Tétényi Éva szerint Esztergom eladósodott
A polgármester az Állami Számvevőszék (ÁSZ) - még nem nyilvános - vizsgálatára hivatkozva kijelentette: az előző, Meggyes Tamás fideszes polgármester által vezetett önkormányzat összesen mintegy húszmilliárd forintnyi svájci frank alapú hitelt vett fel, és akkora az eladósodottság, hogy nem biztosított a város működőképessége.
2007 októberében az önkormányzat kötvényeket bocsátott ki, ennek céljaként többek között azt jelölték meg, hogy "az adósságrendezési eljárás elkerülése érdekében", majd ezt még ugyanazon év decemberében újra megtették.
Az ÁSZ dokumentumából kiderül, hogy 2010-ben több mint hatmilliárd forintot külső forrásból kellett volna bevonni az önkormányzat költségvetésének egyensúlyban tartásához. Esztergom minden egyes lakosára hatszázezer forintnyi adósság jut a korábbi felelőtlen gazdaságpolitika miatt, tette hozzá Tétényi Éva.
Ráadásul a legutóbbi kötvénykibocsátást fedező jelzálogot olyan, korlátozottan forgalomképes ingatlanokra jegyezték be, amelyekre nem lehetett volna ezt ráterhelni; ezek között van balatoni gyermektábor, kórházi épület, általános iskola, sőt egy műemlék is: az a Sándor-palota, amelyet az előző vezetőség az Alkotmánybíróság épületének szánt.
Hamarosan nyilvános lesz Esztergom válságköltségvetése, amelyet a kétharmados többségű Fidesz-frakció fogadott el, és amellyel az önkormányzati hivatalokat, intézményeket ellehetetlenítik, fogalmazott a polgármester. Ebben a költségvetésben nincs forrás sem a játszóterek, a zöldfelületek és az utak karbantartására, sem az intézmények kielégítő működésére. Még az állami normatív támogatásokat is megnyirbálják, ami pedig szabálytalan, közölte.
Míg az új költségvetés miatt egyetlen önkormányzati intézmény sem tud egész évben működni - például van olyan iskola, aminek csak négy hónapra van elegendő forrása és az egyik kollégiumot valószínűleg be kell zárni, mert csak ötmillió forintot kap a működésre -, addig a saját parkolási cégüket 90 millió forintos támogatásban részesítik.
A polgármester szerint a gyermekétkeztetés is veszélybe került, mivel arra sem szántak elegendő pénzt; az illetékes cég már felszólítást is küldött, hogy a szerződésben szereplő források elmaradása esetében beszünteti a bölcsődei, óvodai és iskolai ételszállítást.