Lecserélték Magyarország alkotmányát

2011.04.18. 09:13

Hétfő délután elfogadta az Országgyűlés Magyarország új alaptörvényét. A kormánypártok által beterjesztett javaslatot 262 igen szavazattal, 44 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett fogadták el. Az MSZP és az LMP nem vett részt a szavazáson. A szocialisták illegitimnek tartják a törvényt, az LMP szerint felszámolja az alkotmányosságot.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Felborítja a menetrendet az alkotmányozás

    Felforgatott menetrendben, de a tervek szerint legkésőbb este hatig elfogadja Magyarország új alkotmányát hétfői ülésén a parlament. Szerintünk Orbán biztosan, Kövér László talán beszélni fog, lesz név szerinti szavazás és valószínűleg eléneklik a Himnuszt.

  • Bár Schmitt Pál múlt heti napirend előttijéből arra következtettünk, hogy a héten Orbán Viktor nyitja majd a parlament ülését, de tévedtünk. A Fidesz nevében Lázár János frakcióvezető beszél majd a húsvéti alkotmányról napirend előtt, de ő is csak a harmadik felszólaló lesz. Az ülést Schiffer András nyitja majd, aki "az alkotmányosság felszámolásáról" beszél. Őt Vona Gábor követi majd, akit megihletett a Jobbik-közeli félkatonai szervezetek provokációhulláma, így felszólalásának a "közbizonytalanság" címet adta. Más napirend előtt felszólalni kivánó jelentkezőről egyelőre nem tudunk.

  • Hétfőn reggel negyed tízkor még csak öt benyújtott interpellációt listázott ki a parlament rendszere, pedig hagyományosan hét interpelláció elmondására van lehetőség. A jelen állás szerint elsőként a jobbikos Hegedűs Tamás kérdezi majd a nemzetgazdasági minisztert, hogy "miért nem szánja rá magát a kormány a gyökeres változásra a devizahitelesek válságának megoldása érdekében?". A szokásos kormánypárti öninterpellációt most a fideszes Pósán László mondhatja el, aki azt kérdezi, hogy "végzett hallgatók tömege diploma nélkül?". Harmadikkénet az elempés Szilágyi László kérdezi, hogy "kibír-e a gyógyszerkassza két Molnár Lajosnyi megszorítást?", majd a jobbikos Bödecs Barna, hogy "adnak-e 617 milliárd forint közvetlen támogatást a magyar vállalkozásoknak az autógyárak 16,7 milliárdja után, az erre az évre ígért százezerből hiányzó 97 366 munkahely megteremtésére?". A sort párttársa, Farkas Gergely zárja, aki arra kíváncsi, hogy "elkezdődött-e már az ifjúsági törvény megalkotása?".

  • Húsz módosító indítvány érkezett az alaptörvény tervezetéhez, ezért meg kell tartani a záróvitát is.

  • Az MSZP frakciója látszólag egyáltalán nem kíván részt venni a parlament hétfői ülésén. Interpellációra, napirend előtti felszólalásra se jelentkeztek, és nincsenek a teremben. Az LMP és a Jobbik itt van, és természetesen a kormánypártok is. Az LMP a szavazáson valószínűleg, az MSZP biztosan nem vesz részt.

  • Kövér László a szokásos udvariassági késés után nyitotta meg a parlament ülését. Viczai Erika gyorsíró megnyerte a lipcsei gyorsíróversenyt, tudtuk meg a házelnöktől.

  • "Az alkotmányosságnak három fő jellemzője van, korlátja a többségi uralomnak, megteremti a jogbiztonságot és megőrzi a választás szabadságát" - kezdte felszólalását Schiffer András, az LMP frakcióvezetője. Szerinte a jelenlegi alkotmány megfelel ezeknek a követelményeknek. Schiffer szerint a Fidesz visszametszette az alkotmánytervezetben a parlament ellenőrzési jogosítványait, megfosztották a parlamenti képviselőket, hogy egyénileg az Alkotmánybírósághoz forduljanak. "A nyugdíjkorhatár módosításával világos jelzést adtak a bíróknak, hogy ők is a kezükben vannak" - mondta, majd arról beszélt, hogy a médiatörvénnyel a Fidesz megteremtette az állami cenzúrát. Szerinte a Fidesz most lamperthi módszerekkel igyekszik korlátozni a gyülekezés szabadságát is.

