MSZP: Nőellenes terveket sző a kormány

2010.09.19. 12:20
Az MSZP kampányfőnöke szerint ne a gyermektelen nők, hanem az egész társadalom fizesse a gyermeknevelés költségeit.

Szanyi Tibor, az ellenzéki párt kampányfőnöke vasárnapi telefonos tájékoztatóján az MTI-nek azt mondta: a "kormánypárti boszorkánykonyhákban" olyan ötletekkel játszanak - majd tesztelik ezeket egy-egy politikusi nyilatkozattal -, mint például a gyermektelenségi adó bevezetése.

A politikus emlékeztetett, a történelem során ugyan léteztek ilyen adók, de szerinte ez helytelen irányú gondolkodás, a gyermeknevelés költségeit ugyanis nem a gyermektelen nőknek kell megfizetniük, hanem az egész társadalomnak.

Még mi nőellenes?

A kampányfőnök szólt arról is, hogy a minimálbér megadóztatása ugyancsak szerencsétlen ötlet, hiszen "tudvalévő", a minimálbéresek zöme vidéki kistelepülésen élő nő.

"Mind a két intézkedés - főleg így egyben - kifejezetten nőellenes, márpedig a nőknek legkevésbé sem további megszorításokra van szükségük, hanem több figyelemre" - összegezte Szanyi Tibor.

A kampányfőnök emellett azt mondta: "ha megnézzük az országban azt, hogy a különböző gyermekjóléti intézmények hogyan működnek (...), egyértelműen ki lehet mondani, a szocialista vezetésű önkormányzatokban ennek egy kiterjedt kultúrája van".

Boross vs. Semjén

Boross Péter volt miniszterelnök a Heti Válasznak augusztus végén azt mondta, nem ért egyet az adócsökkentéssel, mert ha alacsonyak az adók, a népszaporulat növelését célzó kedvezmények jelképesek lesznek, "azaz marad a különadó mint megoldás, hogy a gyereket nem nevelők is arányosan járuljanak hozzá a közös jövőhöz". A téma meddő nőket érintő vonatkozása kapcsán azt mondta, "nem kell érzelmi kérdést kreálni az ügyből", a nemzet jövőjéhez vagy gyerekneveléssel, vagy különadó fizetésével lehet hozzájárulni, akinek fontos a nemzet jövője, nem tekinthet pusztán magánügyként a gyermekvállalásra.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnök később ezzel kapcsolatban közölte, nem támogatná gyermektelenségi adó bevezetését, ezzel szemben annak a híve, hogy a gyermeket vállaló családokat külön támogatási formával segítsék.