Elvtársi hangulatban a büszke Angyalföldön

Van annak már hét-nyolc éve is, hogy volt egy Vasas-Újpest meccs Angyalföldön, a Fáy utcai stadionban, ha jól emlékszem, még a Vasas NB II-es száműzetése és megszűnésbe, majd újjéledésbe sodródása előtt. Sokgólos meccsen talán 6-3-ra nyert a Vasas, éppúgy, mint 1985-ben, szintén az akkor még Dózsa ellen, első élő fociélményeim egyikén, egy népstadionbeli kettős rangadón. A meccs végén sokat látott, középkorú és annál is idősebb angyalföldi drukkerek hömpölyögtek a stadion környéki utcákban valami boldog derűvel az arcukon, hasonlóval, mint amit akkor láttam rajtuk, amikor a csapat visszatért az NB I-be, és amit talán akkor láthattam volna, amikor a Vasas 1966-ban veretlenül lett bajnok, ha akkoriban Angyalföldön élek.

Nos, ilyen derűs, boldog arcokkal volt tele szerda este a Láng művelődési központ; talán csak az volt a különbség, hogy most sokkal, de tényleg sokkal több volt a nő, mint azon a meccsen (vagy, gyanítom, mint bármilyen meccsen). Az MSZP választási nagygyűlését rendezték a Lángban; ott, ahol napra pontosan egy hónappal korábban a Jobbik tartott lakossági fórumot. Méghozzá nem is akármilyen vendéggel: a mi 20-as választókerületünk jelöltje, Tóth József, valamint a szocialisták egyik, khm, különös egyénisége, a szomszédos vizafogói-lőportárdűlői-újlipóti, 19. választókerületi Szanyi Tibor mondott beszédet, hanem a szokásjog alapján miniszterelnök-jelöltnek hívott Mesterházy Attila is.

Az abszolút telt ház előtt – a pótszékeken ülőkkel és az állókkal együtt nagyjából ötszázan lehettek, tudjuk persze, ez a szám is szabadon értelmezhető ötven és ötezer között – egy sokkoló Mesterházy-videóval kezdődött a program. Az úgynevezett miniszterelnök-jelölt dinamikus, pörgős, dinamikus zenére tárgyalt, beszélgetett, mosolygott, bólintott, mutatott és mutattak rá, felelősségteljesen nézett; minden tettével és mozdulatával jelezte: annak ellenére, hogy szinte olyan poétikusan ifjú korban van, mint Gorcsev Iván volt, amikor elnyerte a fizikai Nobel-díjat, alkalmas és képes és kész az ország vezetésére, a politikai kultúra megújítására, a kátyúból való kivezetésre, munkahelyek teremtésével, társadalmi modernizációra.

Mert az MSZP programja erről, ezekről szól, és persze a demokráciáról, aminek a mostani egyedüli letéteményese az MSZP. Naná, nem is a Jobbik, mert az szélsőséges. És naná, nem is a Fidesz, mert.. izé, ha a Fidesz nagyon nyerne, akkor alkotmányos egypártrendszerféleség lenne ebben az országban. Ráadásul nekünk most változás kell, amit Orbán Viktor a mentés magyarkodással nem tud nekünk elhozni, mert ő nyolc évig csak mindig mindenre nemet mondott, és egyébként is: amikor változás történt ebben az országban, mindig az MSZP volt az, amely ezt bátran meg tudta tenni – derült ki Mesterházy szavaiból. És még ráadásabbul: a Fidesznek még csak programja sincs, csupán lózunggyűjteménye. Bezzeg az MSZP-nek!

Mert nézzük csak – mondta Mesterházy, a Fidesz olyanokat mond, hogy a munkahely jó és a munkahelyteremtés fontos, az otthon biztonsága jó, a család jó; hát ezt bárki mondhatná, tette hozzá. Ellenben a szocialisták, no igen: társadalmi reformot akarnak, új, az őszinteségen alapuló politikai kultúrát akarnak, amely középpontjában az ember és az emberi problémák megoldása áll – Mesterházy azt mondta, az angyalföldi önkormányzat az ország számára is példa ebben –, és azt akarja, hogy legyünk bátrak együtműködni.

Szerencsére, a fideszes és a jobbikos rendezvényhez hasonlóan a szocialistáké is két külön részből állt. A meghívott Magas Vendég általános közhelyeket puffogtatott, szinte kizárólag a vetélytárs pártokkal volt elfoglalva, saját programról csak elvétve, és csak kiragadott pontokban beszélt. A helyi legények, urak viszont szerencsére ezúttal is összeszedtek több-kevesebb konkrétumot. Tóth József inkább a számokban volt erős – már csak azzal a számmal is, hogy a kerületben az MSZP 13 000 ajánlószelvényt szedett össze –, valamint az eddigi eredmények ismertetésében, Szanyi Tibor pedig a showelemekben.

Mivel Szanyi a szomszédban küzd a mandátumért, róla csak röviden. A beszéde stílusa az amerikai filmekben látható kisvárosi fekete papokat idézte: mikrofonnal a kezében ide-oda mászkált, tapsokat gerjesztett és követelt ki, miközben felidézte a Mintapolgár blogon bekommentelt – akkor még lehetett kommentelni – pogácsás történetét, köszönésképpen nemcsak barátozott és barátnőzött, hanem elvtársazott is, valamint személyes ajándékkal, Tibi csokival kedveskedett a Magas Vendégnek (ő pedig csókok tömegét kapta rajongó ötvenesektől, akik egyike úgy beszélt rőla, mint a hős távhősről).

Tóth Józseftől viszont megtudhattuk, hogy ő őszintén, nyílt és tiszta szívvel vállalja az elszámoltatást az elmúlt négy évért, a 2006-os ígéretekért, és azért, ami azokból megvalósult. Több mint hatezer megújított panellakás milliárdos támogatással, útfelújítások, játszóterek, nyolc jogszabály módosítását igénylő geotermikus fűtés, térfigyelő kamerák, bérlakások, milliók, milliárdok, négyzetméterek, darabszámok, százalékok röpködtek a levegőben. Majd jöttek a vállalások, a Budapest-törvény, a közművé fejlesztendő – Szanyi által minden angyalföldinek ingyenesen megígért wifis – internet, még több figyelem a nyugdíjasoknak – akikről Mesterházy meglepően keveset beszélt –, újabb térfigyelő kamerák, valamint elkülönített pénzek a központi költségvetésben a kerületben is fontos célokra, útfelújításra például. Hűtőmágneseken vághattuk zsebre a legfontosabb ígéreteket, és Tóth azt mondta, reméli, 2014-ben is elszámolhat majd ezekkel.

A nem a színpadon, hanem a nézőtéren, "köztetek, emberek" elmondott beszédek – időrendi sorrendben Szanyi, Tóth, Mesterházy – végén mint ifjú párhoz, rohantak a politikusokhoz az emberek egy kézfogásra, egy ölelésre, egy csókra, itt is előkerült egy kisgyerek, akinek az anyukája Mesterházyval is váltott néhány, minden bizonnyal kötetlen hangvételű szót. A távozó politikusoktól aláírásokat is kaphattak a jelenlévők a karkötők, szórólapok és lufik mellé, persze csak a legkitartóbbak és leginkább élelmesek. Mivel Mesterházy és közéjük keveredtem, a Magas Vendég érintésére éhes nyugdíjasok – hiszen a jelenlévők átlagéletkora itt is jócskán ötven fölött volt – pillanatok alatt a terem sarkába sodortak.

Kinn, az épület előtt még a politikusok távozása után is már-már euforikus hangulatban voltak egyesek, mint a már említett 6-3-as meccs után. Már szinte csak a sör, a virsli és az idiótán visszhangzó hangosítás hiányzott egy echte május 1-jei hangulathoz a boldog nyolcvanas évekből, amikor egy ifjútörök ifjúszocialista hangja megtörte a varázst: "szerintem a plázában még tudunk feltöltőkártyát venni". Hát igen, ezek a szocialisták, ezek hozzák a változást.