Egy tucat önkormányzat van csődben
Az elmúlt tizenöt évben összesen negyvenegy önkormányzat ellen indítottak negyvenhat esetben adósságrendezési eljárást - köznapi értelemben csődeljárást -, ami akár arra is utalhatna, hogy az önkormányzati rendszer finanszírozása stabil, hisz 3150 településből mindössze negyvenegyet érintett.
Ugyanakkor a Napi más forrásból úgy tudja, hogy a működésképtelenség határán több száz önkormányzat vegetál. Erre utal az "önhikis" támogatásban részesülő önkormányzatok száma is. Az elmúlt években ez elérte az ezerháromszázat, vagyis minden második település kapott kiegészítő állami támogatást likviditási gondjainak enyhítésére.
A csődeljárásig kevés önkormányzat jut el - van, amelyik ellen több is
indult, derül ki a Belügyminisztérium összesítéséből. Egy
önkormányzat (Bakonszeg) esetében három, három önkormányzat (Bátorliget, Nágocs, Sáta) esetében már két alkalommal indult eljárás.
A szaktárca tájékoztatása szerint jelenleg tizenkét eljárás van folyamatban (Nick, Tiszaderzs, Neszmély, Sáta, Nemesvid, Jásztelek, Magyardombegyház, Esztergom, Nagydobos, Ősi, Gelse, Tiszabő), vagyis Esztergomot leszámítva jellemzően kistelepülések ellen indul eljárás - amit általában a képviselőtestület önmaga kezdeményez.
A belügyi tárcánál arra számítanak, hogy a következő hónapokban újabb települések esetében kell megindítani a fizetésképtelenségi eljárást.