Nagy Andor
Fidesz, Nógrád megye 3. választókerület (Szécsény)
További Portré cikkek
Mit tart legnagyobb személyes politikai sikerének?
Az én kezdeményezésemre jött létre a Cserhát Natúrpark, amely 22 települést fog össze. Ez a cím, amelyet a környezetvédelmi miniszter adományoz, lehetőséget ad arra, hogy az érintett települések nagyobb eséllyel pályázzanak turisztikai fejlesztésekre. Az ún. Nógrád Geopark cím megszerzésében is közreműködöm, mint a Parlament Környezetvédelmi Bizottságának az elnöke. A tésrségbeli képviselőtársaimmel együtt én tiltakoztam az Ipolytarnóc-Balassagyarmat vasúti mellékszárny tervezett megszűntetése ellen, ami sikerrel is járt.
Mit tart legnagyobb nem politikai sikerének?
Azt, hogy sikerült Budapesten az V. kerületben az egyik kávéházban Palóc Napokat szerveznem. Több napon át gyönyörű népviseletbe öltözött palóc táncosok, énekesek, hagyományőrzők vendégeskedtek a fővárosban, és kápráztatták el az ott élőket meg a turistákat is közvetlenségükkel, jókedvükkel, és nem utolsósorban a maguk készítette jó pálinkával és túrós lepényekkel meg haluskákkal.
Kik indultak még?
Borenszki Ervin (MSZP)
Betz József (Jobbik)
Ki volt a magyar történelem legnagyobb alakja?
Nekem István király a legnagyobb. Neki tulajdonítom, hogy mi magyarok rajta vagyunk Európa térképén.
Van-e valamilyen káros szenvedélye?
Nincs, hacsak az nem minősül annak, hogy bárhová megyek is külföldre, mindenhol kipróbálom, milyen a fodrász, és levágatom a hajam.
Hol járt legutoljára külföldön?
Durovnikban, október végén. Rá kellett jönnöm, hogy nem feltétlenül nyáron kell tengerpartra menni.
Van-e közös fotója Orbán Viktorral?
Több is, hiszen 1998-2002 között a kabinetfőnöke voltam, és sokat voltunk akkor együtt.
Melyik a kedvenc tévéműsora?
Az Esti Showder Fábryval.
Milyen könyvet olvas most?
A szerelmes éveket Kőrösi Zoltántól. A fiatalságunkról szól.
Bor vagy sör?
Most már csak bor, de 15 éve el se tudta volna képzelni, hogy ne sört igyak.
Kinek szurkol a nyári focivébén?
Brazíliának, mint mindig.
Eddigi pálya
1963. február 25-én született a Győr-Sopron megyei Csornán.
Az általános iskolát Farádon kezdte, majd 1971-től Győrben folytatta, középiskolába már az utóbbi városba járt, 1981-ben érettségizett a Révai Miklós Gimnázium orosz tagozatán. 1982-től az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára járt, ahol 1987-ben szerezte meg diplomáját. Soros-ösztöndíjat kapott A békemozgalmak és az egyház a Német Demokratikus Köztársaságban című témájával.
Pályája elején volt a lakásügyi előadó a Fővárosi Tanács lakáscsere osztályán, de egyre inkább a politika felé fordul. Már egyetemistaként 1983-tól a Bibó István Szakkollégium hallgatója. Részt vett a Fidesz megalapításában. 1993-tól a Fidesz elnöki kabinetjében ő a németes, 95 és 98 között Orbán Viktor elnöki kabinetfőnöke.
2000-től két éven keresztül a Joint Venture Szövetség társelnöke. 2001‑ben megkapta a francia Becsületrendet (Commandeur de la Légion D'Honneur). 2001-től a Magyar—Baden-württembergi Vegyes Bizottság társelnöke. 2002-ben Baden—Württemberg miniszterelnökétől Staufermedaille kitüntetést kapott.
2004-ben megnyerni a Brüsszelbe távozó Surján László mandátumáért kiírt időközi választás Szécsényben, majd 2006-ban dupláz.
Felesége, Kiss Katalin Aranka egyetemet végzett, háztartásbeli két leánygyermekükkel (Franciska (2000) és Júlia (2003).
Nógrád megye 3. választókörzet korábbi győztesei | ||
---|---|---|
2006 | Nagy Andor | Fidesz |
2004 | Nagy Andor | Fidesz |
2002 | Surján László | Fidesz |
1998 | Surján László | Fidesz |
1994 | Serfőző András | MSZP |
1990 | Juhász Péter | KDNP |