Manninger Jenő
Fidesz, Zala megye 3. vk. (Keszthely)
55 éves, volt az Orbán-kormány államtitkára, 2002-ben pedig először úgy választották meg Keszthely képviselőjének, hogy csak pár hónapja költözött a városba. Azóta triplázott.63,87 százalékkal nyert.
Budapesten született 1955-ben. 1980-ban végezte el a Budapesti Műszaki Egyetem építőmérnöki karát, közlekedésépítő szakon. 1980-tól közlekedéstervező, mélyépítő tervezőként dolgozott, 1987-től 1997-ig az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola adjunktusa volt, közlekedési, mélyépítési és településgazdálkodási tantárgyakat oktatott.
Közéleti tevékenységét Budapesten, a fővárosi közgyűlésben kezdte 1990-ben. Az azt követő ciklusban, 1998-ig az MDF frakcióját vezettem, majd az Orbán-kormány politikai államtiktára lett a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumban. Ahogyan életrajzában fogalmaz:a polgári pártok minél szorosabb együttműködésének híveként 2000-ben belépett a Fideszbe.
A Fidesz-MDF jelöltjeként a 2002-es országgyűlési választáson elnyerte Keszthely és környeke mandátumát (friss helyiként, hiszen 2002. januárban költözött a városba, 2007 óta Gyenesdiáson él.)
2003-ban egy évig Brüsszelben az Európai Parlamentben dolgozott megfigyelőként a környezetvédelmi bizottságban. 2006-ban már az első fordulóban megszerzi ismét a mandátumot. 2006. októberben megválasztották a Zala Megyei Közgyűlés elnökének.
Kik indultak még?
Mohácsi József (MSZP): 19,70%
Pap Ervin (Jobbik): 16,43%
Angol és francia középfokú nyelvvizsgája van.
Első házasságából két felnőtt fia van (Ádám és Máté). Második felesége, dr. Horváth Marian fogorvos, két közös gyermekük van, Sándor és Katica.
| Zala megye 3. vk. (Keszthely) korábbi győztesei | ||
|---|---|---|
| 2006 | Manninger Jenő | Fidesz |
| 2002 | Manninger Jenő | Fidesz |
| 1998 | Gyuga Pál |
Fidesz |
| 1994 | Veér Miklós |
MSZP |
| 1990 | Czoma László |
független |



