Tessely Zoltán

Fidesz-KDNP, Fejér megye, 7. választókerület (Bicske)

2010.04.12. 00:56 Módosítva: 2010.04.12. 00:58
Néptáncoktató, kutató, Bicske polgármestere. 1967-ben született Budapesten. Nős, felesége könyvelő, három gyermekük van. Nagyapja Tessely Károly költő és színdarabíró, az Új Idők szerkesztője, 62,65 százalékot ért el.
07 07 oltony

Az általános iskolát Martonvásáron, a  középiskolát Sopronban, az Erdészeti Szakközépiskolában végezte. Ezt követően az ELTE Tanárképző Főiskolai karán, biológia-földrajz szakon diplomázott, a Művelődési Minisztérium szervezésében pedig néptáncoktatói végzettséget szerezett. Tanulmányai után Martonvásáron tanított a Művészeti Alapiskolában, majd a néptánc tagozat vezetője lett, és vezette az ország egyik legismertebb táncegyüttesét is. 1986-tól népzenei és néptánc gyűjtéseket készített Erdélyben. 1996-ban Londonba ment, angolt és belsőépítészetet tanult, fizikai munkát végzett, négy évig élt kinn.

Ki indult még a körzetben?

Dr. Göblyös István (MDF)

Horváth András Tibor (MSZP)

Som Tamás Gyula (Jobbik)

2002-től Bicskén a Szent László Általános Iskolában biológiát, földrajzot és néptáncot tanított, 2005-től iskolavezetőségi tag. 2002 májusában lépett be a Fideszbe. Csoportelnök, később választókerületi titkár, a 2006-os választási kampányban Kelemen András kampányfőnöke (Kelemen háromszor győzött itt, 2010-ben viszont már nem indult, Tesselyt ajánlotta maga helyett). 2006 októbere óta Bicske képviselőtestületének és a Fejér Megyei Közgyűlésnek is tagja. 2007 óta a Fidesz választókerületi  elnöke. 2008-ban megnyerte a Szántó János halála miatt megüresedett polgármesteri posztra kiírt időközi választást, ezzel a rendszerváltás óta Bicske első jobboldali városvezetője lett.

Felesége Czéghér Ildikó, pénzügyi tanácsadó, mérlegképes könyvelő. Három lányuk van, Eszter (15), Annát (5) és Borbálát (3).

Fejér megye, VII. választókerület korábbi győztesei:
2006 Kelemen András
Fidesz
2002 Kelemen András
MDF
1998 Kelemen András
MDF
1994 Papp Pál
MSZP
1990 Varsányi András
MDF