Választás 2010
Parlamenti mandátumok Feldolgozottság: 100%
  • Fidesz 263(68,14%)
  • MSZP 59(15,28%)
  • Jobbik 47(12,18%)
  • LMP 16(4,15%)
A 176 egyéni körzetből Fidesz: 173 MSZP: 2 Független: 1

Simonyi András nemet mondott az MDF-nek

2010. január 21., csütörtök 21:24

Nem Simonyi András vezeti majd az MDF-SZDSZ fővárosi listáját, tudta meg az MR1-Kossuth Rádió. A volt washingtoni nagykövet elmondta: megkeresték, de visszautasította a felkérést.

Az MDF elnökhelyettese csütörtök délután nyilatkozta újságírók előtt, hogy a demokrata fórum elnöksége jó politikusnak és hiteles embernek tartja Simonyi András volt washingtoni nagykövetet, ezért elfogadnák őt a párt budapesti listavezetőjeként. Herényi Károly akkor konkrét nevet nem említett, csak azt, hogy az egykori amerikai diplomatáról van szó.

Az MDF budapesti választmánya szerda este fogadta el az MDF és az SZDSZ Budapestre vonatkozó megállapodását. Eszerint a fővárosi lista első öt helyéből hármat liberális politikus kap, és egyéniben is több szabad demokrata indulhat. Az SZDSZ elnöke az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, ha létrejön a megállapodás, akkor ahol nem lesz közös jelölt, ott nem indul egymás ellen a két párt. Retkes Attila hozzátette, a választáson nem indulhat az a politikus, aki megszavazta a 2010-es költségvetést.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A fővárosi MDF együttműködne az SZDSZ-szel - 2010.01.20.
Nagy többséggel támogatták a megállapodást, a Budapesti lista 1., 3. és 4. helyét átadnák az SZDSZ-nek.
Érik a nagy MDF-SZDSZ összeolvadás - 2010.01.12.
Tagadták, de a szabad demokraták az MDF listáján kapnak helyet, a közösködésben Dávid lenyeli Retkest.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés