Szakács Imre

Fidesz, Győr-Moson-Sopron megye 2. számú vk. (Győr)

2010.04.11. 23:49
Volt anyagbeszerző, igazolt kézilabdás is, végül jogász lett, majd politikus. 94 óta indul Győrben egyéni mandátumért, négyszer sikerült is neki megszereznie. Most 57,67 százalékkal nyert.

Mit tart legnagyobb személyes politikai sikerének?

szakacs imre

Hogy három egymás utáni választáson döntöttek úgy a Győriek, hogy én képviselhetem őket az Országgyűlésben.

Mit tart legnagyobb nem politikai sikerének?

Hogy három gyönyörű  lánygyermek édesapja lehetek.

Ki volt a magyar történelem legnagyobb alakja?

Az államalapító Szent István.

Van-e valamilyen káros szenvedélye?

Hála a Jó Istennek nincs.

Hol járt legutoljára külföldön?

Brüsszelben, mivel póttagja vagyok a Régiók Bizottságának, és bizottsági ülés volt.

Van-e közös fotója Orbán Viktorral?

Természetesen, 1994-től vagyok tagja a Fidesznek.

Melyik a kedvenc tévéműsora?

Péntek 8. (Hír Tv)

Milyen könyvet olvas most?

Paul Davis: Megbundázott világegyetem

Bor vagy sör?

Őszibarack lé

Kinek szurkol a nyári focivébén?

Braziloknak

Eddigi pálya

Budapesten született, 1957. 07. 05-én. A Szabó József Geológiai Szakközépiskolába járt. 1975-től anyagbeszerző gyakornok, 1980-tól a Belvárosi Vendéglátó-ipari Vállalat munkatársa, miközben igazolt kézilabda-játékos különböző sportegyesületekben. Az érettségi után hat évvel kezdett járni az ELTE jogi karára, 87-ben szerzett diplomát. 1983-tól különböző saját tulajdonú társas vállalkozásokban dolgozott. 1986-tól a Közvillszer Kisszövetkezet elnöke, 1987-től a Foton Kft. ügyvezetője. Győrzámoly községi önkormányzat jegyzőjeként kezdte közigazgatási karrierjét 91-ben, 94-től a megyei önkormányzat alelnöke. 94-ben lépett be a Fideszbe, tavasszal országgyűlési képviselőjelölt, de akkor még nem nyer. 98-ban viszont már egyéni országgyűlési mandátumot szerzett Győrben, ezt azóta háromsszor megismételte. 1999. január 1-től 2002. május 27-ig az Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára. 2002. november 11-én a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökévé választották.

Angoul társalgási szinten beszél, hobbija: kézilabda, bowling, olvasás. Egyszer már elvált, második felesége Hahn Katalin, három gyermek, Eszter (1979), Szandra (1992) és Kincső Mária (2007) édesapja.

Győr-Moson-Sopron megye 2. választókörzet korábbi győztesei
2006 Szakács Imre Fidesz
2002 Szakács Imre Fidesz
1998 Szakács Imre Fidesz
1994 Szabó Sándorné MSZP
1990 Bakó Lajos MDF