Választás 2010
Parlamenti mandátumok Feldolgozottság: 100%
  • Fidesz 263(68,14%)
  • MSZP 59(15,28%)
  • Jobbik 47(12,18%)
  • LMP 16(4,15%)
A 176 egyéni körzetből Fidesz: 173 MSZP: 2 Független: 1

Ingyenkrumplizással indul a kampány

2010.01.08. 16:33 - Mintapolgár

Sólyom László szavaira, hogy mikor lesz a választás, most még korteskalácsra és kortespálinkára ittasan várunk, így jogi értelemben nem is kezdődött el a kampány. Ezért csak versenyen kívül indulhat Spaller Endrének, az angyalföldi fideszes önkormányzati frakció vezetőjének, várható képviselőjelöltjének akciója a legnagyobb kampánybénázás versenyében. Krumpliosztást ígért az önkormányzat nevében, magyarázkodás lett, krumpli nem.

"Felhívás! A XIII. kerületi önkormányzat 2010. január 10-től 15-ig ingyenes krumpli- és hagymaosztást tart" – jól hangzó ígérettel kezdődik az új év, legfeljebb azon csodálkozott a hét elején a postáját bontogató derék angyalföldi lakos, hogy az akciót nem a kerületi újságban, hanem szórólapon hirdették meg. Ráadásul a felhívás narancssárga-fekete színekkel nyomták, holott ebben a kerületben emberemlékezet óta a piros a domináns szín, némi kékkel tuningolva. "Váci út felel neki", az MSZP egyik legerősebb bástyáinak egyike Angyalföld a polgármesteri és parlamenti képviselői székből kirobbanthatatlannak tűnő Tóth Józseffel.

szken1

A felhívást viszont nem ő, hanem Spaller Endre írta alá az önkormányzatban ellenzékben lévő Fidesz XIII. kerületi szervezete nevében (Spaller a választási mintapolgár szűkebb pátriájának, a főváros XX. számú választókörzetének a parlamenti képviselőjelöltje lesz a dolgok jelenlegi állása szerint). Bár gyanús volt az ügy, az, hogy a szociális intézményekhez és nyugdíjas klubokba küldték a jelentkezőket, arra utalt, itt nem politikai, hanem kerületi akcióról van szó. De azért a figyelmes mintapolgár gyanakvó típus, mielőtt sziget és lakcímkártyát ragadva elindulna az alamizsnáért, nyomozni kezd.

"Nem az önkormányzat szervezi, ez finoman szólva is átverés, nem egy szép dolog" – kaptuk a választ a kerületi szociális intézménynél, amikor telefont ragadtunk a helyi közélet minden rezdülésére érzékeny mintapolgárként. Hamarosan megérkezett a postaládánkba Prehlik Lajos jegyző közleménye is, miszerint az önkormányzat nevében "jogosulatlanul, félrevezető tartalmú" felhívzást adott ki a Fidesz kerületi szervezete.

szken2

Erre aztán nyomban reagált is honlapján Spaller Endre, aki viszont a kerületet vádolja azzal, hogy "tudatosan káoszt kelt a krumpli és hagyma osztás körül", és a polgármester "már egy krumpli osztást sem tud megszerveztetni az általa vezetett hivatallal" (a helyesírási hibát, ahogy majd később is fogjuk, tudatosan hagytuk meg). Spaller szerint a "Tóth József vezette önkormányzat pont a legrászorultabbakkal packázik", éppen most, amikor a "decemberi költekezések, és a januári nyugdíjak közötti segítségnyújtás szükséges, hiszen ez a tél egyik leghidegebb része".

Szóval a kampány, hiába hallgat még Sólyom László, elindult, nem is akárhogyan krumplival és hagymával. Amit egyébként a rászorulók egyszer majd tényleg meg fognak kapni. Hogy mikor? Telefonon, ügyfélként azt a választ kaptuk, hogy hagyjuk meg elérhetőségünket, és majd jelentkeznek. A jegyzői válasz szerint az "akció valós időpontjáról és módjáról az érintett kedvezményezettek értesítést kapnak".

Abban azért biztosak vagyunk, hogy ez a valós időpont még a választások előtt lesz.

Kommentek

  • 2010.01.08 23:25:51Szanyi Tibor

    Ez az egész story elsőre nekem azt a képet adja ki, amikor egy pancser kóborvitéz egy komplett erődöt akar megrohamozni, s jobb ötlet híján egy csúzlival belő egy levelet a várudvarba, amiben ez áll: "Szerelmes vagyok a várkisasszonyba!"

    A konkrét esetben viszont inkább arról van szó, hogy néhány esélytelen versenyző kétségbeesésében hajlandó gúnyt űzni a rászorulókról való gondoskodásból. Lelkük rajta!

  • 2010.01.08 23:29:27Spaller Endre

    Kedves Tibor!
    A rászorultakon való gondoskodásból az önkormányzat elvileg pártfüggetlen jegyzője űz gúnyt. Lelke rajta.

  • 2010.01.08 23:34:38J.György

    Tisztelt képviselő úr!
    Őszintén sajnálom, hogy az önt bíráló észrevételeket vagy nem érti(és akkor hogy érti a krumpli osztásnál bonyolultabb dolgokat), vagy nem akarja érteni("pártkatonai utasításra"), vagy a reagálásaival is tudatosan -finoman szólva- félrevezető!
    A reagálásaival könnyen magára vonhatja azt a vádat, hogy hajlama van a tények, a valóság rossz indulatú kiforgatására!
    Vélemény alkotásának egészét, mondanivalójának "lelkét" sajnos áthatja annak az önkormányzatnak a becsmérlése, amelynek Ön is tagja. Mint a Fideszt is reprezentáló -igazából KDNP-s képviselő- nem kellene-e igényelnie "feloldozást" a valóság meghamisításáért? Kétlem, hogy a kerület "erre" illetékes intézményeiben ezt meg kapná. Az ottani tisztességes emberek ismerik a kerületet...
    Kérdésem: a kerület Ön által óhajtott "modern arculatához" egyébként hozzá tartozna-e az Ön vádaskodásaiban tanúsított "erkölcsiség" is?! -isten mentse meg ettől a kerületet-
    Bízom abban, hogy talán egyszer -választott tisztségéhez méltó módon- szembe néz majd önmagával és hasznosabbá válik az állampolgárok közötti felelős, alkotó egyetértés és cselekvés erősítésében, ahogyan erre a jelenlegi önkormányzat többsége tisztességes munkával törekszik...

  • 2010.01.08 23:42:17idelle

    "A rászorultakon való gondoskodásból az önkormányzat elvileg pártfüggetlen jegyzője űz gúnyt."

    Spaller Úr!

    Maga meg politikai hasznot óhajtott húzni pár kiló hagymából, oszt' nem jött be. (Kérdés egy kiló krumpliért. Ki mondta: "majd az ügyvédek kimosnak, oszt' jó napot"?)

    Úgy látom, nem értette meg, amit a 22:18-as kommentemben írtam. Maga még a saját érdekeit sem képes képviselni, hogyan tudná másokét???

    idelle

  • 2010.01.08 23:44:01Szanyi Tibor

    Kedves "idelle"!

    Én a XIII. kerület (Angyalföldvár:) egyik országgyűlési képviselője vagyok, s tisztelettel szeretnék beszámolni arról, hogy nekünk, szocialistáknak, itt nem csupán esélyeink, hanem többségi támogatottságunk van, ... és lesz is. :)

  • 2010.01.08 23:49:20sunázósün

    silverhand13!

    Ne csúsztass, rövid ideig volt civil állása.

    Nekem inkább az tűnt fel, hogy 4 évig fejtegettek, de vajon mit csináltak az 5. évben, malmoztak???

