  • 2010.01.26 13:33:56bigBB

    Szerintem tavasszal a szocik fognak győzni. Újra. Végülis Magyarország lelkületéhez a szocik stílusa, érvrendszere áll a legközelebb. Magyarország mszp-t érdemel! (sajnos)

  • 2010.01.26 15:33:08okosproli

    de én nem, baszki

  • 2010.01.26 15:36:39okosproli

    Egyébként a Fidesz kurva szarul kommunikál.

    Hiába emelkedett legjobban a Fidesz kormány idején a nyugdíjak reálértéke, mégis sikerült elhitetni valahogy sok szerencsétlen nyugerrel, hogy a szocik az ő barátaik. Holott nem is...

  • 2010.01.26 15:40:13okosproli

    A Zorbán ellopta a nyugdíjasok pénzééét!!
    A Zorbán ellopta a nyugdíjasok pénzééét!!
    A Zorbán ellopta a nyugdíjasok pénzééét!!
    A Zorbán ellopta a nyugdíjasok pénzééét!!
    A Zorbán ellopta a nyugdíjasok pénzééét!!
    A Zorbán ellopta a nyugdíjasok pénzééét!!
    A Zorbán ellopta a nyugdíjasok pénzééét!!
    A Zorbán ellopta a nyugdíjasok pénzééét!!
    A Zorbán ellopta a nyugdíjasok pénzééét!!

  • 2010.01.26 15:42:17okosproli

    az iménti kampányért felel:
    agit.prop.szoc.tip.2010.lendv.ild.mszp.szany.tib.agyhalál.tóth.

  • 2010.02.08 13:46:47időzóna2

    Én csak annyit szeretnék megtudni, hogy a kárpótlási járadék után 2007-ig kapott, (határozat szerint inflációt követően járó)emelést kik és miért vették el tőlem? Kérdeztem a NYUFIG-ot, azt mondták, azért nem jár, mert a kormány így döntött. Érdekes: sem értesítés, sem magyarázat nem jött, de a szórólapon azt olvasom, hogy szerintük ezt előre kiszámíthattam volna. Ezek szerint már nem csak a 13. havi nyugdíjamra van szükségük, hanem erre a nyomorult 5000 Ft után járó 205 Forintomra is. Hát ide jutottunk.

1 | 2 | 3

A blogról

Ki mit ígér a mandátumért?
Elég a punnyadásból, az apátiából: az Index lelkiismeretes választási mintapolgára végiglelkesedi a kampányt Angyalföldön az első krumpliosztástól az utolsó nagygyűléséig.

Friss kommentek

  • lord meldrum: Az angyalföldiek pontosan tudják, hogy kire érdemes szavazniuk. 2010-04-23 21:31
    A Mintapolgár elköszön
  • RosszcsontR: Mintapolgár! Köszönöm.:)) 2010-04-23 21:07
    A Mintapolgár elköszön
  • Belső ember: KEDVES MINTAPOLGÁR! kÖSZÖNJÜK A KORRETSÉGED ÉS A LEHETŐSÉGET, HOGY ELMONDHATTUK A VÉLEMÉNYÜNKET. HELLO HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MAGYAROK! 2010-04-23 20:18
    A Mintapolgár elköszön

Keresés

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!