  • Schiffer bírálta a nyugdíjreformot is, amivel a Fidesz szerinte nem az államadósságot szüntette meg, csupán átterhelte azt a jövő nyugdíjasaira. Bírálta a költségvetési tanács felszámolását is, ami szerinte jelzés volt, hogy az együttműködés rendszerében az együtt nem működőkre mi vár. A bírók nyugdíjazása is jelzés, azt jelzi, hogy bárkivel bármit megtehet a kormány. "Önök ebben az alaptörvényben korlátozzák az emberek választási szabadságát, mert az egykulcsos adórendszert kétharmados törvényben rögzítik". Szerinte az SZDSZ és a Fidesz a rendszerváltás éveiben nem törődött a jó élettel, ezért csalódhattak sokan a rendszerváltozásban.

    Fotók: Huszti István
    Fotók: Huszti István
  • A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár válaszolt. Szurkálódással kezdte, szerinte az LMP megpróbálja kiköszörülni a vasárnapi csorbát, amikor a tüntetésük legnépszerűbb szónoka nem egy elempés volt. Rétvári szerint a kormánypártok nem csak elvettek, de adtak is jogköröket az Alkotmánybíróságnak, azt pedig, hogy csak egy ombudsman legyen, szerinte maga az ombudsman kérte - a másik ombudsman meg ellenezte, szúrnánk közbe. Szerinte az, hogy az LMP nem vett részt az alkotmányozásban, az ismerethiányt okozott. Rétvári sajnálja, hogy "az MSZP és az LMP ezen a hétvégén is összenőt, mint két kicsi legó" - idézte Fluor Tomit az államtitkár.

    03
  • Vona Gábor örül, hogy a belügyminiszter is a teremben van, mert szerinte Magyarországon nincs közbiztonság. Hajdúhadházról beszélt, illetve Orbán brüsszeli üzenetéről, amiben azt mondta, hogy addig fog rendőröket állítani, amíg nem lesz közbiztonság. Vona szerint ezzel közvetve elismerte, hogy nincs közbiztonság. Újra felvetette, hogy csendőrséget kéne létrehozni, meg erősíteni kéne a rendőrség intézkedési lehetőségeit "az élet és a tulajdon védelmében". Elővett egy nagy paksamétát is, ez nyolcezer aláírás, amit Hajdúhadházon és a környező településeken gyűjtöttek. Arról is beszélt, hogy a polgárőröket rendőrök "vegzálták". Elképeszőnek nevezte, hogy a belügyminiszter megtiltotta a rendvédelmi dolgozóknak, hogy egyenruhában tüntessenek. Szerinte Pintérnek le kell vonnia a megfelelő konzekvenciákat.

    04
  • Vonának Pintér Sándor belügyminiszter személyesen válaszolt. "Rend lesz az országban, akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik, ha egyéni politikai érdekektől vezérelve ezt nem szeretnék" - mondta. Ezután arról beszélt, hogy nagyon rossz, emberhiányos állapotban vette át a rendőrséget, de "a bizonytalanságot szétoszlatták", és már felvettek 1800 új rendőrt. "Ez a rendőrség biztosítani fogja minden állampolgár biztonságát és emberi méltóságát" - mondta. "Önök rendet kértek. Akkor felteszem a kérdést, miért csinálnak rendetlenséget?" - kérdezte. Szerinte a Jobbik "huncutkodik", a gyülekezési jogra hivatkozva trükközik. "Nem szeretnénk félkatonai szervezeteket, nem szeretnénk olyan csoportokat látni, amelyek megkérdőjelezik az állam erőszakmonopólimuát" - mondta, majd megismételte, hogy egyéni politikai érdekek mentén ne veszélyeztessék a közbiztonságot. Szerinte a Jobbikhoz közeli csoportok félelmet keltenek. A Hajdúhadházon előállított öt ember közül Pintér szerint kettőnek volt bűnügyi múltja. "Meg kéne nézni, kikkel próbálnak rendet csinálni" - mondta. "Csak az tudja betartatni a törvényt, aki maga is betartja" - mondta. Felhívta a Jobbik figyelmét, hogy a Csendőrség amúgy katonai szervezet volt, aminek nem a rendfenntartás volt a célja.

    07
  • A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János szerint "a mai napon Magyarország egy fontos állomáshoz érkezik". Szerinte Schiffer elfeledkezett arról, hogy a rendszerváltók abban is megállapodtak, hogy hamarosan egy új alkotmányt is elfogadnak. Szerinte a parlament most ezt az adósságot törleszti. Szerinte sokan nem a nemzet érdekét nézték, hanem pártpolitikai érdekekre használták az alkotmányozást. Ilyen volt szerinte Schiffer és az LMP is, akik azt csinálták, mint a szocialisták, és becsapták a választóikat, mert nem változást akarnak, hanem "az elmúlt húsz év szétkorhadt, korrupt rendszerét mentegetik". Lázár szerint az új alkotmányt a hatályban levő játékszabályok szerint fogadják el, azaz, ha Schiffer szerint legitim az alkotmány, akkor az új alkotmány is az lesz. Szerinte 2010-ben mindenki változásra szavazott, még a szocialisták szavazói is. Az új alkotmány szerinte meg fogja védeni az embereket az elszegényedéstől is. Végül a Jobbiktól kérdezte, hogy "tiszta lelkiismerettel hogyan fognak ma délután szavazni". Szerinte ha a Jobbik nemmel szavaz, akkor a jelenlegi állapotok konzerválására szavaz.

    09
  • A kormány nem válaszolt Lázár János felszólalására. Ezzel véget értek a napirend előtti felszólalások. Most, az alkotmányozás miatt felborított menetrend miatt a kérdések és az azonnali kérdések következnek, ezeket nem közvetítjük. Az interpellációk a terv szerint 13:15-kor kezdődnek, ezeket már újra közvetítjük, ahogy ezt követően az alaptörvény-tervezet záróvitáját, majd a zárószavazást is.

  • A Fidesz egyik képviselője Hajdúhadházról kérdezte Pintér Sándor belügyminisztert. A Jobbik frakciójának egy jelentős hányada mindezt a dohányzóban a tévével üvöltözve kommentálta. Hangosan nevettek, amikor a képviselő arról beszélt, hogy a polgárőrök golyóálló mellényben voltak, merthogy valójában csak golyóálló mellénynek kinéző taktikai mellényt viseltek. Az ülésteremben maradt párttársaik is kiabáltak, őket a levezető elnök rendre is utasította.

  • A levezető elnök felszólította a frakcióvezetőket, hogy biztosítsák a határozatképességet, következnek az interpellációk. Elsőként a jobbikos Hegedűs Tamás beszél a devizahitelesek válságáról, amit szerinte elsőként kellett volna orvosolnia a kormánynak, de azért örül, hogy egy év után kerítettek rá időt. Meggyőződése szerint ugyanakkor ha a tervek az ismertetettek szerint alakulnak, azok csak részmegoldást jelentenek. A tervek szerint rögzítenék a hitelek devizaárfolyamát, ugyanakkor az árfolyamkülönbözet a tőketartozást növelné, azaz, nem megoldaná, csak elodázná az árfolyamromlásból fakadó pluszterhek kifizetését. Hegedűs szerint a veszteségből származó terheket is meg kéne osztani, nagy részét az állami költségvetésnek és a bankszektornak kéne viselniük.

  • A kormány nevében Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár válaszol. Megérti a türelmetlenséget, mert százezer családnak jelent nehézséget a devizahitel, de nem érti a javaslatokat. "Hogyan tudná a kormány befolyásolni a svájci frank árfolyamát?" - kérdezte. Ugyan az adósságcsökkentéssel és az átlátható költségvetési politikával igyekszik erősíteni a forintot, de a svájci frank árfolyama az euróhoz viszonyított, azt pedig nem tudja befolyásolni a kormány. Az államnak pedig nincs pénze, az adófizetők befizetéséből gazdálkodik, ezért szerinte hiba lenne azoknak a pénzét felajánlani a hitelek visszafizetésére, akik nem vettek fel hitelt. Az is kiderült a válaszból, hogy természetesen erről a helyzetről is a szocialisták tehetnek, de a hitelfelvevőknek és a bankoknak is van felelősségük. A minisztérium arányos tehermegosztáson dolgozik, tehát az állam, a bankok és a hitelesek között dobnák szét a terheket.

    Hegedűs nem fogadta el a választ, a parlament igen.

  • Ma sem változtatunk hagyományainkon, a kormánypárti alákérdezéseknek nem adunk teret.

  • Pósán elégedett volt az alákérdésre adott válasszal, így máris továbbléphetünk az elempés Szilágyi László interpellációjára, aki Molnár Lajos reformjaihoz hasonlítja a gyógyszerkassza átalakítását. "Úgy látszik, a pénzügyminisztérium jobban ért a szakpolitikákhoz, mint a szaktárca" - kezdte felszólalását, szerinte ugyanis így történhetett, hogy a pénzügyesek egyszerűen megvágták a gyógyszerkasszát. De bajnak nevezte azt is, hogy Magyarországon rendkívül alacsony a lejárt szabadalmú, olcsó generikus gyógyszerek felhasználása. Szilágyi szerint nem látszik, milyen módszerrel próbálja csökkenteni a gyógyszerkassza kiadásait a kormány. A hatósági árat rossz ötletnek tartja, ahogy a gyógyszergyártókra kivetett rabatot is, mert mindkettő elriaszthatja a gyógyszergyártókat Magyarországról. Kérdés az is, hogy a gyógyszerkasszán megtakarított pénzt visszaforgatják-e a gyógyellátásba. Két Molnár Lajos posztert a kezében tartva azzal példálózott, hogy Molnár minisztersége idején 60 milliárddal akarta megvágni a gyógyszerkasszát, most 120 milliárdot tervez spórolni a kormány.

  • A kormány nevében Cséfalvay Zoltán államtitkár válaszolt. Számokkal támad vissza, 2010-ben 360 milliárd forint volt a gyógyszerkassza, arányaiban több mint 31 százalék, miközben az OECD átlag kevesebb, mint 18 százalék. Más arányszámokkal is bizonyította, hogy Magyarország sokat költ gyógyszerekre. Szerinte is hiba, hogy generikus gyógyszerek helyett szabadalommal védett termékeket árulnak elsősorban. Azt is sajátosnak nevezte, hogy sokat költünk gyógyszerre, de keveset betegségmegelőzésre. Ezért a kormány egyrészt beindította a generikumprogramot. Elmagyarázta azt is, milyen az eredményalapú támogatás - ez a gyógyszerek klínikai hatásvizsgálatán alapulna, hatásfokuknak megfelelően támogatnának a gyógyszereket. Hatósági árakat pedig nem akarnak bevezetni.

    Szilágyi nem fogadta el a választ, a parlament viszont igen.

  • Bödecs Barna - akiről valamiért mindig a Kretén magazin I. évfolyam harmadik száma, a legendás Hipnokretén jut eszünkbe - arról kérdezi a kormányt, hogy nem akarna-e 617 millárd forintot szétszórni az országban, ha már két nagy autógyárnak 16,7 milliárd forintot adtak. a 617 milliárd forintra abból következtetett, hogy az Audinak és a General Motorsnak adott támogatást elosztotta az új munkahelyek számával, majd felszorozta a tervezett százezer munkahellyel. Bödecs szerint autógyárakat támogatni amúgy is butaság, mert az autóipar válságban van, aztán majd bezárják a magyarországi gyárakat, így a támogatás kidobott pénz. Szemére vetette a Fidesznek, hogy míg a Hankook beruházását bírálták, most egy "kísértetiesen hasonló beruházást" sikertörténetnek állít be.

  • A kormány nevében válaszoló Cséfalvay szerint "nemcsak hamis és demagóg, de egyenesen ellent is mond a magyar gazdaság érdekeinek", ha szembeállítják egymással a hazai és a nemzetközi vállalkozásokat. Mint mondta, az Audi és a General Motors beruházása a közvetlen munkahelyeken túl legalább 17 500 beszállítói munkahelyet is teremthet. Ezután a Széchenyi tervről, a kisadók megszüntetéséről és a vállalkozások öröklésének megkönnyítéséről beszél. "Ami ennél is fontosabb, nem szocialista osztogatásokkal támogatjuk a gazdaságot" - mondta, hozzátéve, hogy osztogatással még sohasem sikerült fellendíteni a gazdaságot. Egymillió új munkahelyet pedig nem lehet csak a kisvállalkozások támogatásával megteremteni, mondta. A két autógyár támogatásának mérlege pedig szerinte erősen plusszos.

    Bödecs nem fogadta el a választ, a parlament igen.

  • A nap utolsó interpellálója, a jobbikos Farkas Gergely felszólalása előtt Schmitt Pál köztársasági elnök is megérkezett a terembe. Farkas arról kérdezi a nemzetierőforrás-minisztert, hogy elkezdődött-e az ifjúsági törvény megalkotása. Azért interpellál, mert Réthelyi miniszter egy bizottsági meghallgatáson nem válaszolt neki, tudtuk meg felszólalása első percében. Aztán arról beszélt, hogy a kormány nem törődik a fiatalokkal, akik közül egyre többen gondolkodnak külföldi munkavállalásban. "Hiányzik egy hosszú távra szóló, alapvetéseket meghatározó ifjúsági törvény" - mondta, bár a javaslat már háromszor is formát öltött, de egyszer sem fogadták el. Kérte a két kormánypárti ifjúsági szervezet, a Fidelitas és az IKSZ vezetőit, hogy képviseljék a parlamentben is az ifjúság érdekeit.

    Fotók: Huszti István
    Fotók: Huszti István
  • Halász János erőforrás-államtitkár elmúltnyolcévezéssel kezdte Farkasnak adott válaszát. Mint kiderül, egyetért a jobbikos képviselővel abban, hogy az ifjúság fontos, ezért is vezették be például a családi adókedvezményt, amitől a családalapítás támogatását remélik. Az örökbefogadás folyamatának felgyorsítását is az ifjúság érdekében tett lépésnek értékeli. A West Balkánban történtek után is az ifjúság érdekében szigorítottak a szabályokon. De a kormány helyzete nehéz, mert az elmúltnyolcév, mondta.

    Farkas nem fogadta el a választ, mert Halász nem válaszolt a kérdésére, vagyis hogy lesz-e ifjúsági törvény. A kormánytöbbséget ez se hatotta meg, elfogadták a választ.

  • Két részes lesz az alaptörvény-javaslat záróvitája, a második részben a Nemzeti Hitvallást módosító javaslatokat vitatják meg. Ezután szavaznak a módosítókról, majd magáról az új alkotmányról.

  • A Jobbik európai parlamenti képviselője élt a lehetőséggel, hogy az alkotmány vitájában ő is felszólalhat. A szívének kedves alkotmányos passzusok felolvasásával kezdte. Ezek azok, amik arról szólnak, hogy a spekuláció helyett a munkán lesz a hangsúly, és hogy megőrzik, illetve visszaszerzik a nemzeti vagyont. Tetszik neki, hogy megpróbálják visszaszerezni az offshore-vagyont. Szerinte ez az, amire a magyar nemzet vágyott, hogy "felemeljük a fejünket és visszavegyük a hazánkat". "Az a baj, hogy én nem a most megszavazásra kerülő alkotmányból idéztem, hanem a vidék alkotmányából, a vidékfejlesztési stratégiából" - adott magyarázatot arra, hogy miért csengtek ismeretlenül a dícsért passzusok. "Miért ez a kétféle hang, a nemzeti önrendelkezés követeléséé, illetve az igazodásé, ami a hitvalláson kívül az egész alaptörvényt jellemzi" - mondta. Hiányolta, hogy az új alkotmányban nincs szó elszámoltatásról, kifogásolta, hogy a kormány nemmel szavazott a magyar föld elidegenítését tiltó passzusra - amely amúgy szemben állt volna uniós alapszerződésünkkel. Gyarmatosítókról beszél, meg arról, hogy a kormánypártok nem szavazták meg "az elszakított nemzetrészek önrendelkezésének támogatását". "Miért nem arról szól ez az alaptörvény, hogy Magyarország a magyaroké" - kérdezte. Reményét fejezte ki, hogy a sarkalatos törvények kidolgozásakor "a kurucosabb hang fog győzedelmeskedni" a kormánypártokban.

  • Morvai szerint a magyarok többsége túl kevésnek tartja az új alkotmányban elérteket, miközben külföldön "sikítanak a nemzeti hitvallásunktól". Szerinte nem kéne meghátrálni, nem kéne engedményeket tenni a "Cohn-Benditeknek, Heller Ágneseknek", mert "csak a méltóságunkat veszíthetjük". Újra beszélt a szemkilövésekről is, majd arra bíztatta a képviselőket, hogy beszélgessenek többet a kisemberekkel.

    18
  • A rendes felszólalások sorát is a Jobbik, közülük is Balczó Zoltán kezdi. Mint mondta, nem lesz logikus a felszólalása, mert az ajánlási pontok sorrendjében fog beszélni. Kifogásolja, hogy míg az eredeti javaslatban az szerepelt, hogy polgármesterré csak magyar állampolgár választható, most ezt a kitételt kiveszik - ez amúgy összhangban van az uniós joggal és a jelenlegi szabályozással. Balczó attól tart, hogy "egy fegyelmezett külföldi kolónia" akár külföldit is polgármesterré választhat. A javaslatról külön szavazást kérnek.

  • Balczó második kifogása, hogy az alkotmánytervezet szerint ha az önkormányzat képtelen rendeletet alkotni, azt helyette a megyei kormányhivatal is megteheti. Szerinte ez abszurd, ha egy önkormányzat nem tud rendeletet alkotni, akkor fel kell oszlatni. Kifogásolta azt is, hogy a külföldi vállalatok adókedvezményeket kapnak, mert így nem járulnak hozzá a közterhekhez. Azt is mondta, hogy az alkotmány nem teremti meg a történelmi alkotmányból fakadó nemzeti önrendelkezést, mert az európai jog elsőbbségét is elismeri. "Nem tudunk udvarias tartózkodással szavazni, erre az alkotmányra csak nemet tudunk mondani" - zárta felszólalását.

    21
  • Balczó után párttársa, Gaudi-Nagy Tamás szólalt fel. Felidézte a szentkoronások déli imáját, akik azt kérdezik, "miért maradt ki az elkötelezettség az igazságtétel mellett". Hiányolja "az elsíbolt állami vagyon visszaszerzésének követelményét" is. Szerinte sem lehet önrendelkezésről beszélni az új alkotmány alapján. Szerette volna, ha a kormánypártok elfogadták volna a Jobbik javaslatait, mondta.

  • Gaudi-Nagy után párttársa, Dúró Dóra következett, aki a volt kommunista rendszer funkcionáriusait szeretné kitiltani a közéletből. Szerinte ennek is az alkotmányban lenne a helye. Ezt nagyon hosszasan fejtegette.

    22
Vissza az összes bejegyzéshez