  • 2010.01.08 23:49:44Erdős

    Nem tudom ki látta A híd túl messze van című filmet. Eszembe jutott, amikor az angol légiszállítást tervező parancsnok magyarázza a légideszantok parancsnokainak, hogy Arnheimben nincsen leszállásra és ledobásra alkalmas hely, ráadásul köd van és minden gépet vissza kell hozni. A lengyel dandár parancsnoka Sosabowsky tbk. értetlenül néz az angol tábornokra, aki hozzá fordulva megkérdezi:- van valami kérdése Sosabowsky tbk? Nincs, csak azt szerettem volna tudni kivel is van Ön, velünk, vagy a németekkel- szólt a lakónikus válasz. Hát lassan már itt is nehéz eldönteni kivel van egyikünk-másikunk. Pedig ez az egész, egy évek óta, ebben az időszakban a 110 ezer lakosú kerületben még mindig elesett sorban élő ember megsegítéséről szól. Ezen esett most egy kis folt, s kérem a további kommentekben egy kicsit erre is gondolni. Most pedig jó éjszakát, s remélem a krumpli és a hagyma eljut oda ahová szükségeltetik. És csak oda, ez pedig az önkormányzat köztisztviselőinak a dolga, nem pedig a pártoké, politikusoké. Az ő dolguk, hogy döntsenek az adhatóságról. Ez pedig már decemberben megtörtént.

  • 2010.01.08 23:50:52fehera

    Lustizmord! ???

  • 2010.01.08 23:54:56sunázósün

    Szerintem rendezzenek egy rakottkrumpli-partyt a békülés jegyében:)

  • 2010.01.09 00:00:18sunázósün

    Sz.T. azért arcoskodni nem kell, rohadtul unjuk (többek nevében írom), bármelyik oldalról is van szó.

  • 2010.01.09 00:01:22fehera

    A feszültség senkinek nem tesz jót, így egyetértek Sunázósünnel!

  • 2010.01.09 00:06:41gabesz2

    Az önkormányzat krumplit oszt a rászorulóknak. Ez normális, ez a dolga.
    De mi köze van ehhez a Fidesznek? Minden, ami jó, az a Fideszhez köthető, ami rossz, az a szocikhoz. Már várom a pillanatot, hogy, este megdugom a csajomat, másnap jön a szórólap, hogy ezt is O.viktornak és S. Endrének köszönhetem.

    brrrrrrrrrrrrrrr

  • 2010.01.09 00:13:43chlitz

    "bkv buszok ingyen elvihetők"

  • 2010.01.09 00:15:46idelle

    Szanyi Úr!

    "Én a XIII. kerület (Angyalföldvár:) egyik országgyűlési képviselője vagyok"

    akkor jól sejtettem, "a nulla kis Szanyi", ahogy egy öreg emeszpéstől hallottam egyszer.

    "tisztelettel szeretnék beszámolni arról, hogy nekünk, szocialistáknak, itt nem csupán esélyeink, hanem többségi támogatottságunk van"

    Maguk szocialisták az elmúlt nyolc évben mindent elqrtak (nem én mondom így, a Lárifári mondta), amit el lehetett. Szívós munkával, sunnyogással elérték, hogy jó pár ciklus erejéig megkapjuk a Vezénylő Tábornokot, a jobbikos bandájával együtt. Az elmúlt rendszerből származó KISZ KB-s, III/II-es, stb. madarakkal, meg a messze földön híres kontraszelekciójukkal elérték, hogy a jóérzésű baloldali polgárok öklendezve gondoljanak a pártjukra (ami maradt belőle).

    Ráadásul, és ez a legrosszabb: semmivel sem különbek a riválisaiknál, úgyhogy javaslom, hátrább az agarakkal.

    idelle

    u.i.: sunázósün rulez!

  • 2010.01.09 00:17:09idelle

    @gabesz2: "Már várom a pillanatot, hogy, este megdugom a csajomat, másnap jön a szórólap, hogy ezt is O.viktornak és S. Endrének köszönhetem."

    csak a jegyzőkönyv kedvéért: a dugásügy a fideszben Deutschhoz tartozik! :-)

  • 2010.01.09 00:18:01Szanyi Tibor

    Rendben, erről lehet szó, de akkor kéretik a "többektől" is, hogy viselkedjenek rendesen. :)

  • 2010.01.09 00:18:53fehera

    Gabesz2: Ha ez még a választások előtt történik meg, akkor ettől nem kell tartanod! :)
    De az egy igen nagy éjszaka lenne számotokra, ha még O.V-hoz és S. E-hez is eljut a híre... főleg ilyen gyorsan... :D
    Szerintem a lányzó sem ellenkezne egy percet sem!

  • 2010.01.09 00:19:48idelle

    "Most pedig jó éjszakát, s remélem a krumpli és a hagyma eljut oda ahová szükségeltetik."

    mi pedig pártsemlegesen azt reméljük, hogy a rohadt paradicsom, a (záp)tojás és a habostorta a következő években eljut oda, ahová szükségeltetik... :-)))

  • 2010.01.09 00:22:15Szanyi Tibor

    Idelle! Szerintem fogd vissza magadat! És különösen, ne tereld el a témát! És azt is vedd figyelembe, hogy pocskondiázni bárki tud, ez nem nagy művészet. Ha visszmenetben kéred, hogy legyalázzalak, megtehetem, de nincs hozzá nagy kedvem, mert amiről itt beszélgetünk, az elég távol van a te zsigeri indulataidtól.

  • 2010.01.09 00:27:43fehera

    hol folyt. köv.?

  • 2010.01.09 00:31:27Erdős

    Kedves idelle! Ajánlom olvasd el a mai Stop.hu egyik cikkét és talán utána nem lesz kételyed, hogy ki mond igazat vagy sem. Ha senki sem jó neked (középen állást jelképezel) akkor egy megoldás van neked kell vállalni, mert még igaza lesz az egyik bloggozónak, hogy egymás után kell pót választásokat kiírni a mi pénzünkön (amúgy meg egyes beírásaiddal még egyet is értek, de te is olvasd el amit Sosabowskyról írtam. Az idézett link, szerintem ha igaz megdöbbentő.
    http://www.stop.hu/articles/article.php?id=590529

  • 2010.01.09 00:45:59bea71

    Spaller képviselő"úr"

    Ha jól tudom ön itt a 13. kerületben önkormányzati képviselő.
    Tehát.
    Tisztában volt/van azzal, hogy ez a bizonyos krumpliosztás már évek óta tart, tehát az Önkormányzat részéről nem kampányakció, hanem SEGÍTSÉG a rászorulóknak.
    Ön ezt gúnyolta ki, és továbbított téves információkat - tehát HAZUDOTT! a röplapjaival, amik gondolom nem ingyen készültek.
    Az ön helyében bocsánatot kérnék a becsapott és megtévesztett választópolgároktól, mert a "mocskos kampánya" nem tette népszerűvé.
    Csak egy jó tanács, ha nem tud becsületesen küzdeni egy becsületes Polgármester és Képviselővel szemben, vigyázó szemeit vesse Molnár Oszi bácsira ... talán ön is járhat hasonlóan ...-> még a "nagy" Viktor kényelmetlennek fogja tartani hogy a sohasemhazudó személyisége :) társaságában egy lebukott hazug társa legyen.

  • 2010.01.09 01:00:59bea71

    Idelle!

    ... a nulla te vagy ... -> írásodat idézve
    akit pedig le Lárifáriztál, csak írígyeld messziről, és próbálj annyira kultúrált, és képzett lenni, hogy nem csak pár mondatos mocskolódásokat értesz meg, hanem néhány egyszerű közgazdasági folyamatot is.

  • 2010.01.09 01:11:04zupasta

    Nekem az nem világos, hogy kinek a krumpliját szeretné Spaller úr elosztogatni? Ugye amit a magoszos gazdák hoztak fel neki? Csak mert ha arra a krumplira gondolna, amit az önkormányzat vásárolt az önkormányzati osztás céljára, akkor az Spaller úr részéről bizony l o p á s . Ha esetleg az önkormányzat Spaller urat bízta volna meg a krumpliosztás lebonyolításával, akkor mondhatnánk, hogy "csak" sikkasztás - nem mintha krumplit sikkasztani bármivel is dicséretesebb dolog lenne. Kérem Spaller urat, hogy ezt a kérdést is szíveskedjen tisztázni!

  • 2010.01.09 04:48:22g-ica

    Hogyha az 'ingyenkrumplit' és az 'ingyenhagymát' nem is, de azt, hogy a cikket kommentálni lehet, azt bevettétek :)
    A közvéleménykutatóknak fizetnek, nekünk nem... így is lehet spórolni, kérdés, hogy mire.

    Kedves Tibor! azt hisszem ezzel öngólt rugtál:
    ""Rendben, erről lehet szó, de akkor kéretik a "többektől" is, hogy viselkedjenek rendesen. :)""

  • 2010.01.09 06:06:02nestrot10

    ORBÁN TAKARODJ! ORBÁN TAKARODK4 ( VAGY DÖGÖLJ MEG)!

  • 2010.01.09 06:46:39nestrot10

    Rohadt Fidesz!!!!!

  • 2010.01.09 07:06:34cserepj

    Szerintem, ha egy önkormányzat szociális alapon krumplit akar osztani, akkor szavazzon meg erre X. összeget és szerződjön majd utalja át mondjuk a Vöröskeresztnek, vagy valamelyik karitatív alapítványnak "krumpliosztás a 13. kerületben" célt feltüntetve. Így nem lesz szavazatvásárlás jellege a dolognak, és a rászorulókhoz is eljut a cucc.

  • 2010.01.09 08:08:50gonoszmanó

    És a Vöröskereszt, mi alapján döntené el ki a rászoruló? Nagyon értesz az okoskodáshoz az már tuti. Melót egyébként meg nagyon könnyű kiosztani, de lassan elfogynak a Vöröskeresztes aktivisták akik a kuli munkát végzik!

  • 2010.01.09 08:14:20WYW

    Aki ennyire gerinctelen hazudozó mint Spaller, az bizonyára sikeresen tudta teljesíteni az alcsuti zarándoklatot, megfelelt minden feltételnek.

    Ha lenne benne cseppnyi tisztesség, akkor minimum elnézést kérne.

  • 2010.01.09 09:17:10gonoszmanó

    Tisztelt Képviselő "Urak"!
    Tekintettel arra, hogy én ”csak ” egy kerületi lakos vagyok és „csak” szemlélője vagy szenvedője lehetek, kis játékuknak azért elmondanám a véleményemet!
    1)Spaller Úr az Ön tevékenysége mindeddig szimpatikus volt, számomra mert az egyetlen képviselő volt, aki hajlandó volt foglalkozni Rusznák Imre aljadékkal . Én sajnálom a legjobban , hogy ezt a szót kell használnom rá, de aki ismeri vagy dolgozott vele pontosan tudja, miről beszélek. Tekintettel arra, hogy a témát ismerem, ezzel kapcsolatos tevékenységét nem tekintem politikai fogásnak, bár megjegyzem ismeretei még mindig rendkívül hiányosak a témával kapcsolatban, de szerintem ezt nem is Ön fogja megoldani. Az viszont nagyon elszomorít, hogy drága párttársai még mindig pátyolgatják Rusznák egyedet és nem teszik lapátra. Viszont azt gondolom, most alaposan mellé lőtt ezzel a szórólappal!!!! Más kerületben is próbálnak segíteni a rászoruló lakosokon kedvezményes krumpli és hagyma vásárral, de nem ingyen. Ingyen csak annak szokás adni, aki szociálisan olyan helyzetben van!! Mivel erről egy testület dönt, gondolom, az Önkormányzat kiértesíti azok személyét és majd tájékoztat a kicsit sem semleges kerületi újságban , hogy mi történt. De Ön az egész kerületet megszórta ezzel a szórólappal és ezzel félre tájékoztatott!! Szerintem erre a kis magán akcióra semmi szükség nem volt és a költségét is megtakaríthatta volna! Ami szerintem nem volt kevés! Önnek megpróbálták hol finoman, hol kicsit értésére adni mindezt, de még mindig magyarázza a saját bizonyítványát.

  • 2010.01.09 09:17:48gonoszmanó

    2) Erdős Úr, az Ön választó körzetében, ami lássuk, be nem egy egyszerű környék van jó sok megoldásra váró történet. Amit Öntől kérek, csak annyi lenne, hogy terelje már valami olyan irányba kedves képviselő társait, hogy ennek a területnek a sorsa is rendeződjön, mert bár a régi állapotokhoz képest sokat javult, de lássuk be, hogy a belváros szívében ez a környék siralmas. Épül szépül a kerület, de ezen a részen csak a szemét a bűnözés az utcán való italozás, ami nyomon követhető. Ide a közterület felügyelet emberei évek óta be sem teszik a lábukat a rendőrök is csak néha intézkednek. Attól, hogy épült néhány új ház nagy csodát nem sikerült alkotni! Hiszen azok ablakából is csak a hömpölygő szemetet és a többi mocskot lehet látni. Aki a Lehel útról este bekanyarodik, a Szabolcs utcába szerintem azt hiszi, hogy a falu utolsó utcájába tévedt. Kivilágítatlan, koszos, nyáron a házak előtt a mezítlábas gyerekek rohangálnak a sötétben a kocsik között (gondolom, ha bajuk esne, meglincselnének), a nagyobbak szerencsejátékot játszanak, néhány olyan egyedet is megemlítenék, aki ahol iszik (a házak előtt) az ott intézi el kisebb nagyobb, igen jól érti nagyobb szükségleteit és még sorolhatnám. Egyszóval, ez a rész egy mostohagyerek az Önkormányzat számra! Sajnos a Dózsa György út sem kivétel, hiszen a Hősök terétől 1 megállóra tapasztalható állapotok egyszerűen méltatlanok a kerülethez!
    Nos, ez csak néhány gondolat volt, ha már önkormányzati fórummá alakult ez a történet.

  • 2010.01.09 09:49:26nestrot10

    A Fideszesek karácsony előtt Csepelen narancsot osztogattak! Odamentem és megkérdeztem : "hol loptátok?"---és köptem egyet feléjük. Hogy beszartak, igaz csak ketten voltak, de többen ezek is bátrabbak, olyanok mint a cigányok,..n a jah fejétől büdösödik a Fidesz!

  • 2010.01.09 09:56:08Swind

    Miert csodalkoztok?

    idestova husz eve az a szokas 1 hettel valasztasok elott Szabolcsban, Borsodban, hogy kimennek a romatelepekre par zsak krumplival es megveszik a szavazatokat.
    Partfuggetlenul.

  • 2010.01.09 10:07:30silverhand

    Spaller Úr,mit kapálózik, biztos sok ideje van, hogy itt kommenteljen. Ahelyett hogy a kerület fejlődéséért dolgozna, nem létező politikai karrierjét építgeti. Biztos nagyon egyedül van és nincs jobb dolga.
    Mi van öreg, nyakadon van Kövér Laci kötele?

  • 2010.01.09 10:23:30gonoszmanó

    Még alszik :D

  • 2010.01.09 10:29:39gabesz2

    Spaller úr írja, hogy az a szocik még egy ilyen ügyben sem működnek együtt. Azt kérdezném tisztelettel, megkérdezték-e a maszopot, hogy működjenek együtt, itt egy szórólap, írja alá mindkét párt, és közösen tájékoztassák a lakosságot a krumpliosztásról? Erre legyen szíves válaszolni.

  • 2010.01.09 10:33:12gabesz2

    @gonoszmanó

    "Még alszik:D"

    Én a helyében fel sem kelnék...

  • 2010.01.09 11:50:02fehera

    Szerintem, amilyrn sokáig volt fönt tegnap este a fórumon, most kelhetett nem rég. De válaszolni fogy-e?

  • 2010.01.09 12:01:35én58

    "elindult, nem is akárhogyan krumplival és hagymával"
    A saját helyesírási hibáját is tudatosan hagyta meg?

  • 2010.01.09 12:11:09Jameson w/ soda

    Érdemes végignézni a spoiler összest a neten (saját honlapja,idelle bejegyzései a magyaridiot.blog.hu oldalon róla,subba stb.)
    egyértelmű:beteg ember szegény. Szánalomból biztos szavaznak rá néhányan,de azért remélem,a körzetben van értelmesebb jelölt is...

  • 2010.01.09 12:12:09fehera

    nem tudatosan ("még reggel van")...de tudat alatt lehet, hiszen a krumpli hízlal...
    De valakit elég hamar kidobott az ágy lehet, hogy rá nem hatott a tegnapi front.
    Kíváncsi lennék, hogy ma mi lesz a program? Ma már valami új jótékonysági módot kell kitalálni!

  • 2010.01.09 12:29:11Jameson w/ soda

    fehera:Spaller ma állítólag a testét kínálja mindazoknak,akik megígérik becsszó,h rá szavaznak...hétfőtől meg a rászorulók beköltözhetnek mellé a kisszobába,együtt élhetnek (szigorúan csak áprilisig!),még a rántottát is ő készíti reggelente.
    Sokba kerülnek azok a szavazatok,ha már eddig nem tett semmit értük...

  • 2010.01.09 12:53:36fehera

    Spellernek ez nem túl veszélyes? (Mármint, hogy a testét kínálja?) Lehet, hogy nem bánnának jól vele!
    A hétfői komoly? Ez szuper lenne ám és az igazi nagyszerű hír is! Levet is kap... akarom mondani küld az érintetteknek?
    :)

  • 2010.01.09 13:25:09ivrilider

    Szerintem a lehető legjobb, hogy az önkormányzati vagy országgyűlési képviselők kommentelnek itt. Ennek kéne elterjednie, és akkor végre valódi közvetlen párbeszéd alakulhatna ki a választott tisztségviselők és az őket megszavazó, az ő pozíciójukról döntők között.

    Jóllehet a Szanyi Tibor néven kommentelő alatt gyanakodnék a Bede Marcira is - bár, meg kell jegyezni, a név valódi viselőjére is vallana... Matula & reality 2 in 1

    Az külön érdekes, hogy néhány hónappal a választások előtt a kétharmadra törekvő és esélyes Fidesznek váratlanul mennyi ellenszenvezője kerül elő... az Orbán-kormány idején nem volt ennyi... Esetleg ez csak külön tizenharmadik kerületi közhangulat, de akkor is érdekes... még kormányra sem kerültek!

    Szegény Spaller pedig lehet, hogy tényleg azt hitte, hogy ő jót csinál... Végül is, lássuk be, egyikünknek sem olyan nehéz beadnia magának valami számára csak félig átlátható ügyben, hogy most ő az, aki rendben teszi a dolgát...

  • 2010.01.09 13:37:43Jameson w/ soda

    Angyalföld hagyományosan szoci bázis,és bár rengeteg az új lakás,nyilván az oda költözők (legyen szoci,fityiszes,semleges vagy bármilyen) látják,h a szoci polgármester és az önkori jól végzi a dolgát.állandóan építenek,felújítanak és ez az a csodakerület,ahol még a szociális rendszerről is csak jókat hallani.
    Gondolom,ezért vannak a helyiek felháborodva,és ezért mondják,ha nekem itt helyben jó,hát nem vagyok a magam ellensége,inkább támogatom őket.

  • 2010.01.09 13:57:47fehera

    ??? :(

  • 2010.01.09 14:01:14jozsika31

    Gratulálok,ingyen krumpli meg hagyma.Látom sikerült összemutyizni a kerületben élőktől erre is!!!!!Még hogy nem tudott a jegyző róla?Tud az mindenről,csak szépen falaznak egymásnak.Decemberben találkoztam vele,mit mondjak,a mosakodás felsőfokát hajtotta végre az építési osztály vezetőjével karöltve.Amik ebben a kerületben folynak annak csak a tizede napvilágot látna lenne meglepődés bőven.Azért elmegyek krumpliért,kíváncsi leszek adnak-e?????
    Mondjuk én arra számítok olyan lesz mint a magyar narancs:):):)

  • 2010.01.09 14:23:17gonoszmanó

    *
    jozsika31

    Gratulálok,ingyen krumpli meg hagyma.Látom sikerült összemutyizni a kerületben élőktől erre is!!!!!Még hogy nem tudott a jegyző róla?Tud az mindenről,csak szépen falaznak egymásnak.Decemberben találkoztam vele,mit mondjak,a mosakodás felsőfokát hajtotta végre az építési osztály vezetőjével karöltve.Amik ebben a kerületben folynak annak csak a tizede napvilágot látna lenne meglepődés bőven.Azért elmegyek krumpliért,kíváncsi leszek adnak-e?????
    Mondjuk én arra számítok olyan lesz mint a magyar narancs:):):)

    Bravóóóóóóóóóóó megértettél mindent!!!
    Gratulálok!!! Szerintem te rászorulsz csak nem krumplira!

  • 2010.01.09 14:31:26sunázósün

    Jujj, de gonosz!

    Ha nem léteznének jozsikak a szórólap is céltalan lett volna.

  • 2010.01.09 14:46:48fehera

    Gondoszmanó csak nem banánra gondoltál? :)
    Meddig mehet itt tovább, míg nem töröljük a rossz múltat mindenhonnan? :(
    Tudja vki, hogy 11-én (hétfőn) mikortól lesz krupliosztás? Ugyanis eszerint fogom szervezni a programomat! Egyáltalán kell-e átszervezés?! Még véletlenül sem akarok lemaradni róla!

  • 2010.01.09 14:52:55Erdős

    Kedves gonoszmano! Elnézést a mostani reagálásért, de délelőtt a Gídófalvy lakótelepen a névadó emléktáblájának a koszorúzása volt, akit én a II. vh- alatt Angyalföldön végzett tevékenységéért őszintén becsülök, hisz katona emberként sok száz állampolgár életét mentette meg a nyilas terror alatt. Mint volt katonának és Gidófalvy lakosnak eredendő kötelességem volt részt venni. De a lényegre térve. Sok igazságot írtál le, ami közül gondolom nem egy magamnak címeztél, hisz azon területek gondjai megoldásához az egész önkormányzat is kevés. De ha elküldöd nekem az email címedet, küldök néhány olyan dolgot, amely talán más megvilágításba helyezi a területet. Szívesen láttalak volna a fogadóóráimon (én még egyszer sem hiányozta), melyek közül a hónap harmadik hét szerdai az a Szabolcs u-i Idős otthonban van. Várlak és beszéljük meg a problémát és természetesen a teendőket, hidd el én ugyan úgy türelemmel szoktam meghallgatni, mind azt az egyik bloggoló tapasztalta Spaller úrnál. Talán tanulhatunk egymástól, amit én köszönettel fogok venni, s talán én is mutathatok neked olyat ami segít a helyzet megértésében. Email címem colerdosster@gmail.com Nem foglak kiadni másnak. Barátsággal Erdős László

  • 2010.01.09 15:45:39Hattory Hanzo

    Kedves Spaller Endre!

    "Végzettségemet tekintve szociológus vagyok. Az ELTE-n végeztem, ahol négy év alatt sok mindent megfejtettünk, csak azt nem, hogy tulajdonképpen kinek mi haszna lesz abból, hogy mi öt évet eltöltöttünk az egyetemen."

    Én csak azt szeretném megfejteni, hogy az öt évből melyik négyet töltötték a szociológia hasznán való töprengéssel?

  • 2010.01.09 15:47:39Sikin

    Tisztelt Spaller Úr (ez utóbbi titulus azért nem járna ki, de legyen)!

