Választás 2010
Parlamenti mandátumok Feldolgozottság: 100%
  • Fidesz 263(68,14%)
  • MSZP 59(15,28%)
  • Jobbik 47(12,18%)
  • LMP 16(4,15%)
A 176 egyéni körzetből Fidesz: 173 MSZP: 2 Független: 1

Több segítséget a szegény nyugdíjasoknak

2010.03.08. 10:56 - Mintapolgár

Hatrészesnek induló programbemutató sorozatunkat a második rész, Spaller Endre és Szabadai Viktor írásának közlése után, a hétvégén egy fideszes lakossági fórum megszakította. De nem kell aggódniuk a kerületünk minden bizonnyal mindennél fényesebben csillogó jövőjére kíváncsiaknak, most folytatjuk a programok és a lakossági követelésekre adott válaszok sorozatát.

Bár a választókerületnek még mindig csak 2+1 képviselőjelöltje van – Csender Tamást és Tóth Józsefet nyilvántartásba vették, Spaller Endre leadta az ajánlószelvényeket –, mi a jelölt-jelölteknek is teret adunk, hiszen március 19-ig még tizenegy napjuk van az indulás biztosítására.  Ha napi 75 ajánlószelvényt össze tudnak gyűjteni, még ráérnek holnap útnak indulni. Ma mindenesetre Tóth József levelét közöljük, holnap Vári György, majd Méhes Krisztián, végül pedig Csender Tamás programját.

Tóth József, MSZP

Köszönöm megkeresését, valamint azt, hogy kerületünknek széles nyilvánosságot biztosít az Index internetes portálon keresztül. Bízom abban, hogy itt élőként Ön is szereti Angyalföldet, és érzékeli a fejlődést, amely az elmúlt 16 évben jellemezte a kerületet. Levelében a programpontokkal kapcsolatos kérdéseket vetett fel. Tájékoztatom, hogy kampányunk során – kerülve a negatív elemeket – eddig eredményeink bemutatása, az elszámolás történt meg, a következő időszakban mutatjuk be elképzeléseinket. A fentiek ellenére az alábbiakban olvashatja azokat a feladatokat, amelyeket a Parlamentben fontosnak tartok képviselni.

A Parlamentben javaslom és támogatom:

– Megújuló és energiatakarékos fűtési rendszer kialakítását a lakóközösségekben

A panelprogram kiterjesztésével és környezetkímélő megoldások – mint az egyedülálló Hun utcai geotermikus rendszer – alkalmazásával élhetőbbé tesszük a kerületet, olcsóbbá a lakások fűtési költségeit.

– Budapest-törvény megalkotását

Budapest harmonikus fejlődése a 23 kerület gyarapodásával együtt képzelhető el. A kiszámíthatóság érdekében törvény határozza meg a fővárosnak jutó állami finanszírozást és a fejlesztésekhez kapcsolódó állami szerepvállalást.

– Az internet közműként való elismerését

Minden háztartásban olcsón és könnyen elérhetően lehessen szélessávú csatlakozáshoz jutni.

– Útfelújításhoz rendelkezésre álló pályázati keret biztosítását

A Magyar Köztársaság költségvetésében forrást kell biztosítani az önkormányzatoknak az útfelújításokra. Ennek segítségével az elmúlt 4 évben 26,6 km XIII. kerületi út újult meg.

A XIII. kerületben költségvetési pályázati források biztosításával:

– 10 játszóteret kell felújítani, 100 új játszószert kell létesíteni

Folytatjuk az EU-szabványos programunkat, a minőségi előrelépés után bővíteni kell a meglévő parkok játszószer-állományát.

– Legalább 100 lépcsőházban meg kell teremteni a házankénti szelektív hulladékgyűjtés lehetőségét

Az újrahasznosítást elősegítve és a környezeti kultúra elterjesztése érdekében még több helyen házhoz kell vinni a szelektív hulladékgyűjtést.

– Ajándékutalvány a nyugdíjasoknak

A XIII. kerület kiterjedt szociális hálójának bővítéseként levásárolható ajándékutalvány formájában alanyi jogon kell biztosítani az egyszeri támogatást azoknak, akiknek a nyugdíja a kerületi átlag alatt van.

– 100 térfigyelő kamerát kell telepíteni

Mindennapi biztonságunk érdekében folytatni – és a kerület egészére kiterjeszteni – szükséges térfigyelő rendszerünket.

Kommentek

  • 2010.03.08 14:28:39WYW

    hejcegnő

    Nincs igazad, mert én például Alkoholista Blogger fórumtárssal már majdnem egyetértettem egyszer.
    Egy hajszálon múlt. (vagyis közeledünk)

    :-))

  • 2010.03.08 14:29:09silverhand13

    intruder:

    Te írtad nekem:
    "Mi a koherens ezen, te bérkomcsi? Tudod te mit jelent a szó maga? "

    Na erről írtam az előbb.
    Amit te beidéztél, az a reakcióm volt.
    Az előbb komponistát is lekommunistáztad. Csodálkozol, hogy ilyen válaszokat kapsz?

  • 2010.03.08 14:29:27SzaGyu

    Na már megint?! 1 emberrel megint nőt a hazudozók száma. Mit akartok a nyugdíjasokkal már megint? Nem mondom, hogy sok a nyugdíjuk, de nagyon sok családos ember kevesebbért dolgozik, vagy éppen annyiért mint a nyugdíjasok "ellátmánya".
    A MUNKÁS EMBERT ki és mikor támogatja? MOCSKOK.

  • 2010.03.08 14:35:13intruderjani

    @silverhand13: Komolyan ledöbbent a butaságod. Nektek ki van adva, hogy ha a Feri elkúrta és utána próbált mosakodni, akkor minden fanatikus hívőnek is napjában egyszer el kell kúrni valamit, majd egész nap azt magyarázni? Hehe. Valóban a reakcióddal válaszoltam, pontosan úgy, ahogy te is azzal válaszoltál. Ezzel próbáltam érzékeltetni, hogy "sajnos a jobberekkel 2002 óta még emberi hangnemben sem lehet beszélni, rögtön mocskolódnak, ordibálnak, kivetkőznek emberi mivoltukból...." , POTNOSAN OLYANOK, mint a vérbuta, balos komcsik, mint amilyen te is vagy. Hiszen ugyanazt csinálod. Ja és folyamatosan elbeszélsz mellettem, kezd fárasztó lenni...

  • 2010.03.08 14:50:56Komponista

    Most, hogy ismét elolvastam dr. Tóth József polgármester programját, egyre jobban tetszik. Kifejezetten kulturált, átgondolt célok, követhető logikai rendben. Azt hiszem, én egészen biztosan dr. Tóth Józsefre fogok voksolni.
    (Na...? Ki válaszol..? Hadd lássam egy tökös magyar gyerek őszinte, kőkemény véleményét!)

  • 2010.03.08 14:55:41Komponista

    SzaGyu

    A nyugdíjasok nem ellátmányt kapnak, hanem a törvényben meghatározott ideig tartó munkaviszony teljesítésével szerzett nyugellátásra jogosultak. Tehát saját jogon, munkával szerzett járandóságról van szó - ellentétben azzal, amikor valaki mindössze azért válik jogosulttá bizonyos segélyekre, mert rászoruló. Érzed a különbséget? Bár még van harminc évem a nyugdíjig, azért nem árt pontosan fogalmazni. Nem helyes összemosni azokat, akik tisztességesen dolgoztak egész életükben azokkal, akik szigorúan felveszik a segélyeket - de eszük ágában sincs munkát vállalni.

  • 2010.03.08 15:00:22SzaGyu

    Komponista@ Nincs értelme egymással vitatkozni, mert az parttalan, és értelmetlen. Ilyen általános és semmitmondó programokat bármelyik suttyó is megtud fogalmazni és meg is fogalmaz, csak nem kap hozzá megfelelő fórumot! Nem ilyen hülyeségeket kel programnak tekinteni és dicsőíteni, hanem olyanokat amelyek az emberek életszínvonalát emeli és jobbá teszi.

    ELÉG MÁR A SEMMITMONDÓ NAGY SZÓLAMOKBÓL!

  • 2010.03.08 15:01:30marosy

    2010.03.08 11:15:35 pityubaba
    "A program ismertetése mindenki számára világossá tette, hogy a kerület képviselete csak dr.Tóth győzelmével valósulhat meg, A programpontok profik, kiérleltek! Csináljuk meg!!!"
    Számomra egyáltalán nem világos, hogy csak vele valósulhat meg.
    Kedves bolsik, lofax a seggetekbe!

  • 2010.03.08 15:03:06intruderjani

    @Kommunista: Provokálsz? Tényleg azt hiszed, hogy ez a csúszó-mászó viselkedés, amit a nagyjaidtól lestél (most kifejezetten a provokálásra gondolok) működik nálam? Tudod mit, mellédumálás erre válaszolj:

    @Kommunista: Örülök, hogy egy kis jókedvet sikerült csempésznem, az amúgy szürke, kommunista hétköznapjaidba. Szeretném felhívni a figyelmed, hogy MÁR nem a kommunizmus közepén vagyunk, hogy magázódjunk és ez még csak nem is a tisztelet jele, tekintve hogyan folytattad a kommented. Javaslom az általános iskola - igen, most már így hívják - első hat osztályának elvégzését/megismétlését, így akkor a helyes olvasás is mehet majd, aminek "intruderjani" lehet majd az eredménye "Intruderakármicsoda" helyett. Azt hiszem én is jól szórakozom...

  • 2010.03.08 15:10:20Komponista

    Hát ez elég gyenge eresztés volt. Csúszó mászó... Gyenge, na! Ez minden?

  • 2010.03.08 15:12:50Babu2000

    Az rendben, hogy ajándékutalványt adnának a nyugdíjasoknak, de akkor a fiatal házasok és gyerekes szülőknek miért nem járna támogatás, vagy azok nincsenek ennyien, esetleg nem "eladhatóak"?

  • 2010.03.08 15:13:27MányikSándor

    @Intruderjani

    Köszönöm, hogy válaszoltál. A felvetédeidre én az alábbi gondolatokat látom. Azt mondod nagyobb rendőri létszám mérsékelné a bűnözést. Szerintem nem. Megmondom miért gondolom igy. Ma Mo-n a rendőrnek nincs szava nincs jogi lehetősége nincs becsülete. (az utóbbiról ők tehetnek a többi állami feladat). Játszótér ügyben sokallom a 100-at de azért ez is zöld felület és a városban minél több zöld rész van annál jobb szerintem. Én éltem már itt újpesten is és nagyon más a két kerület. Látod ott fideszes mdfes vezetés van 16 éve és a két kerület között óriási a kontraszt. Ott pl. fontos 1mrdért főteret felújitani de az orvosi rendelőben elhánynád magad. A bűnözés én úgy tudom csökkent de nem vagyok biztos benne. Az viszont tuti, hogy kerülettől függetlenül a köv 4 évben nőni fog mert nem lesz itt semmi + változás. Az meg hogy minden kerületrész kap valamit szerintem fair dolog mert nincs kiemelt régió. Mint írtad nem helyi vagy akkor igy gondolom nem tudsz a mi kerületünkre specifikusan ötletet adni de ha mégis szívesen venném. üdv

  • 2010.03.08 15:14:53silverhand13

    intruder:

    nem vagyok komcsi. értsd már meg!! Unom, hogy aki nem jobbikos vagy fideszes, akkor az csak komcsi lehet.
    Ebben az országban van kb. 2,3-2,5 millió fidesz szimpatizáns, kb. 6-7 ezer jobbikos. Ez összesen kb. 3 milla ember. 8 millió szavazópolgárból. A maradék 5 millió nem kommunista, fogd már fel, légyszíves. Én sem vagyok se kommunista, sem jobboldali. Capisci?

  • 2010.03.08 15:14:57Komponista

    IntruderJános: (a fene tudja, hogy ez mit jelent valójában? Spaller? Merker? Sárközi? A stílus alapján bármelyik lehet, úgy hogy nem könnyű kitalálni.)
    Hiába bőszíti magát, az ember nem mindenkivel tegeződik. Próbálja meg kitalálni, hogy miért nem?
    Addig is ismét elolvasom dr. Tóth József programját, nehogy valami elkerülje benne a figyelmemet.
    Spaller endre hevenyészett rágalmazását is többször átnéztem, arra voltam kíváncsi, hogy vajon miért van ennyi gyűlölet egy idősebb, tapasztaltabb, népszerű politikussal szemben a Romániából áttelepült jelöltben. Nem tudtam rájönni..! De ez már legyen Spaller jelölt szégyene.

  • 2010.03.08 15:16:29intruderjani

    Hát, @kommunista láthatólag zavar, ha nálad okosabb embert próbálsz provokálni, sikertelenül. Ne add fel, gondolj Ferire...

  • 2010.03.08 15:20:59JUDSÜSS

    Kis magyar közelmúlt:
    "BIZALMAS.IDEIGLENES A KISZ KOZPONTI BIZOTTSÄGA
    ÉS A MAGYAR UTTöRőK SZOVETSEGE ORSZÄGOS TANÄCSA
    T Ä VB E S z E L ö N E V S O R A:
    K i a d j a : üzern€ltetdsi 6s Fenntartäsi osztäIy
    Készült : 1989. ä p r i l is
    KISZ KB TTTKARAI
    301. Domonkos László
    3O2. Gyurcsány FERENC
    EMöD PETER
    Molnár-Nagy Mária
    Seres Erzsébet
    KONGRESSZUSI STÁB
    319. DR. Szilvásy György
    dR. Rákosi FERENC
    320. Sárik József
    318. DR. Gönci JÄNOS
    Kiss Péter KISZ Budapesti Bizottsäga ... 334-706
    BoLdvai Läszlo KISZ Ndgräd megyei Blzottsäg"
    folyt.köv...

  • 2010.03.08 15:22:47intruderjani

    @silverhand13: Javaslom neked is az általános iskola alsó tagozatát, ott tanítanak ugyanis számolni. És majd az ott megszerzett tudással átszámoljuk közösen azt a 6-7 ezer jobbikost... BTW ha már itt tartunk úgy látom, hogy te nagyon meg akarsz győzni valakit (engem?, saját magad?), hogy nem vagy komcsi. Engem felesleges győzködni, elég hozzászólásod láttam már, viszont saját magaddal rendbe tehetnéd ezt a dolgot...

  • 2010.03.08 15:24:11Komponista

    Tisztelt Mányik Úr!

    Nem osztom véleményét a közbiztonság közeljövőjével kapcsolatban, mégpedig a következők miatt:
    -A Maszop és a Szadesz felszámolták Magyarországon a rendvédelem szervezetét. Átgondolatlan (jóhiszemű vagyok) intézkedéseik megfosztották a rendőrséget a harminc évesnél idősebb szakemberektől, a BM megszüntetésével pedig megsemmisült a szervezet érdekérvényesítő képessége is. Tanulságos és szomorú, hogy Mesterházy úr "programja" egyetlen mondatot sem tartalmaz a rendvédelem helyreállításával kapcsolatban.
    -A fent jelzett, felelőtlen és káros folyamat eredményeként Észak-kelet és Kelet Magyarországon gyakorlatilag megszünt a közbiztonság. A tarthatatlan helyzet hívta életre a Magyar Gárdát és tette szabaddá az utat az országgyűlésbe a Jobbik számára. Tisztességes rendvédelem mellett a Jobbik ma is a Fidesz ifjúsági szervezete lenne.

  • 2010.03.08 15:24:30Gunther

    JUDSÜSS..

    Most Te kienk az oldalán kampányolsz?
    Ha a JOBBIKÉN AKKOR OkÉS..DE HA A FITYESZÉN...
    Akkor körbenézhetsz Stumpf Pityu környékén is:)
    Hajrá Jobbik!
    Jah és Józsi Bá, aki a legértelmesebb jelölt az angyalföldi palettán.. (rossz oldalon állva)

  • 2010.03.08 15:24:41soproni1

    JUDSÜSS:


    Milyen kevesen voltak, milyen sokan maradtak!

    Ráadásul már akkor ismerték az Eurot.

  • 2010.03.08 15:26:39soproni1

    "Akkor körbenézhetsz Stumpf Pityu környékén is:)"

    Ő abszolut nem lúzer ! Martonyival egyetemben 1988-ban kérték felvételüket az MSZMP-be ( Stumpf Hazafias Népfrontos volt)

  • 2010.03.08 15:29:01Komponista

    - A jelenlegi helyzet tehát tarthatatlan. Nem annyira a Jobbik vagy a Magyar Gárda miatt - hanem a vidék kiszolgáltatottsága, az élet- és vagyonbiztonság teljes hiánya miatt. Sajnálatos, hogy a BM felszámolásának és a rendőrség ellehetetlenítésének következményeivel még ma sem tud szembe nézni az a két párt, amelyik ezt ostobán végigvitte.
    - A politikai jobboldal mindíg rendpárti volt, és ma is az. Nem csak nálunk, mindenütt a világon.
    Nem hinném, hogy ezért rájuk kellene szavaznunk, de kétségtelen, hogy a baloldalt megszállva tartó pártoktól ezen a területen nincs mit várnunk. Sajnos, szégyen szemre.
    - Nemzeti érdek, hogy az inga elinduljon visszafelé. Ha az utcákon nincs rend és nyugalom, ha este sem a fiatalok sem az idős emberek nem mehetnek ki nyugodtan az utcára, régen rossz mindannyiunknak, semmiféle Európáról, vagy haladásról nincs joguk beszélni a hatalom gyakorlóinak.

  • 2010.03.08 15:29:36Gunther

    Soproni1

    Jobb későn mint Soha!
    :))))
    Valahogy nekem ilyenkor mindig a Beatrice kommunista blokkja ugrik be:))))

  • 2010.03.08 15:34:11intruderjani

    @MányikSándor: Kérlek. Gondolom, hogy ott is nyilvánvalóak a problémák az ott élők számára (tehát akár nekem is hozzáférhetőek lennének ezek, ha ott kérdezősködnék, pláne ha polgármester lennék). Ezek között biztosan kell legyen súlyosságbeli különbözőség, ami alapján lehet egy megoldási sorrendet felállítani. Ezt a sorrendet az adott problémák megnevezésével lehetne feltüntetni, mint "programot" vagy annak csupán egy részét, vállalva a felelősséget a "prioritizációért", megvalósításért és a támadásokat az esetlegesen ki nem szolgált "réteg" részéről. Ehelyett amit itt olvastam, mint "program" az semmi más nem volt, csak seggnyalása a különböző szavazóköröknek (nyugdíjas, zöld, gyermekes családok stb.) ill. lehetetlen módja az uniós pénzek elszórásának (pl. 100 játszótér).

  • 2010.03.08 15:34:37Jameson w/ soda

    A programban konkrét dolgok vannak,és igen,a fiataloknak is. Pl.az internetes passzus már működik néhány országban (én spanyolo-ról tudok tutira) és nagyban segíti az otthoni foglalkoztatást. Ennek segítségével pl.otthon gyermeket nevelő kismamák juthatnak extra bevételhez. És a játszótér fejlesztés (pályázati forrásból) is a fiatal családosoknak segítség... Remélem,jól értelmezem a leírtakat.

