Milliókra perli a püspökséget a volt igazgató

2011.04.12. 22:07 Módosítva: 2011.04.13. 08:51
Wolf Gyula (fotó: Kálmándy Ferenc)
Wolf Gyula (fotó: Kálmándy Ferenc)

Keresetet adott be a munkaügyi bíróságra Wolf Gyula, a Pécsi Egyházmegye tavaly szeptemberben felmentett volt gazdasági igazgatója, írja a bama.hu. Hajdu István, a Baranya Megyei Bíróság sajtószóvivője megerősítette, a felperes azt kérte, a bíróság állapítsa meg munkaviszonya megszüntetésének jogellenes voltát, valamint kártérítést is követel. Wolf Gyula ugyanakkor nem kérte munkaviszonyának helyreállítását.

Hajdu István nem közölte, mekkora összegre tart igényt a volt gazdasági igazgató, máshonnan származó, meg nem erősített információink szerint több millió forintról van szó. A bíróság május 11-re tűzte ki az első tárgyalás napját.

Wolf Gyula felmentését követően a pécsi egyházmegye közölte: a korábbi gazdasági vezető, aki 20 éven keresztül töltötte be hivatalát, kérelmezte a megyéspüspöknél, hogy a megromlott egészségi állapota miatt mentse fel. A kérelmet a megyéspüspök elfogadta, Wolfot 2010. szeptember 30. napjával felmentette.

Wolf Gyula akkor maga is megerősítette, hogy ő kérte felmentését. Abból, hogy most mégis munkaügyi pert indított, arra lehet következtetni, hogy felmentését követően munkaviszonyát csak később szüntették meg, vagy utóbb mégis kifogásolta annak módját, olvasható a lapban.

Az Index korábban megírta: gazdasági bűncselekmények, zsarolás és egyéb törvénysértések miatt feljelentették Mayer Mihály pécsi püspököt és Wolf Gyula katolikus papot, az egyházmegye korábbi gazdasági igazgatóját a Nemzeti Nyomozó Irodánál. Információink szerint a püspökség és a vagyonát kezelő kft. az elmúlt években milliárdos tartozásokat halmozott fel. Az ügyekben indított nyomozás eddig nem hozott eredményeket, gyanúsítottakat még nem hallgattak ki.