    Aljas dolog, amit tett(ek), s ahelyett, hogy belátná, hogy Önnek semmi köze az önkormányzat vezetéséhez, s az önkormányzat nevében törvény szerint NEM JOGOSULT eljárni, ha jogosult is lenne, akkor sem FIDESZ XIII. kerület nevében, hanem Spaller Endre képviselőként (akit mondjuk Tóth József megbízott ezzel), ahelyett itt mosakszik feleslegesen. Mindenki tévedhet, Ön is, ezzel nincs semmi baj. De vállalja érte a felelősséget! Itt kezdődik a felelős politikus titulus.

    Egy a lényeg: Angyalföldet nem adjuk!!!!!!!!!!

    Köszönöm, nem kérek választ hozzászólásomra se Öntől, se senkitől (nem szokásom vitákat folytatni, tényközölni szeretek).

    Viva baloldal, Viva Tóth Józsi!

  • 2010.01.09 15:50:23Sikin

    Még valami!

    Azért azt gondolom, Tóth József 2006-os elkúrtuk öszödös beszéd utáni 59,5 %-os szereplése nem arról árulkodik, hogy ne tudná vezetni hivatalát... De ezt csak a számokból és Angyalföld épüléséből gondolom...

  • 2010.01.09 17:40:36dino13

    gonoszmanócska!
    "Gratulálok,ingyen krumpli meg hagyma.Látom sikerült összemutyizni a kerületben élőktől erre is!!!!!Még hogy nem tudott a jegyző róla?Tud az mindenről,csak szépen falaznak egymásnak.Decemberben találkoztam vele,mit mondjak,a mosakodás felsőfokát hajtotta végre az építési osztály vezetőjével karöltve.Amik ebben a kerületben folynak annak csak a tizede napvilágot látna lenne meglepődés bőven.Azért elmegyek krumpliért,kíváncsi leszek adnak-e?????"
    2010-ben ez már annyira primitív és halott duma, mint Horthy lova. Néz tükörbe és meglátod magad!!!
    /Te primőr krumplit kapsz Spallertól!/

  • 2010.01.09 23:59:19bea71

    Na!
    Amint olvastam a mai beírásokat Spaller "úr" ma igencsak lapított mint az a a bizonyos a fűben.
    Szóval keresztény és demokrata a titulusa narancsszinnel ötvözve .... pfffff ....
    A keretény 10 parancsolat miről is szól Spallerkém ?
    Én nem vagyok keresztény de mintha benne lenne, hogy nem szép dolog a hazugság , és még pár dolog amit megszegtél - keresztényként. Bocsi az előleges tegezésért ....
    A blogírókhoz.
    A krumpli és hagymaosztás már több éve a kerület "hagyománya" - tehát nem a választások miatt történik.
    Aki Szanyi Tibort akarja mocskolni, ha megkapja a távfűtés számláját(A JANUÁRIT!, februában) nézzen tükörbe, és utána az ablaktisztító egészen hatásos lesz a tükrére.
    Én itt lakom az Apály utcában.
    Nem idegen tőlem a Kassák, Szabolcs utca környéke.
    Nagyon sokat változott előnyére az utóbbi években!
    Sokszor járok este gyalog haza azon a környéken, és semmi gondom nem akadt az ott tartózkodókkal.
    Az is igaz, én helyi lakos vagyok, és bőrömön érzem, hogy ki is irényítja a kerületet.(külön köszönet az itt működő Polgárőségnek!)
    Szóval!
    Spaller! és Viktor TAKARODJ! Vidd az összes haverod!
    Mi jól vagyunk itt a 13. kerületben Tóth Józseffel, Szanyi Tiborral, és az önkormányzati képviselőinkkel!

  • 2010.01.10 00:15:20bea71

    így utólag eszembe jutott ...
    Nem jó, egy olyan "szokást" követni ami a Rétvárinak(a Bencének) sem jött be ... ő is ilyenféle kereszténydemokrat volt aki nem győzte nyelni a narancsosbuktát .....

  • 2010.01.10 00:19:04g-ica

    Beácska! Az az érzésem, hogy igen közel vagy a tűzhöz... csak óvatosan, ott könnyen megégetheti magát az ember :)
    Igen kíváncsi leszek a távfűtés számlámra, habár hogyha azt veszem alapul, hogy tavaly februárban 49 négyzetméteres lakásom távfűtés számlája 59 ezer forint volt, akkor hiába a csökkentés, képtelen vagyok kifizetni.
    Hogyha már eljutottunk a krumplitól és a hagymától a távfűtésig (a hagymától is lehet melege az embernek :) , akkor arra lennék kíváncsi, hogy miért volt tavaly februárban háromszor akkora itt, ebben a kerületben lévő lakásomba a bejövő hőmennyiség, mint pl. egy 10 légköbméterrel nagyobb pestszentlőrinci távfűtéses lakásba.

    Talán van köztünk szakértő, hozzáértő, aki erre választ tudna adni... pl. Szanyi Tibor : )))

  • 2010.01.10 01:20:32bea71

    g-ica

    nem kell féltened nincs körölöttem "tűz".(tudod a TÁV-fűtés)
    Egyébként nem félek a tűztől :)
    Bizony tavaly nagy volt a fűtésszámla.
    Viszont azóta folymatosan csökkent.
    Decemberben, karácsony előtt mindenki NULLA ft-os számlát kapott
    +
    visszakapott legalább 4000 ft-ot.
    Ha már a TÁV-fűtést felhoztad.
    Azt nem tudom nálad miért volt sokkal melegebb mint Pestszentlőrincen ... szerintem ennek örülnöd kellene, csak nem kaptál túl sok hagymát(tudod az önkormányzat szociális támogatása) ...
    Mondjuk, ilyet sem hallottam még, hogy valaki arra panaszkodik, hogy jobb szolgáltatást kap mint más.
    Szanyi Tibor fog neked válaszolni, csak próbáld megérteni, ne csak kötözködni.

  • 2010.01.10 02:37:28g-ica

    bea71

    A távfűtést nem én hoztam fel, Szanyi Tiborral kapcsolatban Te írtál a távfűtés számláról. Remélem nem sértelek meg vele :), de ismét leírom: a bejövő hőmennyiség volt háromszorosa az általam említett lakásénak, nem pedig a hőfok : )))))
    Nem szeretnék kötözködni, de azért arra is kíváncsi lennék, hogy ha most sikerült elérni, hogy csökkenjen a távhődíj, akkor miért nem sikerült ezt elérni három-négy évvel ezelőtt?
    Remélem erre is kapok választ :)
    Szép vasárnapot kívánok minden kedves hozzászólónak !

  • 2010.01.10 02:43:15g-ica

    ... még valami
    A hagyma kicsit csípi a szememet !!! :)

  • 2010.01.10 03:16:56g-ica

    helyesbítek :) nálam volt háromszoros a bejövő hőmennyiség

  • 2010.01.10 07:20:43gonoszmanó

    dino13 nem magyarázom meg neked de én csak beidéztem jozsika31 szövegét.Ezt azért más megértette. Az,hogy neked nem sikerült... Bocs
    Erdős Úr. Köszönöm a válaszát! Sajnos időhiánnyal küzdöm , de szerét fogom ejteni a találkozásnak.

  • 2010.01.10 08:14:24Erdős

    G-ica
    Kösz a helyesbítést. Ennek való színű egy oka lehet, hogy a pestlőrinci lakásban már mérhetővé és és szabályozhatóvá lett téve a radiátoron keresztül levehető hőmennyiség. Sok helyen , ha mást nem részt vettek az ÖKO programban. Ez olyan mint a vízóra mérés. Ha nincs vízórád, átalányt kell fizetni és ezt sajnos úgy állapítják meg hogy a társasházba bejövő víz (és úgyan így a hőnél is)mennyiséget össze vetik az egyedi mérővel rendelkezők által leadott fogyasztási mennyiséggel és a kettő közötti különbséget elosztják a mérővel nem rendelkezők között. Ez nem olyan jelentős, ha nincs illegális vízfogyasztás (sajnos előfordul), minden fogyasztásmérővel rendelkező becsületesen bediktálja a fogyasztását, nincs a társasházba csőtörés, vagy más, nem felfedhető, pl vezeték hibából adódó veszteség. A korábbi évek hibája, hogy hosszú távú szerződésekkel, meghatásozott hő mennyiség eladását kötötték le, ha kellett, hanem (pl magasabb külső hőmérséklet esetén is a lekötött kvótát kellett átvenni). Hogy olcsóbb lett a távfűtés, sok tényező változtatásával volt elérhető és ebben nagy szerepe volt Szanyi T-nak (nyereség csökkentés, szervezeti átalakítás, ÁFa csökkentés, panel program, hálózat korszerűsítés, mérhetővé tétel stb). És tényleg a februári számlátó érezhetőbb lesz a változás, mert 5%-os kedvezményes ÁFÁ-ba sorolták a távfűtést. Egyik legolcsóbb, legtisztább fűtési rendszer lesz az országban. Remélem kielégítő a válaszom. Üdv neked és alacsony fűtési számlát kívánok.

  • 2010.01.10 08:16:09gonoszmanó

    Ejnye Dino 13! Ha kicsit feljebb olvasol akkor látod, hogy jozsika31 szövegét másoltam be. Más értette te miért nem? De csak neked, segítségül alatta a véleményem található a szövegről.

    Kedves Erdős Úr!
    Sokszor készültem már elmenni, csak idő hiánnyal küzdöm, de ígérem szerét ejtem.

  • 2010.01.10 10:20:17serpentin

    Spaller, te bóhoc, nem sokáig ugrálsz már a porondon

  • 2010.01.10 10:31:22Erdős

    Kedves gonoszmano!
    Köszönöm személyes megkeresését, s remélem sikerült az ígéreteimet megtartva olyan tájékoztatást adni, mely megnyugtató mind kettőnk számára. Üdv Erdős László

  • 2010.01.10 14:45:40Szanyi Tibor

    Kedves "g-ica"!

    A távfűtés ugyan se nem hagyma, se nem krumpli, de ha már szóba került....:

    Szerintem a 49 négyzetméteres lakásod távfűtésszámlája soha nem lehetett 59 ezer forint, de ha mégis, akkor sürgősen keresd fel a közös képviselődet, mert meglehet, hogy piszkosul átvert Téged.

    Egyébként a távfűtés alapdíja, hődíja és áfája egyaránt jelentősen csökkent, decemberben még az alapdíjat is elengedték Budapesten. Viszont azt javaslom, hogy általában is kezdjél hozzászokni ahhoz, hogy kifizeted a számláidat. Tartok tőle, hogy ez a hivatkozott magas számlád is alighanem úgy jöhetett össze, ha egyáltalán, hogy a korábbiakat nem fizetted ki. A soraid ugyanis erre utalnak.

    Szép vasárnapot!
    Szanyi Tibor :)

  • 2010.01.10 16:24:32Baba néni

    Hol vagyunk már a krumplitól és a hagymától! Ez sok minden másról szól! Mellesleg, ha bárki is a Dunába íván lőni, közlöm, hogy nagy túlélő vagyok és tudok úszni!!

  • 2010.01.10 16:25:09Baba néni

    Persze nem "íván", hanem kíván!

  • 2010.01.10 16:25:19g-ica

    Kedves Erdős Úr!

    Köszönöm, hogy reagált a hozzászólásomra, annak ellenére, hogy nem az eredeti témával kapcsolatos.
    Az említett pestszentlőrinci lakásban nem volt mérőóra felszerelve, az enyémben viszont van. A fizetendő összeg egy szorzat, ami ugye áll egy szorzóból és egy szorzandóból. Az, hogy mérőóra van a lakásban, az arra jó, hogy meg tudják állapítani a mért fogyasztás után a szorzó mértékét. De a bejövő hőmennyiség - úgy gondolom - ettől teljesen független, mivel épületrészre jutó hőmennyiségről van szó, amit légköbméter alapján határoznak meg.
    Meg tudom adni adott hónapban a konkrét adatokat mindkét lakásról, ami a fűtésszámlán szerepel - de ezzel nem szeretném az idejét rabolni.
    Természetesen válaszolok Szanyi Tibor kommentjére, ott láthatóak lesznek.
    További szép napot kívánok!

  • 2010.01.10 17:34:17g-ica

    Kedves Tibor!

    Eltértünk ugyan az eredeti témától, de úgy gondolom, hogy ez többeket érint, mint az ingyenhagyma, vagy az ingyenkrumpli, hiszen itt nem tízezrekről, és nem is százezrekről van szó, nem milliókról,sőt !!!
    Talán lehetne az önkormányzat website-ján fórumot indítani ebben a témában - IS!
    Nagyon sokan vannak, akik idegeiket megkímélendő, nem keresik fel személyesen az illetékeseket, mivel belefáradtak abba, hogy panaszuk sehol nem nyer orvoslást - többek mellett én is közéjük tartozom.

    Hogyha valaki kételkedik más állításában, ott igen nagy problémák vannak. Különösen akkor,amikor egy olyan személyről van szó, akinek az emberek, lakosok, polgárok (kinek hogy tetszik :) - bizalmat szavaztak.
    Írhatnám azt is, hogy mindenki magából indul ki, de nem szeretném ilyen irányba terelni "virtuális beszélgetésünket".

    A januári számlám 56.736,-Ft, a február 58.710,-Ft, a márciusi pedig 49.612,-Ft volt. Korábbi számláim ki vannak egyenlítve.
    Köszönöm szépen jótanácsodat: "Viszont azt javaslom, hogy általában is kezdjél hozzászokni ahhoz, hogy kifizeted a számláidat". Csak zárójelben jegyzem meg, hogy jelenleg munkanélküli vagyok, már nem kapom a munkanélküli segélyt, mégsem járok az önkormányzathoz egyéb segélyért "kuncsorogni". Így legalább több marad az ingyenhagyma osztogatására, természetesen az önkormnyzat, és nem bármelyik párt kezdeményezésében :)
    A fent említett távfűtésszámlák már rég kiegyenlítést nyertek volna, hogyha azokon reális összegek szereplnének, de amint írtad "Szerintem a 49 négyzetméeres lakásod távfűtésszámlája soha nem lehetett 59 ezer forint, de ha mégis, akkor sürgősen keresd fel a közös képviselődet, mert meglehet, hogy piszkosul átvert Téged."
    A lakásszövetkezetet kellene felkeresnem, x-edik alkalommal. Ugyanis ez több ízben megtörtént, eredménytelenül.

  • 2010.01.10 17:38:32g-ica

    folyt....

    Bezárólag pedig beszéljenek a számok - amin érdemes sokaknak elgondolkodni, hogy ezek a számok vajon mitől térnek el ennyiben a város két különböző kerületében lévő, hasonló adottságokkal rendelkező lakás esetén.

    XVIII. Lakatos úti, 134 légköbméteres panellakás (mérőóra nélkül):
    Épületrész fűtési célú hődíja, bejövő hőmennyiség: 3,5858 GJ, szorzó: 1,2625 %
    Épületrész melegvíz készítési célú hődíja, bejövő hőmennyiség: 0,5274 GJ, szorzó: 0,6344

    Az én lakásom: XIII. Népfürdő utca, 124 légköbméteres (mérőórával)
    Épületrész fűtési célú hődíja, bejövő hőmennyiség: 12,2053 GJ, szorzó 0,7054 %
    Épületrész melegvíz készítési célú hődíja, bejövő hőmennyiség: 0,9292 GJ, szorzó: 0,5213 %

    Van egy kis különbség, ugye?

    Szerinted... hogyan tovább ???

    Szép estét kívánok !

  • 2010.01.10 19:33:44Erdős

    Kedves G-ica!
    Nem tisztem megvédeni Tibor állítását, majd reagál a felvetésedre. Az általad jelzett összegek, a mai XIII kerületben jellemző díjakhoz képest tényleg magasaknak tűnik, egy ilyen m2 területű 20-25 ezernél nem több (bár ahogy elnézem te a 2009 januári-márciusig terjedő számlákról beszélsz, már csak azért is mert az idei február márciusit még nem ismerheted. Jó lenne ha összevetnéd a decemberben és ez év januárjában megkapottakkal, s talán az már nem olyan összeget mutatna. Nekem csak ennyi bajom van a számláiddal, de ha a decemberi és az ez évi (még egyszer az ez évi) januári is 59 ezer lenne, akkor ott nálatok tényleg valami baj van, s akkor segítségként tényleg keresd meg a közös képviselődet, vagy az önkormányzati képviselő, de Tibornak is elviheted bemutatni a számlát. Várom vissza jelzésed.

  • 2010.01.10 19:46:40g-ica

    Kedves Erdős Úr!
    Nem kételkedem Szanyi Tibor munkájában a távfűtésdíj csökkentése érdekében. Nyilván ez meg fog mutatkozni a későbbi számláknál. Ezzel azonban az említett időszakban megkapott számláim végösszege nem változik, tehát továbbra is ennyi a tartozásom. A Főtáv a lakásszövetkezetre hivatkozik, a lakásszövetkezet a szorzóra, csak a bejövő hőmennyiséget kerüli meg mindenki, aki érdemben válaszolni tudna a kérdésemre. Vajon miért? !!! Hivatkoznak arra is, hogy az un. szélcsatornában épült fel a ház, de nem Szibériában... szerencsére :)

  • 2010.01.11 02:09:37sunázósün

    Na, írtam egy hosszút g-icának aztán elszállt.

    Akkor röviden: Elsőkörben érdeklődjél a szomszédaidnál, hogy ők is ennyit fizetnek-e.
    Ha igen, akkor ott baj van és a közös képviselőt kell szarvon kapni.
    Ha lényegesen kevesebbet, akkor te fizeted valamelyik szomszédét is, mert ő csal a mérővel ---->szintén közös képviselő.
    Avagy az utóbbi esetben a másik opció, hogy annyira tré a szigetelés a nyílászáróidnál, hogy az utcát is fűtöd. Ezt neked kell megoldanod.

    És végül, egy 49 m2-es szaunát üzemeltetsz svarcban. Akkor viszont keveslem a számlád, és te se panaszkodj, mert még az APEH is felkeres némi adóbevétel reményében:)

  • 2010.01.11 14:36:35g-ica

    sunázósün!

    Érdekes, amit én írtam, az is elszállt:( Pedig nincs huzat a lakásban, az ablakok tökéletesen szigetelve vannak:)

  • 2010.01.11 16:23:18Komponista

    Most hallottam, hogy Spallert a kerületben már Krumplis Bandiként emlegetik. Ez a helyes megfejtés! Nem izomból kell kezelni az ilyesmit, hanem derűvel,nevetve. Végre ismét van egy színes egyénisége Angyalföldnek Füttyös Gyuri, a nagy verekedőnek számító néhai Tokyó, meg a Százlábú (tolószékkel közlekedett, a párnája alatt egy ólmosbot volt, amit gyakran használt, a Béke téri italbolt volt a törzshelye) után. Éljen Krumplis Bandi!! Höhöhö..!

  • 2010.01.13 09:38:08Erdős

    Hát kedves Barátaim, ha végig olvassátok a kommenteket, látható, hogy már rég nem arról szól a történet, amit képviselőtársunk (egyben Fidesz frakció vezető) elindított a röpcédulájával, s melyre a XIII. kerület jegyzője reagált. Talán újra kellene olvasni mind a kettőt, s látható lenne, hogy ez egy igen rosszul sikerült kampánynyitó a részükről, mely sajnálatos módon az elesett, az ilyentén támogatásra szoruló polgártársaink megvezetésére szolgált. Ezzel valahogy nem szabadna játszani. Félek, hogy az 5%-ra csökkentet ÁFÁ-jú távhő számlát is hasonlóan fogják felhasználni a maguk hasznára (lehet, hogy az ilyen eredményektől félnek?). OV azt mondta tisztességes lesz a kampány. Jó lenne ha leszólna a XIII. kerületi jelöltjének.

  • 2010.01.13 15:19:58g-ica

    Kedves Erdős Úr!

    Végigfutottam a kommenteken, én is úgy látom, hogy igen csak eltértek a hozzászólók az eredeti témától... habár itt-ott történik rá utalás.
    Amennyiben ennek az ingyenkrumpli és hagyma osztogatásnak múltja van, erről Spaller úrnak tudnia kellett, s valóban hiba volt részéről, hogy pártszínben feltüntetve magát, írta alá a felhívást, s hogy egyáltalán ő kezdeményezte. Évtizedek óta a kerületben lakom, és még nem hallottam erről a kezdeményezésről, ami nem azt jelenti, hogy tájékozatlan vagyok... (ezt csak mellesleg jegyzem meg, hogy emiatt ne kössöm belém senki:)
    Hogyha felajánlanák, akkor is odaadnám másnak... nyilván az önkormányzat eddig is tudta, hogy kik a rászorultak.
    Az, hogy a távfűtésszámlával kapcsolatos problémámat felvetettem, az bea71 beírására volt a reagálásáom. Nekem ugyanis ez igen nagy problémát jelent, és - amint említettem is - ezzel sokan vagyunk így, közvetlen környezetemben is. Nyilván ezt a fórumot is sokan elolvasták, nem csak azok, akik hozzászzóltak. Talán ők tették helyesen, hogy nem írtak, mert már nem bíznak abban, hogy panaszuk bármilyen fórumon orvoslást nyer, vagy hogy érdemben kielégítő választ kapnak.
    Én persze nem adom fel :), hiszen Szanyi Tibor is, és Erdős úr is leírták, hogy ekkora lakásnak nem lehetnek ilyen magas összegű távfűtésszámlái. Ezért már édemes volt reagálnom bea71 kommentjére, aki hajnali 1 óra 10 perckor meg tudta nekem ígérni, hogy Szanyi Tibor válaszolni fog a beírásomra:)))))

    Visszatérve a szórólapokra: mi céljuk volt azzal, hogy elinduljon ez a fórum? És miért probléma az, hogy eltértünk az eredeti témától? Vajon mi készteti az embereket arra - mint kerületi lakosokat -, hogy egy ilyen fórumot kihasználva írják le - sokszor sajnos nyomdafestéket nem tűrő szavakkal - véleményüket, a kerület vezetéséhez való viszonyulásukat?

  • 2010.01.13 15:26:46g-ica

    folyt:

    Ön, Erdős Úr, pozitívan állt az általam felvetettt problémához, és ígéretet tett arra, hogy Szanyi Tibor válaszolni fog arra a kommentemre, ahol konkrét számokkal bizonyítottam a korábban leírtakat. Mellyel szemben Szanyi Tibornak kétségei voltak, csak azt nem írta le, hogy hazudok, de szavai egyértelműen erre utaltak. Azóta nem reagált későbbi beírásomra, pedig elvártam volna.

    Az 5 %-ra csökkentett ÁFA valóban nagy eredmény, köszönet érte azoknak, akik munkálkodtak ennek elérésében. Ezzel azonban nem lehet választást nyerni... mint ahogy nem lehet ingyenhagymával sem, kedves Spaller úr!!!

    Mindnyájunknak más és más problémái vannak, vannak akiknek ugyanaz. Hogyha egy ilyen fórumon nem érdemlünk néhány sort, netán egy ígéretet, hogy utánanéznek a problémánknak - még akkor is, hogyha nem az "induló témával" kapcsolatos, és ráadásul nem "piti" dologról van szó -, akkor milyen alapon várják el azt, hogy bizalmat szavazzunk? Minek? És kinek? Akkor amikor magára marad az ember olyan probléma megoldásában, amivel mindenhol falakba ütközik. Mit, és kiket képvisel egy képviselő? Spaller úr Orbán Viktort képviseli? (Első olvasatra azt hittem, hogy az OV-nél lemaradt a B betű :)))))))))))

    Mert hogyha a képviselőket a lakosok választják meg, akkor egyértelmű, hogy a lakosokat, és az ő érdekeiket kell... kellene, hogy képviseljék.

    Hát én teljesen össze vagyok kavarva... de inkább FEL!!!

  • 2010.01.14 19:22:44Erdős

    Kedves g-ica!
    Egyetértek veled, abban is ha megigérik válaszolni kell (bár ha jól emlékszem helyette én mondtam, hogy válaszolni fog), de ha jól tudom ő abbahagyta az olyan értelmetlen vitában való részvétel, hogy bármilyen, adatokkal alátámasztott eredményre csak negatív válasz van (mintha a kerület eredménye nem érdekelné őket, csak ha ők dönthetnek felőle). A számlát én is megnézném, de jelezni fogom Tibor felé is a reagálásod. Amúgy teljesen igazad van, hogy a képviselő a választó polgárokért van, nem a pártjáért, bár mivel ők delegálják ezt sokan másképp értelmezik és csak pártelnökeik parancsait hajtják végre. Ez nem jó. Most tudom, ha Spaller úr fenn lenne rám kérdezni, hogy te, vagy Szanyi nem így tesz. Hát erre az a válaszom nézzék meg hányszor került pártjával szembe a lakosság képviselete miatt, melyet nagy számban sikerrel vív meg. Végül is ki él az emberek között. Szerencsére a mi vezetőink (lehet hogy ezért nézünk ki ilyen dumálos pártnak) hallgatnak a képviselőikre, mert tudják, ő nélkülük nem lehetne tudni, mi van az alvégeken. Természetes, hogy a te problémád, neked a legnagyobb, de jó ha mások is oda figyelnek, mert hiszem, hogy nekünk magyaroknak az bajunk, hogy másokkal nem, csak saját magunkkal szeretünk foglalkozni. Úgy hogy várlak a fogadóórán minden első szerdán 14-16-ig a Kassák Idősek klubban, vagy minden harmadik szerdán a Szabolcs utcai klubban 15-17-ig. Remélem februártól még érezhetőbb lesz a csökkenés és ezt nem azért tettük, választást nyerjünk, hanem hogy elégedett legyen a lakosság, közte te is. Üdv Erdős László

  • 2010.01.14 21:52:30Szanyi Tibor

    Kedves g-ica!

    Tartozom egy vallomással. A hozzám forduló panaszosok közül 10-ből 9 tutikamu. Sajnos ez 12 év "statisztikája". Ezért van az, hogy eleve kétkedéssel fogadom a túlzónak tűnő dolgokat.

    A részletes magyarázatod viszont eltérítette a véleményemet. Lécci gyere be a fogadóórámra (februártól minden pénteken 15.00-17.00 között a Hegedüs Gyula u. 8-ban), illetve szervezzük úgy, hogy Erdős Laci is ráérjen, és esküszöm minden segítséget megadunk. Most előzetesen azt gondolom, hogy durván át vagy verve. Azt tudd, hogy mi itt a XIII-ban minden valós problémának nekimegyünk. Rendszerint eredményesen.

    Barátsággal, SzT. :)

  • 2010.01.15 00:58:04g-ica

    Kedves Erdős úr!

    Köszönöm a lehetőséget, természetesen élek vele.
    Mivel Szanyi Tibor felvetette, hogy az Ő fogadóóráján mindhárman ott lehetnénk, ezért szeretném, hogyha megírná, tudna-e időt szakítani egy február 5-i találkozóra a Hegedűs Gyula utcai irodában.

    Üdvözlettel - g-ica

  • 2010.01.15 01:08:31g-ica

    Kedves Tibor!

    Neked is köszönöm a lehetőséget... és a vallomásod :) Ez a "statisztika" igen elszomorító.

    Remélem Erdős úr rá fog érni a megjelölt időpontban, és mindketten látni fogjátok, hogy valóban durván át vagyok verve.

    A probléma megoldásának reményében

    üdvözlettel - g-ica :)

  • 2010.01.15 09:42:04Erdős

    Kedves g-ica és Tibor!
    Természetesen ott leszek, most már engem is érdekel a történet.Hát nyomozzunk együtt.Üdv Erdős Laci

  • 2010.01.15 11:16:15S@nyci ®

    g-ica:
    Szintén Népfürdő. És miért kell egy kerületnek a pártok hovatartozása miatt sz@rnak, vagy mégsz@rabbnak leni?

  • 2010.01.15 11:16:56S@nyci ®

    Lemaradt egy n. Bocs.

  • 2010.01.15 11:38:07Georgigi

    Óooh,a XIII. Népfürdő utca ?
    Ott ahol napközben a lakók nem tudnak parkolni, mert elfoglalják a Dunatower és a Posta autói (pedig van saját parkolójuk, csak azért viszont fizetniük kell) a lakótelepet, ahol figyelmen kívül lehet hagyni a megállni tilos táblát, valamint a gyalogosok útvonalát és a füvet is tönkreteszik? Nem jár közterület fenntartó? Igen, fejlődik. ? Érdekes.

  • 2010.01.15 11:46:25S@nyci ®

    sunázósün:
    Ja, és Nagy Feró is megénekelte, hogy "Angyalföldi gyereknek születtem ...." És lett belőle a Nemzet csótánya is. :)

  • 2010.01.15 11:48:55S@nyci ®

    Georgigi: igen, ott az üveghegyen is túl, mint a mesében. :)

  • 2010.01.15 12:14:05g-ica

    Kedves Erdős Úr!

    Köszönöm.

    Szép hétvégét kívánok, üdvözlettel - g-ica

  • 2010.01.15 12:25:11g-ica

    S@nyci: A kérdőjelet nekem szántad? Mert hogyha igen, sajnos erre én nem tudok válaszolni, és a kérdést sem igazán értem.

    Neked is szép hétvégét kívánok :) - g-ica

  • 2010.01.16 09:39:36Leslie-White

    Sanyci, ezt lehagytad: Az Ópoerenciás tengeren is túl... ;)

  • 2010.01.25 19:45:55vhjoli

    Úgy tudtam, a legtöbbhüjjjjje a nyóckerben van. De angyalkafődön mindenki sötétben született dioptriosz!

  • 2010.03.17 13:13:38Mintapolgár blog

    Kedves Mintapolgár-olvasók, ezúton tájékoztatok mindenkit, hogy miután az utóbbi néhány napban néhány, más és más nicknéven folyton visszatérő kommentelő elfogadhatatlan tartalmú és stílusú, a blog témájától jócskán elkanyarodó hozzászólásokkal szemetelte tele a blogot, kénytelen vagyok a kommentelést megszüntetni. Sajnálom, hogy ezzel a kerületben élők néhol hevesen, de túlnyomórészt normális hangon folytatott vitáját is be kell rekesztenem, és még inkább sajnálom, hogy így az emlegetett Mintapolgár-buli szervezése is leáll. A leveleket természetesen továbbra is várom.

1 | 2 | 3

A blogról

Ki mit ígér a mandátumért?
Elég a punnyadásból, az apátiából: az Index lelkiismeretes választási mintapolgára végiglelkesedi a kampányt Angyalföldön az első krumpliosztástól az utolsó nagygyűléséig.

Friss kommentek

  • lord meldrum: Az angyalföldiek pontosan tudják, hogy kire érdemes szavazniuk. 2010-04-23 21:31
    A Mintapolgár elköszön
  • RosszcsontR: Mintapolgár! Köszönöm.:)) 2010-04-23 21:07
    A Mintapolgár elköszön
  • Belső ember: KEDVES MINTAPOLGÁR! kÖSZÖNJÜK A KORRETSÉGED ÉS A LEHETŐSÉGET, HOGY ELMONDHATTUK A VÉLEMÉNYÜNKET. HELLO HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MAGYAROK! 2010-04-23 20:18
    A Mintapolgár elköszön

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés