Lecserélték Magyarország alkotmányát

2011.04.18. 12:46

Hétfő délután elfogadta az Országgyűlés Magyarország új alaptörvényét. A kormánypártok által beterjesztett javaslatot 262 igen szavazattal, 44 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett fogadták el. Az MSZP és az LMP nem vett részt a szavazáson. A szocialisták illegitimnek tartják a törvényt, az LMP szerint felszámolja az alkotmányosságot.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Majdnem végig értek a Parlament hosszában a Papp Lajos sebészprofesszor hívására érkező imádkozók. Tudósítónk kérdésére egy résztvevő azt mondta, hogy már véget is ért a csendes demonstráció. A Szent Korona-imádók elvetik a Fidesz-alkotmányt - szerintük "tákolmányt" - és azért fohászkodtak, hogy megjavuljon a szöveg, de most inkább lassan átmennek a Miniszterelnöki Hivatal elé, az MVSZ rendezvényére.

  • Példát vehetnek a "liberálisok" a tarsolylemezes Papp Lajos professzorról. Kiderült ugyanis, hogy az imádkozós demonstráción mindenki azért fohászkodott, amiért akart: bár a tákolmányt mind elutasítják, aki akart, a visszavonásáért, aki akart, azért imádkozott, hogy az utolsó pillanatban valahogyan javuljon meg a szöveg. Munkatársunk látott egy embert, aki muzulmán stílusban, térdelve-hajlongva imádkozott a Ház felé fordulva.

     
  • Zöld, galléros pólóban, katonai nadrágban, sapkában és bakancsban a Magyar Gárda utódjának 30-40 tagja gyűlt már össze a Kossuth téren, a Magyarok Világszövetsége által szervezett alkotmányozó nemzetgyűlésen. Az előbb éppen egy sámándobos adott elő, aki lazán álldogálva hallgattak a gárdisták és a többi nézelődő.

  • A sámándobos rendezvényen körülbelül kétszázan gyűltek össze. Az egyik felszólaló elmondta, hogy be kell látni, ennyien nem tudnak alkotmányozó nemzetgyűlést tartani, de megköszönte mindenkinek, hogy eljött.

Vissza az összes bejegyzéshez