A troll éve volt a tavalyi

2011.01.01. 16:38
Majdnem kétharmados kattintásforradalmat csináltak a troll hívei az év szava szavazáson, ami persze annyira sem volt tiszta, mint egy minszki laktanyában a kézfeltartásos elnökválasztás. Ha annyian olvasták volna a cikket, ahányan szavaznak, az X-Faktor és a Megasztár közösen sem lenne versenytársunk, és az Index négyharmados nemzeti erő lehetne. De ahelyett, hogy ebbe belelovagolnánk magunkat, szomorkodunk, mint Szanyi Tibor az április 3-án éjfélkor még utcán toporgó voksturista miatt.

Ikonikus szavak és kifejezések borsodi folyókat megszégyenítő áradata zúdult ránk a 2010-es évben. Embert próbáló munkával kiszemelgettünk közülük tizenegyet, a kezdőcsapat összeállításának oltárán feláldozva a nyugdíjtőzsdét, az erős slagos lemosást vagy éppen a fénymarhaságot. Gondoltuk, majd a nyájas olvasó megmondja szépen, melyik volt közülük igazán a mostanra már tavallyá lett idei év szava, mélyebben hiszünk a közvetlen demokráciában, mint egy Török Zsolt formájú svájci csokoládé.

És hiszünk benne még most is, de már kicsit csalódottabbak vagyunk, kicsit keserűbb a szájízünk, valahogy úgy érezzük magunkat, mint a szocialista vasököl Szanyi kapitány április 3-án. Egy ideig rendben mentek a dolgok, hullottak a nemzeti együttgondolkodással lepecsételt virtuális borítékok az urnákba, szépen egyesével. Aztán már tízesével, százasával, ezresével.

És most, amikor eredményt hirdetünk, ott tartunk, hogy a néhány tízezer olvasó által kattintott cikkünkre annyi szavazat érkezett, amennyit magyarországi választásokon csak elvétve adnak le: valamivel több mint ötmillió. Méghozzá olyan szemet szúró aránytalansággal – különösen azt figyelembe véve, mi volt a helyzet a szavazás első óráiban –, hogy azt talán még egy minszki szavazatszámláló sem hagyta volna szó nélkül. Mi viszont nem tudunk mit tenni, nincs egy remek EBESZ a szervereinken, aki szigorúan megálljt kiáltana minden gyanús szavazatnál, hát kihirdetjük a végeredményt.

A győztes majdnem kétharmados többséggel, 3 225 138 szavazattal (64,4 százalékkal) a troll szócska lett. Igen, elismerjük, ez a kis írás sokat lendíthetett a Szily kolléga definíciója szerint 'kitartó netes köcsög, írásban, képben és animgifen' jelentésű szó ügyén. Mi azonban hajlunk inkább arra a magyarázatra, hogy néhány kitartó netes köcsög írt néhány kitartó netes programocskát – talán scriptnek hívják az ilyet a beavatottak –, és az küldte a szavazatokat, mint Szíj Melinda-fanok az emeltdíjast.

Hasonló lelkes hívei lehettek a kolontár–devecseri tragédia nyomán köznyelvbe bekerült, és ott legott politikai felhangokkal kiegészült vörösiszap szónak, ami 1 642 425 szavazatot (32,8 százalékot) kapott – gyanúnk szerint szintén főként gépi szavazás útján. De még – a sportközhelyszótár egyik kedvenc fordulatát idézve – a dobogóra felkapaszkodott nokiás doboz 80 888 szavazata (1,6 százalék) is gyanúsan sok.Tízezernél több kattintása volt – bár erről sem tudjuk, hogyan – a vuvuzelának (29 106) és az offshore lovagnak (16 773).

A mezőny végén a Matolcsy végzett, alig több mint ezer (1092) szavazattal, rajta kívül a kétharmad (1281 szavazattal) nem talált legalább 1700 támogatót. Hiába, hogy ezermilliárdokról van szó, a nyugdíjvédelem (1762) éppúgy messze volt attól, hogy az év szava legyen, mint az ember (1783).