Sokan megunták a sorban állást

2010.04.11. 17:57 Módosítva: 2010.04.11. 19:06
Az igazolással szavazók miatt egyes helyeken óriási sorok alakultak ki. Aki 19 óráig odaért, szavazhatott, akármekkora is volt a torlódás, erről adott ki állásfoglalást az Országos Választási Bizottság.

Kígyózó sorok alakultak ki azokban a választókörökben, ahol a helyiek mellett a nem a lakhelyükön szavazó, úgynevezett igazolásos választók is szavazhatnak. Nekik településenként, a fővárosban kerületenként egyetlen szavazókört jelöltek ki.

Aki előre tudta, hogy a szavazás napján nem tud az állandó lakcíme szerinti szavazókörben szavazni, péntek délutánig kérhetett igazolást a helyi választási irodától. A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvényt 2006 után módosították, azóta a településeken és a fővárosi kerületekben kisorsolják, hogy melyik választókerületbe kell az átjelentkezőknek menniük, a választókerületen belül a konkrét szavazókört a helyi választási iroda vezetője jelöli ki.

2009-ben még nem volt zavaró

A rendszer már a 2009-es európai parlamenti választáson is élt, de az kis részvétel miatt akkor a jelenség még nem volt feltűnő.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) vasárnap délután úgy foglalt állást, hogy azoknak, akik 19 óráig beállnak a sorba, biztosítani kell a szavazás lehetőségét. A szavazatszámláló bizottság elnöke 19 órakor bezárja a szavazóhelyiséget, de azok a választópolgárok, akik ott (vagy az előtérben) tartózkodnak, még szavazhatnak. A szavazatszámláló bizottság egyik tagja beáll a sor végére, és ezzel zárja le a szavazás lehetőségét.

Az OVB azután tette közzé állásfoglalását, hogy rengeteg panasz érkezett a várakozási időre.

Sokan megunták

A XI. kerületi 15-ös választókerület 19-es választókörében (Bocskai út 47-49.) több száz méteres volt a sor kora délután.

Hasonló volt a helyzet Zuglóban is, munkatársunk szerint kora délután több százan várakoztak a Pétervárad utca 11–17-es szám alatti szavazóhelyiség előtt.

Olvasóink nagyon hosszú várakozásról számoltak be a II., a III. és a XIII. kerületben is. A XIII. kerületben a Kassák Lajos Gimnázum egyik termében lévő 48-as szavazókör várta az igazolásos szavazókat. Itt előbb az utcán, majd az iskola udvarán, a sportpályát megkerülve kígyózott a sor. Olvasónk két óra után tudott szavazni, de sokan megunták a várakozást, és elmentek.

Morgolódás Kaposváron

Az MTI tudósítása szerint Pécsett, Baranya 1-es számú körzetében, az okmányiroda Kossuth téri épülete előtt hosszú sor kígyózik, két órát kellett várni a bejutásra.

Egy olvasónk arról írt, hogy Szeged 2-es választókörzetében a nem szegedi lakosok csak kétórás várakozás után tudtak szavazni, miközben a helyi lakosok várakozás nélkül szavazhattak a többi helyen.

Kéki Zoltán, a kaposvári választási iroda vezetője szerint a húsz–huszonöt perces várakozás miatt morgolódás volt, de atrocitás nem történt.