Varga Mihály alkotmányba foglalná a forintot

2011.03.25. 17:19
Vannak maguktól értetődő dolgok, amiket az alkotmánynak tartalmaznia kell, véli a miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki ezért az alkotmányba foglalná a forintot. Ha majd bevezetjük az eurót, az alkotmányt is módosítani kell, de Varga szerint ez nem rövid távú probléma.

Kezdeményezni fogja a Fidesz-KDNP alkotmányjavaslatának módosítását Varga Mihály. A miniszterelnökséget vezető államtitkár bele akarja foglalni az alaptörvénybe, hogy Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint.

Varga szerint ez magától értetődő. "Vannak olyan magától értetődő dolgok, amelyeket az alkotmánynak rögzítenie kell, ilyen például az, hogy Magyarország fővárosa Budapest. Amíg a forint az ország hivatalos fizetőeszköze - ami fontos alapeleme a gazdasági és monetáris rendszernek -, addig ezt is tartalmaznia kell az alaptörvény szövegének" - mondta.

Varga szerint "semmiféle hátránnyal nem jár" az, hogy a kétharmaddal módosítható alaptörvénybe foglalnák a forintot. "Ha Magyarország euróval fogja felváltani a forintot, majd módosítani kell az alkotmány szövegét. Ezt azonban nem látom olyan rövid távú problémának, amely már most gondokat kellene, hogy okozzon" - mondta.

A Fidesz politikusai 2020 előtt nem tartják reálisnak Magyarország csatlakozását az euróövezethez. Varga szerint ehhez előbb teljesíteni kell a maastrichti követelményeket. "Ha a gazdasági teljesítmény eléri az 50 százalékos (GDP-arányos) államadóssági rátát, belépünk" - mondta.