Mesterházy: MSZP nélkül nem lesz kormányváltás

2011.02.26. 12:52
Mesterházy Attila szerint az MSZP nélkül nem lehet leváltani a kormányt, de ehhez a mai MSZP önmagában kevés.

A szocialista párt elnöke a választmány szombati ülésén azt mondta: olyan erős és egységes MSZP-re van szükség, amely képes megszervezni az új, demokratikus többséget.

Mesterházy Attila arra kérte a párttagokat, fejezzék be a terméketlen belső vitákat, mert nem folytatható, hogy az MSZP a belső vitái miatt legyen érdekes, nem élhet vissza azok türelmével, akik a baloldaltól várják sorsuk jobbra fordulását.

Felidézte, hogy az MSZP platformok szövetségeként alakult meg és lett a rendszerváltozás utáni időszak legsikeresebb pártja, bizonyítva, hogy tagjai a siker érdekében együtt tudnak működni. Kifejtette: ma is minden platformnak és minden olyan platformvezetőnek helye van a szocialista pártban, aki tiszteletben tartja az alapszabályt, a közösség érdekét tartja szem előtt, és azért dolgozik, hogy az MSZP alternatívát tudjon felmutatni a kormánnyal szemben. Hozzátette: a sokszínűség az MSZP előnyére fordítható, a pártnak pedig olyan új koalíciókra, szövetségekre van szüksége, amelyek lehetőséget teremtenek a demokratikus többség megszervezésére.

A választmányi ülésen megjelent Gyurcsány Ferenc is. A testület dönt a volt miniszterelnök vezette Demokratikus Koalíció Platform országossá minősítéséről, ezzel nyolcra emelkedhet a szocialista pártban működő platformok száma. Mesterházy Attila arra kérte a jelenlévőket, hogy egyhangúlag támogassák a választmány előterjesztését, amely javasolja: nyilvánítsák országossá a korábbi kormányfő platformját.

A pártelnök a kormányról szólva azt mondta: a sodródás és a döntésképtelenség a szakadék szélére tolta az országot, "amit az MSZP-kormány helyrehozott, a Fidesz eljátszotta". Véleménye szerint a kormány az elhibázott adóreform árát a legszegényebbekkel akarja megfizettetni.

Szólt arról is, hogy Orbán Viktor a saját képére formálná az országot, és arra számít, hogy Magyarország néma marad, az emberek nem emelnek szót érdekeik védelmében. "Ha neki lesz igaza, Magyarország sorsa hosszú évekre eldőlt. Ha nekünk, akkor politikai rendszerváltásának romjain fel fog épülni egy új Magyarország" - jelentette ki.

Simon Gábor, a választmány elnöke azt emelte ki, hogy a kormányzati döntések miatt Magyarország távolodik Európától, és keleties, autokratikus, múlt századi ország képét kezdi kialakítani. Szerinte ezt jelzi a magán-nyugdíjpénztári vagyon "rekvirálása", a médiatörvény, a visszamenőleges hatályú 98 százalékos különadó, a köztisztviselők titkosszolgálati módszerekkel történő megfigyelése, ezt támasztják alá az indoklás nélküli elbocsátások és a "filozófusperek".

Az ország nemzetközi presztízsének megőrzése érdekében arra kérte Kovács Lászlót, a párt alelnökét, korábbi uniós biztost és külügyminisztert, hogy vesse be nemzetközi tekintélyét. Mesterházy Attila hozzá csatlakozva közölte: ugyanezt fogja kérni Medgyessy Pétertől, Gyurcsány Ferenctől és Bajnai Gordontól.

A választmány ülésen a platformok és tagozatok minősítése mellett Lendvai Ildikó értékeli a Klubhálózat elindításának tapasztalatait, Kiss Péter társadalompolitikai kabinetvezető előadása után pedig konzultációt tartanak "a kormány tervezett megszorító intézkedéseiről".

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán

A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.

március 2., 21:51

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

4 órája

  • Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit

A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.

1 órája

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Címlapon
Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

Meghalt, Monostori Attila 114-szeres válogatott vízilabdázó

A sportoló 54 éves volt.

3 órája

  • Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.

március 3., 10:01

  • Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

március 2., 17:47

  • Belföld
Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Egy szekszárdi dílert fogtak el a rendőrök

Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.

március 3., 09:00

  • Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni

Szívatott mindenkit, akit csak tudott.

március 2., 08:44

  • Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás

Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.

március 3., 09:51

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák

Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.

2 órája

  • Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek

Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.

március 2., 13:22

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Baleset történt Nyírbátorban, piroson áthaladó autós ütközött személyvonattal

Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.

március 2., 16:35

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

6 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

8 órája

  • Címlapon
Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését

Az amerikai elnök óriási nyomás alá helyezte északi szomszédját.

2 órája

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Beleesett az avarnak gyújtott tűzbe egy érpataki nő

Beleesett az avarnak gyújtott tűzbe egy érpataki nő

Az idős asszonyt mentőhelikopterrel szállították kórházba.

4 órája

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

8 órája