Hende Csaba

Fidesz, Vas megye, 2. vk. (Szombathely)

2010.04.12. 01:24
1960. február 5-én született Szombathelyen. Nős, felesége tanítónő Zugligeten. Két iker leánygyermekük született. Volt az MDF alelnöke, tartalékos honvéd ezredes, a polgári körök fő szervezője. 61,10 százalékkal nyert.
hende csaba

Mit tart legnagyobb személyes politikai sikerének?

Nehéz az 1988 ősze óta eltelt, a politikában eltöltött idő eseményeiből egyet kiemelni. Ezért kettőt nevesítenék:

- 1993-ban dolgoztuk ki a Honvédelmi Minisztériumban az új honvédelmi törvényt. A kétharmados, átfogó ágazati törvény hat-párti politikai egyeztetését én vezettem. A végeredmény: 99 %-os többséggel történt meg az elfogadás 1993 decemberében. Azóta sem emlékszem, hogy ilyen terjedelmű és kényességű szabályozás ekkora többséggel ment volna át.

- Hasonlóan izzasztó, ám szép és alapvetően sikeres feladat volt 2002-2005. között a polgári köri mozgalom koordinálása. 163 ezer ember, 11 ezer polgári körben: mit mondjak, futottam ezer felé.

Mit tart legnagyobb nem politikai sikerének?

Két szép lányom felnevelése a legnagyobb közös sikerünk a feleségemmel.

Ki volt a magyar történelem legnagyobb alakja?

Szent István.

Ki indult még a körzetben?

Nemény András (MSZP): 19,67%

Árvai Roland (Jobbik): 12,17%

Kohuth Győző Viktor (Civilek): 7,06%

Van-e valamilyen káros szenvedélye?

Saját vaskeresztesi vörös boromat élvezettel, de mértékkel fogyasztom. Egészséges szenvedélyemnek mondható a kerékpározás; amennyiben nem tudok eleget bringázni, szinte elvonási tüneteim vannak, a helyemet se találom.

Hol járt legutoljára külföldön?

Vas megyeiként, szombathelyiként gyakran megfordulok Ausztriában.

Van-e közös fotója Orbán Viktorral?

Rengeteg közös fotóm van Orbán Viktorral.

Melyik a kedvenc tévéműsora?

Az Esti Showder.

Milyen könyvet olvas most?

Szőcs Géza -  Farkas-Wellmann Endre: Amikor fordul az ezred...

Bor vagy sör?

Alapvetően boros vagyok, de nem zárkózom el egy jó krigli sörtől sem.

Kinek szurkol a nyári focivébén?

Brazíliának.

Eddigi pályája

1978-ban a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, 1983-ban az ELTE jogi karán szerzett summa cum laude diplomát. Szombathelyen a 2. számú ügyvédi munkaközösségben kezdte jogászi pályáját; 1984-től ügyvédjelölt, 1987-1991-ig ügyvéd volt. 1991 és 1994 között kabinettitkár a Honvédelmi Minisztériumban, 1994-től 1998-ig újra Szombathelyen dolgozott, mint egyéni ügyvéd. 1988. novemberben lépett be a Magyar Demokrata Fórumba, ahol 1990-1991-ben a szombathelyi szervezet elnöke, 1990-től 2002-ig a Vas megyei, 1993-1996-ban országos választmányi tag volt. 1993-tól 1996-ig az MDF országos etikai biztosa, 1996-tól 2002-ig a párt országos elnökségi tagja, 1999-től 2001-ig országos alelnök, 2001-2002-ben általános alelnök. 2002-től 2005-ig Orbán Viktor felkérésére a polgári körök mozgalmának országos irányítója.

2001 nyarán a Fidesz és az MDF közötti választási együttműködési megállapodás, illetve politikai szövetség egyik kidolgozója. 2004. június 23-án kilépett az MDF-ből annak „balratolódása” miat, majd nem sokkal ezután, szeptemberben belépett a Fidesz szombathelyi szervezetébe. 2004. december 24-én  - pontosan fél évvel függetlenné válása után - csatlakozott a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség parlamenti frakciójához. 2006. május 16-án az Országgyűlés jegyzőjévé választották. 2009. április 27-től a Nemzetbiztonsági bizottság tagja.

Amiről beugorhat a neve:

2001-ben levélpárbajt vívott Nádasdy Ádám költővel a reklámnyelvtörvény tervezetének kapcsán. Hende mint az igazságügyi minisztérium államtitkára, részt vett a tervezet kidolgozásában, mely a külföldi feliratok mellett a magyar fordítást is kötelezően előírta volna. Nádasdy, mint a nyelvtudományok kandidátusa és egyetemi docens, kritizálta a cikket. Ezt az államtitkár sérelmezte, mint kiderült azért, mert a kritizált részeket ő maga írta, és a Magyar Narancsba írt cikkével vágott vissza, amire Nádasdy nyílt levélben válaszolt neki.

A 2006-os választások finisében rendhagyó módon akarta meggyőzni az újságírókat arról, hogy egészségi állapota rendben van. Mint mondta, riválisai folyamatos hazugságokat állítanak róla Szombathelyen, többek közt egészségét kritizálva, ezért mondandója végén hátat fordított hallgatóságának, és bemutatta gerincműtétjének hegeit.

2008 júliusában azzal az Echo TV-s kijelentésével borzolta a kedélyeket, miszerint: amennyiben a Fidesz hatalomra jut, azonnali hatállyal fel kell oszlatni a rendőrséget, és újjá kell szervezni azt.

2009-ben pedig egyik alkotmánybírósági beadványa még a strassbourgi bíróságot is megjárta. A fideszes politikus beadványát ugyanis az Alkotmánybíróság – saját gyakorlatára hivatkozva – zártan kezelte, és nem adta ki a Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) kérésére. Ezt az eljárást a magyar bíróságok is jóváhagyták, Strasbourgban azonban másképp döntöttek, és közérdekű adatnak minősítették a beadványt, a magyar államot pedig elmarasztalták.

Vas megye 2. választókörzet korábbi győztesei
2006 Hende Csaba Fidesz
2002 Sági József Fidesz
1998 Sági József Fidesz
1994 Rácskay Jenő SZDSZ
1990 Rácskay Jenő SZDSZ