8℃ / 18
Budapest

West Balkán: pénteken lezárják a nyomozást

2011. január 27., csütörtök 13:49 | |

A nyomozóhatóság pénteken lezárja a West Balkánban történt tragédia ügyében indított nyomozást.

Megerősítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), hogy  pénteken lezárják a nyomozást a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen január 15-én történt, három fiatal életét követelő tragédia ügyében.

Az MTI a kora délutáni órákban számolt be az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva, hogy pénteken befejezi a rendőrség az ügy nyomozását. Az egyik gyanúsított, a West Balkán ügyvezető-igazgatójának védője is azt mondta, hogy ügyfelének csütörtöki kihallgatásán elhangzott: a nyomozóhatóság pénteken lezárja az ügyet. Papp Gábor hozzátette, a rendőrség szokatlan gyorsasággal fejezte be a nyomozást az ügyben, és reményét fejezte ki, hogy kellő alapossággal vizsgálták meg a történteket.

A gyanúsítás szerdai megváltoztatásával kapcsolatban az ügyvéd azt mondta: panaszt tett az újabb gyanúsítás ellen, amelynek a büntetési tétele egyébként azonos a korábbi gyanúsításéval.

A BRFK szerdán tájékoztatott, hogy már halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt nyomoz a BRFK a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen január 15-én történt, három fiatal életét követelő tragédia ügyében.

A rendőrségi felhívás és adatgyűjtés eredményeképpen megállapították, hogy a szórakozóhelyen a tragédia estéjén kialakult tülekedésben 14 ember szenvedett nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket. A sérüléseket igazságügyi orvos szakértő minősítette.

A BRFK a korábbi adatok alapján kettőnél több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége megalapozott gyanúja miatt indított ismeretlen tettesek ellen büntetőeljárást.

A nyomozás megindítása után a rendőrség hat embert vont gyanúsítottként eljárás alá, és száztíz embert hallgattak ki tanúként. Az ügyben meggyanúsított hat ember szabadlábon védekezik.

Január 15-én a West Balkán szórakozóhelyen a diszkóból kiáramló tömegben három lány vesztette életét. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány közlése szerint fulladás okozta.

A szórakozóhelyet a terézvárosi jegyző január 19-én 90 napra bezáratta, majd a West Balkán néhány nappal később honlapján közölte, hogy végleg bezár.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

p o l i t i k a i   h i r d e t é s

Shopline

Travelo

Hirdetés