    Amúgy Angyalföldön a nyugdíjasok most is kapnak ajándékkosarat karácsonykor (nagyanyámnál a földszinten lakó néni örömében sírva szokta átvenni - neki egyedülállóként ez a gesztus is sokat ér),ha jól értem,a cukor meg liszt helyett most ajándékutalvány lesz,és szélesebb rétegnek (bár azt nem tudim,eddig mennyien kaptak).

    Nagy bátorság kell ahhoz jobboldalról,h valaki krumplis bandi múlt heti szösszenetét színvonalasabbnak minősítse tóthjóskáénál.

    Amúgy az eddigi legértelmesebb - bár nem demagóg,így senkit nem érdeklő - felvetést is ma olvastuk: Budapest törvény. Ennek segítségével megakadályozható,h bp ismét bűnös város legyen(98-2002) és az is,h az államnak minden évben pluszpénzt kelljen adni a bkv-nak. Sztem tóthj ezzel egy picit a hagyó féle brigádnak is odamond,akik ellen mindig harcolt pártin belül és akik miatt most nehezebb helyzetben van az egyéniben.

  • 2010.03.08 15:37:25JUDSÜSS

    T. Választó Proletárok!
    Régen az oviban az volt a kedvenc érv a revanshoz, hogy kölcsön kenyér visszajár. Muszály Ferenc kb. ezen a platformon roskadozik saját elmebeteg kijelentéseinek jelentőségteljes vívódása alatt, amit kb. telibe lehet sz..ni, hiszen vissza lesz vonva a képviselői mandátuma.
    Olyan mértékben el lett adósítva az orszég, hogy azt az "MSZP SZDSZ közös kurmányzása alatt el sem tudtuk volna képzelni." És ezek a Nemzeti Hősök egymás cinkosai, és úgy látom hogy a szoclib elvtársak seggítségével ismét maradnak ebben a nemzeti beteggondozóban :)))

  • 2010.03.08 15:43:45Jameson w/ soda

    Aki nem tud olvasni,legalább ne kommenteljen,vagy utána kérjen elnézést: 100 játszótérről szó sincs,100 játszószerről ellenben igen. Egy játszótéren szerintem legalább 10-15 játszószer van... Köszönöm.

    Amúgy,bár én hagyományos értelemben balliberálisnak gondolom magam, Günther nagyon korrekt. Én csukott szemmel,talán behúzom listán a maszopot (de ez még nem biztos),ellenben tóthj támogatásához kétség sem fér. Szerintem így van ezzel egy csomó jobbos is,ezért fog dupla annyi szavazatot kapni,mint pártja listája.

  • 2010.03.08 15:43:51Komponista

    Jameson:

    Tökéletesen igazad van! Valóban kiváló ötlet lenne megalkotni a Budapest törvényt, kérdés, hogy egy ilyen jogszabály megfelel-e a pártok tényleges érdekeinek? Le a kalappal Tóth Jozef előtt, ha végig viszi majd ezt az elgondolást. Én tartok attól, hogy a Fidesz ebben a tekintetben is a változatlanság híve lesz, akárcsak a kisebb parlament kérdésében, meg egy sor más ügyben. Hagyó Miklós esete nem egyedüli. Rajta kívül - bár más módon és talán kisebb mértékben - sokan dolgoztak azon, hogy mára a Maszop szitokszó legyen: Lamperth Mónika, Szekeres, a pápát a magyar országgyűlés elnökeként "gyermeki alázattal" köszöntő, demagóg Szili Katalin, a saját politikai súlytanaságába belerokkant Kiss Péter és társaik hosszú évekre komprimittálták a baloldaliságot: mivel megalapozatlanul oda sorolták magukat. Tóth évek óta pártjának megújításán dolgozik. Remélem, lesz rá még ereje és módja is, hogy eredményt érjen el.

  • 2010.03.08 15:50:51intruderjani

    @Jameson w/ soda: Ügyes kis komcsi vagy te, hogy felhívtad a figyelmem erre a tévedésemre. Bocsánatot majd akkor kérek, amikor az apátok is megteszi visszamenőlegesen a bűneiért...

    Azért jó látni, hogy a baloldali "pártok" saját magukat döntik romba és ezt már a saját híveik is látják. Ja és @kommunista: nem lesz ereje megújítani, ti. kutyából nem lesz szalonna...

  • 2010.03.08 15:51:05MányikSándor

    @Intruderjani

    Igazad van a fontossági sorrendben. Ezt én úgy látom be is tartották eddig Angyalföldön és elmondom ezt miből látom igy. A gyermekeim egyik iskolás a másik óvodás. Az iskola felújítva az óvoda felújítva. Tavaly egészségügyi gondom volt. Orvosi rendelő felújítva de sajnos aznap épp újpest volt ügyeletes kórház. Műtét újpesten.. a menyezetről vakolat fejemre hullik a műtő asztalon. Kötözés újpesti orvosi rendelő. Retek, hulladék. Kontroll Angyalföld.. tisztaság kényelem. Útfelújítás Béke út, tükör Reitter F tükör. Váci út tükör. Számtalan kisutcák tükör. Persze még mindíg millió kátyú és felújításra váró útszakasz. Béke tér minden egy helyen. Bringa út szinte teljes hosszában. Én most félre teszek minden politikai érzelmet. Itt tényleg rohadt jó minden amit csak érzékelek. Az országo és fővárosi politikát meg nem minősítem sejted ugye?

  • 2010.03.08 15:51:31silverhand13

    intruder:

    persze, elírtam, 6-7 százezer Jobbik szavazó van.
    De én soha nem voltam komcsi, soha nem szerettem a Kádár-rendszert. Nem sírom vissza, mint sok fideszes és jobbikos. Tényleg, a környezetemben sok magát jobbosnak valló ember mondja azt, hogy a Kádár-rendszerben jobb volt. Most akkor ki itt a komcsi? Én a piacgazdaságban hiszek, a Jobbik újraállaomsításról beszél.

  • 2010.03.08 15:53:58Jameson w/ soda

    Komponista: a fidesz nem biztos,h az állandóság híve lesz: pl gyanítom,meg akarják szüntetni a kerületeket,erről tarlós már beszélt is. Na,ezt nagyon nem szeretném...

  • 2010.03.08 15:54:33Gunther

    Jameson

    Köszi!
    Viszont egy dologban szeretnék Veled vitatkozni.
    A mostani pártok közül egyikben sem látom az esélyt, hogy meginduljon a változás. Tuti, hogy nagyarányú fityesz győzelem lesz. S már lelki füleimmel hallom az Orbán takaroggy szólamokat majd.
    Akinek egy csöpp esze van, az tudja hogy a mai magyar nagypolitikát nem a magyar pártok irányítják. egyszerüen nemelég tökösek hozzá.
    + Ezenfelül... az egyéni jelöltek azért vannak a mai választási rendszerben, hogy képviseljék parlamenti szinten is az adott körzetet.
    Ns nézzük a személyeket... és ha megnézzük, logikus a Totya választása.
    Természetesen nem ismerem a kerület belső ügyeit. Viszont nap mint nap sétálok a kerületben.
    Sokminden nem tetszik. (Szemrebbenés nélkül tarolnék le öreg házakat, játszóterekért illetve parkokért cserébe)
    Viszont szerintem nagyságrendekkel jobb a helyzet mint más kerületekben....

  • 2010.03.08 16:03:18Vihren

    Tóth "Matuzsálem" Jóska ideje menni, a kommunizmusnak vége s te még mindig itt vagy, de hamarosan a prolik is kihalnak :). Hajrá Fidesz, itt az idő a megújulásra, a jobb Angyalföld jövőt hozza Spaller!

  • 2010.03.08 16:04:03intruderjani

    @MányikSándor: Értjük egymást. A pontos helyzettel nem vagyok tisztában, de programnak ez nekem akkor is gyengének tűnik. Azt meg kiemelném, hogy nehezen hiszem, hogy az egyik helyen minden rózsaszín (amihez tetemes pénz kell, nagyrészt állami-kormányi lé, tehát mégis csak van köze a "nagy"politikához) a másik helyen meg minden szar. De nem akarom védeni őket, majd megteszik maguk. Én változást szeretnék. Meg még sokan...

  • 2010.03.08 16:04:31Roa

    Jameson w/ sodaKomponista 2010.03.08 15:53:58

    Pedig a kerületek a mai formájukban a korrupció melegágyai és a szakmaiatlanság ékes példái. Mint úgy egyébként az önkormányzatok. Viszont Budapest mégiscsak egy város, melyet egységesen kellene kezelni.

  • 2010.03.08 16:05:40Komponista

    Jameson:

    Biztos vagyok abban, hogy a Fidesz nem szünteti meg a kerületi önkormányzatokat. Már csak azért is, mert nem támogatta a megyei önkormányzatok megszüntetését sem: hiszen lévén az önkormányzatok túlnyomó része Fideszes, ott üldögél a sok jó rokon. Kell a hely a rengeteg éhes embernek, akik már osztogatják is egymás között a stallumokat. Spallert például polgármesterként szeretné látni a helyi Fidesz, meg a helyi Szadesz maradványa is.

  • 2010.03.08 16:06:38Komponista

    Jameson: lásd Vihren elszólását!!!!

  • 2010.03.08 16:06:43intruderjani

    @silverhand13: Hogy ismételjem magam: Onnan - is - lehet megkülönböztetni az emeszpést, a kommunistától, hogy az előbbire hat(hat)nak az észérvek, az utóbbira nem. Azért meg had ne magyarázkodjak, hogy a te "jobbos" barátaid fogalomzavarban szenvednek...

  • 2010.03.08 16:07:22Gunther

    Roa

    Kellenek a kerületek, csak sokkal kevesebb.
    Mondjuk 5-6. (ÉSzak Pest, Beváros, Kelet-Pest, Dél-Pest, Észak-Buda, Dél-Buda)

  • 2010.03.08 16:07:57Komponista

    Roa:

    Vigyázz!! A települési önkormányzatok csaknem 80%-a fideszes irányítású!! Hát hogy lennének a korrupció melegágyai? Na ugye?!!!

  • 2010.03.08 16:10:11tusuanzen

    aómánhe!
    még mindíg itt ölitek egymást?

  • 2010.03.08 16:11:15Jameson w/ soda

    Komponista: hát ez az,viktor vitéz spallerkát akarja angyalföldre. A nép viszont tóthot (aki most is annyi kopogtatót adott le,mint négy éve,tehát a támogatottsága megmaradt,állítsanak itt bármit véresszájú jobberek),ezért majd ovi jól megbünteti az ittenieket:újlipót mehet rogánhoz,angyalföld meg újpesthez. Kétharmaddal bármit megtehet.

  • 2010.03.08 16:12:15intruderjani

    @Jameson w/ soda: Úgy legyen, ámen!

  • 2010.03.08 16:14:06Komponista

    Ha megszüntetnék - vagy erősen csökkentenék - a fővárosi önkormányzatok számát, az betenne nekünk is, meg az önkormányzatiság jogelvének is. Pl. ha összevonnák Újpestet és Zuglót a XIII. kerülettel, szerintetek mi sülne ki belőle? Lemondhatnánk a fejlődésről, szépen visszacsúsznánk arra a szintre, ahol Újpest enyészik. Ez kinek lenne jó?
    A Fővárosi Önkormányzat karcsúsítása már egészen más tészta lenne. Ez a konglomerátum: város a városban. Tokyó közügyeit egy harminc-egynéhány főből álló köztestület intézi, a város működik, fejlődik. A mi vízfejünkben több ezer hivatalnok markolja az íróasztalát - a mi számunkra érthetetlen okokból.

  • 2010.03.08 16:18:32intruderjani

    @Kommunista: És azt, hogy Tokyo közügyeit "egy harminc-egynéhány főből álló köztestület intézi" melyik pártgyűlésen mondták neked? Mert most el foglak keseríteni: ebben a formában nem fedi a valóságot. Dehát a demagógia ugye...

  • 2010.03.08 16:18:58MányikSándor

    @Intruderjani

    Tudod mondtam én hogy én hogy értelmes ember vagy , minek kakaskodsz itt , örülök hogy velem ilyen normálisan beszélgetsz köszi. Még ami a nagy politikához tartozik én attól tartok te meg én meg sok kis embert egy új kormány úgy le fog sz...ni mint a huzat. Ez volt 98-2002ben is akkor mások örültek a kormánynak a hatalomnak akkor is megvolt kik élvezik ennek előnyét most is megvan és meg is lesz. Ebből a kinálatból nem lehet jót választani mindaddig igy marad amig pártokra kell szavazni. Remélem ehgyszer eljön az idő amikor az egyén fontosabb lesz mint az hogy milyen pártból van. Nekem a családom anyósi vonalon de még a nejem is full fideszes de hál Istennek nem vakok ezért egyéniben a TJ-re szavaznak a listán meg ... az titok:)

  • 2010.03.08 16:19:44Komponista

    Jameson:

    Orbánnak bizonyára több esze van már annyi elrontott választás és emlékezetes bukás után, hogy hatalomba jutva megpróbáljon "megbüntetni" bárkit is. Ha ezzel próbálkozna, az az elhülyülés bizonyítéka lenne és nem vezetne sehova. Tudomásul kell venni: vagy együtt hagyjuk magunk mögött a közösen felhalmozott kudarcokat, vagy valamennyien elbukunk. Miközben semmi pénzért nem szavazok a Maszop listájára, miközben Tóth Jozefet meggyőződéssel támogatom, bízom abban, hogy a Maszop maradéka egy korszerű és konstruktív ellenzékiséggel kezdi majd a megújulást. Ha ők ott folytatják majd, ahol a Fidesz az elmúlt nyolc évben abbahagyta, jaj nekünk. Apropó: a Fidesz honlapon 2007 dátumozású program olvasható. Ha rra jár valaki, szólhatna nekik, hogy kissé megváltozott a helyzet....!

  • 2010.03.08 16:29:22Roa

    Gunther

    Igen, ezzel teljesen egyetértek. Néhány kerület tökéletesen elég. A városfejlesztést és üzemeltetést meg lehetne hagyni a fővárosi közgyűlésnél, az egyes kerületeknek meg elsősorban adminisztratív jogkört kellene adni, mert ami most van az kaotikus.

  • 2010.03.08 16:33:09Komponista

    Gunther:
    Ez bizony szakértelem a javából! Hogy a főv. "közgyűlés" milyen pazarul fejleszti és üzemelteti a várost, az jól látható az aluljárók állapotán, vagy a Margitszigeten, vagy a fővárosi kezelésű főútvonal-hálózat állapotán.

  • 2010.03.08 16:34:12Komponista

    Természetesen Roa számára írtam a fentieket. A figyelmetlenségért elnézést kérek.

  • 2010.03.08 16:38:56Komponista

    Ha valaki úgy tudja, hogy a Fidesz a helyi (fővárosi kerületi) önkormányzatok megszüntetésére készül a megszállásuk helyett, kérem tudassa velem, a forrás egyidejű megjelölésével. Sok ismerősöm van, aki a választások után a közigazgatásban szeretne elhelyezkedni és ezért aktivizálja magát a Fidesz mellett. Szólok nekik. hogy gondolják át még egyszer a dolgot. Höhö..

  • 2010.03.08 16:40:02Komponista

    Úgy látom, vége a munkaidőnek, mindenki elhagyta a fórumot. Jó pihenést, kedves hivatalnokok!

  • 2010.03.08 16:52:59Roa

    Komponista

    Az, hogy valami rossz, nem az itézmény hibája, hanem az ott ülő embereké. Meg a másik 2 millió hülyéé, akik beszavazzák őket újra és újra.

    Egységes városkép azonban nem alakítható ki széttöredezett igazgatással. Persze, jó lenne, ha a legszegényebb területekről el lehetne feledkezni, még akkor is, ha csak 5 utcányira vannak egymástól. Sőt, milyen jó lenne Borsodot és Nógrádot Szlovákiához csatolni, mert akkor nőne Magyarországon az egy főre jutó GDP. Hát nem.

  • 2010.03.08 17:31:21télapókqr9czn

    Az a gyanum, hogy a részeges fideszes önkormányza-
    ti képviselő blogger vagy aberugott, vagy hazament
    a munkából mert eltünt a képernyőről.
    Egyébként végre egy vlamirevaló parlamenti képvies-
    lőjelölti program, a sok barbár pedig egymás szapu-
    lásával foglalkozik. Ebből jön ki egy Spaller féle
    feljelentgetős anyaszomorító akinek semmi elképze-
    lése nincs a képviselői feladatokró. Áttelepülését
    elősegítendő hazassága, majd válása után talán azt
    sem tudja merre van az ország parlamentje. Csak ne-
    hogy Bukarestben keresse.

  • 2010.03.08 17:36:10torró

    tusuanzen! Szeretnék még egy javaslattal élni.Mégpedig! Meg kellene kérni a tisztelt jelölteket hogy aki plusz akármit ígér a nyugdíjasoknak ,kéretik saját zsebből finanszírozni! Kíváncsi lennék akkor mennyit ígérnének./Négy éve rendes 45 év után nyugdíjas/. Nekem ne ígérgessenek.Egyébként egyetértek!

  • 2010.03.08 18:05:11intruderjani

    @Kommunista: Tudsz valami értelmeset is írni, amiért még megérné benézni ide az ilyen "nemhivatalnokoknak" is mint én? Jajj, várj! Nem tudsz, eddig sem tudtál. Ezért is maradsz magadra...

  • 2010.03.08 18:17:52hétfejű tündér

    T.Komponista!
    "ott üldögél a sok jó rokon. Kell a hely a rengeteg éhes embernek,"

    Csak nem az mszp frakcióvezető feleségére gondolsz a Szociális Osztály vezetői székéből? Vagy a maszopos képviselőnő teljesen pártsemleges jegyző férjecskéjére? Vagy a zsidózó-cigányozó maszopos képviselő lányára a Vagyonkezelőből? Soroljam még?

  • 2010.03.08 20:29:38mucsai lipótvárosi

    Komponista!
    Te az előző anyagban Márai Sándort lenyilasoztad, konkrétan körzetvezető hangnak tituláltál egy kommunistákat elítélő idézetét. Márai Sándor az ország egyik külföldön legelismertebb írója, aki mind a nyilas, mind a kommunista diktatúra üldözött. A Te elődeid miatt kellett elhagynia a hazáját, és halt meg egyedül idegen földön. Többször hívták haza, de Ő azt mondta, hogy ameddig szovjet csapatok tartják megszállva az országot, addig nem jön haza. Erre Te lenyilasozod? Ki a f.. vagy Te? Az Ő életében is összeért a két diktatúra: a nemzetiszocialista és a kommunista. De Ti csak az egyikről szerettek elfeleledkezni. Ezért nem lesz itt holokauszttagadó törvény, mert a kommunista bűnöket nem szabad elítélni. Egy bagázs vagytok Ti a Jobbikkal! Ők a nemzetiszocialisták, Ti meg a kommunisták. A polgárok meg dögöljenek meg Orbán Viktorral együtt. Megmondta a Vezéretek: Mindent megtesz, hogy Orbán megbánja azt a napot, amikor elvállalta a miniszterelnökséget. Ez egy konstruktív ellenzéki szerep.

  • 2010.03.08 22:13:04Erdős

    tusuanzen
    1. Azért nem 100-t, mert csak kb 60 van. A lakossági fórumokon az emberek több kamerát kérnek, így erre is odafigyel a Pm.
    2. Csak ebben a kerületben épültek "Fecske házak a 35 év alattiaknak. Ha azt mondtad volna hogy több kellene, még igazad is lehetne, de úgy látom még erről sem tudtál. A Béke térhez közel is találsz egyet, orvosi rendelő is van alatta.
    Jameson w/ soda teljesen igazad van, szerencsére nem a gyűlölködő néhány ember dönti el. Szanyinak, és Tóthnak több kopogtató jött össze mint 2006-ban amikor nyertek (ez persze nem mond semmit, ugyan úgy mint a többieké, de jelzi, hogy az emberek az ilyen beírások ellenére is bíznak bennük. Higyje el mindenki, nem a Mintapolgárhoz történő beírások mennyisége és obcén hangja fogja eldönteni a végeredményt. A választópolgárok száma nem egyenlő az ide írogatók számával, s talán bölcsebb is mint mi itt együttvéve.
    JUDSÜSS most kell játszótér, vagy nem. Legalább egyformán beszéljetek. Aztán lejutottam ismét tusuanzen-hez. Mi történt veled, hogy ilyen normális dolgot is tudsz írni. Két napja azt mondtam, hogy gratulálok a győztesnek. Örülök hogy rájöttél: így is lehet. Benne vagyok a koccintásban és abban amit leírtál.

  • 2010.03.08 22:43:31Alkoholista Blogger

    Szia Laci bácsi!

    Remélem azért nincs harag. De bízom benne, hogy megértetted: le kellett, hogy tépjük rólad a már-már giccsesre sikeredett, joviális katona bácsi hazug álarcát. Ugyanis Gyurcsány, Hagyó, Zuschlag és Hunvald párttársa ne oktassa ki erkölcsről a népet.

    Komponista!

    Te Márait fasisztázod? Tudod te egyátalán, hogy ki volt Ő? Vagy a foximaxin róla nem tanítottak semmit neked? Bunkó komcsi vagy, barátom.

  • 2010.03.08 22:50:10Erdős

    hejcegnő úgy látom te is rájöttél, hogy az ílyentén egymásnak feszülésnek semmi értelme, néhány ember jókat röhög, vagy örjöng ezeken a beírásokon, az emberek 99%-a még e felvezető cikket sem olvassa el nem hogy a kommenteket. De veled együtt volt néhány értelmes megszólalás is, mely felhatalmazást ad arra, hogy az eddig beérkezett programok megvitatását, ötleteink közreadását kezdhetnénk egy alap kritérium lefektetésével, s utána talán könnyebb lesz tovább lépni
    1. Fejezze be mindenki a fasisztázást és a kommunistázást, mert szerintem is elsősorban magyarok vagyunk
    2. Hagyjuk békén a nyugdíjasokat, mert ti is lesztek egyszer azok, s talán rosszul fog esni, ha a mai unokák így fognak vitatkozni rólatok. Feltételezzük, hogy a zöme becsülettel letöltött évvel, befizetett járulékkal rendelkezi.
    3. A romba dölt ország már ideje múlt, az 45 után az szüleink, nagy szüleink felépítették. Becsüljük és tiszteljük munkájukat.
    4. Aki nem ismeri a kerületet, szervezzünk neki egy közös látogatást. Én segítek, még a szervezésben is.
    5 A közbiztonság kérdésében javaslom a XIII. RK úr beszámolóját meghallgatni a testületi ülésen, vagy utána megnézni a Tv13-ban. Megfogtok lepődni
    6. Állítsunk fel egy 4 év alatt reálisan megvalósítható minimumot és vasaljuk be a leendő polgármestertől (de csak olyat, amiért a kerület a felelős, a költségvetésből megteremthető)

  • 2010.03.08 22:58:00Alkoholista Blogger

    Mikor sörözünk, Laci bácsi?

  • 2010.03.08 23:02:40Erdős

    Alkoholista Blogger
    Hát erről írtam az előbb, látom nehéz abba hagynod. Én nem oktatom a népet, az tudja mia dolga, neked próbáltam elmondani a gondolataimat. Az én erkölcsömmel semmi baj, a tisztességemben még neked sincs jogod kételkedni, ahogy én sem tettem a tieddel. Én sem Kaja Ibrahim és Josip Tot, vagy az esztergomi polgármester alapján itéllek meg, hanem az kommenteid alapján. De ha észrevetted és soha nem minősítettelek, nem is merném, mert te egy nick vagy én meg Erdős és vagyok aki vagyok (Besenyő Pista bácsi után szabadon). Ne kételkedj abban, hogy a rajtatok kívül lévő 5 millió ember között is van épp elég tisztességes ember. Majd ha egyszer az igazi neveden is oda jössz hozzám mutatok olyat, mely talán eloszlatja kételyeidet. Addig meg maradok barátsággal az irányodban nick barátom

  • 2010.03.08 23:07:10Erdős

    Alkoholista Blogger
    Bár mikor, ha találunk rá időt. Pld abba hagyjuk ezt a kommentezést és beülünk a Firkászba. De elfogadom az általad is megjelölt helyet, legrosszabb esetben mehetünk a tisztiklubb, a Stefániára.

  • 2010.03.08 23:12:57Alkoholista Blogger

    László!

    A magad módján tisztességes ember vagy, ezt eddig sem vitattam. Lopással sem vádoltalak.
    De egy olyan ember, aki aktívan részt vett az ország tönkretételében, hiszen az mszp szekerét tolja a mai napig, akik lezüllesztették az országot, szóval egy ilyen ember legalább ne írogasson, ne ossza meg álszent gondolatait, hiszen ezt a szart ők, szocialisták okozták..

    Laci bácsi! Emiatt tartalak hiteltelennek.
    Maradok barátsággal, de hasonló szép dolgokat is írhatok: AB.

  • 2010.03.08 23:14:54Alkoholista Blogger

    A választások után szívesen elmegyek veled. Legalább lesz utána miről beszélgetni.
    De értsd meg, az erkölcsi minimumok fölött akkor sem fogok tudni túllépni.

  • 2010.03.08 23:54:46Erdős

    Alkoholista Blogger
    OK főnök, mindent megértettem A parancs az parancs, azt nem lehet megerőszakolni mert csak szaporodik.
    Egy dologra azért adhatnál választ. A nálatok történ ganyéságok nem okoznak erkölcsi dilemmát számodra? Ugye nem kell felsorolnom, mivel eleget írkálsz te is láthattál ezekről egy pár linket. Látod én soha sem kértem, hogy tagadd meg őket, mert gondoltam nem azok alapján ítéled meg a pártodat. Sőt én sem, mert nagyon sok becsületes jobboldali barátom, volt osztály társam van, s eltudom választani pártod sz@r embereitől (ahogy te jellemzed a mieinket). A párbeszéd attól még működhet, Sőt elmondom, van egy jobbikos volt főiskolás osztály társam (ráadásul még ott lett tagja a régi MSZMP-nek) és állandó levelezésben állunk, legtöbbször el is beszélünk egymás mellett, de a barátság, a bajtársiasság az nálunk szent dolog. És ha valamiben véletlenül egyetértünk, annak ki is fejezzük az örömét. Ja a gondolataim meg nem álszentek, még azt is elfogadom, ha azt mondod rosszul látok valamit, de én nem gy "ilyen ember" vagyok. Milyen vagyok? Végül is mit tudsz rólam? Még a négy gyerekem sem biztos, hogy 100%-osan ismer, te meg ítéletet mondasz felettem. Egy dologban biztos naiv vagyok, ezt már batátain is felrótták: hiszek az emberi párbeszédben és a demokráciában (Vallom Voltaire mondását, hogy bár önnel mélységesen nem értek egyet, de hogy véleményét elmondhassa mindent megteszek)

  • 2010.03.08 23:59:55Erdős

    Alkoholista Blogger
    A választásuk utáni sörivás rendben, azzal a mondatoddal "...erkölcsi minimumok fölött akkor sem fogok tudni túllépni" egyetértek, ne is tedd, de egyenlő mércével mérj, mert ez így fair.

  • 2010.03.09 07:40:31Komponista

    Mucsai: természetesen hazudsz.
    Márai Sándor régi tisztelője vagyok - te pedig összekevered a szezont a fazonnal. Nem lep meg, ezen a fórumon olyan szellemi bakugrásokat hajtotok végre ti Spalleristák, hogy már nincs min csodálkozni.
    Egy kicsit mégis meglep Erdős kitartó udvarlása az Alkoholista álnéven nickelő egyénnek: mi szükség van az ilyesmire?

    Edős: nézd meg, hogy ez az ember mi mindent lódított az elmúlt hetekben, milyen ordas indulatok vezérlik, aztán - nem bánom - menjetek sörözni.

  • 2010.03.09 08:05:39mucsai lipótvárosi

    Komponista: Ha így van, akkor annak örülök, mert nagyon felbosszantottál! Akkor én vagyok a körzetvezetői hang? Miért? Mert leírtam, hogy a Jobbikot csak Ti hoztátok ebbe a kedvező pozícióba ezzel a botrányos kormányzással? Azt minden épeszű ember tudja, hogy a radikálisan fogalmazó pártok akkor haladnak, ha nagy a nyomor és az elégedetlenség. Most ez a helyzet. Az állam nem működik a korrupció példátlan méreteket ölt! Milyen szellemi bakugrásokról beszélsz?
    Kérdéseim:
    1. Miért szavazzon ma egy választó a pártodra? Mi a program? Az elmúlt nyolc év? Egy az ok: Ne győzzön a fasizmus és Orbánnak ne legyen meg a 2/3-ja, mert akkor bevezeti a királyságot. Ezek az érveitek.
    Várom konkrét válaszod. Ps: Egy mucsaitól mit vársz, én egy ilyen primitív cigányozó, gyűlölködő fasiszta vagyok, szemben a Te szellemi és erkölcsi nagyságoddal.

  • 2010.03.09 08:22:41mucsai lipótvárosi

    Ja, még egy kérdés:
    Tőled, mint lelkes Márai rajongótól kérdezem: Melyik művében mosta össze a nácizmust a kommunizmussal, és számolt be a szovjet katonák erőszakosságairól? Szerinte az oroszok rosszabbak voltak, mint a német katonák.
    Melyik művéből származik a Március 15. által idézett részlet?
    Várom válaszod. Most mennem kell, de majd jelentkezem.

  • 2010.03.09 09:09:57intruderjani

    Rettegtek a Jobbiktól, mint a tűztől. A "nagyjaitokat" még megértem, hiszen szétlopták/elhanyagolták/tönkretették ezt az országot, de ti - planktonok - mitől féltek? Mi félni valója van egy tisztességesen dolgozó/adózó fideszes/maszopos állampolgárnak tőlük? Azoktól akik rendet, nyugalmat, átláthatóságot, nem elsorvadó nemzeti öntudatot, a magántulajdon védelmének erősítését, erős közösséget szeretnének?
    Szerintem csak az ismeretlentől féltek, de ez emberi tulajdonság. Felesleges egymást vádolni a Jobbik létrehozásával/megerősítésével, hiszen mi magunk vagyunk akik erőssé teszik őket, mi és azok akik kiábrándultak "elkúrtuk Feriből" és "oligarcha Vikiből". Csak egyszerűen nyugalmat szeretnénk és változást. Tehát Spallerezhettek itt engem nyugodtan, csak mosolygok rajta...

  • 2010.03.09 09:49:46Szemezgetés a legjobb írások közül

    • LEZÁRTUK A MÚLTAT
    A kerület szépen fejlődik, mert gyanusan olcsón jutnak egyes körök nagyon jó telkekhez, amiken aztán felesleges irodapalotákat emelnek saját dicsőségükre. A Tóth pedig odasettenkedik mögéjük és lenyúlja a dicsőséget, mintha mindezt neki köszönhetné a parányi nép. Pedig dehogy neki. Neki azokat a lakásokat köszönhetjük, amiket 3-400 ezer/ nm -ként árusítanak az " emberei"- "ismerősei". Vállalkozó ő a javából. Sokkal inkább, mint polgármster. Tudja ő, hogy mire vállalkozik. Érdemei a következők: kórház bezárások, iskolabezárások, parkolási zónák, érdekes és messzire vezető kapcsolatok építgetése,
    blokkoló rendszer, önimádat, komcsi díszpolgárok avatása, komcsik hatalomhoz juttatása, kapitalista-komcsi zagyvalék terjesztése,civilek becsatornázása,a kerületi média uralása, minden rosszal azonosulás és annak megszavazása a parlamentben... ez se semmi, de itt még nincs vége... mindenki folytassa magában a felsorolást.
    Ennek az ideje lejárt. Új emberre és új kormányra van szüksége Magyarországnak és az utolsó igazán "komcsi" kerületnek.

  • 2010.03.09 09:50:22Szemezgetés a legjobb írások közül

    • Van piszkosabb hely a 13 kernél?
    Hát bizony nincs! Sétálgattam egyszer Újlipóciában a házunk környékén. 11 percig bírtam. A szar a pisa, a szemét , a retek, a mindenkapulajban 1hajléktalan, alatta méretes tócsa. Szemét szemét hátán. Kosz vastagon.Bűz mendefelé. Ez mi? Főmester Tót J.? Ez mi? Ez már a maga munkájának az eredménye? Nem sül le a pofájáról a pártitkárvastag bőre? nem szégyelli magát? Maga ennek a ker.-nek a felelős vezetője?

  • 2010.03.09 09:51:37Szemezgetés a legjobb írások közül

    • LEZÁRTUK A MÚLTAT
    A kerület szépen fejlődik, mert gyanusan olcsón jutnak egyes körök nagyon jó telkekhez, amiken aztán felesleges irodapalotákat emelnek saját dicsőségükre. A Tóth pedig odasettenkedik mögéjük és lenyúlja a dicsőséget, mintha mindezt neki köszönhetné a parányi nép. Pedig dehogy neki. Neki azokat a lakásokat köszönhetjük, amiket 3-400 ezer/ nm -ként árusítanak az " emberei"- "ismerősei". Vállalkozó ő a javából. Sokkal inkább, mint polgármster. Tudja ő, hogy mire vállalkozik. Érdemei a következők: kórház bezárások, iskolabezárások, parkolási zónák, érdekes és messzire vezető kapcsolatok építgetése,
    blokkoló rendszer, önimádat, komcsi díszpolgárok avatása, komcsik hatalomhoz juttatása, kapitalista-komcsi zagyvalék terjesztése,civilek becsatornázása,a kerületi média uralása, minden rosszal azonosulás és annak megszavazása a parlamentben... ez se semmi, de itt még nincs vége... mindenki folytassa magában a felsorolást.
    Ennek az ideje lejárt. Új emberre és új kormányra van szüksége Magyarországnak és az utolsó igazán "komcsi" kerületnek.

  • 2010.03.09 09:52:08mucsai lipótvárosi

    intruderjani:Retteg a fene. A mai áldatlan állapotok hozták meg a népszerűséget a radikális hangvétellel és a még tiszta emberekkel.
    De már most kidől a bili, és mi lesz a 4 év alatt!
    Kérdéseim:
    1. Mi a véleményed Morvai krisztina pálfordulásáról? Nem egy sértett ember, akit a libsik kitúrtak és most nálatok keresi a karriert? Ő nem Likud Krisztina? Ja, ő a mi zsidónk. Röhej.
    2. Mi van a gyöngyösi oszlatással? Demokratikus dolog felülírni a helyiek véleményét, A pénzért mindent be lehet áldozni? Mindegy, hogy a szegények pénzén gazdagszik meg, de Ő a mi maffiózónk? Mit szólsz a keszthelyi elnökötök ügyéhez, aki szintén nincstelenek házának megvételével és annak busás túladásával gazdagodott tovább? Szegények védelmezői ezek az emberek? kell Nektek is a hatalom, ennyi. Ha egy egyszerű aktivista vagy, akkor sajnállak. Ha belőlük fogsz élni, akkor meg te sem vagy különb, mint a két nagy párt képviselői. Egyben vagytok gátlástalanabbak. Megjátszátok az ártatlan bárányt. Ha jön egy jó kormányzás, akkor 4 év múlva sehol sem lesztek, mint Csurka Pista bácsi!

  • 2010.03.09 09:59:24Szemezgetés a legjobb írások közül

    Jó írás.
    Másom ide nektek:

    Fideszesek! Ott rontottátok el, de nagyon, amikor a "népfelkeléskor", a tüntetések során magára hagytátok a népet! Akkor kellett volna a nép élére állnotok, de féltetek. Visszahúzodtatok a vackaitokba. A nép vezetőre, iránítóra várt, de ti ezt elutasították. Ezért fordulhatott elő, hogy ilyen emberek maradtak meg 20 elteltével is a hatalomban. Mert erőtlenek vagytok, olyanok vagytok mint a lekvár! A rendszerváltáshoz elkötelezettség kell. Képzeld el Petőfit vagy Dózsát, aki latolgana, ahelyett, hogy tenné a dolgát... Ezzel már elkéstetek. A nép ezt nehezen fogja nektek megbocsájtani.Talán most még egyszer és utoljára, ha nem hazudoztok , mint a szocialisták, hanem összekapjátok magatokat, úgy hogy a korrupció gyanuja se férhessen a közeletekbe! A közutálatnak örvendő poltikusaitokat pedig ne akarjátok beverekedni a hatalomba!Rosszat szűl! Magyarország változást akar, nem a változás igéretét, nem igérgetéseket, hanem tetteket! Csak akkor vállalkozzatok a hatalom átvételére ha erre képesek vagytok. Őszig nincs sok idő. ha addig nem lesz "nagy változás" elveszítitek, amit most megnyertek! Hogy milyen lesz a jövő csak tőletek függ!A hatalom megrészegíti a gyengét! Ha titeket is, elvesztek. Csak szolgálva és tisztességgel szabad vezetni a népet

  • 2010.03.09 10:00:13Szemezgetés a legjobb írások közül

    • EZ JÓ!
    13 ker.i körkép

    befolyással üzérkedés?
    a hatalommal visszaélés?
    korrupció gyanus ügyletek?
    mutyizás?
    megtévesztő adatok közlése?
    a média magáncélú "lefoglalása"?
    az egészségügy és az iskolák biztonságának rombadöntése?
    leépítések?
    munkanéküliség?
    mélyszegénység?
    irodaházak mögött omladozó valóság?
    WC nélküli otthonok?
    piszok? szemét?
    legrosszabb bünözői statisztika?
    félelem?
    kiszolgáltatottság?
    állástalanság?
    .....

