Választás 2010
Parlamenti mandátumok Feldolgozottság: 100%
  • Fidesz 263(68,14%)
  • MSZP 59(15,28%)
  • Jobbik 47(12,18%)
  • LMP 16(4,15%)
A 176 egyéni körzetből Fidesz: 173 MSZP: 2 Független: 1

Orbán világsikert lát

2010. április 25., vasárnap 21:29

A Fidesz elnöke szabadtéren köszöntötte lelkes választóit. Szerinte forradalom történt vasárnap, és megdőlt a régi rendszer. Alázatos munkát ígért.

Vasárnap este, a Fidesz–KDNP kétharmados győzelmének tudatában több ezer ember előtt tartott beszédet Orbán Viktor, a budapesti Vörösmarty téren. Orbán beszéde elején "hölgyeim és uraim"-mal szólította meg közönségét, de beszéde közepén átváltott tegezésre. Hívei többször is hangos üdvrivalgással szakították félbe, a „megnyertük!” és a „ria-ria-Hungária!” skandálások is visszatértek.

Orbán Viktor elsősorban azoknak mondott köszönetet, akik a nyolc ellenzéki év alatt is kitartottak a párt mellett. Utalt arra, hogy fontos jel, hogy demokratikusan bukott meg az eddigi hatalom. Ezzel áttételesen reagált azokra a vádakra is, amikkel elsősorban 2006-ban szembesült, amikor a radikálisabb jobbos körök sokkal keményebb kiállást vártak volna a Fidesztől a Gyurcsány-kormánnyal szemben. Lényegében akkor erősödött meg a Jobbik.

Orbán ugyanakkor továbbvitte a március 15-én először megfogalmazott forradalmi párhuzamát. Szerinte vasárnap a szavazófülkékben forradalom történt. Rendszerváltás-párhuzamában ezúttal a régi rezsim békés megdöntéséről beszélt. Új rendszer megalapítását ígérte. Ennek lényege az lesz, hogy az oligarchák egyéni érdekei helyett a magyarok, a nemzet érdekei számítanak majd.

Hosszan fejtegette, hogy a mostani eredmény mennyire különleges a győzelem mértéke miatt. Világsikernek nevezte pártja eredményét, és sporthasonlatokkal is élt: „bajnokok vagyunk”, illetve „oxigénpalack nélkül jutottunk a csúcsra”.

Végül azt ígérte, hogy szerényen és alázattal dolgoznak majd, mert a győztesnek „nem igaza, hanem feladata van”.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés