Fegyverbe magyar?

2011.04.17. 08:01
Megemelt korhatár, a viselés jogának átalakítása, konfliktuskezelési tanfolyam - egyebek mellett ezek szerepelnek a fegyvertartással kapcsolatos, már benyújtott tervezetben, amelyet a Fegyverügyi Civil Bizottság dolgozott ki a Fidesz-frakció felkérésére.

A Fegyverügyi Civil Bizottság (FCB) a Fidesz-frakció felkérésére kidolgozta a polgári lőfegyvertartás új szabályainak tervezetét, amelyet a Vasárnapi Híreknek nyilatkozó Nyikos Attila FCB-elnök szerint a Belügyminisztérium "nagyon komolyan vesz". Az önvédelmi lőfegyvertartás 18 éves korhatárát 21 évre emelnék, de eltörölnék a mai kötelezettséget, hogy bizonyítani kelljen: kizárólag lőfegyverrel elhárítható életveszélyben van az illető.

A tervezet szerint a jövőben fegyvertartási engedéllyel, de a viselés joga nélkül is lehetne "otthonvédelmi" fegyvert tartani: dupla csövű sörétes puskát, vagy a mérete miatt nem rejthető, egy rendőr szolgálati fegyverével nem versenyképes forgótáras revolvert. A javaslat szerint ezeket a fegyvereket a lakásból kivinni tilos lenne.

A nyilvános helyen, közterületen való fegyverviseléshez feltétel lenne egy konfliktuskezelési tanfolyam elvégzése, ennek végén a fegyver- és jogismereti, pszichológiai és szituációs lövészeti vizsga. A vizsgán nemcsak a lövészetet értékelnék, de azt is firtatnák, mit tesz a vizsgázó, ha a támadónál kés vagy lőfegyver van, hogyan reagál, ha lopják a jószágot, ha kitör a kocsmai tömegverekedés vagy ha látja, hogy a postásra támadnak. A vizsgabizottságnak pszichológus, sportlövő bíró vagy edző és rendőrfőtiszt tagja is lenne.

Németh Zsolt, kriminológus, a Rendőrtiszti Főiskola tanára ellenzi fegyvertartás liberalizációját. Szerinte még a rendőr is nagyon ritkán használja a fegyverét, alig éri el az évi tízet az esetek száma, a hétköznapi ember pedig szinte biztosan nem lesz eredményes a fegyverhasználatban. Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke azt mondta: ha több fegyver kerül magánkézbe, az persze jelent kockázatot, de akinek lesz otthon, annak a biztonságérzetét növeli, függetlenül attól, hogy járt-e nála betörő vagy sem.

A rendőrség adatai szerint múlt év végén Magyarországon csaknem 129 ezer embernek volt fegyvertartási engedélye - és több mint 235 ezer fegyvere. Ezekből sportvadászati 152 ezer, sportlövészeti mintegy hétezer. Az önvédelmi fegyverek száma 57 ezer, ebből nyolcezer az éles lőfegyver. Nincs hivatalos statisztika az illegális fegyverekről, ám hozzáértők úgy becsülik, tízszer annyi lehet az országban, mint engedéllyel tartott. Tavaly 835 ízben jártak el lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Címlapon
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.

tegnap, 19:59

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
Változékony időjárással indul a hét, esőben és napsütésben is lesz részünk

Változékony időjárással indul a hét, esőben és napsütésben is lesz részünk

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között várható.

35 perce

  • Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.

március 17., 13:18

  • Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.

március 17., 14:21

  • Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.

március 17., 14:41

  • Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.

március 17., 12:58

  • Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Bírság és arcképelemzés.

március 17., 10:08

  • Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.

március 17., 06:12

  • Címlapon
Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.

tegnap, 19:53

  • Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.

március 17., 07:43

  • Címlapon
Marco Rossi: Az én hibám, hogy kiestünk a B ligába, de mindent megtettünk, hogy az elitben maradjunk

Marco Rossi: Az én hibám, hogy kiestünk a B ligába, de mindent megtettünk, hogy az elitben maradjunk

Azt viszont meg kell vizsgálni, miért omlik össze a csapat egy kapott gól után.

tegnap, 21:10

  • Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.

tegnap, 19:43

  • Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.

március 17., 06:49

  • Belföld
Költözik a Szent Korona

Költözik a Szent Korona

Kicserélik a koronatároló vitrint.

március 17., 08:23

  • Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.

március 17., 07:32

  • Címlapon
Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Orbán Viktor poloskázása ismét utcára hívta az igazságügyet.

tegnap, 18:05

  • Címlapon
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

1 órája

  • Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.

március 17., 08:18

  • Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Az ügyben büntetőeljárás indult.

március 17., 12:05

  • Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.

március 17., 11:52

  • Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Kettős halálos gázolás történt.

március 17., 11:58

  • Címlapon
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete

A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete

A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.

51 perce

  • Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.

március 17., 05:58

  • Címlapon
Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sérültek állapotáról is beszámolt.

tegnap, 17:24