  • 2010.03.09 10:00:47Szemezgetés a legjobb írások közül

    • EZ JÓ!
    2010.02.17 09:17:36ANYAGI ÉS ERKÖLCSI MEGÚJULÁST AKARUNK!Nem bízhatjuk az életünket, azokra a pártokra, amelyek idáig juttatták az országot. Alapvető szemléletvéltásra van szükség.Új gondolatokra, új poltikai stílusra, új arcokra van szükség a politikában.A jelenlegi hatalmat csak a biznisz érdekli, az extraprofit, az adófizetők pénzéből.
    Ez a kormány elengedte a nyugdíjasok, a fitalok, a vállalkozók és a szegényemberek kezét. Ebben az országban mindenkit fenyeget a nincstelenség.
    A biztonságérzetünket elvették, kiszolgátatottá tettek minket, karöltve a banki nagyhatalmakkal.A fehérgalléros bűnözők ellopták azt, ami a miénk.
    Nincs mire várnunk! Sokkal megpróbálják Gyurcsány első emeberét kimosni az MSP-s múltából. Legszívesebben talán még Gyurcsányt is megtagadná már, a hatalom megtartásáért.
    Többen írták, hogy a polgármestert, most válasszuk le az MSZP-ről. Ez sajnos nem lehetséges, ahogy a rózsatövis sem választható le a rózsáról. Összetartoznak! Tóth József minden rosszat, ami csak létezik megszavazott Gyurcsány utasítására a parlamentben. Tóth József elárulta többször szavazásaival a nyugdíjasokat, a kerületét. Tóth József az MSZP megtestesítője kerületünkben, akinek
    ezért mennie kell, a történelem sorsfordító akarata szerint. A nép változást akar. Olyan változást, amelyben életlehetőségei lesznek!
    Amelyben újra boldog lehet!
    Dr. Adrássy N. egyetemi docens

  • 2010.03.09 10:02:54Erdős

    Komponista
    Az itélkezés az Isten dolga, a megbocsátás az enyém. Szerintem ha Alkoholista Bloggerrel elmegyünk egyet sörözni, eggyel kevesebb "ordas indulatokat" irányító ember lesz fent, egy általuk okoskodónak tartott ősmaradvánnyal. Lehet hogy megéri? Mi lenne ha mindenki sörözni menne ordibálás helyett és Máray-t olvasnánk fel egymásnak? Ja udvarolni meg az asszonynak szoktam.

  • 2010.03.09 10:49:15intruderjani

    @mucsai lipótvárosi: tételesen válaszoltam a hazug felvetéseidre, de ez a sz@r nem küldte el (meglehet túl hosszú volt, ha ez elmegy, akkor megpróbálom két részletben elküldeni). Mindegy, a lényeg, hogy abból a kétharmadból, amit reméltek egyharmad mi leszünk és nem sokára igazi képviselete lesz a jobboldalnak (ugyanis TI egy vicc vagytok, nem jobboldal).

  • 2010.03.09 10:49:45intruderjani

    intruderjani:Retteg a fene. A mai áldatlan állapotok hozták meg a népszerűséget a radikális hangvétellel és a még tiszta emberekkel. De már most kidől a bili, és mi lesz a 4 év alatt!
    --- Jól hangzik, de semmi értelme sincs...

    Kérdéseim:
    1. Mi a véleményed Morvai krisztina pálfordulásáról? Nem egy sértett ember, akit a libsik kitúrtak és most nálatok keresi a karriert? Ő nem Likud Krisztina? Ja, ő a mi zsidónk. Röhej.

    --- Miért van az, hogy ha bármely maszop/fidesz aktivista meglát egy Jobbikost, akkor egyből nekiáll buzizni/zsidózni/holokausztozni? Úgy próbálsz érvelni a saját pártod -tagjai - mellett, hogy fikázod a többi párt többi tagját? Ennyire futja?

    2. Mi van a gyöngyösi oszlatással? Demokratikus dolog felülírni a helyiek véleményét, A pénzért mindent be lehet áldozni? Mindegy, hogy a szegények pénzén gazdagszik meg, de Ő a mi maffiózónk? Mit szólsz a keszthelyi elnökötök ügyéhez, aki szintén nincstelenek házának megvételével és annak busás túladásával gazdagodott tovább? Szegények védelmezői ezek az emberek? kell Nektek is a hatalom, ennyi.

    --- Úgy próbálsz érvelni a saját pártod -tagjai - mellett, hogy fikázod a többi párt többi tagját? Ennyire futja?

    Ha egy egyszerű aktivista vagy, akkor sajnállak.
    --- Nem vagyok még az sem, de szerintem első körben tartsd meg a sajnálatod az MDF/SZDSZ duóra, másodikban a maszopra, harmadikban meg lesz az még az "önsajnálat" is...

  • 2010.03.09 10:50:21intruderjani

    Ha belőlük fogsz élni, akkor meg te sem vagy különb, mint a két nagy párt képviselői.
    --- Ennyire futja? Ez a végső érv? Ha bárki hatalomra kerül ebben az országban az nem lehet különb a mostaniaknál? Ez az amiért rátok kellene szavazni?

    Egyben vagytok gátlástalanabbak. Megjátszátok az ártatlan bárányt.
    --- Állítasz valamit, bizonyítsd. Ha nem megy, inkább tartsd a pofád, a mocsok, ami ömlik belőle belepi az egész országot...

    Ha jön egy jó kormányzás, akkor 4 év múlva sehol sem lesztek, mint Csurka Pista bácsi!
    --- Ebben egyetértünk. Ha jön egy jó kormányzás, akkor TI sehol sem lesztek..

  • 2010.03.09 11:07:31hejcegnő

    Kedves Erdős!
    Én már nagyon régen rájöttem arra, hogy hogyan működik a hatékony konfliktuskezelés, sőt, a hivatásomhoz is szükséges, csak gondoltam hangot is adok a véleményemnek itt. Az igaz, hogy egyszer kénytelen voltam bőven magyarázkodni az egyik bejegyzésnél, de ez amiatt van, mert nem tűröm el a csúsztatást semmilyen formában. A felsorolt hat pontodra reagálok a követlezőkben:
    1. Gyakran érzem úgy, hogy az itt és máshol író emberek abszolút nincsenek tisztában ideológiai alapfogalmakkal, csak valami durvát, sértőt szeretnének írni. A felvetésed jogos és minimumkövetelmény.
    A 2. pontot is helyeslem, én tisztelem a nagyszüleimet, ezért sem írnék bántót a nyugdíjasokra.
    A 3. (romba döntött ország) is igaz, de maga a nagyságrend relatív. Ráadásul szerintem el kell különíteni a materiális veszteséget és az értékveszteséget. Mindkettő megtörtént a világháború alatt, a kommunizmus alatt, sőt, a rendszerváltozás óta is. Persze az arányok mások.
    Szeretném megérni azt, amikor az előző rendszer felelősei elmondják majd: hogy igen, hittünk valamiben, de nagy kárt okoztunk, és nem is remélünk megbocsájtást; illetve tudatosan tettük, amit tettünk a magyar néppel, és emiatt míg élünk, nem nézünk tükörbe. És ebből következik a másik problémám is, és ez valamennyire kapcsolódik Alkoholistához írt válaszodhoz.

  • 2010.03.09 11:10:03hejcegnő

    Én úgy látom, hogy ma nem önállóan gondolkodó pártpolitikusok vannak, kicsit népmeseinek érzem a gondolkodásmódot: az én oldalam a jó, a tied a gonosz. Nem értem, miért nem olvasok sehol olyat, hogy: igen, ebben és ebben tényleg nagy disznóságot követtünk el 10 éve, de most úgy gondolom, hogy azóta megváltoztunk és a miénk a jó irány. Vagy igazad van, de értsd meg, hogy nem állhattunk ki egy ember mögül, még akkor sem, ha tudjuk, hogy az irány rossz volt, és a károk óriásiak, azért mert magában az eszmében hiszünk és hittünk abban az emberben is. És miért nem olvasom azt sem, hogy fogalmunk sincsen, hogy ha életükben először odakerülnek, majd mit fognak tenni, de én bízom bennük. Hiszem, ha ezek kiegészítve megfogalmazásra kerülnének, akkor lehetne érdemben beszélgetni, nem kellene sarat dobálni, és a fölös energiákat egy olyan kerület jobbá tételére lehetne fordítani, ami igazán megérdemelné a figyelmet. Hiányzik persze az az eszme is, hogy az ellenfelet tisztelni kell. Mekkora az értéke egy olyan csatának és győzelemnek, ahol az ellenfelet ennyire negatívnak állítja be az egyik/másik/harmadik/stb. oldal. (Mindezekre nemsokára megkapom majd, hogy naiv vagyok.:)

    A többi három bejegyzésedre nem reagálnék, mert nem vagyok kerületi lakos, ezt már többször leírtam itt, csak „rákaptam” több ismerősömmel együtt az írásaitokra. Remekül kirajzolódik belőle egy általános kép a megosztottságról, a tiszteletlenségről, az értelmetlen körökről, de legfőképp arról, hogy mekkora hullámvölgyben van a legszebb ország.

  • 2010.03.09 12:23:37hétfejű tündér

    Vitatkozzunk a programokról,rendben!
    Dr Tóth József:– Ajándékutalvány a nyugdíjasoknak!

    Tisztelt Polgármester Úr!
    Nem szégyelli magát???
    Mégis minek nézi a nyugdíjasokat??? Gondolja, hogy pár ezer forintos ajándékutalvánnyal megvásárolhatja a szavazataikat??? Gondolja, hogy cserébe elfelejtik a 13. havi nyugdíj elvételét? És meddig szándékozik ajándékokat osztogatni? Ellenzéki parlamenti képviselőként miből osztogatna? A saját fizetéséből??? Talán tisztességes nyugdíj kellene,és nem kockacukor apuci tenyeréből!!!
    Mikor jut el végre oda ez az ország,hogy ezt az undorító kádári demagógiát kikérje magának,és az ilyen politikusokat elzavarja a francba!!!

  • 2010.03.09 14:24:32Utó Pista

    "Száz vasútat, ezeret!
    Csináljatok, csináljatok!"

  • 2010.03.09 14:46:29Erdős

    Kedves hejcegnő
    Írásod alkalmas a párbeszédre. Örülök, hogy néhány felvetésemmel is egyetértesz. Sajnos a bloggolás műfaja nem alkalmas az évtizedek alatt felgyülemlett problémák kezelésére. Ehhez le kell ülni, beszélni, felvetni, meghallgatni egymást. De úgy látom erre van legkevésbé energiája, ideje és idege az embereknek, miközben szeretné tudni miért gondol mást ugyan arról a kérdésről a másik.
    A 3 felvetésre persze lehetne egyszerűen is válaszolni, a rendszer váltással (a többség békés átmenetet akarva szavazott) megtörtént a hatalom birtokosainak a cseréje is. Na ezt meg különösen más és másként élik meg az emberek. Van akinek kevés hogy több párt rendszer lett, hogy eltünt Kádár és Grósz és jött Antal, mert még mindig ott látta Horn-t Németh Miklóst, a letünt hatalom képviselőit. De hát őket is elfogadta a nyugat. Mások szemét az szúrta, hogy a KISZ-es, BIT-es világból új nemzedékek törtel előre. De hát az nem ment, hogy az én komcsim az jó, a tied meg nem. Számos mai jobboldali vezető is a letünt pártban, ifjúsági szervezetekben szocializálódott. A ma 30 év alattiak nem nagyon értenek semmit még a rendszer váltásból sem. Mi lenne az igazi megoldás? Talán egy teljes korcsere? Hát végül is az megy végbe csak most más jött elő: az én 30 évesem a jó 30 éves. Németh nem politizál, Horn haldoklik, Pozsgay és a Köztársaságot kikiáltó a Fidesz környékén van, Antal meg meghalt. Akkor kivel van a baj? Nektek Gyurcsánnyal (akit leamortizált Semjén és Navracsics) Nekünk meg Orbánnal, aki 3x is elvesztette a választást? Szerintem nem. A magyar is olyan, mint az olasz. Sz@rnak rá kivezeti az országot, ha jó él (lehet hogy Kádárt is ezért tűrték meg oly hosszú ideig).

  • 2010.03.09 14:47:32Erdős

    Folyt
    Évente 6-700000 magyar üdül az Adrián és azt látja: a Trogir-i kikötőben, hogy micsoda hajókkal jönnek egyesek, és miből, miközben ő agyon dolgozza magát itthon. Minket nem az érdekel, hogy az ENSZ 200 országa közül 163-ban sz@rabbul élnek, hanem hogy a 37-ben miért jobban. Mert mi magyarok hisszük magunkat a legtökéletesebbnek, s ez néhányan még alánk is teszi. Ezért ír olyat Vona, hogy mi 30 millió embert eltudnánk látni, olyan jó a földünk. Csak azt felejti el, hogy Európában túltermelési válság van, ahová meg kellene a kaja, azok meg nem tudnak fizetni, sőt tartoznak, így a gazda sem kapja meg munkája árát. Ezzel és hasonló demagóg szöveggel etetjük egymást, át sem gondolva, hogy a világ másképp működik. Szívesen folytatnám veled a beszélgetést, de félek megint lecsesznek, hogy okoskodok, a megoldások egyszerűek (csak át kell adni a hatalmat), a másik oldalon meg lehet, hogy megkapnám, minek is magyarázkodom? Szóval ezért beszéltem a párbeszéd szükségességéről ( legutóbbi felmérés alapján Németországban a lakosság több mint 60%-a vissza kívánja a nagy koaliciót, amiért mindjárt kapok mindkét oldalról, bár még ha jó emlékszem Szanyi is beszélt erről) . Tehát beszélni, beszélni

  • 2010.03.09 14:55:26Erdős

    hétfejű tündér
    A kerület, ma is többet ad nyugdíjasainak, mint az az állami feladatokból rá hárul. Az utalvány is ezt célozza, hogy az alacsony nyugdíjasok (van aki életében nem tudott jogszerző időt szerezni, s csak az özvegyi nyugdíjjal rendelkezik) életminőségét javítsa. Az utalvány meg adózás szempontjából jó, így ugyan azért az összegből több ember támogatható. Ez nem megvétel, hanem támogatás. Ne keverd a dolgokat, még te is lehetsz nyugdíjas és élj olyan önkormányzat területén, ahol figyelnek rád. Vagy szerezz sok munka viszonyt és fizesd rendesen a járulékokat (persze a céged is), s akkor lesz tisztessége nyugdíjad.

  • 2010.03.09 15:10:47hétfejű tündér

    T. Erdős úr!
    Ha emlékezetem nem csal,parlamenti választásokra készülünk! A képviselőjelölt (mellékesen polgármester) úr a programjában ajándékutalványokat lenget a nyugdíjasoknak!Ha jól értem Önt,akkor kapnak polgármesteri ajándékutalványt,ha beszevazzák őt a parlamentbe??? Ne fokozza a demagógiát,képviselő úr,ez már így is gyomorforgató! És még szomorúbb,hogy működik!Egyelőre!

  • 2010.03.09 15:13:04hétfejű tündér

    Bocs,természetesen "beszavazzák"

  • 2010.03.09 16:00:41intruderjani

    @Erdős: Az ilyen példák "...legutóbbi felmérés alapján Németországban a lakosság több mint 60%-a vissza kívánja a nagy koaliciót..." pontosan kimerítik a demagógia akár legtágabb fogalmi értelmezését is...
    A sok -erőltetett - (pár)beszéd helyett meg lehet, egész pontosan lehetett volna csinálni valamit... Még itt a vidéki parasztok is tudják, hogy a tett halála az okoskodás... Köszönjük, viszont látásra!

  • 2010.03.09 20:35:55Erdős

    Nem jól értettél hejcegnő. Olvasd el még egyszer, mert a pap sem prédikál kétszer, főleg nem ugyan azt. Ha félre akartad érteni, akkor sikerült.
    intruderjani neked meg egy kis olvasni való. Ennyire már ismerhetnél, hogy nem légből szoktam az infot kapkodni. Csak azt nézzük meg, most ki a demagóg.
    [link]

  • 2010.03.10 06:47:09intruderjani

    @Erdős: Köszönöm a linket, elolvastam. Mégegyszer visszaolvastalak (megnéztem ki a demagóg) és igen, továbbra is az vagy. A válasz és az ok rém egyszerű, ugyanis a demagógia körébe tartozik, ha például totál irreleváns (nem kapcsolódó)adatokkal/tényekkel próbálsz meg érvelni ill. alátámasztani vagy éppen "megideológizálni" a mondadódat. Ugyanis ez itt kérem szépen Magyarország (szóltak már neked róla?), az itteni helyzetre/véleményekre totál nincs hatása, egy nem reprezentatív Németországi (érted? Nem magyarországi!!!) felmérésnek, tehát minek idecitálni? Ha pl. Új-Zélandon meg éppen az emberek a kommunistákat favorizálnák a jobb-középpel szemben (szintén egy nem reprezentatív felmérés eredményként), akkor azt is bedobnád ide? Hogy ők a köventendő példa, elvtársak? Nem zavar, hogy minden rendszert a környezete határoz meg? Hogy Németország egy más környezet, más rendszer (meg se próbáld a gazdasági kapcsolatokat idehozni, most politikáról ill. köz közérzetről van szó!)? Ennyire futja? Összehasonlítani a banánt az almával? És levonni a nagy következtetést, hogy az egyik így hosszú a másik meg úgy kerek és indokolni az elkúrt nyolc évet? Üdv, egy jobbos Magyaroszágról...

  • 2010.03.10 09:10:42hejcegnő

    Kedves Erdős!
    "Nem jól értettél hejcegnő. Olvasd el még egyszer, mert a pap sem prédikál kétszer, főleg nem ugyan azt. Ha félre akartad érteni, akkor sikerült."
    Mire gondolsz?

  • 2010.03.13 21:22:30bice-boca

    Valaki felszólította a balagyuakat, nos ez nem igazán helyes, merthogy egy normális embernek van
    jobb- és baloldali agyfele is és a habítúsa, hovatartozása nem az agyától hanem az intelligenciájától fűgg főleg, nem iskolai végzett-
    ségről hanem egészen másról beszélek.
    A mai fiatalok jobb, ha hallgatnak mert - néhány kivétellel - képtelenek betartani a fokozatosság elvét, mint ahogy tették nagyszüleink, szüleink és
    a most negyvenesek is. Közben a gyerköcök elfelejtették, hogy nekik mindenből a jó jutott, az
    időseket pedig - szerintem úszítás miatt - lenézik
    semmibeveszik, ellemi udvariasság nincs jó néhányukban.
    Elfelejtik, vagy nem tudják hogy akiket fikáznak többször újjáépítették hazánkat és nélkülöztek helyettük is.
    Ne osszák az észt tanuljanak és segítsék a családjukat ahogy tudják! Vagy lakat a szájra!!!!!

  • 2010.03.14 11:06:13Picitures

    Erdős,ha európában túltermelési válság van,akkor miért pont ide ömlesztik be a szarukat,amikor a magyar nagyon jól el tudná látni saját magát?

  • 2010.03.15 10:56:52Itt a tej...

    @Mintapolgár! Igazán büszke lehetsz magadra! 20 év múlva majd Te leszel az MSZP elnöke, mint jelenleg Botox Ildikó?

    Jó úton haladsz, hiszen ő is így kezdte.

    (Aki nem értené: Ez a buta liba likvidálja azokat a hozzászólásokat, melyek nem az ő álláspontját támasztják alá)

A blogról

Ki mit ígér a mandátumért?
Elég a punnyadásból, az apátiából: az Index lelkiismeretes választási mintapolgára végiglelkesedi a kampányt Angyalföldön az első krumpliosztástól az utolsó nagygyűléséig.

Friss kommentek

  • lord meldrum: Az angyalföldiek pontosan tudják, hogy kire érdemes szavazniuk. 2010-04-23 21:31
    A Mintapolgár elköszön
  • RosszcsontR: Mintapolgár! Köszönöm.:)) 2010-04-23 21:07
    A Mintapolgár elköszön
  • Belső ember: KEDVES MINTAPOLGÁR! kÖSZÖNJÜK A KORRETSÉGED ÉS A LEHETŐSÉGET, HOGY ELMONDHATTUK A VÉLEMÉNYÜNKET. HELLO HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MAGYAROK! 2010-04-23 20:18
    A Mintapolgár elköszön

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!