Mégsem bővül a Szépművészeti Múzeum

2011. február 5., szombat 14:35

Újabb cikkünk ebben a témában:

Szőcs Géza is elbontatná az 56-osok terét - 2011.02.15.
A Nefmi a Szépművészeti fejlesztésre szánt uniós pénzt inkább egy új kulturális negyedre költené.

Az eredeti elképzelések szerint már használni lehetne a Szépművészeti Múzeum föld alatti, kibővített tereit, ám a munka elkezdése mostanáig csúszott. A halogatás hátterében a Népszabadság szerint az áll, hogy a napokban a kormány lefújta az építkezést.

A Szépművészeti Múzeum föld alatti bővítésére (közönségforgalmi és kiállítóterek kerültek volna oda) elsősorban az EU biztosított volna forrást. A hivatalosan a Hősök tere turisztikai fejlesztésére szánt, körülbelül négymilliárd forint nagy része uniós forrásból érkezett volna, ezért is meghökkentő a mostani döntés, hiszen költségvetési indok nem állhat mögötte.

A Schickedanz Albert tervei alapján épült Szépművészeti Múzeum
A Schickedanz Albert tervei alapján épült Szépművészeti Múzeum

Mint azt korábban megírtuk, tavaly tavasszal igen erős civil és szakmai mozgalom bontakozott ki a bővítés ellen: különösen sokan kifogásolták Karácsony Tamás tervének azt a részét, amely a lépcső bevágásával teremtett volna új bejáratot.

Ezt az elemet a tiltakozás hatására néhány hónappal később Baán László főigazgató el is hagyatta a tervből. A jelenlegi elképzelések szerint - amelyek megvalósítására két hete írtak ki közbeszerzést - két áttetsző üveghasáb biztosítana lejárást a térről az új terekbe.

Megerősítették

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sajtó- és kommunikációs titkársága szombat délután az MTI-nek megerősítette, hogy felülvizsgálta a kormány a Szépművészeti Múzeum bővítésének eddigi terveit, és úgy döntött, hogy a térszín alatti bővítés helyett a fejlesztés a felszín felett valósuljon meg.

Az új elképzelésekről Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója február közepén tájékoztatja majd a közvéleményt.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Azok győztek, akik szerint régen jobb volt  - 2010.05.26.
A Szépművészetiben nem lesz lépcsőbe vágott bejárat, az üveg fogadóépületet pedig régies hatásúra tervezik át, jelentették be. A szakmai zsűrit legyőzte néhány médiaszemélyiség.
Ráday megfúrta a XXI. századi Szépművészetit - 2010.03.17.
Az új termekbe vezető lépcsőket eldugják, talán üveg fogadóépület sem lesz, mert régen minden jobb volt. A múzeum igazgatója meglepődött.
Ráday Mihályék már fejlesztik az időgépet - 2010.03.29.
Hogy kell újat építeni úgy, hogy réginek nézzen ki? A háború folytatódik a Szépművészeti körül.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés