Sikkasztás miatt nyomoznak a nyíregyházi kórházban

2011.04.15. 11:06

Sikkasztás miatt nyomoznak a nyíregyházi Jósa András Kórházban, ahol a rendőrség a napokban iratokat foglalt le. Olyan hírek is felröppentek, hogy vezetőket vettek őrizetbe, de ezt a rendőrség cáfolta.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Pásztorné Kovács Ágnes szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség 2010. január 10-én sikkasztás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdett nyomozást a Jósa Korház feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen.

A nyomozás még tavaly júniusban indult, először a városi, majd a megyei rendőr-főkapitányság folytatta a nyomozást, de elfogultság miatt az ügy később átkerült a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályára.

Egyelőre a nyomozás alapját képező leltár hiányának felmérésén és összegének megállapításán dolgoznak. A kezdetekkor a hiányt 50 millió forintra becsülték, de most úgy látják, a vagyoni hátrány ennél is több lehet. Az ügynek még nincs gyanúsítottja, a tanúk meghallgatása folyik.