Induljon Himnusszal a hét!
2010.03.16. 10:34 - Mintapolgár
Indulatokkal erősen átfűtött kommentek százait hozó hétvégi posztom után – amely kommentelhetőségét egy időre kénytelen voltam le is zárni – visszatérünk a dolgos hétköznapokhoz. És ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, kettős értelemben is. Egyfelől folytatódik, és be is fejeződik a jelöltek és jelöltjelöltek programjait és a lakossági igényekkel kapcsolatos reakcióit azok beérkezésének időrendi sorrendjében bemutató minisorozatunk, másfelől ismét a Jobbik a főszereplő, konkrétan Csender Tamás. Ő válaszolt ugyanis utoljára, így ő az, aki Spaller Endre (Fidesz), Szabadai Viktor (MDF-SZDSZ), Tóth József (MSZP), Vári György (LMP) és Méhes Krisztián (Összefogás Párt) után utolsóként bemutatkozik. Íme.
Csender Tamás (Jobbik)
Nagyon örülök, hogy Jobbikos politikusként megszólalhatok az egyik leglátogatottabb hírportálon. A kezdeményezés pedig egyedi. Ezt azért fontos megjegyezni, mert minket jobbról is balról is próbálnak elhallgatni, elhallgattatni. Nem a mi tisztünk az elmúlt 20 év hibás döntéseinek felemlegetése, hiszen ezt mindannyian a bőrünkön érezzük. Mi tenni akarunk nemzetünkért nem csak mellébeszélni!
A Jobbik egy alulról építkező mozgalom, tehát képviselőjelöltjei átlag állampolgárok, akik saját bőrükön érzik a kerület és az ország problémáit.
Közös képviselőként és családapaként sok terv és feladat megoldása vár parlamentbe kerülésem esetén.
Ezeket a teljesség igénye nélkül az alábbiakban foglalnám össze:
A kerületben rendkívüli módon megemelkedett az új építésű társasházak száma. Ezért a kerület lakossága, létszáma a más kerületekből beköltözők miatt megnövekedett. Nagyon sok gyermeket vállalni szándékozó, vagy már gyermeket nevelő fiatal pár költözött a kerületbe.
Ezért a célok között szerepel a bölcsődék és óvodák számának növelése. A régi óvodák felújítása, esetlegesen bővítése, teljes újraépítése. Ehhez igénybe vesszük az Európai Unió által biztosított forrásokat is. A kivitelezésbe magyar kis- és közép vállalkozókat preferáljuk elsősorban. Ezzel munkahelyeket teremtünk a kerületben.
Gyakorló közös képviselőként naponta szembesülök az új ingatlanokkal kapcsolatosan felmerülő garanciális problémákkal. Sajnos ezeknek az épületeknek a kivitelezését sok esetben hiányos szaktudású külföldi olcsó munkaerőkkel végeztetik el. Nem beszélve az eltűnt megszűnt kivitelezőkről, alvállalkozókról... stb.
Az új lakástulajdonosok védelmére olyan jogszabály és törvény életbe léptetése szükséges, amely a lakóház építtető beruházók felelősségét növeli. Azaz a befektetett összeg minimum 5% - át 10 évre egy kamatozó bankszámlán el kell különíteni, ehhez a bankszámlához csak a tulajdonosi kör megbízottja férhetne hozzá rendkívüli esetekben. 10. év után természetesen a bankszámlát felszabadítjuk a beruházó számára, ha szakszerűen építette a házat, kamatos kamattal kapja vissza az összeget.
Ezzel a garanciális hibák kijavítását leegyszerűsítjük, jogvitákat, pereket megszüntetjük. Ez által a tulajdonos biztonságban tudhatja, megvásárolt ingatlanát, a bíróságok válláról pedig levesszük az ezzel járó peres eljárásokat.
Jelenleg nincs hatékony, rugalmas és gyors törvényi eszköz a közös költséget nem fizetőkkel szemben.
Indítványozni fogom a közös költség, mint fizetendő kötelezettség adónemként való átminősítését, amelyet késedelmes fizetés esetén az APEH hajtana be. Ezzel szintén levennénk a bíróságok válláról egy nagy terhet.
A kerületben lassan működő bérlakás építési programot fel kell gyorsítani. Jelenleg nagyon nagy az igény erre, ezzel szemben az igények töredéke válik valóssággá. Azoknak a beruházóknak, akik kerületükben irodaházakat építenek, kötelezővé kell tenni bérlakások építését is. Régi komfort nélküli lakásokat, épületeket vagy felújítani, vagy teljesen újjá kell építeni!
Támogatjuk a panel felújítási programot, de az eljárást egyszerűsíteni és átláthatóvá kell tenni! Azaz ne csak kormány közeli multinacionális vállalkozói kör juthasson hozzá a felújítás elvégzéséhez. Minden Magyarországon működő kis- és közepes építő ipari vállalkozás egyenlő feltételekkel indulhasson a pályázatokon. A pályázaton induló lakó közösség összes tulajdonosa ismerhesse és ellenőrizhesse a feltételeket.
Kerületünkben rengeteg gépkocsit, lakást és tárolót törnek fel.
A közbiztonságának növelése, helyi rendőrségi pontok létre hozásával. Állandó hatósági jelenléttel az utcákon, ezen kívül kamera rendszer kiépítésével növelni kell a biztonságot!
A Parlament létszámának csökkentése a visszahívhatóság és a mentelmi jog eltörlése pártunk alapprogramjában szerepel. Képviselőink csak egy pozíciót láthatnak el.
Törvénnyel és jogszabályokkal kell az oktatást újraszervezni.
Célunk többek között: a kerületi iskolákban az erkölcs vagy hitoktatás bevezetni. A nemzeti identitás tudatot erősíteni kell már elsőosztályos kortól. A magyar történelmet mélyebbre hatóan kell oktatni! A trianoni békediktátum megismertetése, oktatása alapvető kötelesség 5-dik osztálytól. Oktatási intézményeinkben alapvető feladatnak tartom a Himnusz eléneklését a hét első napjának első tanítási órájában. Nagyon fontos oktatási feladat, hogy fiataljainkban ismét felépítsük a 20 éve folyamatosan rombolt nemzeti öntudatot.
A jelzáloghitelesek védelme érdekében jogszabályokkal és törvényekkel fogjuk a külföldi érdekeltségű bankok profit éhségét szabályozni. Ez a kerületre kiemelten jellemző, mert az itt lakók nagy része hitelből vásárolta a lakását.
Jogszabályban kell tiltani az ingatlanok piaci áron alul történő értékesítését!
Megszüntetjük azt a jogszabályt, amely engedi hitelt nyújtó pénzintézetnek azt, hogy egy bajba került hiteles kintlévőségét eladhatja egy követelés kezelőnek. Nagyon jól tudjuk, hogy az ilyen faktoring cégek nem ismerik az „ember” szó jelentését.
Kedves Mintapolgár!
Parlamenten kívüli képviselőjelöltként egyelőre ennyit terveimről, céljaimról. Későbbiekben, ha igényt tart rá, tájékoztatni fogom Önt a továbbiakról.
Üdvözlettel: Csender Tamás képviselőjelölt






Kommentek
2010.03.16 15:23:54Stock
knorbi80: gusztustalan, hogy osztod az észt, aztán ha valaki visszakérdez a butaságaidra lelépsz... ez az összes agyatlan haverodra igaz!
nevetségesek vagytok!!
szégyen..
2010.03.16 15:26:07Itt a tej...
@Stock Az a gusztustalan, hogy osztja, vagy ahogy osztja? Na most akkor ki is a nevetséges?
2010.03.16 15:29:37Itt a tej...
Mondjuk nagyon nincs min csodálkozni, amikor index.hu egy 8 soros cikket sem tud rendesen megcímezni. No kérem, ez tényleg szégyen.
2010.03.16 15:31:51Stock
Itt a tej: mindkettő! ugyanis primitív kijelentéseket tesz, majd nem képes róla értelmesen vitatkozni.... inkább érvelés helyett megfutamodik!
2010.03.16 15:32:23thylla
itt a tej
melyik fajt védtem?
most nagyon nem viccelek: egyik fiam - teljesen érthetetlenül fekete hajú, szemű, és nyáron percek alatt lebarnul. Komolyan elgondolkodtam, hogy ha kevésbé "kitanult" emberek közé keveredik, hogyan bizonyítja be, hogy nem az?
2010.03.16 15:33:54Itt a tej...
Tévedsz! Az, hogy épp nincs több ideje kommenteket írni még nem jelenti azt, hogy elmenekült volna. Nemsokára visszatér és visszalő!
2010.03.16 15:35:29Itt a tej...
@thylla Hogyan? Egyszerű! A normális viselkedésével.
2010.03.16 15:36:14Stock
Itt a tej: nem hinném, hogy tévedek.. ugyanis válasz helyett magyarázkodni, illetve gyenge szóvicceket gyártani volt ideje!
"visszalő"????????????
miért, mert érvelni képtelen?!
2010.03.16 15:40:30Itt a tej...
@Stock A másik meg az, hogy akinek a piros a körülményektől függetlenül fekete, azzal kár vitatkozni.
2010.03.16 15:43:20Itt a tej...
@Stock Ez egy szlogen. Visszajövünk és visszalövünk! Javaslom, hogy ne használd, mert rögtön náci leszel, rasszista, meg antiszemita, ugyanis ez egy kimondottan kuruc.info-s szlogen. Abban az időben jelent meg előszeretettel fenti domain alatt, amikor még a gyurcsány rezsim az FBI-al is üldöztette a portált. ;-)
2010.03.16 15:43:23St.Bernardus
209d: csak itt épp nem a zsidók ellen beszél, hanem a zsidók _hitetlensége_ ellen, ez nagyon nem mindegy. Krisztus egész tanításának a lényege, hogy nem a bűnöst, hanem a bűnt magát kárhoztatja.
2010.03.16 15:43:50Stock
Itt a tej: látod ez a szánalmas!! egyből jön a kifogás áradat, meg hogy én mi minden vagyok.. pedig csak az érvrendszerre voltam kíváncsi..
az pedig eddigi tapasztalataim alapján: nincs!
2010.03.16 15:46:29Stock
Itt a tej: biztos véletlenül azonosítják a kurucot is a nácikkal..
2010.03.16 15:46:52Itt a tej...
@Stock Miért, milyen vagy? Ki ne találd, hogy jellemeztelek!
2010.03.16 15:49:00Itt a tej...
@Stock Nem véletlen azonosítják a nácikkal a kuruc.info hírportált, hanem SZÁNDÉKOSAN, ráadásul hazug, aljas módon.
Én nem menekülök! Tárazok és visszalövök!
2010.03.16 15:51:13Itt a tej...
@Stock Te nem az "érvrendszerre" vagy kíváncsi, (bár leírhatnád mit is jelent ez a szó pontosan) hanem értelmetlen kérdésekre értelmes válaszokat vársz.
2010.03.16 15:54:38Itt a tej...
Úgy szeretek ide járni, hiszen itt mindig akad okos ember, akitől tanulhatok.
Talán ez azért van, mert ez az angyalföldi értelem lelőhelye.
2010.03.16 15:57:06thylla
itt a tej
most megyek, de csak egy dolgot:
nem értek veled egyet, ez nem gond, de próbálom az általam nem elfogadott dolgokat megérteni, ezért próbálom továbbgondolni a kijelentéseidet. Nem hiszem, h bizonyítható, h pl zsidók lopnak, de mindjuk igen, és akkor...?Hogyan tovább? mert nekem az a gondom, hogy hiányzik a továbbgondolása. Különösen ha ezek a gondolatok egy leendő parlamenti párt programjában vannak. Ott már meg is kell fogalmazni meg jogi útra vinni a dolgokat, nem elég az asztalt csapkodni. Ha azt írja, hogy a cigányok... oda kell tenni majd mellé, ki és hogyan állapítja meg h ki a cigány, zsidó... nem lesz elég, h majd én megmondom, mert az látszik. "magyarul" definiálni kell majd sok mindent: ki számít vendégnek Magyarországon, ki a magyar stb (ez a kérdés előjött a kettős állampolgárságnál is)
2010.03.16 15:59:08Stock
Itt a tej: neked mi fáj?!?!
hogy jogosan helyén van kezelve hőn imádott portálod?!
tudod van egy mondás:
"az igazság fáj"
iskolában is ha valaki olyannak mondták, hogy k anyád, akinél egy kicsit is gyanús volt, akkor kegyetlen verekedések voltak belőle.. nálam meg nem talált be tehát nem is izgatott!
lehet azt mondani a nácira, hogy nem az..
csak akkor a korrektség jegyében a cigányra se lehet mondani, hogy lop..
2010.03.16 15:59:20Itt a tej...
@thylla Megtisztelnél, ha megvárnád a válaszomat!
2010.03.16 16:01:42knorbi80
Kedves Stock!
Látom kijött belőled a szokásos trágár stílus. Egy rossz szóval nem voltam rád és te elhordasz mindennek. Ez jellemző rátok. Nem csalódtam benned.
Másrészt dolgoznom kell és termelni ennek az országnak. Valószínűleg te egy íróasztal mögött ülsz és nincs jobb dolgod annál, hogy ide írogatsz. Mennyivel JOBB lenne ha te is valami hasznosat csinálnál ehelyett. De hát te is csak egy semmirekellő vagy többi ittlévő iroda.... -al együtt...
Ha lejár a munkaidőd biztos te is kilépsz innen. Sok hasznát vette a cég ma neked...
Gratulálok.
2010.03.16 16:06:19Itt a tej...
@Thilla: Hogyan tovább? Nagyon egyszerű! Az a cigány, aki annak vallja magát és az a zsidó, aki annak vallja magát. Szerencsére erről nem nagyon kell megnyilatkoztatni külön az érintetteket, csak megnézni egy népszámlálási adatot.
"ki számít vendégnek?" Az a személy vendég országunkban, aki nem magyar állampolgár.
Hogy miként lehet védekezni ezekkel a káros elemekkel szemben? Nagyon egyszerű! A Jobbik földvásárlási moratóriummal kapcsolatos programja ezt jól szemlélteit.
Egy példa: Aki nem beszéli a nyelvünket tökéletesen(!), az bizonyos, hogy nem lehet magyar állampolgár még akkor sem, ha Michael Jackson és Madonna zabigyerekéről beszélünk.
2010.03.16 16:07:49Stock
Kedves knorbi80!
képzeld én is dolgozom, én is termelek.. nem is alkalmazotti státuszban!
valóban azt állítottam rólad, hogy megfutamodtál (és eddig engem igazolsz, ugyanis még mindig nem válaszolsz a kérdésemre, inkább mellé beszélsz).. de amint megteszed.. megkövetlek és bocsánatot kérek!
2010.03.16 16:08:49Stock
"Látom kijött belőled a szokásos trágár stílus"
miért is szokásos?
2010.03.16 16:11:11Itt a tej...
A Jobbik eltökélt szándéka szerint termőföldhöz sem juthat senki csak azért, mert pénze van! Talán megfelelő mértékben sokkolta már az érintetteket Vona Gábor tegnapi Salamonnal kapcsolatos kijelentése, így ezt külön nem is részletezném.
2010.03.16 16:12:03eteleNéne
@itt a tej...
ez a blog angyalföldről szól, hiszen ezt tudod. kéretik nem látogatni az oldalt, ha a 13. kerületieket csak sértegetni tudod.
(lsd. fenti megjegyzésed az angyalföldi értelemre.)
tudom, tudom, te még iskolás vagy, és indulatos, de a házigazdát nem szokás sértegetni.
köszönöm szépen, kedves owod!
2010.03.16 16:15:38Itt a tej...
Az MDF-MSZP/SZDSZ-FIDESZ kormányzás a 20 év alatt nem tudott mit kitalálni arra, hogy ne kótyavetyéljék el értékes termőföldjeinket, hiszen csak akkor kezdtek el beszélni róla, amikor nyugat-magyarországon már több ezer hektár földet átjátszottak osztrák kézre.
Ellentétben a Jobbikkal, akinek még köze nincs a kormányzáshoz, de tudja, hogy mi az, amit az első napokban helyre kell tenni és konkrét, kidolgozott javaslattal álltak elő.
2010.03.16 16:19:19Itt a tej...
@eteleNéne Ehhez képest házigazdaként szépen az orrom alá szellentesz rendszeresen. Tudtommal az interneten vagyok, ahol ugye nincsenek sem kerületek, sem általad másnak nevezett egyéb korlátok, így hozzászólásodat ismét feleslegesnek tartom. Ülj le, egyes, ahogy te mondanád.
Megkérdezném újra, szavaimat most hozzád intézve; Ki az az owod?
2010.03.16 16:26:33Stock
Itt a tej: miért válaszolna eteleNéne a kérdésedre, ha te sem teszed az övére?!
és igen ez egy 13. kerületi blog elsősorban a 13. kerületieknek létrehozva... tehát itt szidni az angyalföldieket kb olyan,m int szidni a nácikat a kurucon!
tehát interneten nyugodtan lehetsz korlátok nélkül.. de egy 13-ról szóló blogban nehezen lehetsz meg 13. kerületiek nélkül..
2010.03.16 16:27:04Itt a tej...
Nem kell válaszolj! Már tudom ki OWOD! Látom milyen szépen leiskolázott, nem csoda, hogy pipa vagy rá. hihi
2010.03.16 16:30:10Itt a tej...
Félreértettük egymást! Nincs nekem semmi bajom a XIII. kerülettel, eltekintve attól, hogy ott a magyarok rövidesen megalapíthatják a kisebbségi önkormányzatot. Néhány igen sötét ember hozzászólásaival annál több bajom van, akik viszont a XIII. kerületre szoktak hivatkozni. Értjük egymást?
2010.03.16 16:31:49Itt a tej...
A nkerületek számait római számokkal illik feltüntetni. Aki ennyire lusta, az miért képvisel még másokat is?
2010.03.16 16:32:49eteleNéne
@itt a tej..
valóban, igazad van, az interneten (majdnem) mindent szabad. viszont ez egy olyan blog, ami a 13. kerületről szól.
owod pedig te magad vagy, csak valamiért átnevezted magad. nincs ezzel gond.
2010.03.16 16:35:54Stock
tej: "Értjük egymást?"
nem nagyon, mert nem beszélsz egyértelműen!
ki képvisel másokat is?
szted ez a lényeg? :-DD
2010.03.16 16:38:07Itt a tej...
@eteleNéne "owod pedig te magad vagy, csak valamiért átnevezted magad." Ezt honnan veszed? Láttad az üveggömbödben? Istenem, ha csak te élnél, akkor még a kerék sem lenne feltalálva!
2010.03.16 16:44:54Itt a tej...
@Stock Te képviseled a XIII. kerületet és időnként @eteleNéne képviseletét is ellátod. Ha ezt sem érted, akkor nem tudok válaszolni sajnos, vagyis tudok, csak nincs értelme.
2010.03.16 16:47:17Itt a tej...
@Stock Arra is lusta vagy, hogy választott nicknevemet leírd, csak tejezel itt, mint hajnali fél ötkor a sarki vegyeskereskedő!
2010.03.16 16:53:58Stock
én képviselem a 13. kerületet? ez miből jön le számodra?
eteleNénét meg végképp nem képviselem, csak elmondtam róla a véleményem, hogy miért válaszolna ő a te kérdésedre, ha nem kölcsönös ez a viszony?!
a sarki kereskedővel pedig végképp nem értem mi bajod.. :-DD csakhogy a te kicsavart, mellébeszélő stílusoddal éljek!
2010.03.16 16:54:43Itt a tej...
Nagyon szótlanok vagytok. Remélem nem azért, amiért egy alig-alig szobatiszta gyermek!
2010.03.16 16:55:39eteleNéne
@itt a tej...
nem, nem iskolázott/iskoláztál le OWOD-ként, csupán annyi történt, hogy miután tegnap az egyik (veled egyet nem értő) kommentelőtársunk személyes adatait tervezted kiadni a goggle segítségével, akkor gondoltam, hogy a saját fegyveredet ellened fordítom, és rákerestem az owod névre.
nos, ebből kiderült, hogy még iskolás vagy, hogy a velveten szoktál kommentelgetni, hogy otthon vagy a cyberes játékokban.
Old World of Darkness - a sötétség óvilága, ha jól fordítom.
továbbá mintapolgár is írta, nyilván nem a hasára ütve, elképzelhető, hogy ip cím alapján látja, mert van hozzáférése. de, ha kell, újra végigolvasom a tegnapi poszt kommentjeit, abból kiderül.
egyébként, mint írtam, nincs ezzel gond. van az úgy, hgy az ember bort iszik. a többit meg tudjuk.
2010.03.16 17:00:39Itt a tej...
@eteleNéne Érdekelt, hogy ki ez az OWOD és le is írta egy helyen, hogy mit jelent a rövidítés. Az, hogy neked az "egy világ egy álom" fordítása az lett, ami, már nem tehetek. Mivel mindenki magából indul ki, így a sötétség és közted igenis sok a közös jellemző.
2010.03.16 17:02:59Itt a tej...
@eteleNéne Tipikus mintapéldánya vagy azoknak, akik ugye elmennek az orvoshoz, aki megállapítja, hogy elmebeteg, amit úgy értelmezel, hogy elmehetek.
2010.03.16 17:03:06eteleNéne
@itt a tej...
azért a reagálásod felért egy beismeréssel. köszönöm.
2010.03.16 17:04:17Itt a tej...
@eteleNéne Ilyenkor eszembe jut Molnár Lajos volt EÜ. miniszter. Nagyon haragszom rá, amiért regnálása alatt bezárták az OPNI-t.
2010.03.16 17:04:39eteleNéne
további kellemes időtöltést mindenkinek,
viszont látásra!
2010.03.16 17:06:20gójgómitic
thylla
most nagyon nem viccelek: egyik fiam - teljesen érthetetlenül fekete hajú, szemű, és nyáron percek alatt lebarnul. Komolyan elgondolkodtam, hogy ha kevésbé "kitanult" emberek közé keveredik, hogyan bizonyítja be, hogy nem az?
Sehogy.Én magam is barna vagyok,pedig semmi közöm a cigányokhoz és időről időre jönnek ilyen....félék és számon kérnek.
A viselkedésem miatt?
Hát ha az valakinek kirívó viselkedés az,h ülök a barátaimmal nyári északában egy teraszon,beszélgetve a sörünk mellett és egyszer csak érezem,h ki vagyok nézve,majd haza zavarnak Indiába.Azt se tudja ki vagyok,mi vagyok csak pusztán mert cigánynak néz és azt csakis a böröm miatt.Se a viselkedésem,se a beszédem,se az öltözködésem,se a szagom,se kékszám,se a mandula szemem,semmi csak azé mert barnább vagyok.
Nagyon sok esetben jártam úgy,h bemutaták nekem az illetőt (mivel cigánynak nézett magátol megnem ismert volna!) emberől hallottam,h érdeklődött felőlem,h cigány vagyok e?
Mert mivel megismert,sőt megszeretet,megingott,semmi nem utal rá,de hát olyan barna...
Ilyenkor szomorodok el igazán.
Az állatok különbek egyes embereknél.
2010.03.16 17:06:27Itt a tej...
@eteleNéne Miért vagy ennyire értetetlen? NEM ÉN VAGYOK OWOD! OWOD kompexusod van? Mély benyomást tehetett rád a tag, ha már mindenkiben őt véled felismerni.
2010.03.16 17:08:03Stock
Itt a tej: ez tényleg ciki, hogy ennyi tagadás után magadat buktatod le..!
egy világ egy álom kifejezésből egy szó egyezik a OWOD mozaik szó tartalmával a világ! úgyhogy a te fordításod eléggé sántít..
2010.03.16 17:10:08Itt a tej...
@Stock Te sántítasz nagyon, drága barátom! Intézzek neked egy rokikártyát? (hihi) Ha az IQ teszttel kezdik a vizsgálatot, akkor rögtön meg is kapnád saját alapon.
2010.03.16 17:12:03Itt a tej...
Ezt írta OWOD a rövidítésről: One World One Dream.
Akkor most ki is a hülye gyerek?
Nem héberről kell fordítani, hanem angolról.
2010.03.16 17:13:19Itt a tej...
Na, lazítok, mert a műveltségi szintetek kezd engem is a mélybe húzni. Iszom egy teát.
2010.03.16 17:15:09Stock
tej: hazug vagy, aki váltogatja a neveit, nem válaszol a kérdésekre.. és annyira primitív hogy saját hazugságába bukik bele... sztem ideje nevet váltanod! ;)
2010.03.16 17:16:53Itt a tej...
@Stock! Akik ezt meghatározhatnák nekem, hogy mikor cseréljek azonosítót, azok között te vagy az utolsó és hidd el, hosszú a sor!
2010.03.16 17:19:24Itt a tej...
@Stock Buta primó vagy és nem tudod elfogadni, hogy nem mindenki olyan alulsulizott, mint te. Nem kívánok reagálni a további megnyilvánulásaidra!
2010.03.16 17:25:06Stock
csak ismételni tudom magam: "az igazság fáj" és csupán annyival tudnám kiegészíteni, hogy primitív ember nem is tudja titkolni... :))
2010.03.16 18:18:43Várúr
ittatejnek a jobbik vadiúj földvásárlási moratóriumáról: ezt először az MDF kényszerítette ki 1991-ben törvénnyel, majd pár millió aláírással ugyancsak az akkori (!) MDF a Horn-kormány idején (én is aláírásgyűjtő voltam), végül a Fidesz akadályozta meg több parlamenti szavazás során, amikor a Jobbik még kéjes álomként se létezett...
2010.03.16 18:33:07antikosz
209d
St.Bernardus
"Aki szerint a Jobbik "keresztény erkölcsi alapokon" áll, attól megkérdezném, hallotta-e Krisztust zsidózni vagy cigányozni? Mert én nem."
Én igen:
"Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja." (Ján. 8. 44)
Mondá Jézus a farizeusoknak...akik nem maguk voltak a zsidóság..ugye-ugye és akkor még nem beszéltünk a cigányokról, ugye?
2010.03.16 18:34:30antikosz
földelnemadósdi pedig azért vicces, mert senkinek nem kötelező eladni a földjét a veszedelmes külföldieknek...
2010.03.16 18:37:42antikosz
knorbi80
csak azért nem fogok "magyarparadicsomot" venni, hogy legyen "magyarparaszt" is, ne csak holland.
Amúgy a magyar "nagyüzemi" paradicsomot ugyanúgy "gyártják" mint a Hollandot...
2010.03.16 18:50:15Hamupipőke13
Antikosz
Ez nagyon rondaság volt, amit írtál. Ez azt jelenti, hogy neked fogalmad sincs a dolgokról, vagyis nincs renszerszemléleted. A világ egy nagy rendszer, pénzügyi, gazdasági meg hasonlók. Idáig fodod? Ha pedig ez így van, akkor a magyarnak a magyar terméket kell előnyben részesítenie, különben bukta van.Kiszivárog a lé, és tönkremegy a paraszt is meg te is, meg én is, meg az unokáid is. Ugye nem volt sok egyszerre?
pusza
2010.03.16 18:54:31Hamupipőke13
Vagyis ha hosszú távon nem magyar termékeket vesztek, akkor rövidesen lehúzhatjuk a rolót Hegyeshalomnál. Oszt akkor annyi.
2010.03.16 19:45:14St.Bernardus
antikosz konkrétan ezt nem a farizeusoknak mondta, hanem általában a zsidóknak, de a lényeg akkor is az, hogy nem a zsidók ellen beszélt, hanem a zsidók hitetlensége és szokásai ellen, amik megakadályozták hogy higyjenek benne. Ezt mindig fontos elkülöníteni, hogy Krisztus sohasem a bűnöst, hanem a bűnt kárhoztatta, nekünk pedig azt hagyta örökül, hogy szeressük egymást mint magunkat. A zsidókat is, meg a cigányokat is.
Teológiai alapon keresztényi módon lehet bírálni a zsidóságot, mint ahogy bármely más vallást is, amely nem Jézus Krisztust követi, de a Jobbiknál nyilvánvalóan nem erről van szó. Tehát nem antijudaizmusról beszélünk, hanem antiszemitizmusról, amely nem vallási, hanem faji alapon gondolkodik. Ez pedig élesen ellentmond Krisztus akaratának és konkrét parancsának is (Mt 28,19-20).
2010.03.16 19:51:16St.Bernardus
antikosz: De a hazaiból legalább van lehetőséged válogatni, míg a hollandból CSAK a nagyüzemi ótvar jön be. Magyarból választhatod pl. a Mórakert Szövetkezet zöldségeit, ahol sok termelő állt össze önkéntesen egy termelési-értékesítési szövetkezetbe, tanítandó példa. És jó minőségben, versenyképes áron tudnak termelni, ha nem a tápoldaltban nevelt és rommá növényvédőszerezett szirszarokkal hasonlítjuk össze, hanem a hagyományos termelés anyagi kereteiben gondolkodunk.
2010.03.16 22:06:46Komponista
itt a szar:
Igazi örömömre szolgál, hogy nettó fasiszták is hangot adnak elmebajaiknak. Mindenki láthatja, hogy hol tartunk. Romániában egyesek úgy használják a magyar kifejezést, mint ez a véglény ("itt a tej" helyesebben: itt a szar) a zsidó szót.
Ez a szerencsétlen olyasmiről formál vélményt, amiről emmiféle képzete nincs. Olvasott egy rothadt könyvet a történelem szemétdombjáról, és agresszíven mocskolódik.
@itt a tej: elég volt belőled. Bőségesen kifakadtál már, mint egy rothadt furunkulus a nemzet seggén. Kotródj a vackodra és vedd be a gyógyszereidet.
Honnan jönnek az ilyesfajta elmebetegek? Tényleg hiba volt bezárni az OPNI-t.
2010.03.16 22:11:10Margit néni
Ez az itt a tejes gyerek nyilvánvalóan egy marha.
Az ilyen állatok csak árthatnának ennek az országnak, jobb lenne, ha végre megkapnák a napi metadon adagjukat a körzetvezető testvértől, és elmennének a kifingott sezlonyukra delirálni.Émelyítő szarjankók.
2010.03.16 22:17:16Komponista
Antikosz:
A vallási téboly tiszteletet ébreszt az emberek többségében, mert olyasmin alapul, amiről a többségnek nincs tapasztalata.
Te azonban zagyvaságokkal traktálsz bennünket. Jól látható, hogy fogalmad sincs az evangéliumról, vagy a szinoptikus evangelistákról. Ha csak brahiból zagyválsz itt mindenféle ostobaságot - hagyd abba. Vissza fog ütni, akkor, amikor nem számítasz rá. A hit nem lehet tréfák forrása. Szégyeld magad, kedves barátom, amíg nem késő.
2010.03.16 22:26:04Komponista
Kedves éppelméjű Barátaim!
Ma igen sok gyagya egyén öntötte ránk kielégületlenségből táplálkozó téveszméit, ahelyett, hogy egészséges párkapcsolatban próbálta volna kiteljesíteni a személyiségét. Ráadásul otromba módon - kamaszok módjára - zagyválnak, fenyegetőznek, ömlengenek hülyeségeket. Tiszta kiscsoport, de a mentálhigiénés osztályból.
Most jó éjszakát kívánok mindenkinek.
A gyagyáknak pedig jó szívvel azt kívánom, hogy aludják ki magukat, mielőtt teljesen tönkre tennék a saját életüket zsidókkal, cigókkal, munkásőrökkel, nyuggerekkel, miegymással - miközben ők maguk alkalmatlanok arra, hogy megfeleljenek a kor elvárásainak. Radnótit már nem ölhetitek meg, sem Osváthot, sem Rejtő Jenőt... Szerencsétlen hülyék. Magatokat ölitek meg ha nem tértek észhez. Jó éjt kedves Barátaim, jó éjt, mindenkinek.
2010.03.16 23:32:43Itt a tej...
@Komponista Hála az égnek, hogy semmi bajod! Már aggódtam érted! A magadfajták frusztrációjuk okán nem ritkán kárt tesznek magukban!
2010.03.16 23:35:34Itt a tej...
"Ma igen sok gyagya egyén öntötte ránk kielégületlenségből táplálkozó"
Mert ugye a közmondás szerint mindenki magából indul ki...
Szerintem keríts egy nőt magadnak és tudod, minden holnap egy új nap. Ne legyél ideges, ha már okos nem vagy, legalább szép legyél. ;-) Relax
2010.03.16 23:38:18Itt a tej...
@Margit néni; Mivel a szavakat írás közben is alig alig tudod sorrendbe rendezni, azt sem értem, hogy miként tudtál belépni ide. Valaki segített?
2010.03.16 23:46:17Itt a tej...
Egyik fórumon találtam egy frappáns mondatot:
Tessék parasztnak lenni az utókor számára is nem csak a pillanat hevében anyázni.
2010.03.16 23:47:48Itt a tej...
Úgy látom ezt ti korábban megtaláltátok már.
2010.03.16 23:51:36Itt a tej...
@Hamupipőke13 Meglepődve olvastam legutóbbi hozzászólásodat. Kivételesen 100%-ban egyetértek veled.
2010.03.17 00:48:59Itt a tej...
Már-már megszokott számomra, hogy itt (index.hu) csak éjszaka írhatja le az ember a véleményét az azonnali törlés veszélye nélkül. A rossz gyermek is jó, ha alszik.
2010.03.17 09:58:29Komponista
Sok választási győzelemre készülődő boldog embernek nem jut az eszébe az a tény, hogy a következő választást nem Orbán Viktor fogja megnyerni - hanem a lejáratódott, korrumpált, alkalmatlanná vált MSZP és SZDSZ fogják elveszíteni. Orbán nem azért nyer, mert bebizonyította az alkalmasságát, vagy mert jó a programja, hiszen az elmúlt nyolc évben nem csionált semmit (nagyrészt be sem járt a munkahelyére) és programja sincs. Azért nyer, mert a politikai ellenfelei felszámolták saját magukat, és egyszertűen nincs más a porondon, aki nyerhetne. Ezt az egyszerű igazságot néhány hónap múltán minden örömködő a saját bőrén fogja tapasztalni. Én azért kívánok sok szerencsét a Fidesznek, mert ha ők is belebuknak azokba a viszonyokba, amelyek létrehozásában jelentős szerepük volt - mindannyian rosszul járunk.
2010.03.17 11:21:15Itt a tej...
Köszönöm, hogy eltávolítottátok ismét hozzászólásomat!
2010.03.17 11:22:26Itt a tej...
Bizonyára rátapinthattam az igazságra, mert más okot nem nagyon látok az eltávolításra.
2010.03.17 11:24:05Itt a tej...
Vigasztal, hogy nem csak indexen írják ezt le az emberek és az elnyomás a múltban sem vezetett jó irányba az elnyomókra nézve!
2010.03.17 11:26:10Itt a tej...
Választ szinte alig remélve, feltenném a kérdést cenzorkánkhoz; mi a magyarázat hozzászólásom eltávolítására?
2010.03.17 11:37:07Mintapolgár blog
@Itt a tej...: Az ovasirasnak címzetteket azért, mert az ő kommentjét is töröltem, így a reakciókat is. A megmaradt egyet pedig a szokásos népcsoportozás miatt.
2010.03.17 11:37:52Karlitosz
kezdődjön a hét himnusszal, és végződjön akasztással.
2010.03.17 11:47:48Itt a tej...
@Karlitosz Amit írsz, az a szélsőség, nem a Jobbik, aki soha nem beszélt akasztásról.
2010.03.17 11:48:53Itt a tej...
Ezentúl éjszaka fogok írni, akkor nem törlik hozzászólásaimat.
2010.03.17 11:53:08Itt a tej...
A Jobbik támogatása pont az ilyen kicsi és az olyan nagy elhallgattatás miatt akkora ma, amekkora!
2010.03.17 11:54:47Itt a tej...
Én örülök a legjobban, hogy itt is ez megy, mert ez bizonyítja; semmiben sem különböztök azoktól, akik elnyomják nemzetünket. Mondhatni, az elnyomó gépezet piciny csavarja a cenzor is.
2010.03.17 11:56:09Itt a tej...
Akár az összes hozzászólásomat törölheted. Nem ettől fog sorsunk jó irányt venni.
2010.03.17 11:59:26Itt a tej...
A valós problémákról történő társalgás betiltása országunk haladásának útjában áll!
2010.03.17 13:17:30Mintapolgár blog
Kedves Mintapolgár-olvasók, ezúton tájékoztatok mindenkit, hogy miután az utóbbi néhány napban néhány, más és más nicknéven folyton visszatérő kommentelő elfogadhatatlan tartalmú és stílusú, a blog témájától jócskán elkanyarodó hozzászólásokkal szemetelte tele a blogot, kénytelen vagyok a kommentelést megszüntetni. Sajnálom, hogy ezzel a kerületben élők néhol hevesen, de túlnyomórészt normális hangon folytatott vitáját is be kell rekesztenem, és még inkább sajnálom, hogy így az emlegetett Mintapolgár-buli szervezése is leáll. A leveleket természetesen továbbra is várom.