Csongor
2 °C
15 °C

A magyar honvédelem mint franciakrémes

2011. 02. 25. 12:58
Magyarország hadereje még papíron is minimális, a valóságban pedig elkeserítően gyenge, állítja Kálmán Károly, a Honvédség Különleges Műveleti Zászlóaljának volt századosa. Az elsők között NATO-kiképzést kapott egykori tiszt szerint a magyar honvédség felépítése a franciakrémeshez hasonlít: felül van egy kemény, jó minőségű, vékony lap, alul is, ami a hátán hordja az egészet, közöttük pedig egy vastag, remegő, megfoghatatlan állagú massza van. A tiszt beszél azokról a katonákról, akik tíz éve nem hordtak bakancsot a lábukon, a drága és használhatatlan gyakorlóruhákról és a kínai piaci minőségű esőkabátokról, amelyek kiválasztásáról csak a katonát nem kérdezik meg.

A legelső katonák között volt, akiket a NATO-csatlakozás után speciális katonai képzésre küldtek. Ön szerint melyek az alapvető különbségek a hazai és a külföldi felfogás között?

IV0C6620
Fotók: Nagy Attila

Egy nemzetközi NATO-megállapodás alapján a portugál különleges erőkhöz voltam beiskolázva. Az volt a cél, hogy magyar katonákat vezessenek be a különleges hadviselés eljárásaiba. Azóta több kollégám is járt ugyanitt, és még többen az USA-ban hasonló kiképzéseken. Magam sokat dolgoztam és gyakoroltam együtt amerikai és más országbeli kollégákkal. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk, amelyek magyarországi meghonosítására égető szükség volna, de számtalan gátló tényező miatt ez csak részben valósulhat meg.

Az elsődleges különbség a felfogásban látszik. Ennek megváltoztatásával viszont – változatlan költségvetés mellett is –, számottevő hatékonyságbeli növekedés volna elérhető. A Magyar Honvédség felfogása keserű iróniával, a következő lehetne: „Cél a működés látszatának fenntartása akár a működés árán is.” Hosszú évtizedek óta bemutató jellegű gyakorlatokat rendezünk, ahol elég az elöljáró elégedettségét megnyerni. Leírjuk, hogy jól képzettek, jól felszereltek vagyunk, és ezt még alá is írjuk magunknak.

Papírorientált, és nem feladatorientált hadsereget üzemeltetünk. A váltás ideje azonban nekünk is elérkezett. Kiképzési, szervezési és felszerelésbeli hiányosságainkért katonáink életével is fizettünk.

Az afganisztáni misszióra gondol, ahol az elhunyt magyar tűzszerészt közvetlenül váltó katonánk is meghalt egy robbanásban?

Rájuk, és a legutóbb meghalt három katonánkra is. És másokra, akik megúszták sebesüléssel. Azt tudom, hogy hetente fordulnak elő tűzharcok, amelyekről a sajtó nem számol be. Ilyen helyzetekben két dolog együttes jelenléte menti meg a katonát: a jó minőségű felszerelés és a jól begyakorolt harceljárások fegyelmezett végrehajtása.

Nálunk mindkettőn hatalmas lyukak tátongnak, amelyeket szerintem eddig a szerencse mellett az tömött be, hogy minden kontingensben vannak valóban elszánt, bátor emberek, akik legtöbbször saját pénzükön vásárolják meg maguknak a drága felszerelést, és saját szabadidejük terhére fejlesztik tovább tudásukat.

Vajon a teljes honvédségi állomány mekkora hányada alkalmas harcoló (klasszikus lövész) feladatra, az amerikai rendszerrel összehasonlítva?

A következő adatok teljesen publikusak: elvileg a 24 950 fős Honvédségnek csaknem a fele Budapesten szolgál, vagyis valamilyen adminisztratív beosztást tölt be. A fennmaradó, körülbelül 13 000 fő képezi azokat az alakulatokat, amelyek a fegyvereket a gyakorlatban forgatják. Természetesen ennek is legalább a fele az alakulatok adminisztratív és logisztikai feladatait látja el.

A klasszikus felállás szerint egy harcoló katonára további hét kiszolgáló kell, hogy jusson. Szerintem Magyarország hadereje még papíron is minimális, a valóságban pedig elkeserítően gyenge, és nagyon kevés lövészzászlóalj áll rendelkezésre az egész ország védelmére békeidőben. Papíron természetesen több dandárunk van, de ezek a szükséges létszámnak csupán a töredékével rendelkeznek.

A NATO-csatlakozás a hidegháború idejét idéző gépesített lövész rendszerben ért minket. Az átállást úgy oldotta meg a katonai vezetés, hogy az akkori gépesítettlövész-dandárokat egyszerűen átnevezték könnyűlövészdandárokká. A lánctalpas BMP-ket kicserélték gumikerekes BTR-ekre, kivették mögülük a harckocsi-támogatást és a tüzérséget, és már készen is volt a magyar könnyűlövészdandár! Pont olyan lomha, mint egy gépesítettlövész-egység, de legalább olyan gyenge, mint egy könnyűlövész-alakulat.

IV0C6585

Mi a véleménye az újonnan felállt magyarországi önkéntes tartalékos katonai rendszerről?

A tartalékosképzés a sorkatonai szolgálat szüneteltetésével lassan tíz éve megszűnt. Ez azt jelenti, hogy háború esetén az ország területét az aktív zászlóaljaknak kellene tartaniuk, amíg a jobbára teljesen kiképzetlen fiatalokat valaki a hátországban gyorsan felkészítené. Ez megvalósíthatatlan. Valamilyen tartalékosrendszerre tehát mindenképpen szükség volna.

2010 októberében volt szerencsém meghallgatni Simicskó István előadását a tervezett tartalékosrendszerről, ahol elmondta, hogy az első lépcsőben csupán a laktanyák őrzését végző civil biztonsági cégek tevékenységét tervezik kiváltani tartalékos állománnyal. A gyakorlatban szerintem ez azt fogja jelenteni, hogy ugyanazok a biztonsági őrök, ugyanazon a helyen ugyanazt a tevékenységet végzik majd, mint eddig, de nem egy biztonsági cég alkalmazottjaként, gyűrött fekete ruhában, hanem tartalékos katonaként. A ruha változik, de a feladatkör, a felkészültség, és persze a pocak marad. Ilyen módon keletkezik majd papíron ezer–ezerötszáz fő tartalékosunk.

A második évben a tervek szerint további négy-ötezer fővel dagad a létszám, és ezek már bevethetők lesznek az őrzés-védelmi feladatokon kívül katasztrófavédelemre is, és valamilyen katonai kiképzést is kapnak majd. A kérdés, hogy kitől, mire, milyen rendszerben és rendszerességgel kapják majd a kiképzést, és persze az is, hogy miből. Vagy inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy milyen keret terhére?

Ha a honvédségből hirtelen leépítenék azokat, akik nem képesek teljesíteni a legalapvetőbb – egyébként kötelező – erőnléti teszteket, vajon mennyien maradnának?

Becslésem szerint ötven százalék sem maradna, de lehet, hogy már ettől önmagában elkezdene jobban működni a honvédség. „Van aki az agyával harcol” – erre azt mondom, hogy a világ minden hadseregében nagy hangsúlyt fektetnek arra az igazságra, hogy „ép testben ép lélek”. Ennek megfelelően általános fizikai követelményeket szabnak meg, amelyek mindenkire vonatkoznak.

Aki nem képes vagy nem akar megfelelni – békében – egy ilyen könnyen teljesíthető követelménynek, az egyszerűen nem lojális a testülethez, vagy gyenge a parancs-végrehajtási készsége. Így vagy úgy, de nincs helye a honvédségben, hiszen egy ilyen fizikailag és mentálisan is gyenge embertől mit várhatunk harcban?

Sokszor esik szó a honvédség társadalom általi megbecsüléséről. Ez a kérdés szorosan összefügg az egyszerű testnevelési normákkal is. Ha az állampolgár katonát lát, önkéntelen felteszi magában a kérdést: „Vajon ez a katona meg tudna-e védeni engem bármilyen ellenségtől?” Ha válasz az, hogy „maximum az elhízástól tud megvédeni, ha megeszi helyettem az ebédem”, akkor a megjelenésével az a katona éppen aláásta az egész honvédség tekintélyét.

A papír mindent elbír?

Sajnos egyelőre még sok mindent elbír. Vannak érinthetetlenek, akikre nemcsak a fizikai normák, de szinte semmilyen norma sem vonatkozik. A követelményeknek való megfelelés csak az alsóbb beosztási kategóriákban kötelező, a többiek egyszerűen beíratják a kívánt eredményt, és kész.

Nagyobb baj, hogy ugyanígy járnak el a felszerelés és a hadrafoghatóság területén is. Ha a megfelelő papírmennyiség legyártásra került, és erre pecsétet is tett az elöljáró, akkor az alakulat harcképes, ezt senki sem vonja kétségbe. A valóság nem mindenkit érdekel. A vezérkari főnök és a honvédelmi miniszter csak azt látja, amit megmutatnak neki. Egy szép bemutató sok akcióval és sok lövöldözéssel, és minden rendben is van. Fel sem tűnik neki, ha esetleg mindig ugyanazt a pár embert, autót, tankot vagy helikoptert látja.

IV0C6636

Mi a helyzet a jelenlegi tisztképzéssel, mennyire tartja minőséginek az ott folyó oktatást?

A tisztképzést minősíti az alakulatoknál kialakult vélemény a frissen végzett tisztekről. Nem sok fogalmuk van a valódi katonai életről. Hogyan is nevezik a csapatoknál szolgálók viccesen a Nemzetvédelmi Egyetemet az ott tanító tisztek után? „Magyar Honvédség Humán Inkurrencia Raktár.” A hallgatók polgári mérnöki, és tanári diplomákat kapnak, ami akkor ér majd valamit, ha elhagyják a honvédséget.

A polgári diplomáért cserébe viszont ki kell hagyni a tananyagból számtalan fontos katonai gyakorlati ismeretet. Vagyis mérnököket képzünk, akiktől elvárjuk, hogy mellesleg majd katonaként éljék le a hátralevő életük jó részét. Én azt gondolom, hogy nekünk is a brit típusú tisztképzés volna a leginkább célravezető. Az a lényege, hogy nem a hadsereg képez saját magának diplomásokat drága pénzen  – akik majd esetleg hajlandók lesznek a katonai pályán maradni vagy sem –, hanem a fiatal értelmiségieknek ajánlja fel a tiszti pályát. Ilyen módon a jelentkezőknek elég egy egyéves képzés, amelynek a végén hadnagyi rendfokozattal csatlakoznak a hadsereg különböző alakulataihoz.

Természetesen ezután még szükségük van különböző szakosító tanfolyamokra, de ez már nem a tisztképzés dolga. Ez a rendszer jól működik. A másik nagy előnye, hogy a kadét ott igen tömény dózisban kapja a katonai ismereteket. Nem hígítjuk fel a katonai tanulmányokat mérnöki okítással, és fordítva.

Mi lenne a legjobb megoldás az oktatás színvonalának az emelésére?

Lássuk be, a hadnagy a legalacsonyabb rendfokozatú tisztként a világon mindenütt szakaszparancsnoki szintű beosztást tölt be, vagyis harctéri parancsnok. Elvont, tudományos elméletekben ráér majd később is elmerülni, ha méltónak találtatik az előlépésre. Begyűjthetünk tehát még több passzust, hogy a ZMNE falai között milyen magas szintű tudományos élet folyik, ettől még nem teremnek ott jobb parancsnokok, akik képesek harci helyzetben tiszta helyzetértékelésen alapuló gyors, határozott, önálló döntéseket hozni.

Ha a tisztjeink nem ilyenek, akkor az egész rendszer nem működik. Azt gondolom, hogy a mai magyar katonai oktatás és kiképzés legnagyobb problémája az, hogy nem fektetnek kellő hangsúlyt a gyakorlati ismeretekre. Egy tiszt vagy tiszthelyettes elsősorban parancsnok. Minden más funkció csak ez után következhet.

Mennyire sikerül a honvédségnek a korábban már említett modern elveket magáévá tennie?

Tíz évvel ezelőtt még azt mondhattam volna, hogy semennyire. Gondolom, sok volt kollégám kapta meg már azt hozzám hasonlóan, hogy „ne rambózzon maga itt.!” A rambózás alapját mindig valamilyen nyugati harcszabályzat képezte, és azok betűit vérrel írták, ráadásul nem is a nagy honvédő háborúban folyt vérrel. Sajnos ezek a szabályzatok angol nyelven íródtak, ez nagyban gátolta tartalmuk elterjedését.

Én még 2002-ben is megkaptam az akkori parancsnokomtól, hogy „maga mit képzel? Azt hiszi, hogy a NATO-ban van?” Nos, én valóban azt gondoltam, hogy ha már évek óta aláírtuk a csatlakozási egyezményt, akkor ott vagyunk. Sajnos, néha még most is az az érzésem, hogy nagyon messze vagyunk a NATO-tól, még napjainkban is komoly ellenállásba ütközik az ismeretek itthoni felhasználása.

IV0C6608

Melyek a főbb különbségek a rangerszemlélet és a jelenleg Magyarországon oktatott módszerek, és gyakorlat között?

Olyan nincs, hogy rangerharcászat. Vannak könnyűgyalogsági harcászati alapelvek, amelyek alapján bármilyen létszámú és felszereltségű alegység tevékenysége megszervezhető egy adott feladatra, függetlenül attól, hogy négy egyszerű baka áll mögöttem, vagy a különleges erők tizenkét tapasztalt harcosa.

A különbséget szerintem leginkább az adja, hogy ezek az elvek minden szintű parancsnoktól elvárják a saját szintjén való önálló döntést és irányítást. A századparancsnok meghatározza, hogy a 2. szakasz hova jusson el a megadott időre, de a hogyan kérdést mindig a 2. szakasz parancsnoka kell, hogy megtöltse tartalommal. Természetesen úgy, hogy ez a tevékenység illeszkedjen a század tevékenységébe. Ugyanígy a szakasz parancsnoka is feladatot szab a rajai számára, stb.

Természetesen egy aprólékosan kidolgozott döntéshozatali és vezetési metódus biztosítja, hogy ez az egész óraműpontossággal működjön. Szerintem nálunk még mindig jobbára a kézi vezérlés a divat, vagyis a parancsnok nemcsak a klasszikus ötöst határozza meg tehát „Ki, Mit, Hol, Mikor, Miért”, hanem a „Hogyan” mezőt is szereti kitölteni az alá beosztott vezető helyett.

Ez önállóság nélküli, hezitáló, dönteni nem merő robotokat csinál az emberekből, ami jól jön, ha a laktanyát kell kisöpörnünk. Ha azonban egymástól kilométerekre működő alegységek munkáját kell átlátni és irányítani, ahol a helyzet másodpercek alatt változhat, akkor gyorsan kicsúszhatnak a szálak a mindent irányítani akaró parancsnok kezéből. A felső parancs hiányában való hezitálás pedig még egy azonnal meghozott rossz döntésnél is rosszabb következményekkel jár.

Ha ekkora a minőségi különbség, miért nem használják itthon?

Érdekes, hogy minden hivatalos dokumentum szerint természetesen a legmodernebb döntéshozatali és vezetési technikákat használjuk minden szinten. A valóság azonban néha elszomorító képet mutat. Ennek oka, a „franciakrémes-szerkezet”. Úgy gondolom, ha magyar honvédséget egy franciakrémeshez hasonlítjuk, akkor van egy kemény, jó minőségű, rétegelt, vékony felső lap. Ez volna a legfelső szintű vezetés, minisztertől a vezérkari főnökig bezárólag jó pár embert magában foglal.

Van a krémes legalján egy szintén többrétegű lap, amely még a felső lapnál is vékonyabb, de mégis a hátán hordja az egész krémest, ez jelképezné az alakulatokat! E két vékony lap – úgy tűnik - sohasem fog egymással érintkezni, mert azt minden körülmények között megakadályozza a közöttük remegő, megfoghatatlan állagú massza. Ez volna az őrnagytól vezérőrnagyig terjedő sokezres adminisztratív réteg, amely szerintem eredendően ellene van mindenfajta fejlődésnek, előrelépésnek, modernizációnak.

Ez a réteg okozza, hogy az összlétszám nagy része Budapesten szolgál. Emiatt van, hogy az alezredesek és ezredesek száma minimum duplája a hadnagyok és főhadnagyok számának, pedig elvileg minden szakasz élén egy hadnagy kell, hogy álljon. Egészen megdöbbentő arányok.

Ön szerint mennyire erős a korrupció, és mennyire jellemzőek a helytelen beszerzési döntések a honvédségnél?

Hogyan lehet az, hogy tapasztalatok szerint a honvédségi gyakorló-egyenruhát szabása és anyaga szinte használhatatlanná teszi, az ára viszont vetekszik a legmodernebb taktikai ruházatokéval? Természetesen nevén nevezhetnék itt több hírhedt honvédségi beszállítót, akik az aktuális kormányerőktől függetlenül szeretik ellátni a honvédséget silány minőségű, de drága portékákkal. Korrupciós példákat inkább nem neveznék meg, nincs kedvem bíróságra járni.

Mindenesetre érdemes volna megvizsgálni, hogy miért kerültek a honvédségnek beszerzett egyes járművek a piaci ár duplájába. Vagy hogy amikor a honvédségnek speciális fegyverekre volt szüksége, miért egy névtelen, referenciák nélküli magyar cég kapott megbízást, hogy fejlesszen ki egyet a számunkra. Természetesen jóval drágában, mint a piacon létező legnagyobb nevű gyártók több hadseregben bevált, kiváló minőségű fegyverei.

Miért van az, hogy – ugyancsak tapasztalataim szerint – a magyar katona olyan kínai piaci minőségű esőkabátban jár, amelynek az ára közelít az egyébként magyar gyártmányú lélegző túrakabátokéhoz? A felszerelések beszerzése egy külön történet. Azt gondolom, hogy olyan hadseregünk van, ahol a beszerzendő eszközök kiválasztásában mindenki részt vesz, kivéve talán a katonát.

IV0C6517

Mit gondol arról, hogy mára teljes fegyvernemek szűntek meg Magyarországon?

Nálunk elvileg létezik a lövész fegyvernem. Mint mondtam, nagyon kevés dandárral, amelyek harcoló létszáma még ettől is kevesebb. Tüzérség gyakorlatilag nem létezik Magyarországon. A véleményem az, hogy az előbb említett lövészalakulatok sok esetben még a saját tűztámogatásukat sem képesek kellően megoldani. Beszélhetnék még a – valaha még létezett – felderítő erőkről, vagy esetleg arról, hogy a légierőnk teljes helikopterflottája mennyire kevés gépet tartalmaz. A témák száma szinte végtelen. Ezek tükrében jól látható, hogy valószínűleg kár beszélni bármiféle összfegyvernemi szemléletről.

Melyek lennének azok a legfontosabb intézkedések, amelyeket egy egészségesen működő hadseregért meg kellene hoznia a kormányzatnak?

Két dolog jelenthetne komoly előre lépést a vízfej felszámolásában. Az egyik, ha valóban bevezetnénk a NATO sok tagállamának hadseregében működő karriermodellt. Ezek a hadseregek az úgynevezett „felfelé vagy kifelé” modellt alkalmazzák. Ott meg van határozva, hogy az adott hadseregben a meglévő szervezethez ideálisan hány közvitézre, őrvezetőre, hadnagyra, őrnagyra vagy tábornokra van szükség.

Ha az adott hadseregben x számú hadnagyra van szükség, akkor érthető, hogy főhadnagyból már csak kevesebb kell, századosból még kevesebb, és így tovább. Előlépéskor tehát a hadnagyok versenyezni fognak a jóval kevesebb főhadnagyi beosztásért, és ezek a főhadnagyok a még kevesebb századosi helyért futnak majd versenyt. Ebből az adódik, hogy objektív teljesítményértékelési rendszer mellet mindig csak a legjobbak jutnak feljebb, a többiek kiáramlanak a hadseregből.

Ha valakit hivatalosan megkérdez erről a Honvédelmi Minisztériumban, azt a választ fogja kapni, hogy „természetesen évek óta működik nálunk is ez az életpálya modell.”. Az a kérdésem, hogy ha az tényleg így van, akkor hogy lehet több ezredesünk, mint hadnagyunk? A másik fontos dolog a nyugaton szintén jól működő rotáció. Arról van itt szó, hogy három-öt évente minden tiszt beosztást vált. Például három év egy budapesti irodában, majd három év Debrecenben a lövészdandárnál és így tovább. Ebben az esetben nem fordulhatna elő az, hogy valaki tíz éve nem hordott bakancsot a lábán, vagy épp ellenkezőleg: csak az van a lábán, amióta tisztté avatták.

A rotáció hiánya egyébként nagyban gátolja az előbb leírt karriermodell egészséges működését is. Ehhez kapcsolódva megszüntetném a vezérkar és háttérintézményekben szolgálóknak járó ötvenszázalékos illetménypótlékot is. Helyette bevezetnék egy húszszázalékos pótlékot a vidéki helyőrségekben teljesített szolgálat idejére.

Végeredményben akkor mi, vagy ki gátolja meg mindezt?

A bökkenő a vízfej maga, Az előbbiekben is említett franciakrémes középső része. Beosztásából adódóan ez a réteg volna hivatott ezt a gyökeres változást tűzzel-vassal levezényelni, amelyiknek egyébként először kellene áldozatul esnie egy ilyen tisztogatásnak. Láttunk persze jó példákat hasonlóan képtelen helyzetek megoldására Szlovéniában, és a közelmúltban Oroszország is megoldotta végre a miénkhez hasonló problémáját. Nem kell tehát feltalálnunk a spanyolviaszt, mindössze egy bátor politikai döntésre és annak határozott keresztülvitelére volna szükség.

Névjegy

Kálmán Károly ny.á. százados 2007-ig a Magyar Honvédség Különleges Műveleti Zászlóaljának századosa, korábban mélységi felderítő tiszt volt. Számos alkalommal vett részt nemzetközi kiképzéseken és valós NATO-műveletekben. Szolgált Afganisztánban és a Balkánon is. Több tudományos írása is megjelent a könnyűlövész-harcászati elvek és a különleges hadviselési és kiképzési eljárások magyarországi meghonosítása területén.

Rémálom vagy nyaralás?

A nyaralás könnyen rémálommá változhat, ha nincs utasbiztosítása. Kösse meg online!

Szegeden nyaralok az idén!

Szegedi élménybeszámolóddal most egy családi nyaralást nyerhetsz!