Felmentették a sztárnőgyógyászt

2011. március 18., péntek 17:47

Részben jogerősen felmentette a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken első fokon azt a szülész-nőgyógyászt, aki az eredeti vádirat szerint 2003-ban a MÁV-kórház ügyeletes orvosaként mulasztásokat követett el és ezzel veszélyeztetett két szülő nőt.

H. Szabolcsot, akiről még a nyomozás kiderítette, hogy éves viszonylatban a legtöbb szülést ő vezette le a MÁV-kórházban, és a botrányok ellenére is nagyon keresett nőgyógyász maradt, kétrendbeli, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolták meg, a bíróság azonban mindkét vádpontban bizonyítottság hiányában felmentette őt. Az egyik vádpontban - amelyben egy anya életét vesztette - a vád és a védelem is tudomásul vette az elsőfokú ítéletet, így az jogerőssé vált, míg a másik vádpontban az ügyészség képviselője fellebbezést jelentett be, így a per a Fővárosi Bíróságon folytatódik.

H. Szabolcs a vádbeli időben a MÁV-kórházban volt nőgyógyász. A büntetőeljárás az egyik ügyeleti idején történt két szülés kapcsán indult ellene. A vád tárgyává tett esetek egyikében el kellett távolítani a szülés után az anya méhét, a másik esetben pedig az anya meghalt.

Az ügyészség korábban sem látta bizonyítottnak, hogy az egyik kismama maradandó fogyatékossága és a másik anya halála a vádlott mulasztásai miatt következett be, ezért a vádat módosította. A megismételt eljárásban az elhunyt nő ügyében a vádlott részéről további - az anya egészségét veszélyeztető - mulasztást sem látott bizonyítottnak, ezért a vádlott felmentését indítványozta. A másik kismama esetében pedig annak megállapítását kérte, hogy az életveszélyes állapot a vádlott mulasztásai miatt alakult ki. Ilyen mulasztásként nevesítette az adminisztrációs kötelezettség, illetve egy olyan vizsgálat elmulasztását, amelynek révén a kivérzés veszélye hamarabb észlelhető lett volna.

A kerületi bíróság elsőfokú ítélete szerint a méheltávolításos eset kapcsán nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy a vádlott olyan mulasztást követett el, amely összefüggésbe hozható a nő életveszélybe kerülésével. A bíróság a megállapításait a többi között az ügyben készült három igazságügyi orvosszakértői véleményre és a szakértők egymás jelenlétében tett tárgyalási nyilatkozataira alapozta.

Az elhunyt nő esete kapcsán - amelyben az ügyész is felmentést indítványozott – azt is kiemelte, hogy a nyomozás során beszerzett dokumentumok is hiányosak voltak. Csak a megismételt bírósági eljárás végén került elő például egy olyan, magzati szívhangot rögzítő CTG-lelet, amely szerint a vádlott a szülés előtt az anyát megvizsgálta, és a magzattal minden rendben volt, ennek megfelelően semmi nem utalt egy esetleges későbbi kockázatra. A nyomozás során eljáró szakértő - aki ezt a leletet korábban nem ismerte - a tárgyaláson a vádlott javára módosította a véleményét.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Felfüggesztettet kért az ügyész Gerébre - 2011.02.15.
Az otthon szülés aktivistájaként elhíresült orvosnőt eltiltanák a szakmájától.
Újratárgyalják a MÁV-kórház volt nőgyógyászának ügyét - 2010.03.23.
A szakorvost két éve felmentették, pedig hanyagsága miatt meghalt egy páciense.
Enyhítették a hanyag siófoki szülész-nőgyógyász büntetését - 2009.11.18.
Nem vett észre egy méhen kívüli terhességet, a kismama meghalt. Az orvos tovább praktizálhat.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés