Nem hagyjuk eltéríteni magunkat a céltól

Ön tavaly a Fidesz-frakció egyik rekordere volt az egyéni törvényjavaslatok gyártása terén, tizenhat beadványon is szerepelt a neve. Közreműködött a médiatörvény és több, a kormány számára fontos gazdasági ügy levezénylésében, közben vezette az V. kerületet, és a fővárosi közgyűlés munkájában is részt vett. Lehet menedzselni párhuzamosan ennyi szerepkört?

Két nagy előnyöm van sok képviselőtársammal szemben. Túl vagyok négy éven az önkormányzatban, és sikerült kialakítanom egy olyan csapatot, amely szinte a gondolatomat is kitalálja. A másik pedig a földrajzi közelség. Én megtehetem, hogy reggel nyolckor az önkormányzatban vagyok, de tízkor már a parlamentben. Vannak napok, amikor ezek után még a fővárosi közgyűlésben is töltök 3-4 órát. Mióta feltalálták az iPadet, van olyan munkaeszközöm, amivel tudom követni mindenhol az eseményeket. A polgármesterek többsége ezekkel az előnyökkel nem rendelkezik. Az persze biztos, hogy hosszú távon ezt a tempót nem lehet tartani. Remélem, jön majd egy kicsit nyugodtabb időszak, mondjuk a törvényhozásban.

Pillanatnyilag nem úgy néz ki, hiszen Navracsics Tibor és Matolcsy György kedden elsorolták, mennyi törvény- és szabálymódosítás kell a kormányzati strukturális átalakításokhoz. Valószínűleg a képviselőkre sem vár lazsálós időszak.

A magam részéről nagymértékben számítok ezekben az ügyekben a kormány munkájára. Az elmúlt hónapok azzal teltek, hogy felmérték a tennivalókat. Kétségtelenül helyes felismerés volt, hogy az ország legnagyobb problémája az államadósság, hiszen ez az a gazdasági mutató, amelyikkel nagyon kilógunk az összes környező ország közül. Ráadásul, ha a növekedése abban az ütemben folytatódna, mint az elmúlt nyolc évben, akkor megfojtaná az országot. Az elmúlt nyolc-kilenc hónapban a kormány előkészítette azokat a szerkezeti és strukturális lépéseket, amelyekkel pénzt lehet spórolni, és az adósságnövekedést is meg lehet gátolni. A lépések ráadásul nemcsak szimpla kiadáscsökkentő intézkedések, mint az előző ciklusokban, hanem minden szigorítás mellé egy beruházási, élénkítő program is kerül. A gyógyszerkassza esetében akár 100-120 milliárdos költségmegtakarítást is jelenthet az átalakítás, de a másik oldalról az egészségügybe bele fogunk tenni fejlesztési forrásokat közel 300 milliárdos nagyságrendben. Hasonló lesz a helyzet a közösségi közlekedéssel. Ott kicsit kevesebb megtakarítás várható, de a működés racionalizálásával akár a jegyárak csökkenéséig is eljuthatunk.

A gyógyszerkasszából kivont 120 milliárd nyilván ott fog fájni, ahova a fejlesztési pénzek kerülnek a jövőben valamikor. A durva gyógyszerárak gyorsan éreztethetik hatásukat.

Szerintem nem az a lényeg, hogy egyes szakágak képviselői, akikkel hamarosan egyeztetni is kell, mit gondolnak a kormány terveiről, hanem az, hogy az intézkedésekből mit éreznek majd az emberek. Lesz-e a MÁV vagy a BKV utasai számára érezhetően normálisabb szolgáltatás. Hajlandóak lesznek-e a betegek egyes gyógyszertípusokért adott esetben többet fizetni, ha cserébe olyan rugalmas és nívós szolgáltatást kapnak, ami összességében csökkentheti a gyógyszerkiadásaikat. Nem mindig a gyógyszer a megoldás. Én például az V. kerületben is nagy hangsúlyt fektettem a megelőző intézkedésekre. Voltak ingyenes oltási és szűrőprogramjaink. Szerintem megéri befektetni, mert a későbbiekben jelentős összegek takaríthatóak meg.

A szakágazatok képviselőit nyilván nehezebb is lesz meggyőzni arról, hogy a súlyos elvonások után jön valami jobb, amit a kompenzációra lehet alapozni. A strukturális reform bejelentése után elsőként Szócska Miklósnak kellett próbálkoznia a magyarázkodással, de nem nagyon ment neki, és Tarlós István is rögtön benyújtotta a BKV 70-80 milliárdos tartozási számláját.

Sok egyeztetés fogja megelőzni az ágazati törvények megszületését. A céltól azonban nem hagyjuk magunkat eltéríteni. A főpolgármester a BKV adósságállományára gondol, és szerintem is igaza van. A tömegközlekedési vállalatok strukturális átalakítása csak adósságrendezéssel együtt képzelhető el. A MÁV és a BKV adóssága ugyanis papíron nem része az effektív államadósságnak, de valójában az. Az adósságrendezés forrásokat szabadíthat fel, azokat pedig a cégek szerkezetátalakítására kell fordítani.

A Fidesz ellenzékben kifejezetten blokkolta az olyan intézkedéseket, amelyek munkavállalói vagy szociális társadalmi csoportok érdekeit sértették. A mostani csomag viszont több százezer rokkantnyugdíjas jogosultságának felülvizsgálatát kezdeményezi, a rendvédelmi szervek vélhetően nem kis befolyással rendelkező tagjaitól pedig megvonja a kedvezményes nyugdíj lehetőségét.

Szerintem mindkét intézkedés olyan jelenségeken akar változtatni, amelyek eddig is jogosan váltottak ki ellenszenvet a társadalom többségében. Senki sem hiszi el, hogy Magyarországon tényleg kétszer annyi rokkant van, mint a környező országokban. Ezzel a számmal biztosan nem stimmel valami. Valóban felülbírálunk jogosultságokat, de közmunkaprogramot is kidolgozunk. A közmunka még inkább a szociális juttatás kategóriájába tartozik, de már közelebb jutunk vele egy rendes álláshoz. Ha pedig beindul a gazdasági növekedés, akkor ezek az emberek könnyebben lesznek átvezethetők a piacra. A rendőrtiszteknél szintén az a helyzet, hogy ha tudnánk kínálni olyan állást, amelyet rendesen meg is fizetnek, akkor ők sem választanák 40 évesen a nyugdíjat, amit valamilyen mellékállással még ki kell egészíteniük. Ha megérné maradni a testületben, maguktól is maradnának. Az adóváltozások a tiszti és az altiszti kart kedvezőbb helyzetbe hozták már most is. Nem tekintem ezeket az intézkedéseket igazán konfliktusosnak. Látni kell, hogy akkor lesz működő nyugdíjrendszer Magyarországon, ha a nyugdíjcélú befizetéseket csak nyugdíjakra lehet elkölteni, nem lesznek benne szociális célú juttatások, és nem lesznek kivételezett munkavállalói csoportok.

Az előbb kikerülte a kérdést, hogy a Matolcsy-csomag véglegesítésében újra hangsúlyos szerep jut-e majd a képviselői indítványoknak. Az ősszel bevezetett gyakorlatot azért kritizálták, mert ezzel a módszerrel gyorsan és különösebb egyeztetési kényszer nélkül át lehetett tolni a parlamenten a javaslatokat.

A kormánynak lesz fontos a szerepe, nem a képviselőknek. Szerintem ha egy-két egyéni képviselői indítvány is bekerül a ház elé, az üdítő kivételnek számít majd. Frakcióindítványok persze lesznek a következő hónapokban is. Például a bérmonitoring-bizottság is készít elő törvényi változásokat, amit márciusban szeretnénk a parlamentnek benyújtani. Vannak olyan változtatások, amelyeket érdemes meglépni, akkor is, ha esetleg a kormányban nem találkozik mindenkinek a tetszésével.

Navracsics Tiborra gondol? Egy interjúban ő is figyelmeztette a frakciót, hogy ezt a parlamenti műfajt visszafogottabban kellene művelni.

Kisebb házi perpatvaroknak nem tulajdonítok különösebb jelentőséget. A frakció és a kormány viszonya – beleértve a miniszterelnök-helyettest is – kiegyensúlyozott volt az elmúlt hónapokban.

Gondolom, nem önnek és Cser-Palkovics Andrásnak jutott eszébe, hogy írjanak egy médiatörvényt. Hogyan megy a képviselői törvénygyártás a gyakorlatban?

A Fidesznek voltak határozott elképzelései. Ezeknek az elképzeléseknek a kodifikálásához természetesen igénybe vettük azoknak a szakértőknek a segítségét is, akiknek a jó része később állást is kapott a felállított médiahatóságnál. A képviselői indítványokkal azokon a területeken pótoltuk a hiányokat, ahol sürgetett az idő. Lehet, hogy pont a média esetében ezen sokan vitatkoznának velem, de szerintem az örökölt közmédiumi struktúra nem volt már fenntartható, és az ORTT is működésképtelen volt. Kellett, hogy változtassunk, akkor is, ha borítékolni lehetett a nagy vitákat.

Valójában hány százalékát írták a törvényjavaslatnak azok a képviselők, akiknek a neve beadóként szerepelt rajta?

Vannak pontok, amelyeket én tettem bele, és szerintem jó is, hogy azok a pontok belekerültek. Arról nem nyitnék vitát, hogy melyek voltak azok a javaslatok, amelyeket mástól vettem át, vagy melyek voltak azok a részek, amelyeket Cser-Palkovics András írt. Összességében az egész médiatörvény minden passzusával és kiegészítő jogszabályával egyetértek, abszolút védhetőnek és működőképesnek tartom.

A kíméletlen külföldi kritika és az uniós változtatási kényszer sem változtatott a véleményén?

A brüsszeli javaslatok túlnyomórészt technikai jellegűek, nem tartom őket túlságosan jelentősnek. Egy dolgot el tudok fogadni, ez pedig a lekérhető tartalmakra való kiterjesztés ügye. Ott lehet, hogy egy kicsit előrerohantunk. De akkor is fenntartom, az élet előbb-utóbb rá fogja kényszeríteni a médiahatóságokat arra, hogy legalább részletszabályokat alkossanak ezekre a piaci szereplőkre is. Nem hiszem, hogy ugyanúgy kéne megítélni azt, amikor valaki otthon írogatja a véleményét a világról, azzal, aki mindezt egy 300 ezres látogatottságú portálon teszi meg.

Amikor a nyugat-európai sajtó december végén, január elején nekiment a törvénynek, senki sem állt ki. Sem az előterjesztők, sem a kormány nem érezte saját gyerekének a törvényt?

Van a kormány és a frakció között egy megállapodás: amennyiben elfogadta a parlament az előterjesztést, és a kormány nem vitázik vele, akkor az esetleges kritikáktól, jöjjenek azok akár külföldről, a kormány védi meg a törvényt.

A kormány nem tudott erről a megállapodásról?

Tudjuk be a történteket a karácsonynak.

A korábbi ígéretekhez képest késik az EU-val egyeztetett módosítások elfogadása. Ennek mi az oka?

Az ellenzék szeretne lehúzni még több bőrt a történetről, ezért nem járultak hozzá a házszabálytól való eltéréshez. A négy változtatásból hármat maguk is képviseltek annak idején a parlamenti vitában, most azonban ők akadályozzák a gyors elfogadást.

Szóba került már a bérkommandónak nevezett bizottság. Ezt sokan a Gyurcsány-kormány áfakommandójával rokonították, és körülbelül ugyanannyi esélyt adnak neki a sikerre, mint amennyi az elődjének jutott. Hogyan fog működni a béremelések ellenőrzése?

A kommandó szót soha nem használtam, bérmonitoring-bizottságot hoztunk létre azzal a feladattal, hogy érvényt szerezzünk azoknak az alacsony és középkeresetűekre vonatkozó bérmegállapodásoknak, amelyeket az Országos Érdekegyeztető Tanácsban megkötünk. Tudtuk, ha egy munkára ösztönző adórendszert akarunk, akkor oda kell figyelnünk, hogy ne legyenek a rendszernek vesztesei. Ezt azonban pusztán az adó oldaláról nem lehet elérni. Egy egyszerű rendszerben nem hagyhatunk számtalan kedvezményt. Január elején sokkal nagyobb óvatosság jellemezte a bértömegváltozásokat, mint korábban. Az előzetes kutatásokból is látszott, hogy a magánszektor 70 százaléka nem akar változtatni a béreken, ki akarja várni az adóváltozások végső hatásait, aztán majd nyáron meglátják. Az állami szektorban pedig nem voltak felkészülve arra, hogyan lehet végigvinni egy tömeges kompenzációt. Ennek vannak tanulságai, és a bérmonitoring-bizottságnak azért lesznek javaslatai, hogy ez ne fordulhasson elő 2012-ben vagy 2013-ban. Ehhez szükség van ösztönző és fegyelmező eszközre is. Jó cél, hogy a kormány kiáll az alacsony és közepes keresetűek mellett, hogy ők is nyertesei legyenek az adóváltozásoknak, mert ez lehetővé teszi számukra, hogy ha a következő években bármekkora fizetésemelést kapnak, annak nagyobb része tényleg hozzájuk jusson el. Az egyszerű 16 százalékos adókulcs 2014-re lehetővé teszi, hogy ha valakinek 1000 forinttal emelkedik a bére, abból 840 nála maradjon.